Pesti Hírlap, 1908. január (30. évfolyam, 1-27. szám)

1908-01-01 / 1. szám

■ó-táblán,a ott is csak nagyjából. Ott teljessé tenni a népképviseleti eszmét a következő esztendő feladata. S a rendi alapon álló felső-tábla alig haladt 300 esztendő alatt. Ideje, hogy a 800-ik évfordulóra a képviseleti eszmének ő is jobban kitárja a kapuit. ( 1 ) Fátyol nélkül. A mi történetünkben, politikánkban, társadalmi és gazdasági ügyeinkben bajainkban, sajnos, más művelt nemzeteknél szokatlan gyakori szerepet játszik az a bizonyos fátyol. Annyi mindenre s oly sűrűn kell fátyolt vennünk, hogy nem csoda, ha az a lenge pókhálószövet mind inkább foszlóssá válik s itt-ott akkora lyukat kap, hogy egész fesztelenül átcsillog, vagy sötétlik rajta az a meztelen valóság, melynek avatatlan szemek, legtöbbnyire minmágunk elöl való elfedésére volna tulajdonképen hivatott. ! ■› A közvélemény szépen ennek legszózatorsabb heroldja, a sajtó, úgy van ezzel az állapottal, mint a bor erejét még nem i ismerő Noé pátriárcha jámbor fiai, Sem és Jáfet, akik mámoros atyjuk nudításait szemérmesen letakargatták, míg a garázda harmadik,, a pirulni nem tudó, feketepofájú Ghám, szántszándékkal leleplezte s minden gyermeki kegyeletet arculvetve kigúnyolta, kinevette. Közkeletű fal ládának tartjuk azt a meglehetősen általános felfogást, hogy bizonyos hibákat, fogyatkozásokat hazafias kötelesség leplezgetni, titkolgatni, mert nyilvánosságra jutásuk, úgy lehet, kiszámíthatatlan károkat okozna az ország érdekeinek. Nem hiszszük, hogy igazán javára válnék az egy államnak, ha gyöngéi, tévedései szántszándékkal sérthetetlen misztériumokba burkoltadnak, ahelyett, hogy közmegismerésük természet szerint megindítaná, amennyiben lehetséges, a javítás, az orvoslás szükséges és mindig nehezebbé váló folyamatát., ) Mindössze azt kötjük ki magunknál is, másoknál is, hogy a fátyol-föllebbentés ne erőszakos kézzel, ellenséges,kárörvendő rosszakarattal történjék, mely gonosz indulat már eleve kizárja a becsületes célra törekvő jóhiszeműséget. Nem is szükséges szenzációs leleplezésekre pályáznia annak a politikusnak, sajtóorgánumnak, amelyik a közjó szemmeltartásával vállalkozik egyik-másik veszélyeztetett institúciónk takargató fátylának föllebbentésére. Példának okáért maga az a puszta tény, hogy a kormány sürgősen kétszáz millió beruházási hitelt szándékozik igénybe venni a magyarállamvasutak állapotának rendbehozatalára, minden külön kommentár nélkül bizonyítja azt, hogy azok az állapotok nem lehetnek valami rózsásak. Anélkül, hogy aprólékos részletekbe merülnénk, melyeknek útvesztőjéből igen bajos a gyors kibontakozás, csupána leginkább szembeszökő ténykörülményeket véve számba, megállapíthatjuk, hogy az ország ezen óriási vagyont képviselő s még sokkalta nagyobb értékű gazdasági érdekeket hordozó, szolgáló közintézménye immár évek sora óta nincs abban az állapotban, hogy akár a saját üzleti célját, akár a hozzá kapcsolódó s mindig fokozódó várományokat kielégítse. • Úgy a teher-, mint a személyforgalom lebonyolítása egyre több és nehezebb' akadályokkal kénytelen, bizony nem."mindig diadalmasan megküzdeni. .........." A teherszállításnál a tongyon-hiány, a személyszállításnál a lokomotív szükség válik napról-napra érezhetőbbé. Ezelőtt csak egynéhány esztendővel is a Máv szállító-levele olyan hypothéka volt, akár egy elsőrendű bankváltó, vagy egy tehermentes bánáti uradalom. Ez az aestimáció épen a külföldi malmoknál erősen lehanyatlott azon az okon, hogy a szállítási határidőre nézve semmiféle komoly garanciát nem nyújt annak hivatalos bizonyságlevele, hogy X. -vagyon búza csakugyan feladatott a megfelelő címre a magyar államvasutak kecskeméti ,vagy szabadkai állomásán. Hirtelenében nem tudjuk megmondani, foglalkozik-e a Máv, ez idő szerint is még a szállítási határidő biztosításának, előbb eléggé jövedelmező kereskedelmi üzletágával? Ha tejszí, alighanem jócskán ráfizet egy pár eszten-dő óta. Minden utazó ember személyes tapasztalatára hivatkozunk annak a megállapításánál, hogy szintén már egy pár év óta jóformán az egész vonalhálózaton illuzóriussá vált a személy- és gyorsvonatok hivatalos menetrendje. Se az indulás, se az érkezés nem történik pontosan. Alig akad vonat, mely minden egyes járatában fél órától kezdődő késedelmet ne szenvedne. Mi ennek az oka? A kezelő személyzet állítása szerint többféle. Egyik az, hogy kevés a lokomotív. Megesik, hogy például a nyugati pályaudvaron beállítják az Orsova felé induló, Berlinből nemzetközi forgalmat is közvetítő délelőtti gyorsvonatot. Az indulási idő elérkezik, az irtásokat beszállítják, átszállítják s a vonat fél óráig, egy óráig csak nem indul. Ekkor jön rá az, akinek a hivatalos hatáskörébe tartozik, hogy nincs mozdony. Vagy ami szintén meglehetős gyakori eset s eredményez a legforgalmasabb irányokban, nyílt pályán való huzamosabb megállásokat is, hogy nincs szabad vonal. Ugyanazon sínpáron előtte döcög a gyorsnak egy menetrenden kívül csavargó tehervonat, vagy épen szembekerül vele egy másik gyors, melynek hivatalosan már rég be kellett volna rendeltetési állomására futnia. A szállító eszközök elégtelensége, a pályatestek rozoga állapota s a többi tárgyi hiányosság mind annak a természetes következménye, hogy a Máv-val a mindenkori kormányok jóformán a zónarendszer behozatala, tehát évek sora óta valóságos rablógazdaságot űztek. A teljesítési készség iránt támadt, folyton fokozódó igényekkel szemben alig is történt egy csomó új állomásépület létesítésén túl valamelyes komoly beruházás a teljesítési képesség emelésére. Márpedig egy ilyen óriási forgalmi üzemnél nem szabad főként, vagy épen kizárólagosan a fiskális szempontokat tartani irányadóknak. Azt a káprázatos jövedelmezőséget, mely-1 11 -a____|.»■ ..................................................... 2____________________________________ -agyar királyi honvédelmi miniszteri titkár úr — hogy én is a maga tenorjában beszéljek, mert, úgy látom, ragaszkodik a formákhoz, mióta házasodni akar — még pedig azért szándékosan, mert Sárika leányom nagyon elütött tölünk s ez okon iménti megjegyzésem is, hogy t. i. azt remélem, hogy egyik, vagy másik leányomat nőül veszi — kizárólag Katalin leányomra vonatkozik és nem Sárira. — Miért ? — Kérdés ez? — Igen. — Csak nem kíván rá választ? — De igen, asszonyom! Tudni szeretném . . . — Mondja csak: tréfál, vagy határozottan bolondozni akar? *— Nem bíz én! . — Mert ilyesmire kell gondolnom. Hogy kérdezhet ilyesmit valaki, aki idestova két éve jár hozzánk s ez aránylag elég hosszú idő alatt, bőséges alkalma volt rá, hogy mind a két leányomat alaposan megismerje. Csak, tisztában van vele, hogy mi a különbség Katalin és Sárika között? — Nem értem, mire céloz. — Mire, mire! Kérem, ne nézzen rám ily naivul, mintha nem tudná, hogy miről van szó. Maga épen oly jól tudja, mint én, hogy Katalint nem lehet összehasonlítani Sárival. — Csak azt tudom, nagyságos asszonyom, hogy Katalint mindig jobban szerette, mint Sárikát. — Lássa, ezt rosszul tudja! Én mindkét gyermekemet egyformán szeretem, de azért van bennem annyi igazságérzet, hogy meg tudjam vonni köztük a különbséget. Nem tartozom az elvakult mamák közé, akik — elismerem, hogy a természet rendje szerint ■— akkor is szépeknek látják gyermekeiket, ha csúnyák. — Sárika csúnya?--..... -- — Dehogy csúnya! Sárika épen olyan szép gyermek, mint a nénje, még talán szebb . . . ez ízlés dolga . . . de amíg Katalint nem hiába hasonlítják híres névrokonához az Észak cárnőjéhez, akivel geniális észtehetség dolgában is bízvást összehasonlítható — addig Sárika, az ő kicsiny alakjával, gömbölyű arcocskájával és — sajnos — nagyon, de nagyon fogyatékos észtehetségével igen messze esik attól az ideáltól, melyet egy minden tekintetben fejedelmi asszonyról az ember magának alkotni szokott. — De mit is beszélek én itt önnek? Jól ismeri leányaimat. Nincs szüksége magyarázataimra, hát mire való ez a fölösleges kérdezősködés? — Csak azt szerettem volna tudni, hogy miképen gondolkozik Sárikáról és . . . melleseg ... azt akartam alázatosan megjegyezni, hogy lehet . . . hogy igaza van . . . és Sárika kisasszony csakugyan messze esik attól az ideáltól, melyet egy fejedelmi asszonyról az ember magának alkotniszokott — azonban a dolog, nagyságos asszonyom, ez idő szerint úgy áll, hogy ... s ez idő szerint . . . például én sem vagyok fejedelmi személy. — Vicc akar ez lenni? — Kérem, az lenne vicc, ha . . . orosz császári nagyherceg gyanánt mutatkozhatnék be- Csakhogy ez lehetetlen s ezért mindössze bánatos igazság és nem vicc, ha makacsul állítom, hogy nem vagyok fejedelmi személy. — Most már én nem értem, hogy mire céloz? — Arra, hogy aki nem ,fejedelmi személy —, fejedelmi hitvesre nem aspirálhat. — Világosabban! — Nagyságos asszony nem szorult rá, hogy még világosabban beszéljek. Meg vag róla győződve, hogy már ennyiből rég kitalálta hogy Katalin kisasszonyhoz, kinek fejedelmi alakját és igazán genitális észtehetségét magam is a legnagyobb hódolattal csodálom, fogok csodálni és mindig is csodáltam —• méltatónak érzem magamat és távol állok attól a v. * ■ merő elbizakodottságtól ". . . Szóval, még gondolatban sem merészeltem rácélozni, midőn imént kijelentettem, hogy nagyságos asszonyal „tárgyalni“ akarok —hanem Sárikára — Sári ... és nem Katalin! — Igen, Sári és nemi Katalin . . . Bocsáson meg, nem reméltem, hogy ez ily kellene mit fogja meglepni, mert úgy látom . . . kellemetlenül van meglepve, sőt talán . . . mintha haragudnék is?,--— Nem haragszom, csak bámulom önt! — Föl van indulva, nagyságos asszonyom . . . — Lehet, hogy kissé föl is vagyok indulva ... de ez természetes. Egyetlen anyának sincs ínyére, ha nem az idősebbik leányát kérik, hanem a fiatalabbat. Ez nincs rendén! Először az idősebbik menjen férjhez . . . főleg, ha olyan, mint az én Katalinom, akit a magam esze, a magam, akarata, a magam ízlése szerint neveltem föl! El vagyok képedve, hogy ön Sárika kezére vágyakozik és nem Katalinéra, aki csupa ész, csupa tökély és csupa klasszikus szépség! Nem tehetek róla ... ki kell mondanom az igazat, bármily furcsán hangozzék is ez az én ajkamról . . . de ki kell mondanom, hogy aki buta leányt akar nőül venni, az maga sem lehet okos ember. Punktum! Kimondtam1. Nem bánom, meg is haragszik érte. PESTI HÍRLAP 1908. január 1., szerda.