Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 297-309. szám)
1909-12-22 / 302. szám
8 PESTI HÍRLAP 1909. december 22., szerda. Istenhegyen keresztül kivan egy uj villamos vonalat vezetni egész az Erzsébet-szanatóriumig. — Az állam vasúti fogyasztási szövetkezet sikkasztója. Szeifert Róbert cinkotai lakos a máv. fogyasztási szövetkezetének volt a pénztárosa. 1909. szeptembertől 1909. január haváig a tejeladásból befolyt pénzekből 3190 koronát sikkasztott. Amikor a felügyelő-bizottság a könyveket átrevideálta, rájött a pénztáros manipulációjára, amire Szeifert önként jelentkezett a rendőrségnél és vallomást tett. Védekezésül elmondotta, hogy csekély fizetéséből nem tudott megélni és minthogy az ellenőrzés nagyon felületes volt, ez csábította őt a sikkasztásra. A budapesti kir. törvényszék egy évi börtönre ítélte Szeifertet, amely ítéletet a kir. tábla is helybenhagyta. Kedden Haupt Albert biró előadásában és dr Baloghy György koronaügyészhelyettes felszólalása után a kir. Curia a semmiségi panaszok elutasításával hozzájárult az alsóbbfokú bíróságok ítéletéhez. — Az Aréna-uti egységes vonal. A főváros tanácsa a lakosságnak ismételten nyilvánított kívánságára elhatározta, hogy az Aréna úti egységes közlekedés ügyében a fennálló két villamos vasút társaságot felszólítja, hogy az egységes vonalra vonatkozó tervezetüket nyújtsák be. A városi villamos vasút ennek a felszólításnak már meg is felelt, a közúti vasút azonban a tervek beadási határidejének meghosszabbítását kérte. A főváros tanácsa elhatározta, hogy a közúti vasútnak ezt a kérelmét teljesíti és az előterjesztés bemutatásának határidejét 1910. január 1-ig meghosszabbította. — A Margit-kórház kibővítése. Tiz év óta sürgeti a budai polgárság és a kórházak igazgatósága a Margit-kórház kibővítését. A kibővítésnek a szomszédos telkek szabályozása képezi az akadályát, amelyre a közmunkák tanácsa a kórháztól szerpentin-utat tervez a Remete-hegyre és így a kórház kibővítésére nem áll elegendő terület rendelkezésére. A főváros mérnöki hivatala a közmunka tanácsnak e tervével szemben a szerpentinút kiépítését szüségtelennek tartja és javaslatában a Fényes Elek utcából kiinduló és a Kiscelli utcába torkoló könyökutat tervez, amivel a kórház 3500 négyszögöl területet nyerne. A kérdésnek a megoldását a városházán is igen szükségesnek tartják, kérdés azonban, hogy a közmunkák tanácsa engedni fog-e eredeti álláspontjából. Színház és zene. * (Növendékhangverseny.) A Nemzeti Zenede keddi növendékhangversenyén a zongora dominált, különösen Tomka István tehetséges növendéke, Komjáthy Klára, aratott zajos sikert Field f-moll zongoraversenyének első tételével, de megtapsolták Weiss Margit, Chitz Klára és Reibich Róza művészi ízlésű előadását is. Az érdekes műsor többi száma közül kiemelendő Sztojánovits Péter érdekes zongoraötösének bemutatója — Turchányi Olga, Ámor Licco, Ferenczy Ilona, Eskenási és Meszlényi Nándor játszották — továbbá Karácsonyi Etelnek pompás gordonkajátéka, mely teljes dicséretére válik mesterének, Földessy Arnoldnak. Valamennyi előadás bőven aratott tapsot a nagyszámú hálás hallgatóságnál. * (A m. kir. operaházban) holnap, szerdán, Svärdström Valborg asszony búcsúzik a budapesti közönségtől Mignon címszerepében, melyet magyarul fog énekelni. Vezényel Benkő Henrik karmester, rendező Alszeghy Kálmán főrendező. (Évi bérlet 155. szám, rendes helyárak.) — Csütörtökön Fidelio kerül színre Vasquezné, Szilágyiné, Anthes, Komár, Ney B., Szendrői, Kertész Ödön és Kárpát közreműködésével. (Évi bérlet 156. szám.) * (Hírek a Nemzeti színházból.) Szerdán, e hó 22-én, tizenkettedik előadását éli meg a Nemzeti színházban A botrány, Henry Bataille szenzációs sikerű színműve. Csütörtökön lesz a negyedik előadása a Sári bírónak, Móricz Zsigmond pompás parasztvígjátékának. Újházi Ede balesete jelentéktelen sérüléseiből már teljesen kigyógyult, és így már fel is léphet a darab címszerepében. Pénteken, karácsony előestéjén nem lesz előadás. Szombaton, az ünnep első napján, délután a Falusi verebek, Gárdonyi Géza parasztvígjátéka, este a Szentivánéji álom, Shakespeare klasszikus színműve kerül színre. Vasárnap délután az Elnémult harangok van műsoron. Ez lesz ennek a darabnak a negyvenedik előadása. Este a Sári bíró kerül színre. * (A Vígszínházban) szerdán és csütörtökön a Liliom, Molnár Ferenc nagysikerű külvárosi életképe, kerül színre. Pénteken este nem játszanak, csak délután, amikor a Furfangos tatát, Komor Gyula vidám gyermekdarabját, ismétlik. * (Trenk báró szereposztása.) Albini Félix mindenütt nagy tetszéssel fogadott operettjéből már az utolsó próbák folynak s a szinház minden lehetőt elkövetett, hogy ezen komoly művészi eseménynek ígérkező világhírű operettet méltó előadás keretében hozza színre. Az új jelmezek és díszletek, melyeket Spanraft Ágoston, az opera főfestője készített, valóságos látványosságnak ígérkezik. Az újdonságot Feld Mátyás főrendező kiváló gonddal rendezi. Az igazgatóság ezúton figyelmezteti a közönséget, hogy írásbeli előjegyzéseknek a Trenk báró szombati és vasárnapi előadásait illetőleg nem tehet eleget, mivel ezen előadások jegyeit már mától fogva az ismert elővételi helyeken minden elővételi díj nélkül árusítatja. A Trenk báró előre látható nagy sikerére való tekintettel kettős, elsőrendű szereposztással készültek elő. Az első előadások szereposztása a következő : Trenk Ferenc báró — Csapó Jenő, Lydia grófnő — Küry Klára, Marica — Mezei Ilonka, Nikola — Szalay Gyula, Stecher Kornélia — Láng Etel, Bouillabaisse — Fekete László, Trautenbach báró — Kiss Miklós, Wurzbacher költő — Ferenczy Károly, Tschausch — Kellér Gyula, Winja Álla — Pilinszky Zsigmond, Herold — Szerdahelyi Lajos, A szerencse I. géniusza — Heltay Olga, II. géniusz Balázs Olga, Fortuna — Szegedi Irma. — Itt említjük meg, hogy vasárnap este adták ötvenedszer a Smokk-családot, mely alkalommal fellépett Komár Berta, a Vígszínház kedvelt soubretteje; a közönség viharos tetszéssel kísérte minden egyes énekszámát. * (Nyugdíjba vonuló színészek.) Az Országos Színészegyesület központi irodájához már beérkeztek azoknak kérvényei, akik a jövő esztendőtől kezdve részint betegség, részint a betöltött és befizetett harminc esztendő elmúltával nyugdíjba akarnak menni. A nyugdíjba készülők névsora a következő: Frank Lenke, aki több mint ötven éve működik a színpadon, Körösi Bertalan, Halmai Kornélia, Kozma István, Mezei Mihály, Balogh Árpád volt színigazgató, Micseyné Bácskai Juliska, a Népligeti színkör igazgatónője, Hunffy Imre, a jónevű tenorista, Kiing Alajos, az operaház régi tagja, Valentin Lajos ismert színházi ügynök, Réthy László és neje, Kiss Mihály a Népszínház volt baritonistája, Szabolcsi Emil, Havi Lajosné, Szikora Anna, Simándi Zsigmond, Balázsi Sándor, Tordai Károly, Percei Mari, Palotai Gyuláné, Gonda László, Siménfalvi Gyula, Krecsányiné Kiss Veron, Latabárné Kovács Anna, Csügényi Vilma, Ebergényiné Király Amália, Miksai Emil, Boross Pálné, Bokor József a Király-színház rendezője és neje, Szalkay Lajosné, Balla Ákos, Vadász Lajos, Megyeri Dezső, a kolozsvári nemzeti színház és a Népszínház volt igazgtója, Halmai Imréné a nagy sikereiket elért primadonna, Óvári Jenő, Szénássy Jozefin, Komjáthy Jánosné, Follinusz Aurél, Morvay Antal és Bátossyné Fény. Mindmegannyi lelkes, derék munkása volt a magyar színészetnek, akiket elismerés kísér a jól megérdemelt nyugalomba, hosszú, igazán viszontagságos pályájuk végén. A nyugdíjazások évi 40.000 koronával terhelnék a nyugdijintézetet, amely a mostani évben 160.000 koronát fizet ki tagjainak s igy a jövő évre a nyugdijösszeg már 200.000 koronát fog kitenni. * (Az első Hock-est az Urániában.) Az Uránia-szinházban nagy és előkelő közönség előtt olvasta fel Hock János szépen megírt darabját, az Úr Jézust. A közönség melegen ünnepelte a népszerű írót. Hock János kedden, szerdán és csütörtökön is felolvassa ezen darabját. * (Színházi élet a vidéken.) Székesfehérvárott Szalkay Lajos társulata szombaton mutatta be épen nem kifogástalan előadásban Battaille színművét, „A botrányt“. A díszes közönség, mely a színház nézőterét egészen megtöltötte, legfölebb Verő Jankának, Charlotte megjátszójának, tapsolhatott szíve szerint, mert hát a többi szereplő igen gyengén állta meg a helyét. Dr Farkas Ferenc színtársulatával Munkácson működik a közönség, a sajtó osztatlan elismerése mellett, ésannyira, hogy az előző években még elég nagy színház ezidén szűknek bizonyult. A közönség kedvencei Szalontai Ferike, Tamásy Józsa soubrettek, Halász Ilonka naiva, férfiak közül Szigethy, Nagy Imre, Könyves, Szántó, Turányi. A kecskeméti színház az első a vidéki színházak között, amely Földes Imre új, nagy sikert aratott darabját, a Kuruzslót, bemutatta. A darab igen tetszett a kecskeméti közönségnek is, noha a szereposztás nem volt valami szerencsés. A nagyváradi Szigligetiszínház most hozta színre a Sasfiókot a közönség rendkívüli érdeklődése mellett. A címszerepet az első estén Gőzön Gyula játszotta, aki nagyot nőtt alakítása révén. A másik estén Etsy Emilia, az új naiva, játszotta, aki ezen szerepében is igazolta, hogy a Szigligetiszínház jelentős tehetséget nyert benne. Művészi sikere volt Szarvasi Somának Ferenc császár szerepében, valamint Hunyadinak (Flambeau), Síknek (Metternich) is. Erdélyi igazgató nagyon szépen állította ki a darabot. A debreceni színház legutóbbi újdonsága a Tilos a csók volt. A debreceni közönségnek határozottan tetszett a darab és a szereplőket, különösen Zilahynét, Szilassy Etelt, Gerő Idát, Horvátot, Gyöngyit és Ligetit sokat tapsolta. A botrány kolozsvári bemutatója. A kolozsvári nemzeti színház tegnap este mutatta be Henry Bateille nagy hatású színművét, a Botrányt. A darabnak kiváló sikere volt, amiben nagy része van Hettyey Arankának, a fő női szereplőnek aki feladatát tökéletes művészettel oldotta meg. Szép sikerben volt részük: Fehér Gyulának, Kardos Andornak és Körmendy Kálmánnak. A temesvári Ferenc József-színházban most került színre Lengyel Menyhért Taifun-ja. Tokeramot Ternyei adta kiválóan, jellegzetes erővel. Nagy sikere volt a nagyobb szerepekben Haraszthy Micinek, Andor Máriának és Szegő Endrének. A szegedi színház már szintén bemutatta Pásztor József és Vince Zsigmond Tilos a csók c. operettejét, mégpedig szép sikerrel. A szereplők közül főleg Felhő Rózsi, Nyárai, Krémer, Krémerné tettek ki magukért. A szatmári színházban szintén most kerül bemutatóra a Tilos a csók. Itt Balla Mariska, Dénes Ella, Somogyi, Rónai és Herceg szereplést érdemelte ki a közönség tetszését. A szatmári közönség különösen jól fogadta a darabot. * (A soproni színház megnyitása.) Sopron város színügyi bizottsága szombaton délután dr Töpler Kálmán polgármester elnöklésével ülést tartott, amelyen a polgármester előterjesztette Medgyaszay István műépítésznek azt az óhajtást, hogy a színházat december 25-én nyissák meg. Az építész azzal okolta meg kívánságát, hogy a színház teljesen elkészült és semmi oka sincs annak, hogy az ünnepélyes megnyitás későbbre maradjon A bizottság Medgyaszay kérelméhez hozzájárult és elhatározta, hogy az új színházat e hó 25-én, karácsony napján, megnyitja. * (A hesseni nagyherceg színpadi sikere.) Darmstadtból írják, hogy az ottani udvari színházban „Bonifacius“ címen egy karácsonyi színmű került bemutatásra. A darab szerzője E. Mann álnév mögé rejtőzködött, azonban a darmot adti forrás tudni véli, hogy ez az álnév a hesseni nagyherceget rejti maga mögött. A színmű, mely a pogányoknak Bonifácius által a kereszténységre való áttérítését tárgyalja, nagy sikert aratott. * (Hangverseny.) A Szabad Lyceum és a Budai Közművelődési Kör vasárnap délután 5 órakor a Vörösvári út 93. szám alatti székesfővárosi népiskola tornatermében sikerült hangversenyt rendezett. Különösen tetszett Delkin Olga éneke. A hangverseny többi számai közül kiemelendő Wallenburger Guszti hegedűszáma és lássák Viktor két új dala. Szerepeltek még e hangversenyen Lenz Ferenc, ifj. Háry Ferenc, Werner Alajos, Nagy József, a X. kerületi zenekör, az Óbudai dalkoszorú és Fenyves Soma mondóelőadása. * (Hírek a szimfonikusok köréből.) Az Országos Szimfónias Zenekar vezetősége elfogadta előadásra Leiden hazai zeneszerző szimfonikus művét: „Változatok Schumann egy thémájára.“ Ez a kompozíció nemrégiben Zürichben került bemutatóra az ottani Tonhalle hangversenyeinek egyikén és sikert ért el. Az újdonságot Kún László a január 9-iki estélyen fogja a budapesti közönségnek bemutatni. E bérleti hangverseny előtt a szimfonikusok jövő vasárnap, e hó 26-ikán, karácsony második napján, este fél 8 órakor a Várszínházban tartanak hangversenyt bérleten kívül. * (Gyöngyöshalászy Takách Zoltánról), a nálunk is kedvelt, fiatal zongoraművész és zeneszerzőről ismét kedvező híreket hozott a tengerentúli posta. A Brooklyn Times és a Nassau Event nagy dicsérettel emeli ki virtuózus játékát, mesteri interpretációját, rendkívüli technikáját, míg pianissimóit valóságos boszorkányságnak mondja. Rendkívül dicséri a fiatal művészt, mint tanárt is és szerzeményeinek nagy művészi értéket tulajdonít. A művész ez idényben első koncertjét, a New York - vidéke női klubjainak kívánságára, a Floral Parkban, az Egyesült Államok volt szenátora, J. L. Childs palotájának impozáns zenetermében tartotta meg fényes és nagyszámú műértő közönség előtt. Játszott Liszttől, Rachmaninoff és Griegtől stb., de saját szerzeményeiből is adott elő. Az általa szerzett dalok közül néhányat Massicotte Eheo k. a., soprán énekesnő nagy sikerrel adott elő. Különösen a drámai hatású „Eleonore“ s a hindu „Om mani padme Hum“ című, orientális stylusú dal ragadta el a közönségét. Gyöngyöshalászynak van kint magán zeneiskolája, több növendékkel, az előkelő körökből, de van egy szegénysorsú magyar szülőktől származó, de magyarul már nem beszélő fiatal fiú is, kit már évek óta tanít s kihez nagy reményeket is fűz a mestere. Mint értesülünk, Gyöngyöshalászy haza készül, hogy tudását itthon is bemutassa. * (A Nemzeti Zenede)’e hó 29-én este hat órakor tartja évi rendes közgyűlését az intézet helyiségében (IV., Semmelweis utca 12. sz.) * (Új művésztársaság.) Az intelligens ifjúságnak nemesebb szórakozásra való buzdítása végett megalakult a Lyra művésztársaság. A tagokat szabad idejükben szakemberek tanítják és az ifjak minden vasárnap délelőtt és havonta egy estélyen fellépnek a társaság rendezte matinékén. A társaság minden anyagi érdek kizárásával alakult és a tagokra a havi egy korona tagsági díjon kívül semminemű anyagi kötelezettség nem hárul. A társaság vezetését Bálint Mihályra, Rost Bélára és dr Vadas Jenőre bíztak. A társaság ideiglenes otthona az Intim-kávéház külön termében van.