Pesti Hírlap, 1906. január (28. évfolyam, 1-15. szám)

1906-01-02 / 1. szám

2 zalaiból ily sivár fölfogás, az elvtelenségnek ez a kietlensége­s király és nemzet egymás közti viszonyát és kötelességeit illetőleg ily analfa­béta tájékozatlanság ír ki, igazán teljes mér­tékben igazoltnak kell látnunk azt a sötét pesz­­szimizmust a jövőt illetőleg, ami a beíró Bánffy Dezső új évi beszédéből felénk áradt, úgy tűnik föl előttünk, hogy az ő tapasztalt államférfiai szeme lát be legmélyebben a politikai helyzetbe. S így teljesen igazolttá válik az a buzdító föllhí­­vás, ami a Kossuth Ferenc, a Justh Gyula és sok más politikus beszédéből a nemzethez for­dul: tartson ki vitézül a nemzet az alkotmány védelmében s szítsa mindenki a nemzeti ellen­állást. Csak ebben látjuk mi is a kibontakozás­nak egyetlen útját. Ezt az utat a király számára rózsákkal igyekszik behinteni a gróf Andrássy Gyula uj évi beszéde. Azt magyarázza a király­nak, hogy ne féltse tekintélyét attól, ha enged a­ nemzetnek, mert egy uralkodónak semmiké­pen nem árthat, ha nemzetét kielégíti. Az út a békéhez ime, nyitva áll a király előtt. Csak félre kell löknie azt a fekete-sárga sorompót, ezt a schwarz-gelb kormányt, mely előtte áll s amelyről azt hiszi, hogy őt védi, pe­dig csak gátolja. Biztató sugár azonban felülről nem világit felénk. Előttünk az uj esztendő fe­kete kérdőjelként áll. Egyetlen reménységünk csak a saját erőnk! A­­­á­­­s­á­g. Egy üdvözlő beszéd története. A függetlenségi pártban tegnap estig még nem tudták, hogy ki fogja üdvözölni Justh Gyulát. Azt hitték ugyanis, hogy Darányi Ig­nác lesz a koalíció­ szónoka, de azt is megtud­ták tegnapra, hogy Darányi nem vállalkozik. Igazán meglepetés volt tehát az a hír, hogy Szivák I­ mire fog beszélni. Emiatt a­ független­ségi pártban zúgolódás keletkezett, amikor ma a Kossuth Ferencnél tisztelgők értesültek a koalíció vezetőinek a megállapodásáról s a párt régibb tagjainak a felháborodása nehezen volt lecsendesíthető és Szivák Imrével, szemben el­lentüntetést terveztek. A függetlenségi párt je­lenlévő tagjainak nagy része elhatározta, hogy nem vesz részt ama tisztelgők között, akiknek a szónoka Szivák Im­re. Többen elsiettek Justh Gyulához és figyel­meztették őt a disszonanciára. — Mi ezt nem tűrhetjük, — mondták, — hogy a régi rendszer exponált embere eképen úgy tüntesse föl magát, mintha a koalícióban már vezető szerepe lenne. Ők ezzel Bécset fi­gyelmeztetik, hogy a régi rendszer embereié még most is a vezérszerep, hogy a­ nemzet nekik már megbocsátott és hogy ha Bécs valamit akar, hát velük kell érintkezni. Ezek nem is tartoznak a koalíció vezérkarához és a szabadelvű pártot csak augusztusban hagyták ott. Szivák Imre folytonosan Tisza mellett volt, mellette agitált, amikor az ellenzékre tört és Szivák Imre megmaradt volt a szabadelvű pártban november 18-án túl is, amikor a par­lamentarizmus ellen merényletet követtek el. És most épen a képviselőház elnökét egy no­vember tizennyolcas ember üdvözölje! Nem. Mi ezt az üdvözlést nem veszszük tudomásul, kijelentjük, hogy nem a mi nevünkben törté­nik és mi téged, mint a képviselőké®, elnökét, külön fogunk üdvözölni. Justh Gyula kérte a függetlenségi képvi­selőket, hogy tervükről mondjanak le, mert a harmóniát zavarnák s esetleg az egyetértést megbontanák. —­ Borzasztó sokat tűrünk már azon a címen, hogy,az egyetértést nem szabad meg­bontani, — panaszkodtak a függetlenségiek, — nagyon sokat tűrünk már a pártban is, ideje lenne már ennek véget vetni. El is határozták, hogy az ő nevükben H­entailer Lajos külön üdvözölje Justh Gyula képviselőházi elnököt. Így történt, hogy amikor a koalícióhoz tartozó képviselők társasága a képviselőházban az elnök üdvözlésére megjelent, nyüzsgés, for­gás, mozgolódás, suttogás keletkezett s a füg­getlenségi képviselők társasága ahelyett, hogy részt vett volna a tisztelgésben, eltávozott. Az el­távozottak közt voltak Hentaller Lajos, Laehne elé bámult, majd egyszerre dacosan vállat vont. ... Az az ötlete, hogy mindent megvall az urá­nak, e pillanatban veszedelmesen haldokolni kezdett ... Mikor később végre elszánta magát rá, hogy lefekszik, sokáig ébren virrasztott ■ az ágyában. Újabban, — mióta az ura későn járt haza, — rákapott arra a rossz szokásra, hogy órák hosszáig banális, francia regényeket ol­vasott, de ma nem érdekelték az olajbarna al­­giri tisztek, s a büszke és szerelmes grófkisasz­­szonyok sorsa se izgatta . . . Ledobta a könyvet s hosszasan bámult a szoba m­enyezetére . . . Mi történt vele? ... Csakugyan szerelmessé lett volna, mint valami butácska bakfisleány, ő, a józan és gúnyolódó Lehmann Vilma? . . . Akárhogy is volt, az bizonyos, hogy nem adta me­g magát egykönnyen a sorsának, hanem töprengve nézett maga elé, miközben az ajkain lenéző és fitymáló mosolygás jelent meg . .. Ha valaki látta volna így, a meztelen karjára tá­maszkodva, csipkés paplana alól kirajzolódó, gyönyörű termetével, amint elmés és csillogó pillantásával maga elé nézett, bizonyára meg­­részegült volna ettől a látványtól ... De Vilma most nem­ gondolt arra, hogy a pózával kacér­­­­kodjék; oh, neki egészen más járt az eszében! Amilyen okos és furfangos teremtés volt, töké­letesen tisztában volt vele, hogy e pillanatban nem méltó önmagához s veszedelmesen eltávo­lodik attól a bájos és ügyes kis strébertől, aki­nek eddig önmagát ismerte ... És amíg a keze idegesen babrált a paplan halványkék selyem­­szövetén, önmagát is kicsúfolva gondolta: — Méltóságos asszonyom, lám, Kegyed Hugó, Kovács Ernő, Madarász József, Markó'" Gyula, Pozsgay Miklós. De más pártbeliek közül is többen távol­maradtak ama hir folytán, hogy az ünnepi szó­nok Szivák Imre. Az esetet később is igen élénken tár­gyalták. Többen felvilágosították Kossuth Fe­rencet is, hogy ily kérdéseknél óvatosabbnak és körültekintőbbnek kell lenni. A régi rendszer emberei részletekben előtérbe igyekeznek nyo­mulni s ha nem lesznek résen, ma­holnap a függetlenségi párt arra fog ébredni, hogy biszok jutnak domináló szerephez. Például azt a kö­rülményt­ is, hogy a békeakciót Lukács László vezette, ennek a törekvésnek lehet betudni. Ha a koalícióban a legnagyobb párt, a független­ségi párt, szó nélkül tűri, ezeket, sőt elősegíti akkor tulajdonképen a maga gyengeségéről ad bizonyítványt, hogy a­ régi rendszer emberei nélkül és a szabadelvű párt nélkül semmire sem tud menni. Egyúttal pedig azt a hitet kelti föl, hogy a régi rendszer elleni küzdelme nem volt komoly, mert hisz maga nyit utat a rend­szer embereinek az érvényesüléséhez. Ezzel együtt fölvetődött aztán több belső panasz. Régebbi keletűek közül megújult az, hogy magában a függetlenségi pártban is azo­kat tolják előre, akik legrövidebb idő óta tar­toznak, a párthoz, nevezetesen a régi nemzeti párti és volt szabadelvű párti embereket, akik gróf Apponyi Alberttel léptek be a független­ségi pártba. Dokumentum, hogy a párt nevében Kossuth Ferencet Sághy Gyula üdvözölte. Apponyiék vezetnek a függetlenségi párt­ban s azokat, akik eredetileg is függetlenség képviselők voltak, ahol csak lehet, elnyomják a mellőzik. Valószínű, hogy az egyenetlenség még hangosabb megnyilvánuláshoz fog jutni. Az újévi üdvözlő beszédek közül az egyik erős elégedetlenségnek és viszálynak az oko­zója lett. Ez az a beszéd, amelyet Szivák Imre mondott el Justh Gyula képviselőházi elnök üdvözlése alkalmával. Nem a beszéd tartalma okozta az elégedetlenséget és viszályt, hanem maga az a tény, hogy az összes ellenzéki pár­tok nevében Szivák Imre volt a képviselőház elnökénél az üdvözlő szónok. A dolognak érde­kes, jellemző háttere van és igen fontos a szándék is, amely a mögött rejlett, hogy a koalí­ciót a képviselőház elnökéhez olyan képviselő vezesse, aki november 18-án még az alkotmány­­rontók közt volt, sőt azután is, mindaddig, amíg teljesen be nem bizonyosodott, hogy a kormányhatalmat vissza nem szerezheti, Tisza mellett maradt s éjjen csak legutoljára lépett ki az új disszidensek csoportjával. Honti tréfás megbotránkozással rázta meg a fejét s forró csókot nyomott a felesége ki­­bomlott, szőke hajára. — Elhiheti, hogy szívesebben mar­adnék magával, mint hogy számokkal meg levelekkel bajlódjam ... De most jól tudja, hogy nem le­het ... A párizsi bankárunk, aki csak miattam jött Budapestre, már félórája várakozik reám... Majd becsöngetjük a komornáját, hogy maga mellett legyen a hálószobában, mindaddig, amíg én haza nem jövök . . . És két hét múlva, ha az isten éltet bennünket, vonatra ülünk és meg se állunk a Riviéráig . . . Összegombolta a bundáját, hogy távoz­zék, de Vilma most még egyszer a keze után nyúlt. — Drágám, maradjon itthon és nem bánja meg . . . Egy vallomással tartozom ma­gának, ami már régóta nyomja, a lelkemet . . . Egy olyan vallomással, mely magát ép úgy ér­dekli, mint engem és amit nem akarok elhall­gatni tovább . . . Esdeklően nézett az urára, de Honti mo­solyogva megcirógatta, aztán atyai hangon szólott: — Majd elmondja, ha hazajövök, ugy-e? ... De most, becsületszavamra mondom­, nem­­ maradhatok tovább . . . Megcsókolta a Vilma kezét, aztán becsön­­te a komornát s szigorúan meghagyta neki, úgy ott virraszszon a felesége hálószobájában... De alig, hogy a lábát kitette, Vilma kiküldte a leány­t s az ablakhoz támaszkodva, némán hall­gatta, amint az ura kocsija kigördül a lépcső­­házból ... Aztán jó ideig elgondolkodott s maga se különb annál a sápadt varró aki egyszerre elveszíti a kis józan eleven gróf szóba áll vele . . . Ede cegett, hogy nincs az a férfi, aki vegye, s ime, rögtön beleszédül a­­­be, amint a kegyelmes úr leeresz­t­­ára adja, hogy bájosnak találja . gépíró-kisasszonyhoz — még ha vé­tóságos asszony lett is belőle, r­á is illik, hogy gróf Szentgróthynak, S­ternek, ő felsége valóságos, belső t­p­sának ellentálljon . . . Ellenkezője" a, gondviselésnek, hogy ilyen'­­ férfiúval csalhatja meg azt , aki az oltárhoz vezette . . . Pokoli öngúnynyal mondta ezt, hogy a csúfolkodása nem őszinte, amit Szentgróthy iránt érzett, az sokkal több már a felületes, asszonyi kíváncsiságnál Most, ahogy az éjszaka csöndje fölébe bő egyszerre csak egészen világossá lett előtte, a hideg szíve veszedelmesen tüzet fogott . szép, az előkelő férfi nem imponált neki, nyugodt és ragyogó elmésség, mely ennek a, váltságos embernek minden szavából fel­áradt, váratlanul a tudatára ébresztette azt, hogy ő is csak asszony, mint a többi . . . , attól a pillanattól kezdve, hogy a gróf elé járt odafönn a bankban, s könnyedén,­vűen mesélt neki a nizzai asszonyok­­­ról és toilette-jeiről, öntudatlanul sz lett a látogatójába, hiszen még az programmjáról is majdnem me miatta ... És akárhogyan is küzdül hogy az érzései úrrá legyenek ! PESTI HÍRLAP 1906. január 2., kedd. Uj békeakció. Tudvalevő, hogy arról a bél amelyet Lukács László,­volt pénzüg kezdeményezett, konstatálták, hogy­­ Lukács László inkább csak tapogató tárgyalások leginkább tudakozódást mind a két részről. Egyfelől Lukács­­ akarta kipuhatolni, hogy mi az a ) amihez a koalíció követeléseiben . Másfelől a koalíció vezetői azt igyek tudni, h­o­gy fent mennyi enged mér Lukács László. De egyúttal kölcsöne­ralmatlanság, úgy hogy sem az e, másik fél nem láthatott tisztán. Fő tett az a gyanú is, hogy az egész azért kezdeményezték volt, hogy 19-ikén a képviselőház elnapolás a kormány vád alá helyezését ki

Next