Pesti Hírlap, 1906. június (28. évfolyam, 150-163. szám)
1906-06-01 / 150. szám
2 PESTI HIRUÁB 1906. junius 2., péntek. gyarságának megtartására, a nemzeti nyelvnek kultuszára! Még azokat a csatornákat is elvágták és betömték a magyarok, amelyeken keresztüla magyar nyelv és szellem beszivároghatott volna Szlavóniába szakadt véreinkhez. Tudniillik a magyar vármegyéket nemcsak politikailag és közigazgatásilag szakították el Magyarországtól, hanem még egyházilag is! Azelőtt legalább a dunántúli magyar katholikus püspökök területe s fönhatósága kiterjedt Horvát-Szlavónországok magyar lakosságának egy részére s lehetett arról gondoskodni, hogy hazafias magyar katholikus papok és tanítók magyar nyelven prédikáljanak és tanítsanak a magyarok között. A magyar bölcseség azonban a tiszta magyar egyházakat is odacsatolta a diakovári püspökséghez s kiszolgáltatta Strossmayer magyargyűlöletének. Egyetlen egy vékonyka szál köti még az ottani magyarokat a magyar hazához: a dunántúli református püspökségnek a területe még kiterjed odáig . Antal Gábor püspök igyekszik valamit megmenteni a veszendőbe hagyott magyarságból, de a reformátusoknak sincs erre pénzük. A „magyar állam üzeme“, az államvasút, volt eddig az a széles út, amelyen a magyarnyelv, a magyar szellem s a magyar állam érdeke bejuthatott a testvérországba. Most a politikai divat elvágni készül ezt az utat s pár évtized múlva ottani magyarságunk teljesen elhorvátosodik. Az állam nyelvének terjesztésével most szépen állunk. A hadseregben útját állja a király. Más téren pedig útját állja a magyar közöny. A horvátoktól nem lehet rossz néven venni, ha nemzeti kívánságaik körét tágítják, minben életerős faj arra törekszik, hogy nyelvét terjeszsze s hogy minél függetlenebb nemzeti államot alkosson. De a magyar politikusoktól hiba, hogy nem is érdeklődnek oly kérdések iránt, amelyek nincsenek divatban s amelyek mint jelszavak nem uralkodnak a közhangulaton. Szokás lenézni és semmibe venni az oly kérdéseket, amelyekhez nem értenek vagy amelyek iránt nem érdeklődnek. Ilyen a magyar nyelv ügye a horvát kérdésben, a hazai nemzetiségekkel szemben s a közoktatás és a közigazgatásban. Pedig ezeken a területeken fontosabb az állam nyelvének érvényesülése, mint magában a hadseregben. A horvát aspiráció napirendre tűzte Dalmáciának Horvátországhoz csatolását. Nagyon helyes, ha a magyar politikusok ebben segítik őket. De ha közjogi restitúciókról beszélünk, akkor Dalmáciának Horvátországhoz csatolásával egyidejűleg a három vármegyének: Possega-, Szerém- és Verőce megyének Magyarországhoz való visszacsatolását is ki kell mondani! A történelmi igazságot vagy teljesen helyre kell állítani, vagy nem is szabad érinteni. 1848-ban ezek Magyarországhoz tartoztak. A mai 48-as parlamenti többségnek illik ehez a 48-iki állásponthoz is ragaszkodni. Ha pedig a horvátok az 1868-iki XXX-ik törvénycikk végrehajtását követelik s a kormány ezt programmjába bele is vette, a magyar nyelv jogainak megvédésében nem volna szabad megfelejtkezni egy másik törvényről sem, az 1844-ik évi II-ik törvényről, melynek 8-ik szakasza elrendelte, hogy Horvátország összes fő- és középiskoláiban a magyar nyelv mint rendes tantárgy tanuttassék! — Végrehajtották' est?,... azaz tökéletesen olyan, amilyennek megrendelte. Azt hittem, hogy ez talán csak az a rendes étkezés közti finnyáskodás és kellemetlenkedés, ami elég sok embernél tapasztalható. De fájdalom, néhány másodperc múlva meggyöt •, zödtem, hogy valóban komolyabb a baja. Sok zenész volt az asztalunknál. Hallásról volt szó, egy karmester kivesz a zsebéből egy hangvillát, kijelenti róla, hogy az úgynevezett normál a-ra van hangolva s pengetni kezdi. Tenoristák, baritonisták rögtön sietnek maguk is kiadni ezt a hangot. Mindenféle hangok röpködtek az asztal fölött. A karmester egyikről kijelentette, hogy magasabb, a másikról, hogy mélyebb, a harmadikról vagy negyedikről végül elismerte, hogy épen jó. Megvallom, én se találtam a hangok közt valami nagy különbségeket, különösen mivel az énekesek, a nyilvános vendéglőre való tekintettel meglehetősen halkan rezegtették hangszálaikat. De azért belenyugodtam abba, hogy egy finomabb fül tényleg észre tud venni itt különbségeket. Nem így Tamás. Ez hallatlan dühbe jött. Egy ideig vissza tudtam tartani ezt a dühöt, de végül mégis kitört. — De uraim, önök komolyan el akarják hitetni velem, hogy az ilyen zizegéseket pontosan megkülönböztetni tudják, sőt azt is, hogy osztályozni, megnevezni, bármikor ismételni is tudják? — Hogyne — szólt a karmester. — Hisz e nélkül nem volna magasabb zenetudomány és zeneművészet. Tamás durcásan nevetett. — Hát azt hiszi, hogy én azt hiszem, hogy van. — De kérem ... — Kérem, az egész egy maffia. A zenével foglalkozók azáltal adtak a mesterségüknek nagyobb jelentőséget, fontosabb ábrázatot, hogy kitaláltak egy külön írást, állítólag megállapították bizonyos hangok rezgésszámát s elég merészek azt hirdetni, hogy az így állítólag megállapított ismeretlen hangot felismerik, eléneklik, leütik a zongorán, kifújják a kürtön, kipengetik a hárfán, s tudom is én még mi mindenféleképen elő tudják idézni. Ez kérem: csalás. Szélhámosság! Az egész zenészvilág pedig egy óriási maffia, mely ebből a csalásból él. A karmester és az énekesek mosolyogtak. Én igyekeztem mentegetni a dolgot, de Tamás szóhoz jutni se engedett. Hagytam tehát beszélni. — Különben elismerem, ez csak egy kis része annak az óriási ...világcsalásnak, ami a földön történik. Én már rájöttem, hogy az élet alaptörvénye a, csalás. Mindenki megcsal mindenkit. A tudomány csalás. A politika is az. A művészet, költészet, a vallás, az erkölcs, mind, mind csalás . . . Társaink lassan kint elszállingóztak az asztaltól. Ez a beszéd kínos hatást gyakorolt. Én is örültem tehát, mikor Tamás felkelt és hívott, hogy menjünk fel a szobánkba aludni. A lépcsőn mélabúsan szólt:— Azt permis bánom, hogy az egész élet csalás, de félek, félek, hogy egy óriási csalás, egy hallatlan hazugság— a halál is. Amit előbb az asztalnál mondott, az szaporaszavúságánál és temperamentumosságánál fogva némileg groteszk volt, mostani rövid megjegyzése ellenben szívhezszólóan csengett. — Ebben lehet valami. Én is azt hiszem, hogy a halál csak mese. Sőt egyszer, mikor egy sírfeliratot kértek tőlem, ezt ajánlottam: nincs halál. — Igen, ettől félek én is. S ezért nem merem megölni magam. Nem akartam ebbe a túlságosan filosofikus vitába belemenni, s azért eltérítő szándékkal, félig tréfásan csak ennyit mondtam: — Ki beszél öngyilkosságról? Most, hogy rájöttél az élet titkára, most akarsz meghalni? Értelmetlen arcot vágott. — Igen. Az élet titkára, arra, hogy a világon minden csalás. Hisz előbb mondtad! Ez a belátás, fiam, nem búcsú-sóhaj, melylyel az ember az életből kilép, hanem harci kiáltás, melylyel neki indul a siker megostromlásának. Ha a világon mindenki csal, akkor, édesem, ne öngyilkos légy, hanem a csaló. A szobámhoz értem, benyitottam , a küszöbön nevetve elbúcsúztam tőle: — Gondolkozz csak egy kicsit ezen . . . Reggel egy névjegyet hozott tőle a pincér, melyen ez volt: „Gondolkoztam s igazat adtam neked. Tényleg élnifogok . . .“ Múltkor láttam Schönbrunnsban egy automobilon, mellette ült egy gazdag amerikai özvegyasszony, aki a jegyese. Hallom, hogy a hivatalát elhagyta s milliókkal fog nemsokára hazajönni magyar ipart csinálni. Szász Zoltán: A helyzet. A kereskedelmi szerződésekre vonatkozó felhatalmazási javaslat is keresztülment a képviselőházi bizottságok retortáján. A kereskedelmi szerződéseket tárgyalni a Tisza-kormány kezdte, azután a Fejérváry-kormány a tárgyalásokat befejezte és a szerződéseket megkötötte. De ezek nem parlamenti és nem törvényes tárgyalások voltak, hanem a kormányok parlament nélkül egyezkedtek egymással és megállapították a feltételeket anélkül, hogy az ország képviseletét megkérdezték volna. (A Fejérváry-kormányról bizonyára senki sem mondhatta, hogy a nemzetet képviselte.) Hogy a tárgyalások és a szerződéskötések törvénytelen cselekedetek voltak, azt többször megállapították. Sőt a képviselőház többségi pártjai a kijelentést hivatalosan is megtették, az országgyűlés nevében tiltakozást bocsátottak ki és konstatálták, hogy a Fejérváry-kormány által kötött szerződések nem rendelkeznek a törvényes kellékekkel. Ebből az következik, hogy a mostani parlamenti többség, mely az előzőnek a folytatása, szintén nem ismerheti el törvényeseknek az alkotmányellenes kormány által, a törvények teljes negligálásával kötött szerződéseket. Éa most mégis odafordult a helyzet, hogy a koalícióból alakult kormánynak el kellett vállalnia a szerződések érvényesítését. Az ország hitelérdeke és megbízhatósága követelte, hogy a király tudtával és beleegyezésével kötött szerződéseket pontról-pontra megtartsák és biztosítsák, hogy a külföldnek semmi kifogásolni valója ne legyen. A királylyal a béke érdekében kötött egyezségnél egyik föltétel volt a kereskedelmi szerződések ratifikálása. A pártok vezetői elfogadták a föltételt s a függetlenségi párt vezérei is helyet foglalnak a föltételek alapján a kormányban. Most már e szerint csak arról lehetett szó, hogy minő formában intézzék el a kérdést. Egyfelől meg kellett menteni az önállóság elvét, minthogy törvényeink szerint önálló gazdasági berendezkedéshez és külön szerződéskötéshez van jogunk. Másfelől gondoskodni kell róla, hogy a szerződések feltételei változatlanok maradjanak. Ahoz, hogy az összes szerződéseket letárgyalja a képviselőház, nincs idő. De az önállóságot ki tudja fejezni a külön magyar autonóm vámtarifával, melyben mind változatlanul maradnak a közös vámtarifának szánt tételek, de amelynek lényegileg mégis megvan az a jelentősége, hogy mihelyt a viszonosság megsértetik, Magyarország azonnal felállíthatja a külön vámterületet. Ezek után ama megoldási módot találták leginkább megfelelőnek, hogy külön javaslattal a mostani állapotnak törvényes alapot szereznek. Hogy pedig a jövőre nézve semmi kétség se maradjon és az elvi álláspont fentartassék, a javaslat indokolásában határozottan ki van fejezve, hogy az előző kormány eljárását most is törvénytelennek tartják. Hogy az előző kormány szerződéseit a mostani kormány és a parlament kénytelen elvállalni: ez a szerződések természetéből következik, mert a külállamoknál annak idején nem sikerült elérni, hogy a mi törvényeink ellenére eljáró kormányt visszautasítsák és vele egyezségről ne tárgyaljanak. Viszont a megváltozott