Pesti Hírlap, 1909. február (31. évfolyam, 39-50. szám)

1909-02-16 / 39. szám

_ ___________________________ róluk, alkalmasak volnának a parlamenti többségnek a nemzeti közvélemény előtt való tönkretételére. Az a­ körülmény, hogy a néppárt mit és mennyit mer a tunya óriással szemben, mégis akaratlanul is azt sejteti velünk, hogy kell len­nie valahol valami titkos sérvnek, amelyet a többség minden áron és mind halálig rejte­getni kénytelen. Ez adja meg a néppártnak az önbizalom azon hallatlan mértékét, amelylyel immár elérkezett a provokációnak azon végállomá­sáig, melyen túl a felelőtlen, kiszámíthatatlan nagyzási hóbort tücske veszi át épen nem csöndes birodalmát. Országgyűlés. 1. Mindenki azt hitte, hogy­ a képviselőház hétfői ülésén megújulnak a szombati heccek. Hát ez nem történt meg, de azért ennek az ülésnek is meg­voltak a maga érdekességei, így Jóbh Gyula elnök panaszt tett a Háznak Polónyi Dezső és Beniczky Ödön el­len, a vele szemben tanúsított magaviselet miatt. Polónyi Dezső viszont az elnök szom­bati eljárása által látta mentelmi jogát meg­sértve és ezért mentelmi bejelentést tett. Mind a két ügyet a mentelmi bizottsághoz utasítot­ták. Nagy György indítványát az aradi vesz­tőhely megváltása tárgyában, az indítványo­zó, a miniszterelnök és Barabás Béla fölszó­­lalása után — nem tűzték ki érdemleges tár­gyalásra. Nem­ tűzték ki azért, mert a kor­mány már régóta foglalkozik az ügygyel s mikor az a megvalósulás stádiumába jut, ak­kor előáll az aradi székely társaság dísztagja, Nagy György és egyszerűen magának vindi­kálja az érdemét. Az újonclétszám megállapítását tár­gyaló törvényjavaslatra kerülvén a sor, Far­­kasházy Zsigmond hatpárti képviselő mon­dott hosszú, kétórás obstrukciós beszédet, amelynek keretében azt a­ tapintatlanságot is elkövette, hogy József főherceg nevelőjének, Mihalovits honvédhuszár századosnak, az ügyével is előhozakodott. Alaposan lehurrog­ták és állításait beszéde után a honvédelmi miniszter erélyes nyilatkozattal utasította vissza. Az ülés végén Ugron Gábor indítványát elfogadták s­ igy keddtől kezdve, amíg az újpácjavaslatokat tárgyalják, az ülések d. u. 3 óráig tartanak d. e. 1y-től. II. A képviselőház ülése február 15-én. Elnök : Návay Lajos. Jegyzők : Dudits Endre, Csizmazia Endre és Raisz Aladár. A kormány részéről jelen vannak : Wekerle Sándor, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Günther Antal, Jekelfalussy Lajos és Josipoviszh Géza. Az ülés délelőtt 10 óra 10 perckor kezdődött. A h­ázelnök panasza: Návay Lajos alelnök megnyitja az ülést. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után jelenti, hogy Justh Gyula, a Ház elnöke, a következő levelet in­tézte a képviselőházhoz : T. képviselőház ! Polónyi Dezső képviselő úr a szombaton, folyó hó 13-án tartott ülésen az elnöki székben, elnöki minőségben való eljárá­somból kifolyólag és hivatkozással arra, az ülés folyama alatt egy­ az elnöki tekintélyt érintő le­velet intézett hozzám és vele e tekintetben Beniczky Ödölt képviselő úr egyik napilapban megjelent nyilatkozata szerint teljesen szolida­ritást vállalt. Midőn ezt a 1. képviselőháznak kötelességszerűleg bejelentem, egyszersmind a vonatkozó iratokat bemutatom. Budapest, 1909. február 15-én, mély tisztelettel Justh Gyula, Raisz Aladár jegyző felolvassa Polónyi Dezső levelét, melyet vasárnapi számunkban már közöltünk; majd Beniczky Ödön nyilatkozatából, mely a nép­párt hivatalos lapjában, az Alkotmányban, jelent meg, azt a részt amely Polónyi Dezső levelével kapcso­latosan kijelenti, hogy ezt a levelet aláírom én is és szolidaritást vállalok vele . . .“ Elnök : Meg vagyok győződve, hogy az imént felolvasott levelek és nyilatkozatok távolról sem érinthetik azon általános tiszteletet és osztatlan nagyrabecsülést. (Általános élénk helyeslés.), amely­lyel a 1. képviselőház tagjai Justh Gyula elnök úr személyisége iránt viseltetnek. (Élénk helyeslés.) Azt hiszem, hogy ez a kérdés a Ház vitatkozásának és határozatának tárgyát nem is képezheti, tekintve azonban, hogy­ ezen esetben két képviselő úrnak az elnök intézkedésével szem­ben tanúsított visszautasítá­sáról van szó, házszabályszerűleg vélek eljárni akkor, amidőn utalva a házszabályok 222., illetőleg 258. §­-aira, azon javaslatot teszem, a t. Háznak, hogy az iratokat a mentelmi bizottság elé utaljuk, mint olyan fórum elé, amely egyedül hivatott ezen esetben repa­­rációt nyújtani. (Élénk helyeslés.) Tehát az iratok a mentelmi bizottság elé fognak utaltatni, azzal hogy a Ház további intézkedése iránt 24 óra alatt javas­latot tegyen. (Élénk helyeslés.) Polónyi Dezső a házszabályokhoz kér szót. A házszabályok 188. §-a alapján maga is mentelmi bejelentést óhajt tenni. A 264. §. jogot statuál a képviselő számára, azt t. L, hogy joga van jelenlétét az elnöknek személyesen bejelenteni s addig, míg a Ház erre vonatkozólag határozatot nem hozott, nincs joga az elnöknek igazolásra felhívni a képvise­lőket, h­anem­ a képviselőnek pusztán a jelentkezés iránti kötelezettsége, illetőleg joga áll fenn. Szóló a­ folyó hó 13-iki, szombati ülés folyamán éppen akkor érkezett a képviselőházba, midőn nevét felolvasták. A divó szokás szerint, nyugodtan megvárta, míg a névsort teljesen felolvasták és az elnök megteszi kijelentéseit, illetőleg a 264. §-ból folyó következmé­nyeket levonja. Szokás volt eddig ilyen esetben, hogy az illető képviselők bevárják, mig valaki be­szélni kezd s midőn arra alkalmas pillanat kínálkozik, adják tudomásul jelenlétüket. Maga is az elnöki emelvényre ment, azonban még meg sem érkezett oda és mindössze kezével intett Hentz Károly felé, amidőn már Lázár Pál ingerült hangon,megtámadta­­tott. Szóló is magára vonatkoztathatta ezt, azért azt mondta : „Remélem, ez reám nem vonatkozik !“ Erre szólót is ingerült hangon megtámadta az elnök akként, hogy nézete szerint, a ma uralkodó társadalmi felfogás értelmében, egyenesen elzáratott attól a jogtól, hogy azontúl az elnöknél személyesen je­lentkezhessek. Kéri ügyének vita nélkül, a mentelmi bizottsághoz való utasítását. Elnök : A képviselő úr mentelmi bejelentése vita nélkül a mentelmi bizottsághoz, utasíttatik.. Jelenti, hogy marosujvári Horváth József hat heti, gróf Hunyadi László négy heti szabadságot kér. (A Ház megadja a szabadság időt.) Bemutatja a szombati ülésben megtartott névsorolvasás alkalmá­val távol volt képviselők jegyzékét, valamint azokét akik engedély mellett maradtak távol, kérdi a Házat, kívánj­a-e az illetőkkel szemben a házszabályok szi­gorú alkalmazását? (A Ház többsége nem kívánja.) Az aradi vesztőhely megváltása. Elnök: Következik Nagy György indítványá­nak indokolása az aradi vesztőhely megvásárlásához a képviselőháznak 20.000 koronával való hozzájáru­lása tárgyában. Nagy György megokolja indítványát, illetve az emlékezés néhány szavát fűzi hozzá, így elmondja, hogy az, hogy a képviselőház a saját költségvetésé­ből utalványozzon, a magyar parlament történetében nem áll páratlanul. Épen ez a parlament adott nemes példát, mikor Kossuth Lajos szobrára 10,000 koronát megajánlott. Az elnökségnél (Zaj. Elnök csenget.) még az indítvány bejegyzése előtt megnyugtatást nyert arra, hogy a 20,000 korona beilleszthető a Ház költségvetésének keretébe. (Helyeslés. Felkiál­tások­ra balpárton . Éljen az elnök.) Kéri indítványá­nak tárgyalásra való kitűzését és egyhangú elfoga­dását. (Helyeslés.) Wekerle Sándor miniszterelnök , T. képviselőház (Halljuk ! Halljuk !) A kormány álláspontja a föl­vetett kérdésben az volt és most is az az álláspontja, hogy a nyílt sebként felemlített aradi eseményekre­­a nemzet érzületének megfelelő kegyelettel borít­­tassék, az­ emlékezés, illetőleg a feledés fátyola. Evégből már régibb idő óta tárgyalások vannak fo­lyamatban, hogy Aradon templom emeltessék, amely­ben méltó elhelyezést találjanak az áldozatok ham­vai. (Élénk helyeslés.), másrészt már ezelőtt két esztendővel Barabás Béla t. barátom kezdeménye­zésére (Éljenzés.) a kereskedelemügyi miniszter úr hozzájárulásával és folytonos felügyelete alatt, tár­gyalások indíttattak meg az illető terület megszer­zése iránt, amely tárgyalások most már a kivitel stádiumában vannak, az ehhez szükséges költségek­hez a kormány közpénzekből saját részéről is jelen­tékenyebb összeggel járul hozzá. (Élénk helyeslés.) Azt hiszem, méltó a Házhoz és a nemzet érzületéhez ha tudomásul veszi, hogy a kormány kívánja és meg­oldásra is fogja juttatni e kérdést. De bármily nagy és nemes céllal állunk is szemben, maradjunk azon Félt ezektől az emberektől. Sohasem járt­­ még köztük gyalog és egyedül. Az automobilja­­ vitte őt repülve keresztül ezen a kapun kívüli,­­ különös negyeden és csak pillanatokra látott egy-egy neki idegen alakot, egy-egy távoli mozdulatot. A hangok repülve jöttek hozzá és­­ szálltak el tőle. De möjd itt járt köztük, gya­log. Az arcába nézhettek, közel jöhettek hozzá.­­ Érezhette a fedélletüket, a ruhájuk rossz, ne­­­­héz szagát. És látta közelről a pillantásaikat, amik durvák, tolakodók és ellenszenvesek voltak. Csak a fiú a kőfal tetején, aki lekiáltott­­ hozzá és elmondta is neki a maga egyszerű­­ bókját. Csak a pirosajkú siheder volt az egyet­­­­len derüs pont ebben a vád, idegen környe-­­­zetben. Az asszony elgondolta, hogy most majd sokat fog érte jönni és ezek az emberek mind ismerni fogják őt látásból. Mert a kocsiját ott hagyta, egy kis földszintes házikó előtt, amelyben a kertész lakott, aki neki a virágait hozta, a városba. Gyalog akart a vörös házba menni, gyalog és egyedül, hiába könyörgött neki a férfi, akit szeretett, hogy elkísérhesse, ő maga akart először azokba a szobákba lépni, amiket az ő számára, készítettek el ti­tokban. Talán, mert félt tőlük, mert tudta, mit jelentenek asszonyi életében ezek a szobák, egyedül akart azokba belépni és megnézni mindent, ami bennük van. És ezt a sirokkós délutánt választóba épen, ami amúgy is a kedélyére nehezedett. Keresve kereste a szomorúságot életének e nagy és különös napján. Finom lélek volt és nem szerette az öröm brutális tudatát, az örömét, ami mégis el­fogta, ha arra gondolt, hogy ezután ő boldog lesz, mert szeretni fog és szeretni fogják. Arra a beteg és szomorú emberi lényre gondolt, akinek a felesége volt és mintegy bo­­csánatkérésül, engesztelésül, ezen a napon egyedül akart lenni — és búcsúzni, búcsúzni mindentől, ami a régi élete volt. És elbúcsúzott. Most, amint az esőben sietve ment előre, a házra gondolt. A kis előcsarnokra, amikben a gyönyörű pálmák álltak, a japán selyemmel bevont falakra, a bronzveretű, szeszélyes ala­kú, festett fehérbor bútorokra. Aztán a szo­bára, ami olyan volt, mint egy­­sátor, az ösz­­szeboruló vörös damaszt kárpitokkal. A fehér fürdőszobára gondolt, amiben vidáman zu­hogott a víz. A rózsaszín­ márvány öltöző­­asztalra, ami tündöklött az ezüst-szelencéktől és a kristályüvegektől. A kis keleti szobára gondolt, ami Csupa szőnyeg volt és csupa selyem, ahol vörös és sötétkék üvegű lámpák lógtak le a mennye­zetről. A hálószobára gondolt, ami egyetlen óriás csipkékbe borított ágy volt, amit tükör­falak vettek körül. Arra az idegenszerű, külö­nös pompára gondolt, amely meglepte őt a maga beszédes rendeltetésével. Ide fog ő szökni ezentúl, titkon, minden­féle ürügyek alatt. Színházból az első felvonás után, estélyekről, amiken egy forró, egyetértő pillantásban találkozik szeme a kedvese sze­mével. Amikor őt hívják, ide fog jönni. A rókavadászatok után, Lovagi óruhában — fó-I­nyes délben, miután búcsút vett a többiektől.­­ Egy-egy hazudott látogatás ürügye alatt ide­­ fog szökni. És mindig egy idegen, öreg kocsis­­ hozza és az Appia Nuova végétől mindig gya­log vág neki a romokkal teleszórt campagná­­nak, a zsebében egy kis revolverrel. És men­ni fog az Ösvényen, ahova a Bosco sacro lát­szik, a vörös ház felé, amit körülvesznek az eucalyptusok. És besurran a kőkerítés kicsi vasajtaján és rohanva megy át a kertén . . . Ez így lesz ezentúl. Ezentúl mindig­ így kell lennie. Két év óta mondják neki, hogy ez nem lehet máskép. És ő végre is elhitte. Hi­szen asszony, egy szomorú, beteg erőséinek a felesége és fiatal és szeret, most szeret életé­ben először . . . A gondolatai feltüzelődtek, égtek. Az agya mintha meggyuladt volna. És most hir­telen ismét a vörös házra gondolt, úgy, ahogy a kertajtóból látta. Mintha égett volna. •— Különös, hogy csak így tudom látni, tűzbe borulva, — gondolta az asszony. Most megtalálta a kocsiját és fá­rni Lia ült bele. Az út hosszú volt. A divatárusnője címét mondta meg az idegen kocsisnak és aztán hátradőlt az ülésen és lecsukta a szemeit. Sikoltani szeretett volna örömében, hogy ez az első út ilyen jól sikerült. Most már boldog volt és mosolygott. A vörös ház pedig egyre ott állt előtte, lángolva, égve, rejtelmesen. Erdős Renáta- PESTI HÍRLAP 1909. február 16., kedd.

Next