Pesti Hírlap, 1909. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-01 / 128. szám

s­­ annyit ér, amennyit az egész élet minden ne­mes öröme és boldogsága összevéve. Abból se elvesztegetni, se elhanyagolni nem szabad semmit S az életet egyedül csak azért adta az örök és bölcs természet s létünket a léleknek és testnek csodálatos erőivel azért ruházta föl csupán, hogy az egész élet minden nemes örö­mét és boldogságát megszerezzük és biztosít­suk magunknak és mindazoknak, akiket sze­retünk. Ez az igazság. Minden más bölcseség, minden más tanítás csak káprázat, szédelgés és ábrándozás. Már most mit csináljon Szala menyecs­kéje, akinek életét vak és siket végzet ketté­törte? Bujdossék ki a világból, vonuljon be a zárda szüzei közé. — Ezt mondanák nyöször­gő poéták, asszú velejü bölcsek, ámító kegyes imádkozok. Legyen gazda, sörénykedjék sok birto­kán, feküdjék le és keljen fel a tyúkokkal, gyűjtse halomra a vagyont, garmadába a pénzt, van elég gyereke, hagyjon rájuk nagy örökséget. — Ezt mondanák a hétköznapi böl­csek, a száraz lelkű, agg rokonok, a földhöz ragadt képzelések és gondolkozások. Akiknek lelkéből már elszivárgott minden finomabb ösztön, amely az embert az éghez, az igazság­hoz és a szelíd, nemes boldogsághoz vonzza. Élje világát, ahogy tudja; — legyen ra­koncátlan, legyen pajkos, ha úgy jön a sorsa. Egyszer élünk, úgyis meg kell halnunk. Volt jó feleség, termékeny mehu­jó édesanya, vi­dám és sürgő-forgó gazdasszony, — ha ez mind nem volt elég, eb ura a fakó. Ezt taná­csolnák a cédák, ledérek, tilos gyönyörre éhesek. Szala menyecskéje egyiket se választot­ta, egyiknek a tanácsát se fogadta, meg. Hanem amikor talált nemes ifjút, korra, tisztességre, műveltségre, származásra magá­hoz hasonlót s hozzá illőt, aki szeretettel és imádattal közelített hozzá, aki lemondott érte a nyalka legénység szabadságáról s a házas­élet szegődvényes örömeiről és ezek helyett fölajánlotta neki egész szivét és egész életét: hát azzal közös háztartásra lépett, örök barát­ságot tartott s osztozott vele minden bajában és örömében, minden boldogságában és az élet minden viszontagságában, míg rájuk nem járt az idő s míg hű társának, szivboli barátjának haldokló szemeit örök álomra le nem zárhatta. Joga volt hozzá. Nemének, okos eszének nemes kötelességét teljesítette. Gyermek nem származott a benső, nemes barátságból. Szerény volt életük, életmódjuk s ahova csak ellátogattak, figyelem és tisztelet vette körül megjelenésüket. A családnak, a közel rokonoknak soha semmi alkalmatlan­ságot nem okoztak. De semmi nemes és tiszta örömöt maguktól és barátaiktól nem sajnáltak. Az összes szállongó hagyományok közt egyetlen részlet se szól arról, hogy életük és életmódjuk, szavuk és viseletük valaha va­lakit megbotránkoztatott volna. Úr volt és nemes ember a huszárkapi­tány is. Mindezt semmi se bizonyítja jobban, mint hogy amikor férje halálával ősi öröksé­gébe visszaköltözött, fiai igaz szeretettel s tárt karokkal fogadták és soha semmi jele nem mutatkozott náluk annak, hogy úgy érezné­nek, amint a perbeli irat ügyvédi felfogása ecseteli. A hitelezők elkergetése s a birtokok kezelése és haszonélvezete fölött ugyan elágaz­tak nézeteik, perbe szállás kísérlete volt is kö­zötök, de csakhamar kiegyeztek békességes indulattal és kölcsönös szeretettel. Ettől kezdve a menyecske haláláig példás bizalommal éltek egymás között és egymás mellett. Az anya Ke­hidán, Ferenc fia Söjtörön, József fia Tár­nokon. Egyezségüket, osztályukat ismertetem majd, de előbb rá akarok mutatni arra a külö­nös okra, mely leginkább idézte elő, hogy a családi hagyományok oly nagy pazarlónak te­kinthették Szala menyecskéjét. Ez az ok az elvált férjnek, Deák Gábor­nak mindenki által jól ismert komoly, szigorú jelleme volt. Komoly, szorgalmas, mindennek utána látó, mindent gondosan megfigyelő gaz­da volt. Az erdők alkalmas részeit irtatta, a vizenyős legelőket lecsapoltatta, a mivelési ágakat változtatta s nemesitette. Sok igás jó­szágot és rideg gulyát tartott. Volt vagy tizenöt birkanyája. Rondáival mindig tele voltak az erdők. Folyton javította, pótolta, növelte, sza­porította a gazdasági épületeket. Vett apróbb, 2 PESTI HÍRLAP 1909. június 6., kedd. tr­a a legmerevebb és legridegebb álláspontot foglalja el. Azt hiszszük, hogy vezető politikusaink nagyon is sokat akarnak markolni s ezért fognak keveset fogni. Jobb lenne tehát meg­elégedni egy rövid provizórium biztosításával, amely idő alatt a választói reformot megalkot­nánk és a bankkérdést csak az újonan válasz­tott parlament intézné el. Ha szükséges volna, ebből a célból egy, vagy legfölebb két esztendőre prolongálni le­hetne, egy föltétel alatt, a közös bank szaba­dalmát. Ez a föltétel pedig az volna, hogy a provizórium kormánya kötelező ígéretet kap­na a királytól az iránt, hogy, amennyiben az új választói törvény alapján összeülő parla­ment meg fogja szavazni az önálló magyar bankot, a felség kötelezettséget vállal az önálló bank törvényjavaslatának föltétlen szentesítése iránt. Mert valamiféle formában mindenesetre biztosítékot kell nyernünk az iránt, hogy a ko­rona és Ausztria nem állják útját gazdasági önállóságunknak, ha pár évre prolongáljuk is annak megvalósítását. Ha pedig ilyen hatá­rozott biztosítást nem kapunk, akkor magá­nak a magyar nemzetnek kell határozott ál­láspontot foglalni minden nemzeti követel­mény mellett! A helyzet. Pünkösdi „leleplezések.“ Egy állítólagos függetlenségi memorandum, Kristóffy mint közvetítő? A pünkösdi lapok egy csomó érdekes­séggel kedveskednek, amelyek, ha nem is ve­hetők készpénz gyanánt, mindazonáltal rikító fényt vetnek a kulisszák mögé, ahol tulajdon­képen a politika csinálódik. Érdekesség dol­gában előljár a bécsi Presse, mely azt újsá­golja, hogy a függetlenségi párt egy csoportja, „az a bizonyos csoport“, memorandumot jut­tatott a királyhoz, s ebben a kormányra­­jutás árán felkínálja a teljes leszerelést, mind­össze a látszatot kívánván a maga számára fentartani. Azt is mondja a bécsi lapnak ez a cikke, hogy a függetlenségi pártnak „az a bi­zonyos“ csoportja egy bizalmi embere útján érintkezésbe lépett­­ Kristóffyval, aki Bécs­­ben, nevezetesen a trónörökösnél lépéseket tesz e memorandum megvalósítása érdekében. Itt adjuk mindenekelőtt a Neue Freie Presse e cikkét egész terjedelmében: Egy memorandum fekszik a császár előtt. Egy érdekes irat, amely erősen eltér az ilyenfajta dokumentumok sablonjától. Érdekes elsőbben azért, mert kerülő után jutott az uralkodó asztalára és nem olyan férfiú terjesztette fel, aki a korona ta­nácsaiban ül. Kétszeresen érdekessé teszi a tarta­lom, amely állítólag nem más, mint a független­ségi párt kormányprogrammja. Ebben az emlék­iratban ki van fejtve, hogy a függetlenségi párt minő feltételekkel vehetné át Magyarországon az ügyek vitelét és minő kezességeket nyújthat a bé­kés állapotoknak Magyarországon való létrehozá­sára és fentartására. A császár előtt fekvő memorandumnak nem Kossuth Ferenc a szerzője. Nem a függetlenségi párt látható feje az, aki a maga és pártja szolgá­latait felkínálja a koronának. Nem lehet megálla­pítani, hogy Kossuth mennyire értett egyet az em­lített emlékirat tartalmával, mert ahogy a nyil­vánosság és a még mindig fennálló Wekerle-kor­­mány tagjai informálódtak, Kossuth szolidárisnak mondotta magát azzal a kibontakozási tervvel, amit Wekerle terjesztett a császár elé. A korona ezt a tervet nem utasította vissza és nem hiúsultak meg a tárgyalások azokkal a tényezőkkel, amelyek a tervet keresztülvinnék, ha a király azt elfogadja. Kossuth a kartársaival szemben obligóban van és más kibontakozási tervet nyilvánosan nem támo­gathat. A politikában kiválóbb jelentőségű titok­zatosságok vannak, mint akárhol másutt és van arra támpont, hogy a memorandum esetleg Kos­suth hozzájárulásával fog találkozni. Mert ez a terv attól a csoporttól ered, amelyik biztosan és céltudatosan követi a maga politikáját; attól a csoporttól, amelyik egyre nagyobbodott, míg aztán Kossuth többé nem merészkedett vele szembehe­lyezkedni. Milyen árért akarja a függetlenségi párt a kormányzást átvenni? A memorandumban megvan erre pontosan a felelet. Röviden és velősen így szól: A Kossuth-párt egyszerűen kevesebbet kí­ván, mint dr Wekerle és gróf Andrássy. Az emlék­irat nyíltan és becsületesen bevallja, hogy a füg­getlenségi párt — Bismarck kifejezését használva — a nyeregbe óhajtja magát emeltetni; akkor re­méli, hogy maga is tud már lovagolni. Garanciá­kat nyújt az egyeduralmáért és a hatvanhetesekkel való végleges szakításért. Jól jegyeztessék meg, nem a hatvanhetes politikától való elszakadásról van szó, mert azt maguk fogják tovább folytatni. Minden katonai követelést sutba akarnak hajítani, gazdasági kinönválási törekvéseket elméletben hir­detni, de gyakorlatban megvalósítatlanul hagyni, sőt még a külön bankról is lemondani. És ez a legszenzációsabb az emlékiratban. Mindenki azon töpreng, hogy miként lehetne a bankkérdéssel dűlőre jutni, ekkor megjelenik a színtéren a varázsló és boszorkányos gyorsasággal megoldja a gordiusi csomót. A terv a következő: A császár tiszta függetlenségi kormányt ne­vezzen ki. A kabinet kötelezettséget vállal az összes állami szükségletek kielégítésére, egy választójogi reform keresztülvitelére, az annexió és az annexiós költségek parla­mentáris elintézésére, újonclétszám emelésre meg a katonai köve­telmények teljesítésére és mindezt engedmények nélkül. A császárnak csupán beleegyezését kell adnia ahoz, hogy a magyar országgyűlés határozatilag mondhassa ki az önálló bank létesítését. Arról már aztán szolidárisan kezeskedik a kormány, hogy ez a határozat a gyakorlatban be ne teljesíttessék. A kormánynak csupán az lenne megengedve, hogy a képviselőházban határozatot provokáljon és gon­doskodjék az önálló bank megvalósításának előké­születeiről. Tárgyalnia kell pénzügyi szakemberek­kel és csoportokkal, kidolgozni az alapszabályter­vezetet, a magyar bankjegyeket megtervezni és a döntő pillanatban, 1910 végén mondaná ki az ural­kodó a vétót és az önálló bankról szóló törvény szentesítést egyszerűen megtagadná.­­ Ennek a kibontakozási tervnek a megterem­tői, amely mint kultúrtörténeti dokumentum a po­litikai programotok históriájában egyedül való, az apostoli király személyét be akarják vonni egy különös merészségű manőverbe. Hirtelen nyilvánvalóvá válnak az egész bank­­akció titkos mozgató rugói, amik a kabinet buká­sához és a mai kuszáltsághoz vezettek. Hogy a me­morandum szerzői teljes komolysággal vélekednek­ tervükről, az tisztára megmutatkozott. Az emlék­irat alig jutott az uralkodó kezéhez, már­is fel­hangzottak az ujjongó kiáltások, mintha kinyíltak volna a paradicsom kapui. Közölték a meglepődött világgal, hogy most már a császár közvetlenül fog tárgyalni a függetlenségi párttal , és hogy a hatvanhetesek halálra vannak ítélve. Hogy pedig a koronánál a jóakaratot bizto­sítsák, titkos utakon összeköttetést igyekeztek sze­rezni a Belvedere-rel. A színfalak mögött történő eseményekbe beavatott személyiségek a megmond­hatói annak, hogy mik folynak le ezeken a titkos értekezleteken, amely értekezleteken Kristóffy ex­­miniszter tárgyalt az utóbbi hetekben Bécsben en­nek a csoportnak bizalmi embereivel. Magyarország politikai színházában egyre érdekesebb színjátékokat adnak elő. Azonban a leg­újabb darab a Nestroy-féle régi recipe szerint ké­szült. Rá lehet vonatkoztatni azt, hogy: „Földszin­ten és az első emeleten.“ Míg lent Wekerle, And­rássy és Apponyi fáradozik az elfogadható kiegya”

Next