Pesti Hírlap, 1909. szeptember (31. évfolyam, 219-231. szám)

1909-09-16 / 219. szám

A PESTI HÍRLAP 1909. szeptember 16., csütörtök kö­ zött, akik természetszerűleg nem lehetnek tá­ ,­jékozva még a király álláspontjáról s a közös kormány előterjesztéseiről, lehetnek eltérések a kibontakozás módjára és mérvére nézve. A lényegben azonban ma már konstatálhatjuk a koalíciós kormány szolidaritását. A lényeg tudniillik az, hogy se a királynak, se a közös kormánynak, még kevésbbé az osztrák kor­mánynak semmiféle követelését sem engedjük Magyarországon érvényesíteni, ha Magyaror­szág vitális érdekeinek szolgálatát minden té­ren akadályozzák. Magyarország gazdasági önállóságát csak véres hadjárattal akadályozhatja meg Ausz­tria. És a hadvezetőség követeléseit sem érvé­nyesíthetik Magyarországon, ha katonai vív­mányokat nem adnak nekünk. S ha még van józan ész Bécsben, akkor, azt hiszem, be fogják látni, hogy a magyar közvélemény előtt népszerű államférfiak aránylag kevesebb engedménynyel is többet érhetnek el Magyarországon. És minél hitvá­nyabb minisztereket küldenek le Bécsből, an­nál több nemzeti vívmánynyal kell kikövezni minden lépésüket. Ezt jó lesz Bécsben meg­szívlelni. A helyzet: Wekerle audienciája, Wekerle Sándor miniszterelnök szerdán délelőtt két óra hosszat tartó audiencián volt a királynál és így minden­esetre módja volt, hogy kimerítően részletezze a kormány tag­jainak felfogását a magyar politikai válság megoldása tekintetében. Ismétlésekbe bocsát­koznánk, ha újra megírnék, hogy a kormány kebelében erre nézve két álláspont van: az Andrássy—Wekerle-féle, mely csakis az ösz­­szes függő ügyek rendezésével kapcsolatos végleges megoldást tart egyedül célravezető­nek, — és a Kossuth-féle terv, mely a válasz­tói reform keresztülvitelére kontemplál átme­neti megoldást. Wekerlének kétórás audien­ciája alatt bizonyára alkalma volt, hogy ő felsége véleményét is meghallja a különböző álláspontokra nézve. A miniszterelnök este hétkor már visszaérkezett Budapestre, de mi­nisztertársait csak csütörtökön fogja tájékoz­tatni: úgy lehet, hogy pénteken miniszterta­nács lesz, mert szombaton Wekerle ismét Bécsbe készül, ahol akkor folytatják a közös költségvetés ügyében a közös miniszteri érte­kezletet. Valószínű, hogy Wekerle ekkor a király előtt is újra megjelenik. Arról, hogy ő felsége mikép nyilatko­zott Wekerle előtt, ma csak kombinálgatni le­hetne. A miniszterelnök a politikusok közül még senkivel sem érintkezett s igy merő talál­gatás volna audienciájának eredményét vagy eredménytelenségét megállapítani. Azt h­isz­­szük, hogy egyelőre sem eredményről, sem eredménytelenségről nem is lehet még szó. Azt hiszszük, hogy Bécs és Budapest között még egynéhány üzenetváltás fog megtörténni, amíg a végső fordulat bekövetkezik. Annyi bizonyos, hogy a közös kormány horribilis követelései országszerte felzúdulást keltettek és egyszerűen lehetetlenség, hogy Bécs a kellő engedékenység és a kellő ellen­érték nélkül követeléseinek akár csak részben való honorálását remélhesse. Bizonyos to­vábbá, hogy meddő reménykedés Bécs ré­széről, ha azzal a gondolattal foglalkozik, hogy akármiféle parlamenten kívüli vállalko­zással segíthet magán. Ilyen követelések mel­lett még a parlamentben gyökerező politikusok posszibilitását is csak kellő ellenértékek mel­lett lehet biztosítani. A helyzet tehát Bécs ré­szére legalább is olyan komoly, mint a nem­zetre nézve. A szerdai nap egyébként pozitív hírek­ben meglehetősen szegény. E helyütt mind­össze azt emeljük ki, hogy Apponyi közeli audienciájának hírét, melyet már szerdai szá­munkban jeleztünk, most félhivatalosan is megerősítik. Apponyi pénteken megy Bécsbe s audienciájának, véleményünk szerint, politi­kai jelentősége is van. Wekerle a királynál. Bécs, szept. 15. Wekerle Sándor miniszterelnök ma ki­hallgatáson jelent meg a királynál. A kihall­gatás teljes két óra hosszat tartott, de az audiencián semmilyen irányban nem esett döntés. A miniszterelnök nemcsak a saját tár­cájának ügyeiről referált, hanem beszámolt az uralkodónak a politikai helyzetet illetőleg Magyarországon felmerült minden felfogás­ról. Az audiencia során Wekerle miniszterel­nöknek alkalma volt nagyon értékes tájéko­zódást szereznie abban a tekintetben, hogy mi­lyen álláspontot foglal el a korona a válság megoldása céljából meg­pendített mindenféle módozatokról. A kihallgatás után Wekerle miniszterel­nök a közös miniszteri tanácskozásokban vett részt s a délután 3 órakor induló gyorsvonat­tal v­issza­tért Budapestre, hogy benyomásai­ról minisztertársainak beszámoljon. Az ügyek állásának teljes ismerete után a magyar kor­mány tagjai néhány napon belül újabb mi­nisztertanácsot fognak tartani, azonban az még nem bizonyos, hogy ez a miniszteri kon­ferencia szombat előtt lesz-e, amikor Weker­le minszterelnök az újabb közös miniszteri ta­nácskozásokra, ismét Bécsbe utazik. Ilyen kö­rülmények közt nyilvánvaló, hogy a helyzet csak a jövő hét folyamán fog döntő stádiumba lépni. Bécs, szept. 15. A király ma reggel 9 órakor a Burgban magánkihallgatáson fogadta Wekerle Sándor miniszterelnököt, aki ez alkalommal az álta­lános politikai helyzetről és a legutóbbi mi­nisztertanács lefolyásáról tett jelentést. We­kerle Sándor miniszterelnök 11 órakor hagy­ta el a Hofburgot és visszatért a magyar ház­ba. A reája várakozó újságírók előtt kijelen­tette, hogy mai audienciáján az egész hely­zetet feltárta ő felsége előtt, aki tudomásul vette jelentését. A kihallgatás lefolyásáról a Budapesti Tudósító illetékes helyen a követ­kezőképen értesül: A miniszterelnök behatóan ismertette a magyarországi politikai helyzetet és a királyt a Budapesten folytatott legutóbbi miniszteri tanácskozások lefolyásáról infor­málta. A miniszterelnök közölte továbbá a ki­­rálylyal a koalíciós pártok vezéreinek nézetét és felfogását. A király Wekerle miniszterelnök jelentését kegyesen fogadta. Döntés, a­mint ez előrelátható volt, a mai kihallgatáson semmi­lyen irányban nem történt. Bécs, szept. 15. Wekerle miniszterelnök két óra hosszat volt a királynál kihallgatáson és audienciá­jának hosszú tartama bizonyára alkalmat adott neki arra, hogy részletesen és alaposan megismertesse ő felségével a politikai helyze­tet egész sivárságában és szomorú voltában. Valószínű, hogy az audiencia nem a­nnyira a múltnak, mint inkább a jövőnek szólott. A miniszterelnök nem terjeszthetett ugyan ki­bontakozó programúról a felség elé, de az audiencián mégis megtörtént a kísérlet arra, hogy a kibontakozás útját egyengessék. A mi­niszterelnök azzal a céllal lépett a király elé, hogy tájékoztassa ő f­lségét a magyar poli­tikusok állásfoglalásáról és tájékoztassa ön­magát arról, hogy ő felségénél milyen foga­dást találnának azok a tervek és óhajtások, amelyeket eléje terjesztett. Ezek ismeretében utazott ma vissza a miniszterelnök Buda­pest­iMManSnwgSMn­BSn­Bgiäig k­ e­ vés egyszerűséggel üdvözölte Königsthal bá­rót, mint ha régi, bizalmas ismerősök lettek volna. Miss Dorothy Stanford pedig jó pajtás­ként rázta meg önkéntes Szabolcsy kezét. És a szabad nevelésű angol leányok nyílt őszin­teségével olyan tekintetet vetett Szabolcsyra, melyből könnyen ki lehetett olvasni, hogy az önkéntes nem egészen közömbös előtte. De Szabolcsy mindezt nem látszott ész­revenni. Pedig nem ártott volna, ha egy kis figyelmet szentel a dolognak. Mert Dorothy Stanford nem csak hogy fiatal, szép és üde volt, hanem még Nagybrittania, legősibb csa­ládjainak egyikéből származott s olyan va­gyonnal, annyi derék angol fonttal birt, hogy abból ,­') néhány hordat, mik Taksony ideje óta elúsztak, vissza lehetett volna szerezni a Szabolcsyak nem kevésbbé ősi nemzetségének. De hiába­, a fiatalság könnyelmű s a kínálkozó szerencse mellett legtöbbször behunyt szemek­kel halad el. Uzsonna után a társaság a gyönyörű park megtekintésére indult. Messze elöl Evelin és Königsthal, utánuk a többiek.. Ujházy Lő­rinc mefisztói arca nem árult el nyugtalansá­got, mert ő Evelint nem Königsth­altól, hanem Neszmélyitől féltette s hogy ez most, mellette haladt a kavicsos után s a manőverekről be­szélgetett az ezredessel, bizonyos nyugodtság érzete költözött a­ féltékeny ember makacs szí­vébe. S hogy féltékeny volt, akit már annyi­szor kikosaraztak, a ki vehetné azt rossz né­ven? A legtermészetesebb dolgok egyike. Az öreg Hohenems grófnő, az ezredes sógornője, miss Dorothy és Szabolcsy vissza­maradtak. Az öreg dáma szívesebben ült ka­­rosszékében. Szabolcsy pedig megígérte miss Dorothynak, hogy zongorához ül s eljátszsza neki a szebbnél szebb magyar nótákat. Sza­bolcsy művész volt e téren, akit mindenki élve­zettel hallgatott. Még olyanok is, akiknek ide­gen volt a magyar zene s akiknek szivét nem ragadták meg csudálatos hangjai. És abban is művész volt az önkéntes, hogy játékát dal­lamos, férfias hangján megkapóan tudta ki­sérni. S ha akadt olyan hallgatója, akit a zene nem birt lelkesíteni, Szabolcsy éneke bizo­nyára megtalálta az utat szívéhez. A zongora egy földszinti teremben ál­lott, melynek nyitott szárnyasajtai a parkra szóltak. S a hangok, miket Szabolcsy bűvészi ujjai a zongorából kicsaltak, hol méla,búsan, hol vidáman özönlöttek a teremből a szabadba, hogy azután elveszszenek a lágyan suttogó lombok hívogató ölén. Odakint az öreg gyönyörűséggel hall­gatta Szabolcsy játékát, bent pedig miss Do­rothy valóságos áhítattal figyelt annak min­den hangjára. Nem is áhítattal, hanem elbű­völtem extázisban. Szemei tűzben ragyogtak, keble háborgott. Most felemelkedik székéről. • Szabolcsy mögé áll s a gyönyör egy önfeledt pillanatában az önkéntes vállán nyugtatja nemes szabású, forró kicsiny kezét. E percben Szabolcsy a kis kéz után­­ nyúlt s azt ajkaihoz vitte s csókjaival bori-­í­­­totta, majd tovább játszott a zongorán, miköz­­­­­­ben a piciny kéz ott maradt, ajkain továbbra­­ is. Magától. Ama pillanatok egyike volt ez, a­­ melynek számára a balga emberi szív az i­s örökkévalóságot követeli. Hogy soha meg ne­­ szűnjön, soha vége ne legyen ennyi boldog­ságnak. Besötétedett. A távolból a visszaérkezők hangja hallatszott ide. Szabolcsy felkelt a zongorától, karjára hajtotta miss Dorothy szép fejét s ajkaik egy végnélküli forró csók­­ba­n egyesültek. Az édes leány lelkének egész odaadását lehelte e csókba. Az öreg grófnő a visszatért társaságnak nem győzte eléggé magasztalni Szabolcsy el­bűvölő játékát s akik távol voltak, mind élén­ken sajnálták, hogy nem volt részük az élve­zetben. Miss Dorothy vacsora előtt még egy kis sétát óhajtott, melyhez Tomkó és Szabolcsy kísérökül szegődtek. De Tomkó szórakozott és szótalan volt. Hifire gondolt. Fifi comtessere s azon tűnődött, hogy mikor fogja magáénak mondhatni az aranyos leányzót, vágyainak és álmainak régi bálványát, férfias imádatá­nak gyermeteg tárgyát. S hogy Tomkó ilyen szórakozott volt s gondolatai oly messzeségben kalandoztak,­­ miss Dorothy és Szabolcsy éltek a kedvező al­kalommal. Minduntalan hátra maradoztak, egy-egy pillanatra rejtett ösvényekre kalan­doztak s ilyenkor ajkaik a gondolat sebessé­gével forrtak össze egy-egy üdvözítő csókban S mintha a tölgyek sötét lombja biztatólag, ál­­dólag bólintott volna hozzá. S, mikor már visszaértek, úgyszólván csak néhány lépésnyire a társaságtól,­­miss Dorothy még egyszer oda simult Szabolcsyhoz s oly hangon, mely lelke e írész tisztaságát visz­­szatükrözte, mondotta.

Next