Pesti Hírlap, 1905. november (27. évfolyam, 316-331. szám)
1905-11-16 / 317. szám
______________________ PESTI HÍRLAP 1905. november 16., csütörtök. sem vállalkozhatik, hogy ideáljait az állami, a nemzeti érdek ellenére valósítsa meg. Az államok fokozatosan fejlődtek és amint a természetben ugrás nincs, úgy az állami élet fejlődésében sem lehet ugrásokat kierőszakolni, ha csak az állami életérdekeket veszélyeztetni nem akarjuk. Az ideális állam a mai államjogi elméletek szerint a jogállam. De jogállamot megalkotni csak fokozatosan lehet. A XVIII. és XIX. század államalakulásait megelőző időkben, a francia, a német és olasz egységet megtermő küzdelmekben nem a jogállam volt az alkotó, az csak eredménye lehetett a küzdelemnek, mely az államban a jogegyenlőséget megvalósító törekvéseket követte. Nekünk sem lehet más végcélunk, mint a jogállam megteremtése. De az erre való törekvésben mérlegelnünk kell az előfeltételeket és mindenekelőtt azon eszközöket és módokat kell megvalósítanunk, melyek az egységes magyar államot létrehozzák és megerősítik. „Magyar nemzetiségi politika“ című könyvében, a III-ik cikkben mondja Bánffy Dezső: „Ma Európában, mint már mondottuk, csak nemzeti államok állhatnak fenn és ha az egységes magyar nemzeti állam megalkotása előtt a jogállam ideálját keressük, lehetünk talán állam, lehetünk talán jogállam is, — de nem lehetünk egységes magyar nemzeti állam!“Legyen bármily őszinte híve valaki a szabad eszméknek, az emberi jogok érvényesülésének s az általános testvéri és társadalmi egyenlőségnek, nem lehet, hogy azzal szembe tudja és akarja állítani a nemzeti érdekeket, tekinteteket és szempontokat. Az általános választói jog cél, annak kivívására törekedni tisztesség és kötelesség, de annak a nemzeti érdekek ellenére való megvalósítása hazafiatlanság. A nemzetközi szocialisták félrevezetett tömege, talán tájékozatlansága folytán, eszköze lehet egy a nemzeti érdekeket letörni akaró alkotmányellenes hatalomnak. Bár azt hiszszük, hogy ezeknél is megvan a hazafiság érzete és kellő mérlegelés és higgadt megfontolás mellett még csak ideig-óráig állanak szolgálatában nem dolgozó, csak általuk kitartott vezetőiknek és ezek vezetése mellett a magyar nemzeti jogokat áruba bocsátó kormánynak. E sorok írója is híve az általános választói jognak, sőt talán őszintébb híve, mint az ügyeket ma vezető társaság, mely az általános választói jogot csak mint kortes eszközt vette a nemzeti akarattal szemben igénybe és akarja kihasználni a nemzeti érdekek ellen. De azért azt tartom, hogy kétes játékra vállalkozni a magyar állami érdekek ellen a választói jog kérdésében jó hazafinak nem szabad; meg kell, de meg is lehet az általános választói jog kérdését oldani a nemzeti érdekek sérelme nélkül, az emberi jogok érvényesülése mellett, de a magyar nemzeti állam veszélyeztetése nélkül. Aki ezt akarja, annak szemben kell állani mindazokkal, akik nemzetközi jelszavak mellett akarnak magyar politikát csinálni és osztrák érdekeket kielégíteni. A szabadkőművesség szép és nemes intézménye nem állhat oda a magyar nemzeti érdekek érvényesülését, a magyar nemzeti állam megalkotását meggátolni akarók táborába sem nyíltan, sem hallgatólag. Az általános választói jogért küzdők táborába tartozhat minden jó hazafi, oda kell tartoznia az emberi jogok harcosainak, a szabadkőműveseknek, elsősorban, de ha a szabadkőművesség az alkot- mánytipró kormány és a nemzetközi irányzat támogatására vállalkozik, akkor nem marad intézményének alapszabály szerinti keretében, hanem politikát csinál. Eddigelé a szabadkőművesség világra szóló szervezete sehol sem csinált politikát, mindig és mindenütt akarta és össze is tudta neveztetni nemes törekvéseit a nemzeti érdekekig és akart és tudott tényezője lenni ama hazafias társadalmaknak, melyek részesei voltak írágú állami és nemzeti alkotásoknak. Nekünk szény magyar államnak jutott a szerencsétlenjei hogy meggondolatlan, magukat államférfiaknak tartó, mindenáron érvényesülni akaró „törekvők“, jelszavakat dobva felszínre, csábító szavakkal akarják félrevezeti állam megalakulását tegyék lehetetlenné, deknek tegyenek szolgálatot és a magyar nemzeti állam megalakulását tegyék lehetetlenné. Nemzeti és állami létünk alapjait izgatják meg ily törekvések. Sajnos, hogy az utolsó hetek állandóan felszínen tartják a szabadkőművesség és az általános választói jog kérdését és pedig egymással kapcsolatban. Természetes, hogy nem a szabadkőműves páholyok és nem is azoknak szövetsége az intéző e kérdésben, hanem egyesek, kiket hiúság, tájékozatlanság, esetleg önző érvényesülési célok vezetnek. Ha hibás a szabadkőművesség is ebben, csak anynyiban az, hogy még eddig nem emelte fel tiltó szavát a nevében űzött vásárral. De azt hiszszük, hogy nem szabad, hogy nem lehet tiltakozását halasztani, ha mint intézményt vonják be ezen nemzetellenes harcba és akarata ellen csináltatnak vele politikát. A szabadkőművesség az ideálokat keresi, a távol célok érdekében munkálkodik: a politikus az állam és nemzet közel fekvő és máról-holnapra megvalósítandó érdekeit tartja szem előtt; a szerepeket megcserélni nem lehet, de nem is szabad. A szabadkőművesek ideálok keresői, de a napi politikában jó hazafiak és ha azok, aminthogy azok, akkor ügyelniük kell arra, hogy báró Bánffy Dezső már előbb idézett cikkéből ne legyen velük szembe elmondható: „Nem vették észre, hogy az öntudatosan kért és jóhiszeműleg megadott kedvezmények csak átmeneti eszközei a végcél biztosításának, mely végcél megbolygatná az egységes magyar nemzeti jelleget, meggátolva az egységes magyar kultúra és társadalom fejlődését, egyelőre az életképtelen poliglost magyar államot hozná létre s annak idején, kedvező pillanatban, a felbomlás magvait így már eleve magában rejtő magyar államot a feloszlás gyászos örvényébe hajtaná“. Az általános választói jog megvalósítandó, de úgylt, hogy Magyarország jövendő létének alapjai meg ne inogjanak. » »k — Nem. Csak látni akartalak. Baba nyugtalan volt. — Istenem, ez olyan furcsa, apuskám! Hát a mama is feljön? Már egy hete nem kaptam tőle levelet. Te sem írtál. Mi történt? A hatalmas szál, széles vállú, feketére égett arcú, őszülő férfi, alig tudta visszatartani a könyeit. Nagy durva kezével gyönyörködve simogatta a kis leány bájos arcocskáját, aranyszőke haját és nagy bánat, zavar, meghatottság látszott egész lémén. Baba mind ijedtebben nézte az apját. — Miért nem szólsz, apuskám? Mikor jöttél? Hát a mama? Talán menünk innen, a növendékek jönnek az iskolába és mind minket néznek. Belekapaszkodott az apja karjába s elindult vele. Nem szóltak egy szót sem, az ember görcsösen szorította magához a gyereke karját s egy idő múlva Baba ijedten kérdezte. — Hova megyünk, apuskám? — Ahova akarod — mosolygott rá az apja szeretettel. — Ma egész nap veled akarok lenni. — Igazán, apuskám? — kacagott Baba hirtelen jókedvvel. — Hát már nem haragszol, hogy színésznő leszek? És a vizsgámra is eljösz holnap? — El —mosolygott az apja zavartan. — Azaz, nem tudom ... De ha akarod . . . Sok dolgom van . . . Nem, már nem haragszom, kicsikém. Csak légy jó és vigyázz magadra. Ha boldog akarsz lenni, becsületes legyél, mert a nem becsületes emberek nem lehetnek boldogok. Még a férfiak sem s a nőképen nem. Látod, Babuskám. — vagy hagyjuk ezt . . . Hova akarsz menni, hova vigyelek? Baba zavartan nézett az apjára. Délelőtt volt az utolsó próbája és arról nem akart elmaradni. — Majd délután, apuskám, délelőtt nem lehet, most van az utolsó próbám. Délben találkozunk. Várj reám az iskola előtt és együtt ebédelünk. Az apja ijedten szoritatta magához a karját. —• Hát már el akarsz hagyni? — Csak délig, apuskám — mondta Baba zavartan. — Muszáj. A vizsgám... Máris elkéstem. Baba évekig sem felejtette el azt a tekintetet, amit az apja most rávetett. Aztán intett egy bérkocsisnak s elvitette Babát az iskolába. Délben kimentek a Margitszigetre és együtt megebédeltek. Baba fehér pike ruhájában, nagy bolondos, piros szalma kalappal fején olyan bájos kis teremtés volt, hogy mindenkinek megakadt rajta a szeme. A járása kecses és kissé elbizakodott volt, gyönyörű kék szemének pillantása merész s lángoló, kis csöpp szája szögleteiben a szerelemnek apró gödröcskéi kihívóan és állandóan mosolyogtak. Kissé nyughatatlan volt az apja miatt, de az anyja elmaradását ezzel összegezve arra gondolt, hogy összefüggésben lesz valami féltékenységi szcénával, ami elég gyakori volt a szülei között s amit magában, titokban mindig úgy bírált el, hogy az anyjának adott igazat s az apját „földtáró parasztnak“ címezve, kissé mgvetette és lenézte. Most már azonban, hogy túl volt az első ijedtségen, nekibátorodva, mosolyogva csacsogott mindenféle ostobaságot az apjának, míg titokban a szomszéd asztalnál ülő huszárönkéntesekkel kacérkodott és közbe a felszolgáló csinos pincérrel is. Az apja arcán folyton valami megindult, szomorú mosoly ült, amint öt nézegette és alig evett valamit, mig Baba össze-vissza hozatott mindent és a Flesch mama sovány ebédjei után Az osztrák-magyar államvasuttársaág. Temesvárról a következőket írják lapunknak: A lapoknak az Osztrák-magyar államvasuttársaság délvidéki birtokairól, germanizálási törekvéseiről és bányászati „tévédémasz kedvére jóllakott. Hozatott két üveg finom bort is, melynek a nagyobb részét itta meg s ebéd végére már olyan veszedelmesen ragyogott a szeme, hogy az önkéntesek elragadtatva emelték rá poharaikat, titokban, az apja háta mögött. És Baba nagyszerűen érezte magát. Tudta, hogy szép, mindenkinek tetszik s előkelő helyen, pompásan ebédelt, jó bort ivott, csinos, fess fiúkkal kacérkodott és az apja szokatlan megjelenése, sajátságos zavart pillantása, a homlokán ülő mély gond, már csöppet sem bántotta. Ebéd után összejárták a szigetet. Baba rózsát lopott, amit merészen az öve mellé szúrt és folyton csacsogott az apja fülébe. Délután az apja megfagylaltoztatta, azután bementek a városba, kissé sétáltak az Andrássy úton, majd a Városligetbe mentek a cirkuszba, cirkusz után megvacsoráztak és éjfél felé, egy szokatlanul gazdag repertorie nap után, Baba áradozó szeretettel és mámoros boldogsággal búcsúzkodott lakása kapujában az apjától. — Hát holnap délután ott leszel a vizsgán, úgy-e, apuskám? Az apja mosolygott. Úgy műrt, a halálra ítélt, akinek az életről beszélnek. Halálos fájdalom és megadó cinizmus volt ebben a mosolyban. — Ott, kicsikém. — Hozol nekem virágot is, úgy-e, alanyom? — Viszek, angyalkám. — És ha sikerem lesz a vizsgán, úgy-e, csapsz egy pompás vacsorát a tiszteletemre? Meghívjuk rá Elesedéket, Julit. Janka az nem jön el, meg egynehány kollegámat. Jó? — Jó. .. ... ....... Belpolitikai hírek.