Pesti Hírlap, 1908. november (30. évfolyam, 262-286. szám)

1908-11-01 / 262. szám

2 , ff ■ Szégyenlősen elrejtette az arcát a Martha vállára, míg Gyergyey főhadnagy úr mosolyogva és önérzetesen pödörgette látha­tatlan bajuszát. És az ablakon át furcsán, csodálkozva bólogattak be a­ park tölgyfái és hársai, mintha csak így szóltak volna: — No hiszen, ez csakugyan szép dolog, hogy manapság már az éretlen gyerekekből is mamák lesznek . . . Ettől a kis nőtől már­­ igazán nagyzási mánia, hogy eféle, felnőttek­nek való ambíciói vannak . . . Mártha azonban nem ügyelt a tölgyek és a hársak beszédére, hanem szeretettel végig­simogatta a Pálma grófnő arcát, s vidám han­gon, de voltakép nagyon elérzékenyedve, így ■szólott: — Hogyne, még csak az kéne, hogy itt sírva fakadj . . . Ezt, drágám, most már a kicsike fiadra kell bíznod, aki, ne félj, eleget pityereg majd te helyetted is . . . Jobb lesz, ha most nem ilyen csacsiságokra gondolsz, hanem arra, hogy kelengyét vásárolj a nem­sokára jelentkező kis úrlovasnak . . . Én majd addig azzal a nehéz föladattal próbálko­zom meg, hogy az édesapád kemény szívét meglágyítsam . . .­­ Pálma grófnő most már könyezett is, nevetett is, Gyergyey pedig kijelentette, hogy a fiát komoly, kenyérkereső pályára adja, leg­jobban szeretné, ha vegyészt vagy elektrotech­nikust nevelhetne belőle, de elvileg az ellen sincs kifogása, ha a gyerek iparos vagy ke­reskedő lesz . . . Elvégre a jövő amúgy is a kereskedőké . . . Isten tudja, mivé alakult volna meg a kis Gyergyóy karrierje, ha a sza­natóriumi szolga most be nem­­ nyit a társal­­­góba s aggódó hangon nem jelenti az alorvos­kisasszonynak, hogy Berger udvari tanácsos­idnak ismét megjöttek a harmadnapos síró­­k görcsei. Mártha tehát elhessegette a bolondos házaspárt, miután megbeszélte velük, hogy másnap dél felé okvetlenül fölkeresi őket a szállodájukban. Addig, ha a jó isten is úgy akarja, már túl lesz a Speyr gróffal való esz­■ mecsetén . . . A két nő, hosszabb búcsúzás után, végre nagynehezen elvált egymástól, s Mártha, akit a betegei tíz percre is csak nehezen tudtak nélkülözni, csak este kilenc óra felé szökhetett meg a szanatóriumból, miután Major tanár úr kérésére megígérte, hogy tizenegyre okve­­tetlen visszatér a még mindig hangosan zo­kogó udvari tanácsosnéhoz. Mivel Kaposiné ezen az estén nem játszott, otthon találta édes­anyját az ebédlőben, sőt a szerencse annyira kedvezett neki, hogy a Speyr-Jánossy gróf barátja is ugyanabban a percben állt meg a kapu előtt, amikor az ő ütött-kopott egyfoga­­túra. A művésznő, aki már majdnem melan­­chóliába esett a félórás egyedülléttől, riadó örömmel üdvözölte a barátját és a kislányát, s mivel a vendégei még, istennek hála, nem­­ vacsoráztak, boldog izgalommal hozatott még két terítéket az asztalra. Mivel már nagynehe­zen beletörődött abba a gondolatba, hogy ri­deg egyedüllétben fogja eltölteni az estéjét, most , hogy a kísérteties csönd ilyen várat­­­­lanul megszűnt körülötte — egyszerre féktet­­­len jókedv fogta el, s olyan lakomát rögtön­zött, hogy az öreg Carnegie is bízvást meg lett volna elégedve vele . . . A vacsora pompás hangulatban telt el és Speyr gróf, aki hosszabb külföldi útra ké­szült, szokatlanul érzelmes hangulatban cse­vegett a rózsásarcú kis leányával. A fekete­kávénál ferdére ültette a hízelkedő Márthát, mintha nem egy felnőtt, viruló kisasszony­­nyal, hanem egy bájos, serdülő gyermekkel lett volna dolga, akinek még kijár az eféle kényeztetés. És míg Mártha kedveskedő cica módjára odatörlőzködött hozzá, tréfásan így szólott: — Azt hiszem, ez se mindennapi dolog, hogy az ember egy okleveles orvostudort a tér­dére ültet. De mikor valaki annyira öreg, mint én vagyok, hát az eféle csacsiságot is meg lehet bocsátani neki . . . — Neked. Zsiga bácsi, én nem okleveles orvostudor vagyok, hanem a kicsike Márthád, aki akkor legboldogabb, ha te, drágám, sze­reted és kényezteted . . . A gróf megindulva nézett a leány arcá­ba, mely csak úgy ragyogott a lelkesedés me­legétől és szomorú mosolylyal szólott: — Szeress is, mert neked kell pótolnod, kislányom, azt a sok szeretetet, mely a szí­vemből nyomtalanul eltűnt . . . Most már te vagy az én legjobb és legkedvesebb gyerme­kem . . . Még sohase nevezte eddig Márthát a gyermekének, é­s a szavai oly váratlanok voltak, hogy a művésznő, aki eddig boldog né­masággal szemlélte a jelenetet, most egyszer­re elővette a zsebkendőjét . . . Mártha is csöpp hija, hogy el nem pityeredett, de ő szeren­csére erősebb volt az édesanyjánál s nagy vi­tézül a két keze közé fogta az öreg­ember szép fejét. — Zsiga bácsi, — mondta komolyan és kissé sápadtan, — van valaki, aki téged ép úgy szeret, mint én: a száműzött, boldogtalan Pálmád . . . Speyr gróf arcát egyszerre elöntötte a pirosság. — Ne beszélj róla,­ — mondta vissza­fojtott haraggal, miközben az ölelő karjait le­vette a Martha derekáról. De a kislány'' nem abból az anyagból volt, aki egyhamar megijed valamitől. ' :_,t f- PESTI HÍRLAP 1908. november 1., vasárnap, -, 'délen és keleten van. Az érdeklődésünket is és a pénzünket is folyton nyugatra, viszszük, de eszünkbe sem jut, hogy ha érdeklődnénk egy kissé kelet és dél felé is, akkor onnan pénzt is tudnánk magunknak szerezni. Most is megelégedtünk azzal, hogy Magyarországnak Boszniára és Hercegoviná­ra való történeti jussát egy frázisban megem­lítette a király szózata és rettentően boldogok és büszkék vagyunk, hogy a két tartomány­nak Magyarországhoz való csatolását beiktat­hatjuk politikai frázisaink bő tárházába.­­ S ezzel aztán el van intézve részünkről a kérdés. Azzal senki sem törődik többé Ma­gyarországon, hogy közgazdaságilag ma­gunknak foglaljuk le azt a két tartományt, amely geográ­nhiailag hozzánk legközelebb áll. Persze, ahoz munka és élelmesség is kellene!­­­­ Három dologra volna főként : szüksé­günk, hogy boldoguljunk a politikában. Az első az, hogy tanulnánk el a nemzeti élelmes­séget, hogy mindig csak oly célokért lelke­sedjünk és áldozzunk időt és fáradságot, amelyek gyakorlati haszonra vezetnek. A má­sodik dolog az volna, hogy politikai és társa­dalmi életünkben egyre nagyobb tért tudna hódítani a munka. A harmadik eszköz pedig boldogulásunkhoz az volna, ha meg tudnánk növeszteni saját fajszeretetünket. 1 . A­ magyar ember az utóbbi időben nem tud többé lelkesedni igazán a magyarságért. Bizonyos nemzetköziség lohasztja társadal­munkat. Divatba kezd jönni a­ sovinizmus le­szidása. És néha in­ter­npcionális irodalom és művészet mesterségesen irtják ki a magyar társadalomból a magyarságot. S ilyen szomorú perspektívával indu­lunk neki a nagy világpolitikai kérdések után a belső reformunk kérdésére s­el fog az aggo­dalom, ha elgondoljuk,­ hogy ez az internacio­­nális irányzat majd rányomja bélyegét belső reformjainkra is. A helyzet. Delegáció után a parlament előtt. A magyar delegáció szombaton délután hivatalosan is rátette zárókövét ez idei alko­tására, ha ugyan alkotásnak lehet nevezni azt a passzivitásnak beillő aktivitást, melylyel a közös kormány részére a szükséges milliókat megszavazta. A magyar delegáció kulisszái mögül, időközben is, utólag is, suttogó szó kelt szárny­ra, hogy nem kell fennakadni a magyar or­szágos bizottság engekedékenységén. Ezt az előzékenységet a kormány sugalmazta és nem ok nélkül sugalmazta, hanem azért, mert az uralkodónál az utóbbi időben a magyar nem­zeti követelések iránt való felfogásnak oly enyhülését tapasztalta, hogy a legfelső hangu­latnak ily irányban való ápolását és öregbí­tését, épen a nemzeti követelések teljesülése te­kintetében, célirányosnak kellett látnia. A külpolitikai bonyodalmak mellett, melyek a király ez idei budapesti tartózkodá­sát aláfestették, nem maradhatott hatástalan az uralkodóra magyar híveinek az a készsé­ge, melylyel távol igyekeztek tartani tőle min­den belső bonyodalmat. Igen előkelő politikai körökből hangoztat­ják, hogy a király bizo­nyára meg fogja találni a­ módját, annak a megértésnek honorálására, mely vele szem­ben az elmúlt hetekben a magyar politikusok részéről megnyilatkozott. A magyar delegációban kifejezésre ju­tott megértés, m így biztosítanak bennünket igen előkelő helyről, •— hasonló megértést eredményezett a nemzet számára legfelső he­lyen. Ennek jelenségei is mutatkoznak már, így például még csak nemrégen szóhoz tud­tak jutni magyar belügyekben, ha nem is közvetlenül, olyan elemek, akiknek nincs ré­szük a magyar politika vezetésében, sőt akik­nek romjain jutottak szerephez politikánk mostani vezetői. Ezek az elemek, melyek a­ leg­különbözőbb rétegekből, úgy a bécsi magyar­­ellenes, mint a régebben letűnt szabadelvű- és az újabban letűnt darabont-körökből szár­maznak, most is próbálkoztak befolyásukkal a trónhoz férkőzni és főkép Andrássy választó­­jogi javaslat látszott nekik alkalmas vihar­szegletnek arra, hogy új válság szeleit idéz­zék föl, de a király ezúttal ridegen elzárkózott minden avatatlan kísérlet elől és úgy esett, hogy dacára a különböző árnyalatú és értékű ellenzéki lapok falrafestett ördögeinek, ezek az ördögök nem elevenedtek meg, sőt a meg­értésnek a trón körül áradó tömjéné által egy­szerűen kifüstöltettek. , Andrássy választójogi javaslatát, akár már hivatalosan, akár még nem hivatalosan, a korona appróbálta és a javaslat parlamenti beterjesztése elé semmi nehézség nem hárul. Andrássy be is fogja terjeszteni javaslatát a Ház legelső ülésén, mely valószínűleg novem­ber 10-én lesz. Előbb azért nem hívnak­ egybe ülést, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága letárgyalhassa az 1909-ik évi költségvetést. A választójogi javaslat beterjesztésével kétségtelenül erre a javaslatra helyezkedik egész politikai életünk súlypontja. A pártok egymáshoz való viszonya, sőt egyes pártok belviszonyai is, e szerint fognak alakulni és változni. Valamiféle változás mindenesetre be fog következni. Nagyon valószínűnek kell tar­tani a néppárt tetemes részének szembehe­­lyezkedését a plurális választójogi javaslattal. Az sem lehetetlen, hogy a függetlenségi párt Holló-féle csoportjának mozgolódását nem fogják megtűrni a függetlenségi párt keretei között, ámbár azok, akik e csoport eddigi moz­golódásainak természetrajzát jól ismerik, azon a véleményen vannak, hogy Hollóék tízszer is meggondolják és akkor — épen nem lépnek ki a függetlenségi anyapártból. Lehet azonban, hogy mégis kilépnek, vagy­­ kiléptetik őket. És akkor a koalíciónak eddig úgy-ahogy meg­őrzött egységében szakadás áll be. De úgy le­het, hogy épen ez a részleges megbomlás fog egy újabb és erősebb egység megalakulást hoz, közönségesen szólva: a fúzióhoz vezetni. A fúzió ma már korántsem a távoli jö­vő dala és a koalíció esetleges megbomlása

Next