Pesti Hírlap, 1906. április (28. évfolyam, 106-119. szám)
1906-04-17 / 106. szám
2 PESTI HÍRLAP 1906. április 17., kedd. alkotma. Kikerülheti-e az oktront? Az alkotmányos Magyarország érdeklődését ez a kérdés is nagy mértékben leköti. Tud-e Ausztria alkotmányos állam lenni? De teljes mértékben leköti érdeklődésünket a kérdés, mely akörül forog, akar-e Ausztria alkotmányos állam lenni? Meg fogja-e tudni alkotni az általános választói jog törvényét a maga erejéből? Fontos kérdés. De fontosabb az, vajon törvényeinket tisztelő egyenrangú félhez méltóan a vámközösség 1917-ig való tényleges fentartása mellett egyezségre akar-e majd lépni velünk addig is, legalább a vámszerződés formájának elfogadásával? Hiszen minden jog a mások jogának tiszteletben tartásából fakad. S minden alkotmány alsó iskolája legelébb a formák tiszteletére tanít. A kiegyezésnek, mely Magyarország és királya közt 1867-ben létrejött, nyoma sincs a szövetséges Ausztria alkotmányában úgy, amint az tényleg megköttetett. 1848-at sem ismeri az osztrák alkotmánytörténet oly értelemiben, mint a magyar. S az osztrák pragmatika szankció sem mondhatja el magáról, hogy testvértörvénye a magyarnak. Hol az a forrás tehát, melyhez Ausztriának vissza kell térnie most, vissza kellett volna térnie mindig a múltban, valahányszor egyenetlenség átka sújtotta őt s Magyarországot egyaránt? 1867-hez térjen vissza? 1867 az osztrák alkotmányban még mindig az összbirodalom alapján áll: 1848-hoz térjen vissza? 1848-ban Ausztria országgyűlése elutasította magától a magyar országgyűlés küldöttségét s a bécsi kormány emlékirata is ízelítőt nyújtott már a későbbi összbirodalomból. A pragmatika szankcióhoz térjen vissza? A magyar pragmatika szankció keletkezésének éve 1723, az osztráké 1713; kis időkülönbség, s mégis egy egész világ áll e két dátum közt. Mert az egyik pragmatika szankció nemzetalkotta törvény, a másik csak uralkodói parancs. Ahol az „alkotmányos“ Ausztriához nem apellálhat az alkotmányos Magyarország, annál nincs semmi keresnivalója. De ha Ausztriának megvan az akarata arra, hogy alkotmányunkat tisztelvén, megtegye ezzel az első lépést a maga igaz alkotmányának eléréséhez, akkor a történelemben vissza kell mennie arra az időre, amely még a pragmatika szankciónál is hátrább esik, de amelyben tartományai nagy részére még nem úgy talál, mint a császár Leibergenjeire. Idén 300-adik évfordulója a Bocskay bécsi békéjének, Ahoz kell visszatérnie. 1606 szeptember 16-án kelt átiratukban tudatják Csehországnak, Morvának, Sziléziának, Lausitznek egyesült rendei a magyarországi rendeket, hogy a bécsi béke pontozatait a maguk részéről is elfogadják, nemcsak, de azok pontos megtartására ők maguk fogják őfelségét szorítani. Ez a hang már nagyon régi; ez a hang még alkotmányos féltől ered; ez a hang csak alkotmányos félhez mehet. S valóban: ez a hang az egyetlen, mely idestova négyszázados együttlétünk alatt, odaátról hozzánk, mint egyenrangú, alkotmányos országokból, egyenrangú, alkotmányos országba eljutott. Az alkotmányos Ausztria is bátran ünnepelhetné idén azt a 300-ik évfordulót. A szeptember 16-iki átirat ragyogó világossággal beszél. „ . . . Szabadon és nem erőltetve fogadjuk és Magyarországnak, valamint Erdélynek karait és rendjeit biztosítjuk arról, hogy e királyi felsége a magyarokkal kötött ezen kiegyezést nemcsak sértetlenül megtartandja, hanem egyszersmind Csehországnak és tartományainak karai és rendjei is semmit sem fognak cselekedni a magyarok ellen, mi a szomszédság jogát sérthetné.“ S a válasz is épily világos, melyben Magyarország rendei a cseh-, morva-, sziléziai- és lausitzi rendeknek 1606 szeptember 23-ikán ígérik: ,.hogy az ő felségével és a szomszéd országokkal és tartományokkal kötött békét szintén sértetlenül és minden részében megtartandják.“ Ausztria nem tett többé ily fogadalmat nekünk s a régit is megszegte. Mi 1606 szeptember 23-ika óta becsületesen álltuk fogadalmunkat mindig. Ó, hány szeptember 23-ika múlott el azóta, amely Magyarországot csaknem a kétségbeesésbe hajtotta és amely Ausztriát régi fogadalmára figyelmeztette, de amelynek, lelke mélyén, Ausztria tán mindig csak örült . . . És most folytatódik az új rendszer hely- foglalásához és berendezkedéséhez szükséges munka, amely csak kezdete az alakulás jövőre vonatkozólag oly nagyfontosságú teendőinek. Wekerle Sándor miniszterelnök egyik bizalmasa körvonalazza a jövő teendői között igen nagy horderejű gazdasági kérdés megoldási módját, az Ausztriával való összeköttetés kérdését. Az ismertetés azon alapszik, hogy Wekerle a szövetség formája helyett a szerződési formát akarja létesíteni Magyarország és Ausztria között. Kifelé azonban az osztrák-magyar monarchia vámegységet alkot. A miniszterelnök bizalmasa a választási reformról is szól s a községenként titkos szavazást megállapítja, mint amely a még vázlatos tervekben ben foglaltatik. Ugyanekkor Kristóffa József kijelenti, hogy az új kormány az ő tervei alapján fogja létesíteni a reformot. A közgazdasági dolgok az ünnep alatt még szóba kerültek Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár képviselőjelölésével kapcsolatosan. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter a jelölő gyűlésen azt hangoztatta, hogy kereskedelem, ipar és földmivelés közt nem szabad semmi ellentétet keresni. Továbbá azt is mondta, hogy Magyarország még sokáig kizárólag őstermelő ország lesz, úgyhogy az ipar fejlesztésének iránya főképen a mezőgazdasággal kell, hogy kapcsolatos legyen. Ez úgy hangzik, mintha illúziókat kellene mérsékelni, de mi reméljük, hogy e mellett az önálló vámterület előkészítésének, a teljesen független magyar ipar és kereskedelem létesítésének semmi akadálya sem lehet. Csak ekképen lehet megvalósítani a Kossuth Ferenc által is hangoztatott azon kívánalmat, hogy ki kell küszöbölni az idegen közvetítést és a magyar kereskedelmet közvetlenül a világ piacaira kell vezetni. A húsvétra szánt egyéb nyilatkozatok közül elégikusan hangzik gróf Tisza István búcsúja, amelylyel egyelőre eltűnik ,a fórumról. De azt mondják, hogy a szabadelvű párt feltámadásában bízik s majd abban a küzdelemben, amelyik az általános titkos választói jog érvényesítésével fog folyni, aktív részt vesz ésa Tisza-pártot a második választáson akarják feltámasztani. Egyelőre az bizonyos, hogy a szabadelvű párt alaposan el van temetve. Kerületein akképen osztozkodnak, hogy ahol a hatvanhetes politika iránt mutatkozik rokonszenv, ott hatvanhetes pártok állítanak jelöltet. * A hivatalos lapban húsvétra az új főispánok kinevezését várták, de a kinevezések késtek, legalább piros tojásnak nem jelentek meg. Azt hiszik, hogy egy, napnál tovább már nem késhetnek, mert a megyékben főleg a választások miatt nagyon várják a főispánok bemutatkozását s a főispánok működésüket nem kezdhetik meg korábban, mint amikor kinevezésük a hivatalos lapban publikáltatik. Más szempontból is nagyon kiváncsiak egyes megyéknél a kinevezésekre. Nevezetesen erősen érdeklődnek az iránt, hogy egyes régi rendszerű embereknek, a koalíció üldözőinek miképen sikerült koalíciósokká átváltozniuk, amikor ezé lett a hatalom. Egy-egy megyében mozgolódás is készül ellenük. Például Aranyos- Marótthról e rovat vezetője ma a következő levelet kapta: A Pesti Hírlap „A helyzet“ rovatának Borsodmegyére és báró Vay Elemérre vonatkozó része bennünket, barsa megyeieket, igen közelről érintett. A mi esetünk szakasztott olyan, mint a borsodiaké, a mi főispánunk, Kazy János, szakasztott olyan, mint báró Vay Elemér. Kazy János 17 évig állott, mint főispán Bars vármegye élén. Felfuvalkodottságával, tehetetlenségével ezen idő alatt viharos népszerűtlenségre tett szert, sőt nevét a vármegye legnakodva várakoztam rá. Nemsokára kijött, kézen fogott s elindultunk az országúton a város felé. Amint mendegéltünk, igy beszélt hozzám: — Látod, kicsi leányom, már minekünk nincsen se országunk, sehazánk, se tanyánk. Elpusztulunk, mint az útszéli koldus, ha nem segítünk magunkon. Én beállok szolgálni, a jegyző úr megígérte, hogy odavesz a házához, de te nem maradatsz velem. Elég nagy vagy már, aratáskor betöltöd a kilenc évet, neked is el kell szegődnöd valahová. A városban, az állomáson, megmondta aztán, hogy Pestre megyünk, ott biztosan akad hely. Öt napig járkáltunk már, mikor ide hozott ti hozzátok a helyszerző asszony . . . Zsófi elhallgatott, mert a szomszéd szobában lárma támadt, az Elli apja meg az anyja értek haza a színházból. Be is nyitották csöndesen az ajtót, aztán visszamentek és hangosan, jókedvűen beszélgettek. Eközben a kályhában kialudt a tűz s koromsötétség támadt. A két kisleány összébbhúzódva átölelte egymást. Ellie hosszan, szeretettel megcsókolta Zsófit. — Olyan a te életed is, mint az enyém. Apád sincsen, anyád sincsen. Mert senki sem szeret. Másnap levelet kapott az anyjától Zsófi. A konyhában, mosogatás közben felolvasta neki a cseléd. „Édes, egyetlen kincsem, drágalátos Zsófikám! Szerencsésen hazaérkeztem a jó Istennek segedelmével. Hogy, elválnom kellett füled és nem láthatlak magam mellett, telve van a szivem búbánattal utánad. De mit tettem volna? Itthon, ha felnövekednél, lennél falu megvetettje, mindenkinek gúnyja, mert tudd meg, törvénytelen vagy, bűn volt a fogantatásod . . . Apád pedig nincsen immár, kiűzött, elhagyott . . . Csak vigyázz magadra, arra kérlek nagyon és szeresd a kisasszonykádat, hogy a helyedről el ne küldjenek. Megnézlek új esztendőkor, ha az Isten segít és viszek dióspogácsát, olyant, tudod, aminek több a diója, mint a pogácsája ... és varrok neked csipkenyakas, fodrosujjú ingecskéket is . . . ölel, csókol milliószor a te anyád, Pető Naca.“ Zsófinak a szive hangosan kezdett dobogni és szemei fölragyogtak a boldogságtól. Kezében lobogtatva a levelet, kereste Ellit. S ahogy megpillantotta a folyosón, már messziről kiáltotta neki: — Itt az anyám! Itt az anyám! — Akkor mégis szerethet — mondta komolyan, csöndesen Elli s szaggatottan, búsan hozzátette: — Én velem nem törődik az anyám . . . Zsófinak elkomorult az arca. Pillanat alatt vége volt az örömének. Csak arra gondolt, hogy valahogyan meg kell vigasztalni azt a szegény kis árvát. Szomorú, reszkető hangon mondta: — Engem se szeret az enyém. Azt írja: bűn, hogy megszülettem . . . A helyzet. A béke jegyében csendes nyugalomban múltak el az ünnepnapok. Az ünnepekre szánt politikai elmélkedések megegyeztek abban, hogy a feltámadás az eszmének és az igazságnak a diadalát jelentette a magyar alkotmányválság megszűnésénél is.