Pesti Hírlap, 1906. október (28. évfolyam, 270-284. szám)

1906-10-01 / 270. szám

i­ niszterelnök Bécsben a közös ügyi költségvetés tárgyában az osztrák miniszterelnökkel és a kö­zös miniszterekkel folytatott. A pártközi hely­zetre vonatkozólag ugyanis első rangú fontos­ságú az, hogy a delegációk elé semmi olyan elő­terjesztés ne kerüljön, ami ellentétben állana az átmeneti időre kötött paktummal. Wekerle Sán­dor miniszterelnök hétfőre tanácskozásra hívja össze a kabinet, tagjait s ez alkalommal refe­rálni fog a bécsi kihallgatás és tanácskozás eredményéről. Az eddigiekből látni lehetett, hogy még előnyökkel való kecsegtetés árán sem lehet még szmnlegesen sem eltérni a paktumtól. Eképen a kormány csakis a megegyezésre tá­maszkodva, leginkább katonai kérdésekben sem­miféle­ változtatást nem proponálhat. Ha a Ludovika-intézetben honvédtüzérségi tan­folya­mot állítanak föl, ez is csak a képen történhe­tik, hogy az elvállalt feladatok közé számítják azon a címen, hogy a honvédtisztek minél telje­sebb kiképzése a nemzeti irányzat fejlesztéséhez tartozik. A bécsi jelentésekből kitűnik, hogy a kö­zös hadügyminiszter és a haditengerészet pa­rancsnoka nagyobb követelésekre akartak elő­terjesztéseket tenni. De kitűnik az is, hogy a kö­vetelésekkel a magyar miniszterelnök szem­­beszállott , és teljesítésüket a maga, ré­széről nem vállalta el. A közös konfe­rencián tehát törölni kellett a nagy követelések rubrikáját oly sűrűn, hogy az őszi delegáció költségvetése ne legyen feltűnően eltérő a tava­szi delegációétól. A nyilvánosságra jutott szá­mokból ez idő szerint igen bajos kiokosodni. Ezeket akkor lehet megbírálni, amikor hitelesen közreadják. Mindenesetre idejekorán figyel­meztetjük a közös kormányt és a magyar kor­mányt is a legutóbbi delegáció azon határozott utasítására, hogy a közös költségvetést tartal­mazó füzeteket jóval a delegáció összeülése előtt kell a delegátusokhoz juttatni, hogy azokat be­hatóan tanulmányozhassák. Az idei első delegá­­c­ió alkalmával zavarokat okozott az, hogy a füzeteket csak a tanácskozás előtt egy nappal osztották ki. Ha most a delegátusok legalább egy héttel korábban meg nem kapják a javaslato­kat, kétségtelen, hogy a delegacionális ülések el­halasztását követelik vagy bekövetkeznék egy l­egifjabb fajta sztrájk: a delegátusok sztrájkja. Köfi Vilmos orsz. képviselő elnökölt, számos köz­ség volt képviselve s azon az avatásra vonatkozó­lag hoztak békés határozatot. A békéscsabai parasz­­tpárt Achim András el­nöklete alatt vasárnap értekezletet tartott körül­belül 1200 választó részvételével. A választók egy­hangúlag kijelentették, hogy azt a jelöltet választ­ják képviselőnek, kit Achim András fog ajánlani. Újjászervezett szocialisták nagygyűlése. Zentau­­ról jelentik, hogy ott vasárnap délután a bács- és Korom­ás megyei újjászervező szociáldemokrata párt nagy­gyűlést, tartott. A gyűlésen, amelyen M'­ Már most szent igaz ugyan, hogy még mindig többet ér a döglött tinó, mint a semmi tinó, mert amannak legalább a bőre ér valamit. De nem így a két székely. Amint meggyőződtek róla, hogy csakugyan döglött az a tinó, egy­szerre fordított az eszén mind a két gányó. A döglött tinót no, azt nem támasztja fel többé de a jerikói harsona, sem, ámde az elveszett tinó még előkerülhet. Mindegyik atyafi tehát most már azon volt, hogy a társára disputálja rá a döglött kérődzőt. — Hogy is monda, kec, — kezdte Alsó Nagy Pál, — hogy ez a kee tinaja? Jól mondá, kee. Most már magam is úgy látom­, hogy ez a kee tinaja és senki másé. — Én meg a­’ valló vonók, szomszéd — szonygo, Felső Kis Péter, — hogy keedhez tartozik ez a barom. Sok­’se volt ez az enyém. E’ biz a keedé volt. Egy darabig még bizonygattak, vitatkoz­tak, hogy kié is hát az a tinó? De mikor látták, hogy­­semmire sem mennek, együtt beballagá­­nak a községházára, Agyaras Mózses bíró uram színe elé. A döglött tinót három cigány cipelte utánok hevenyészett fatalpakon. Agyaras Mózses bíró uram hamarosan el is intézte volna a peres kérdést, hogy kié is hát az a trió? Mert józan eszír székely vala ő kelme. De ott volt épen Zsolyky Imre, az esküdt, aki mindent a világon csakis hivatalos észszel méregetett. Mivelhogy más nem volt neki. Még a napfényt és a holdvilágot is csak hivatalos észszel nézte, vajon megfelel-e a kalendárium­­beli hivatalos adatoknak. A két gányó tehát Zselyky Imre esküdt úrnak adta elő a maga ügyét. Péter azt mond­­ta: Pálé a tinó. Pál azt mondta: de bizony Pé­teré a tinó. — Különös ügy, nagyon különös. — Zselyky uram­ takargatta is az üstökét, de na­gyon. — Mindenekelőtt ki fogok menni a hely­színére, megállapítani a trió halálának okát, — bökte ki hosszú gondolkozás után az esküdt. A hivatalos észtől mit is várhatunk mást, mint első­sorban helyszíni szemlét, szakértők meg­hallgatását és más­­féle hiábavalóságot. Agyaras Mózses bíró uram csak mo­solygott. — Mire való az, nemzetes uram? — kér­dezte. — Lehetne ám enélkül is igazságot tenni a peresek között. — Kend, bíró úr, hallgasson. Kend­éhez nem ért, — válaszolta mérgesen az esküdt. Az­zal már fogta is a süvegét, botját és ment. Vagy egy óra múlva tért vissza. Egy be­tű nem sok, de ennyivel sem lett okosabb. — Ha nem vétenék számmal, esküdt uram, — kezdte ismét a falu érdemes bírája, — megkérdezném, mitől is döglött hát meg az a tinó? — Tudja a kő. Én nem tudom. — Én bizony tudom. Szomjas volt a tinó és vizet ivott a Marosból. Arra jöhetett valami tutaj vagy farönk, az elütötte. Ettől döglött meg a tinó. Történt már ilyesmi máskor is. — No, ha tudta, mit kérdezi tőlem? De ne beszéljen annyit, kend, bíró, inkább pipáz­zék. Hadd végezzem dolgom a peresekkel. Biró uramnak így is jó volt. Elővette pi­páját, minden hozzátartozó készségét, rágyúj­tott és csak nézte az esküdtet. Aki bizony keser­vesen kínlódott. Sehogy sem tudta megállapítani a tenes személyazonosságát. Péter azt mondta, Pálfs Pál azt mondta: Péteré. — Tudják mit, keetek? — határozta végre az esküdt, — hozzák ide mindazokat , akik ösmerték a keetek tanait. Majd a tanúi megmondják, hogy kié volt, míg élt, ez a bíróra Bí­ró uram ismét mosolygott és ismét nere állhatta m­eg szó nélkül. Az ő józan esze rögtön tisztában volt vele, hogy az esküdttel ezúttal is Csúfot járat majd a ravatalos ész. — Nem megy ezzel semmire, esküdt uram, instálom, — szólt csendesen. — Tanúvallatás itt nem segit. — Ugyan hallgasson. Még hányszo mondjam? Rend­ehez nem ért. Tudja-e, kem­ mi az a corpus juris meg a tripartitum? Biró uram persze hogy nem tudta, la hát hallgatott. Hanem azért mégis neki­­ igaz. Mert a tanúk mindegyike egyforma vallott. — Mikor együtt volt a két trió, sem tud­­tuk sohasem megmondani, melyik kié? fiái hogy tudhassuk mi azt most, mikor csak n egyik van itt és az is döglött? Az esküdt úr mérges lett, mint a légyis gomba. Előbb szakértőt, állatorvost emlegete! süsse ki az az igazságot. De szerencsére esze jutott, hogy mire a vármegyei állatorvos ideig érkezik, talán egy hét múlva, talán kettőt sem, addig ez a trió háromszor is elvobl. Azért hát úgy akarta megoldani a kérdést, ho­ békéltette a perlekedőket. Nyúzzák le a tű­ bőrét, az árán osztozkodjanak meg és ha me PESTI HÍRLAP, 1906. október 3., hét Semmelweis emlékezete. (,Szoborleleplezés.) A tudományos világ a vasárnapot a nagynevű magyar orvos, Semmelweis Ignác emlékének szen­telte, akinek szobrát, melynek felállításához az egész művelt világ orvosai hozzájárultak, vasárnap lep­lezték le impozáns ünnepély keretében. Az ünnep jelentőségét emelte, hogy azon megjelent gróf Appo­­nyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter és hogy a távol idegenből a magyar tudós ünneplésére számos hírneves orvos jött el hozzánk, hogy úgy a tudomány, mint nemzetük nevében hódoljanak a tudomány vértanúja emlékének Az egyetemi ünnep. Az ünnepély első része a tudomány­egyetem központi épületének aulájában délelőtt fél tizenegy órakor kezdődött, amelyre zsúfolásig megtelt a ha­talmas terem előkelő vendégekkel. A közönség sorai­ban helyet foglaltak gróf Apponyi Albert közokta­tásügyi miniszter, Molnár Viktor és Tóth János államtitkárok, Tóth Lajos, Chyzer Kornél minisz­teri tanácsosok, Gopcsa László min. oszt. tanácsos, K­árczy István polgármester, K. Jónás Ödön, a mű­egyetem rektora, Hutyra Ferenc, az állatorvosi fő­iskola rektora, Szabó Dénes kolozsvári egyetemi pro­­rektor és Riegler dékán, Heinrich Gusztáv, a Tud. Akadémia főtitkára, Szily Kálmán, stb. A katonai orvosi kar részéről megjelentek: Kepes Gyula ve­zértörzsorvos, Hodoly Elek, Mirdács Pál, Ábrahám Béla, Szilágyi József főtörzsorvosok, Kovács Áron és Kosztka Emil honvédtörzsorvos. A külföldi tudósok közül ott voltak: Jena: dr Schultze B. tanár, v. b. t. t., Friedburg: Weckerling II. tanácsos, Boroszló: dr Ash R. London: dr Duka A. Bécs: dr Chrobak R. tanár, udv. tanácsos, dr Schauta Fr. tanár, udv. ta­nácsos, dr Neumann Gy. egyetemi m. t., dr He­rzfeld K. egyetemi tanár, dr Halban József egyet. tanár, dr Mandl Lajos egyet.­m. tanár, Laczkó egyet.­m. tanár, dr Fischer igazgató, dr Schürer v. Waldheim, Semmelweis életrajzírója, Kopenhága: Fibiger J. tanár, Róma: dr Pestalozza E. tanár, Genua: dr Bossi L. tanár, Messina: dr Guzzoni degli Ancerini A. tanár, Basel: v. Herff von Salis tanár. Testületileg voltak jelen az egyetem összes ta­nárai, élükön Ajtai K. Sándor rektorral és az egye­temi tanács tagjaival, akik díszm­agyarba öltözöt­ten foglaltak helyet az emelvényen. Képviseltették magukat a diszülésen: a közegészségügyi tanács, a vöröskereszt egylet, a budapesti kir. orvosegyesület, az orsz. közegészségügyi egyesület, az orvosa és­ fiókjai, a közkórházi orsz. társulat, a bt­ktetes kórházak és klinikák, a budapesti nei vésegyesületek és orvostársulatok, az orsz. bál iskolák, stb. ,­­ . Semmelweis családjának tagjai közül a tudós özvegye, a nővére, Semmelweis Julit Péter özvegye fiával, Ráth Péter udvari tani és ennek családjával, továbbá a tudós két kik közül az egyik Lehotzky pozsonyi taná­r, felesége, azonkívül a Szemerényi és Müller és A díszülést Ajtai K. Sándor rektor mag nyi­totta meg rövid beszédével, melyben az jelentőségét méltatta, amikor nemcsak a tud hanem a megmentett és hálás polgárok hódot rakják le a nagy magyar tudós emléke előtt tor beszédét a közönség zajos tapssal és élni fogadta. Utána Bársony János tanár mondott végig a közönség tetszésével kisért beczpere a külföld küldöttei emelkedtek fel szólásra., Schultze Bernit jénai nyug. tanár, v.­dott beszédet, melyet a hallgató közönség aj, és éljenzése szakított félbe több ízben. Ulli Oh­­bak R. udvari tanácsos, bécsi professzor repott lel­kes tapssal jutalmazott beszédet. Majd dr­ahauta Fr. udvari tanácsos, bécsi tanár beszélt. Ámor be­széde során megemlítette, hogy Bécs vámja nagy magyar tudós emlékének szobrot fog emelni szűnni nem akaró éljenzésbe tört ki a­ közönség.Ezután Fibiger J. kopenhágai tanár, majd dr Pitozza E. római tanár mondott olasz nyelven szép fezedet Utánuk Guzzoni degli Ancerini A. mess­inai profeszi­­szór mondott, latin nyelven beszédet, mely mi végez­tével v. Herff von Salis baseli tanár beszélt egy ha­tással és végül a külföldi vendégek közül c­suka Albert londoni tanár tette le hódolatát Sem­elweis emléke előtt. Ezután dr Dirner Gusztáv tanár, a semmel­weis-emlékünnep végrehajtó­ bizottságának átkára, emelkedett fel és beszéde során elmondta,hogy a bizottságot a világ minden részéről, Európa min­den országából elárasztották táviratokkal melyek­ben hódolnak a nagy magyar tudós e­ml­létek. Most Györy Tibor emelkedett játásra és hosszabb beszédben méltatta Semmelweis érdemeit a tudomány terén. Nagyhatású beszédének nagy részét a gyer­mekágyi láz ismertetése, majd Semmelweis gyógy­módjának részletezése foglalta­ el. Semmelweisnél köszönheti — úgymond — nemcsak a tudomány de az egész szenvedésre praedesztinált emberiség hogy megszabadította a gyermekágyi láz szörnyi rémétől, mely elrabolta a feleséget a férjtől, t­ anyát a gyermektől. Az ő idejében azonban az ő ta­nítása visszhang nélkül hangzott el. És elen­ sír­jában nem tudhatja, hogy ma már az egész világ : ő tanítása, az ő elvei­ szerint jár el úgy a szülésze mint a sebészet terén. Tanításának az egész vilgj de emlékének mi vagyunk a letéteményesei. Áld meg­ Istenünk nemzetünket és adjon neki Semm­weishez hasonló hű és nagy fiakat, kik a magyar földnek és névnek oly dicsőséget szereznek, mint a anyák megváltója, Semmelweis! A lélekemelő ünnepélyt Ajtai K. Sándor rel

Next