Pesti Hírlap, 1909. szeptember (31. évfolyam, 206-218. szám)

1909-09-01 / 206. szám

______________________________ nemzet társadalmi rétegei. Eléggé széttagol bennünket a nemzetiségi és nyelvi különbségi Ne szítsák legalább felekezeti különbséget! Belpolitikai hiterc. A kultuszuiniszter nyilatkozata a hittan-tantási rendeletről. Gróf Apponyi Aibert vallás- és közoktatásügyi miniszter keddel, egy hírlaptudósító előtt a következő nyilatkozatt tette a hittantanítási rendeletről, mely valósitos konfliktust idézett fel a román egyházak és a kormány között: — Mindenekelőt — mondá a miniszter — ki kell jelentenem, hogy ferde és téves az a felfogás, mintha a kérdéses rendeletet Tóth államtitkár úr az én tudtom nélkül adta volna ki. Az egész ügyet elutazásom előtt alaposan megbeszéljük és a rendelet mindenben megfelel az én intencióimnak. Ami a dolog lényegét illeti, arra nézve az a megjegyzésem, hogy a román egyház ellenállásának semmiféle törvényes alapja nincsen. Ellenben a rendelet szigorúan törvényes és a fennálló törvényeken alapszik. Nem értem a román egyház fölháborodását, hiszen az 1 rendeletem sok tekintetben enyhítette a már fennállott szigorúbb intézkedéseket. A kiadott rendelet követeli, hogy a vallástan az állami iskolák felsőbb osztályaiban magyarul is taníttassák, illetve hogy a hittan egyes részei magyarul adassanak elő Ez az a minimum, amit a magyar állam érdeke okvetlenül megkövetel. Ettől a követelésemtől semi körülmények között se tágítok. A rendelet az énéztem szerint konciliáns és ilyen modorban is akarjuk azt végrehajtani. .Az ebben az ügyben most folyó hivatalos eljárás részleteiről nem nyilatkozó látom, csak azt ismételhetem, hogy a rendelet törvényes és hogy az ellenállásnak semmi törvényes alaja nincsen. — Azt hiszi excellenciád — kérdé az interviewció — hogy a dolgok rendbe fognak jönni? — Nemcsak hiszem válaszolt erélyes hangon a miniszter, — te jót is állok érte! Ezzel a beszélgetés véget ért. * Ugyanez ügyben a Debreceni Protestáns Lap legutóbbi száma az Erős Lajos ref. püspökkel folytatott beszélgetés közöl. A püspök a többi között ezeket mondta: — Az egyházak szabadságának és autonómiájának vagyok barátja s mint egykor Kálvin, tiltakozom az ellen, hogy az állam az egyházak belügyeibe rendelkezőit, beavatkozhassál De az egyházak ezen önkormányzati joga soha sem mehet annyira, hogy az álom létfentartási érdekeivel ellentétbe kerüljön s a politikai téren érvényesüljön. Ez nem volna más,mint a „jus supremae inspectén tele volt velük l. világsajtó s a társas körök csevegése. Az öreg iSarfról is csak azért emlékeztem bővebben, mert az ő fia volt a zsidók ellen az egyetlen erkelő tanú, a kis „Móric“ s ennek dacára is meleg barátság állott fenn közte és özvegy Soslymosiné között, akinek pedig Eszter leányá ölték volna meg a vérvád szerint a zsidók. Sőt szinte csodálatos, az öreg Sarf szentül meg volt arról győződve, hogy akaratlanul bár, em ő oltotta Solymosiné agyába azt a gondolatot először, hogy a szegény kis Esztert a zsidók emésztették el s így a vérvádnak ő volt önlénytelenül első koholója. Közel laktak egymáshoz. Sarf lakása a zsidó imaház közvetlen szomszédságában állt, az imaházhoz pedig közel lakott Solymosiné. Valahányszor Solmosiné bement a Tisza partján fekvő Eszlár-t Ófaluba, mindig ott kellett a libalegelőn, Sar lakása előtt elballagnia, s ha Sarf vagy felesége kint állt vagy foglalatoskodott valamivel, mindig megállt velük falusi élemedett, szegény asszonyok szokása szerint kis időre csevegn . Elkérdezősködtek egymástól, mi újság Eszár-Ófaluban, Eszlár-djfaluban, Eszlár-Tótfaluban? Az öreg Sarfnak tudnia kellett, mert az ő lakása épen a három falurész összeszögillésénél állt, így fejlődöt ki köztük a bizalmas mindennapi érintkezés és barátság. Azután volt tionisz-nak tagadása. Amint én látom, sokan az Apponyi-féle rendelet ellen éppen azért foglalnak állást, mert azt magukra nézve politikai tekintetben tartják sérelmesnek. Más okot én alig látok s itt emlékeztetnem kell kit-kit arra, hogy hajdanában Magyarországon még a görög-keletiek sem tartották vallásuknak magyar nyelven való tanítását kánoni vétségnek s az egyház autonómiáját sértőnek. Ugyanis 1791-ben Miskolai Miklós magyar nyelvre lefordította a Magyas Péter kiovi metropolta által irt s 1643-bíj is Parthenius konstantinápolyi pátriarcha és püspökei által is elfogadott „Orthodoxos homológiát" s fia Miskolczi Miklós kiadta, azt Pesten a Pátzkó Ferenc betűivel 275 oldalas kötetben ily cím alatt „Igaz vallástétele a napkeleti közönséges és apostoli eklézsiának." S ajánlja ezt a fordító nem kisebb embernek, mint „nagyméltóságu, nagyérdemű és főtisztelendő Sztratimirovis István ur ő nagyságának a nem egyesült napkeleti görög hitet és vallást tartó Magyarországban és hozzátartozó tartományokban levő nemzetek főpüspökének és metropolitájának.“ És nagyon érdekes, amit a derék fordító ajánló beszédében a metropolitans!.. mond: e mű lefordítására engem úgymond „két kiváltképpen való okok ösztönöztek. Első ok az, mert ezen katekhizmus ámbár három nyelven olvastatik Magyarországon, di azzal nem dicsekedhetünk, hogy ezeket a nyelveket mindnyájan egyformán értenék, úgy hogy rajtuk könyveket is olvashatnánk." Sokkal inkább nem értik gyermekeink, kik magyarok között nevelkednek és magyar iskolákban taníttatnak; nem is adhatják mindnyájan gyermekeiket azoknak a nyelveknek tanulásokra. Következésképpen ezek kényteleníttetnének e drága kincs nélkül ellenni. Holott az idvességre tartozó dolgokat mindeneknek szükséges tudni és érteni, mert mindeneknek parancsoltaink, hogy magukat megpróbálják, ha a hitben vagynak-e. De miképpen próbálhatják meg magukat, ha az idegen nyelveken irt hitre tanító könyveket nem értik? Csak olyan azoknak az idegen és nem érthető nyelven való tanítás, mint a pengő érc és a zengő cimbalom“ stb. stb. Ebből a sok tekintetben nagy fontosságú indokolásból látható s magának a Sztratimirovics metropolitának szóló ajánlat tényéből is . következtethető, hogy a hittannak magyar nyelven való tanítását a 18-ik század végén még nem tartották Magyarországon görög-keleti atyánkfiái sem kánoni vétségnek, vagy autonómia-sérelemnek. Én nem tudom, hogy ma micsoda különös indokok foroghatnak fent, hogy az illetékes tényezők más álláspontra helyezkedjenek, ha az általam fent említett politikai tekintetekre nem gondolok. A politika pedig már nem az egyházak dolga. A mi országunk nem ebből a világból való. Cáfolat. Egy délben megjelenő budapesti és annak nyomán egy bécsi lap azt a hírt közli, hogy Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter megbízásából Tiszadobon járt, ráveendő gróf Andrássy Gyula belügyminisztert arra, hogy a pluralitás elejtésével tegye lehetővé a fúziót. Ugyancsak e lapok közlése szerint Szterényi József államtitkár ezen ügyben fölkeresi A Wekerle Sándor miniszterelnököt is. Ezzel szemben illetékes helyről felhaköztük külsőleg más helyzetbeli rokonság is. Mind a kettő szegény s mind a kettőnek sok gyereke. Az egyik vagyontalan özvegy zsellérasszony, a másik vagyontalan templomszolga. Mindegyik napszámból él. A szegénység, ha jó szív jár vele, sokkal könnyebben barátkozik egymással, mint a gazdagság. Amikor szegény Eszter eltűnt, senkinek se jutott eszébe arra gondolni, hogy a zsidók emésztették el. Ez a föltevés csak egy hónap múlva érlelődött meg. Addig az volt a vélekedés, hogy a szegény lányka baleset áldozata lett , vagy kútba esett vagy a Tiszába. Ily nyomon kezdődött meg a bírói vizsgálat s bizony nem egy jelenséget találtak arra, hogy elkeseredésében szegény Eszter maga vetett véget életének. Ebben az időben Solymosiné naponként többször találkozott az öreg Sarffal. Nem volt a szegény anyának maradása. Szomorodott szíve folyton űzte-hajtotta. Százféle hírt és vélekedést hallott. Minden hír megindította szívét, mint a szél a nádszálat. Reménykedett örökké, hogy eltűnt leánya még élve megkerül. Szerető szív soha se mond le e reményről. Ha éber állapotban a hideg ész a körülmények súlya alatt le tudna is mondani: a szív, a szeretet, az ösztön az álmok birodalmában megtalálja az elveszett leánykát. Hol itt találkozik ,talmazták a Magyar Tudósítót annak a kijelentésére, hogy ezen közlemények önkényes kombinációk. Szterényi József államtitkár tett ugyanez Andrássy Gyulánál egy teljesen magánjellegű látogatást és holnap este a kereskedelemügyi minisztérium 1910. évi költségvetése tárgyában, amelyet Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter a múlt héten Karlsbadban megállapított, Wekerle Sándor miniszterelnökhöz Kippédiára utazik, de ezek az utazások a fúzió, általában az aktuális politika kérdéseivel semmiféle összefüggésben nincsenek. Az önálló bankért, Szombathelyen folyó hó 12-én nagygyűlés lesz az önálló nemzeti bank ügyében- - I PESTI HIRLAP 1909. szeptember 1., szerda. Asszíriai hírek. Az osztrák katholikus nagygyűlés elhalasztása. A bécsi Vaterland közli: Miután a nemzetiségi civakodások a tervezett katholikus nagygyűlés eredményes munkáját kétségessé tennék, a katholikus központi szervezet végrehajtó bizottsága nem hajlandó magára vállalni a felelősséget és a hetedik osztrák nagygyűlést kedvezőbb időkre elhalasztja. A keresztény szociális pártnak a bécsi cseh iskolák ügyében tanúsított magatartása miatt a klerikális szlovének és részben a klerikális csehek is elhatározták, hogy a katholikus nagygyűlésről elmaradnak, dr Lueger polgármester pedig elutazott Bécsből, nehogy, mint az előbbi években, a nagygyűlést üdvözölnie kelljen. A cseh-osztrák botrányok Bécsben, mint tudósítónk jelenti, hétfőn éjjel ismét csehellenes tüntetések voltak. A csehek által látogatott kávéházak és vendéglők ablakait botokkal és kövekkel beverték, a cégtáblákat leszakították, egy kocsmában pedig az egész berendezést összetörték. Mikor a rendőrség kivonult, erre is botokkal támadtak. A tüntetők német radikális suhancok voltak, valami háromszázan, akik közül hetet letartóztattak. Persze a csőcselék is csatlakozott a tüntetőkhöz. A német nemzeti párthoz tartozók közül egy csapat suhanc a XV. kerületben levő Videnska Zalozna nevű cseh egyesület ellen tüntetett, onnan pedig a Narodni Dum egyesület háza felé indult. Csak a lovas rendőrség közbelépése akadályozta meg a házba szándékolt betörést. A tömeg dühében a rendőröket dobálta meg és közülük többet megsebesített. Prágában viszont a csehek tüntettek amiatt, mert a hatóság az alsó-ausztriai cseh iskolák bezárása miatt összeivott népgyűlést betiltotta. Slama és Fresl képviselők vezették a tömeget, amely énekelve vonult végig a városon. Egy téren aztán éjjeli tizenkét óra tájban megálltak és folytatták a gyűlést. Fresl képviselő beszédet tartott, amelyben felszólította a cseheket, hogy gazdasági bojkottot kezdjenek a németek ellen. A rendőrség itt is közbelépett, mire az improvizált gyűlés véget ért. Admontban, Leoben mellett cseh turisták akarnak látogatást tenni. A német nemzetiek, mikor ezt megtudták, azonnal tüntetést szerveztek ellenük, amely már a pályaudvaron kezdődött vele, hol amott. S minthogy Eszter szolgálatadó asszonyától, Harinétól biztosan tudta, hogy leánya utoljára Ófaluba ment s onnan nem tért vissza, a bánatos anya szinte ösztönszerüleg Ófaluban kereste leányát vagy a róla szóló híreket. Sokszor találkozott hát az öreg Sarffal. Minden találkozásnál természetesen az eltűnt leányról volt a szó. Vagy az egyik vagy a másik a szomorú esetre fordította a beszédet. Nem is lehet másként. Az öreg Sarf igazi részvéttel tőle telhető módon mindig vigasztalta, mindig reménységgel táplálta a lánya vesztett anyát. Egy ízben ezt mondta neki: — Ne féljen szomszédasszony, megkerül még Eszter. Mikor Hajdu-Nánáson laktam, ott is fordult elő ilyen eset. Két-három napig oda volt egy kis gyerek, nyomát se találták. Utóbb még olyan bolond hír is kérkedett, hogy a zsidók, minthogy húsvétjuk arra az időre esett, bizonyosan vérét vették. Utóbb is előkerült a gyerek. A zsombékok közt eltévedt. Ott tévelygett és aludt egy-két napra, éjszakán át, így lesz Eszterrel is. Az anya szívesen hallotta ezt a vigasztalást, nem is gondolt semmi rosszra, el is mondta mindenkinek, mit mondott neki Sarf, a templomszolga, s mint a köznép nevezte, a zsidó harangozó.