Pesti Hírlap, 1908. január (30. évfolyam, 1-27. szám)

1908-01-01 / 1. szám

1908. Jármir I., szerda. PESTI HÍRLAP nek évnegyedenkint az állampénztárba beszállított sok milliós fölöslegével a budget szokott dicsekedni, igen drágán és keservesen kell megfizetnünk most, amikor elérkeztünk, az észszerű, konzervatív pótlások, mellőzhetetlen befektetések határkövéhez. De tévedés volna azt hinni, állítani, hogy a Máv megrongált állapotának fölidézésében csak a lelketlen alkotórészek, a pálya, a gépek, kocsik fogyatékossága a hibás. Sajnos, azok a többszöri, energikus és megalkuvó kísérletek, melyek a kormányok részéről a végből történtek, hogy a vasutasok, tisztviselők, munkások régi jó közszelleme eléggé messzimenő fizetési s egyéb kedvezmények révén ismét helyreállíttassék, mind mai napig nem vezettek teljes, vagy csak megközelítőn kielégítő eredményre. Az ilyen közszolgálati ágazatban alapvető fontosságú fegyelem névleges értékét nagyon devalválja az örök gyűlölkedésben és részszerű amerikázásban jelentkező mozgalmas nyugtalankodás. Az élet- és vagyonbiztonság rovására menő fegyelmetlenség, ezt állandósítani törekvő testületi szervezkedés komoly gondot kell hogy adjon az ország ügyeit lelkiismeretes körültekintéssel intéző kormánynak. Mindezek a bajok csak részben orvosolhatók akármilyen összegű pénzzel is. Ez okán, bár főleg materiális téren sok javulást várunk és remélünk a most szobbra forgó 200 milliós Máv-beruházástól, azt tartjuk, hogy vele egyenrangú kormányzati feladat és kötelesség az államvasutak egész igazgatásának, a szolgálat személyi ellátásának sürgős és gyökeres reorganizációja is. Ha ez az újjáteremtő akció mind a két irányban gyorsan és becsületesen végbemegy, a Máv.-nál egyszerre fölöslegessé válik mindenféle hagyományos fátyol, mert nem lesz vele mit takargatni se mások, se magunk előtt. — Isten ments, nagyságos asszonyom! Semmi sem áll tőlem távolabb, mint a harag, olyasmi miatt, amit ön igaznak tart. Mivel azonban — szíves engedelmével — most rólam van szó, gondolom, a magam szempontjából nem az a fontos, hogy mit tart ön igazságnak, hanem az, hogy mit tartok én. Én pedig azt tartom, hogy Sárika nem buta, hanem csak szerény, kevéssel megelégedő, csöndes és kedves teremtés, aki szeret engem és akit én is szeretek. Ez a döntő szempont. A másik az, hogy én nem parádézniakarok ..., feleségemmel, haném csöndesen és boldogan akarok vele és mellette élni —a szürke szamár módjára — egész az utolsó percig. Független ember vagyok, akit semmiféle érdek nem vezérel. Ha minden férfi független lenne — mindénik úgy választaná, mint én és ezzel a becstelen férfiak és nők gárdája egy csapással, örökre, ki lenne, irtva. Ez azonban már erkölcsi prédikáció, amelylyel nem untatom. E helyett tisztelettel megkérem a Sárika kisasszony kezét. — De hát . . . csakugyan,komolyan beszél? *— Igen, asszonyom. — Hallatlan, igazán hallatlan! Hát hiszen, jól van . . . nem bánom . . . legyen a magáé, de nem tudok fölocsúdni a bámulattól, hogy Katica mellett ezt az ostoba kis leányt szerette meg. Valóban, nem érdemes eszes leánynak lenni, ha még az okosabb férfiak is így házasodnak, mint ön. — Aki nem így házasodik, nagyságos asszonyom, annak az okossága alapjában véve mindig hitványság. Higgye el — és ezt nagyon jomolyan tapasztalatból mondom — egyetlen férfi sem bizonyulna hitvány fráternek a házasságban, ha így házasodhatnék, mint én. Abonyi Árpád. A helyzet. Múlt és jövő. Sok Scylla és Charybdis között, zátonyt, sziklát szerencsésen elkerülve, az uj esztendőnek nyugalmas nyílt tengerébe evez be ine a a kormány hajója. Pedig ez a tenger, a politika tengere, régen volt viharzóbb és annyi veszedelemmel fenyegető, mint a most lezáruló 1907-ik esztendőben. A politikai időjósok mind Cassandrahangon hirdették a veszedelmeket, melyek érvénybe fogják rántani a koalíciós kormány hajóját. Az esztendőnek első fele úgyszólván csak arra szolgált, hogy gyűjtse, gyűjtögesse a politika horizontjára a vészszel fenyegető fellegeket. Ám most, végére érve az esztendőnek, varázslatosan kitisztult az égbolt és az 1908-iki esztendő elé azzal a reménynyel mehetünk, hogy ez az év a gyümölcsöző nemzeti munka esztendeje lesz. Az elmúlt esztendőt a kiegyezés évének lehet nevezni. Ebben az évben rendeznünk kellett Ausztriával való gazdasági viszonyunkat és a kiegyezés gondja mindvégig lidércként nehezedett lelkünkre. Az esztendő első fele a törvényalkotás munkájában múlt el. Ez a munka nem gördült végig sima pályán- Belső és külső visszásságok egyaránt keltettek diszharmóniát. Csak dióhéjba foglaljuk ennek az első félévnek nevezetesebb mozzanatait. Ezek: a költségvetési tárgyalás, a munkások balesetbiztosítási törvénye, Apponyi javaslata a tanítók fizetésrendezéséről, a cselédtörvény, a vasutas-pragmatika. E vitáknak helylyel-közzel viharzó jelleget adtak a közbejött incidensek, így elsősorban a Polónyi—Halmos—Lengyel-botrány, melynek következtében Polónyi lemondott az iggzságügyminiszteri tárcáról. Aztán az Apponyi-féle javaslat kapcsán Apponyinak az ingyenes kötelező állami népoktatással szemben való elvi állásfoglalása, mely maga után vonta Bozóky Árpád kilépését a függetlenségi pártból. Majd a Darányi-féle cselédtörvénynek egynémely reakciós szó szándéka keltett éles visszhangokat a Házban és a közvéleményben. Közben a sajtó ellen mutatkozó korlátozó szándékok is hozzájárultak a helyzet sötét színezéséhez. Ekkor következett a vasutas-pragmatika tárgyalása, mely fölidézte a horvát válságot és ahorvát obstrukciók egész sorozatát, botrányt botrány után, köztük a Vajda-féle és a Potocsnyák-félebotrányt és mely végül előrevetette a házszabályrevízió árnyát is. A vasutas-pragmatikát végre is csak úgy lehetett elintézni, hogy a kormány a törvény elvi részét letárgyalván a részletekre nézve rendeleti úton való életbeléptetésre kapott parlamenti fölhatalmazást. Amikor ily körülmények között július 10-én három teljes hónapra, október 10-éig, vakációra oszlott szét a t. Ház, a helyzet éppenséggel nem volt rózsásnak mondható. Az általános lehallgultságon és a horvát válságon kívül súlyos kérdések Damokles-kardjai függtek a levegőben. Őszre mindenki olyan bajokat jósolt, melyek között a kormány aligha fogja tudni helyét megállani. Ezek között a súlyos kérdések között elsősorban állott a kiegyezés, a létszámemelés, a házszabályrevízió és az alkotmánybiztosítékok ügye, mely utóbbiról egész nyíltan beszélték, hogy az uralkodó ellene van és hogy ennek következtében Andrássy le fog mondani. A három hónapi vakáció alatt azonban lassacskán tisztult a helyzet. Először is a létszámemelés kérdése hárult el az útból. A hadsereg e sürgős szükségletének kielégítése elhalasztódott akkorra, amikor a nemzet katonai követeléseinek teljesedése aktuálissá lehet. Azután közvetlenül a parlament összeülése előtt rendbejött az alkotmánybiztosítékok ügye is, a házszabályrevízió pedig egyelőre ismét háttérbe szorult. Megmaradt azonban minden nehézségével a kiegyezés kérdése, melyet csak súlyosbbított quota-fölemelés és, a közös bank kérdése. A kiegyezési tárgyalások izgalmas fordulatai sokkal jobban emlékezetében lehetnek még mindenkinek, semhogy azokat reprodukálnunk kellene. A két kormány, amikor már úgy látszott, hogy szakadás fog beállani, mégis csak megegyezésre jutott, igaz, hogy a feltételek között ott szerepelt a quota-emelés is, míg a bank ügye egyelőre függőben maradt. Ismeretes, hogy a kiegyezés némi szecessziót vont maga után a függetlenségi pártból. De e szecessziónál sokkal nagyobb zavart idézett elő a horvátoknak teljes vadságában garázdálkodó obstrukciója, mely valóságos elnökválságot idézett föl. Ily nehéz helyzetben mégis sikerült a kormánynak szokatlanul hosszú időre, teljes hat hónapra, indemnitást szereznie, sikerült továbbá hamarosan elintézni az Andrássy-féle alkotmánybiztosító javaslatokat, törvényerőre emelték az autonóm vámtarifát, de már a kiegyezési javaslatok komplexumát csupán csak az úgynevezett egyszakaszos törvény keretében lehetett parlamentárisan elintézni. Időközben a horvát obstrukció valóságos orgiákat ült, míg végre iis a kormány elhatározta magát az energiáig és föloszlatta a zágrábi országgyűlést, így virradunk ide, az 1908-iki új esztendő hajnalára. A helyzet lényegesen megs Vvreit és e jobb helyzet megalapozásában lényeges része van a függetlenségi párt áldozatkészségének. A kormány hat hónapi indemnitás birtokában most elsősorban radikálisan hozzáláthat a horvát válság elintézéséhez. A fontos és jelentős javaslatok egész sora szerepel a közeljövő napirendjén. A költségvetésnek előreláthatóan széles medrű vitáján kívül rendkívül érdekesnek, sőt talán hevesnek ígérkezika Wekerleféle adóreform" vitája. Kossuth a javaslatok egész sorozatával készül a törvényhozás elé. Kiélezett kérdésnek p pedig a háttérből a bankügy rendezése iielt előre. Végezetül pedig az 1909-iki esztendőre lehet várni a mostani parlament legfontosabb feladatának, a választói reformnak, első tervezett előterjesztését. Ez lesz az a munka, mely valószínűleg csak az ezután következő 1909-iki esztendőben kerül dűlőre és mely hivatva van eldönteni a jövendő Magyarország sorsát. _____________________3 * A közösügyi indemnitás. A magyar delegáció egyik előkelő tagja írja lapunknak a következőket: A Pesti Hírlap keddi számában annak az aggodalmának ad kifejezést, hogy a magyar delegációnak három havi fölhatalmazása egy közösügyi nóvumot teremtett. Ez aggodalmának alapja a Pester Lloydnak Bécsből, „egy kimagasló politikai személyiségtől“ eredő cikke, mely szerint a közös miniszterek fölhatalmazása nem az előző évi, hanem a jövő esztendei előirányzat igénybevételére lön megszavazva. A Pester Lloydnak ezt a téves fölfogását teljességgel tisztázza a hivatalos lap keddi száma, melyben az őfelsége által megerősített delegációs határozat megjelent. E megerősített határozat értelmében „a közösügyi rendes kiadásoknakés Bosznia, Hercegovina és a Lim területén kihelyezett csapatoknak és intézetek