Pesti Hírlap, 1910. július (32. évfolyam, 156-182. szám)
1910-07-01 / 156. szám
2 PESTI HÍRLAP 1915. július 1., pénzeg ges megalakulása után őrölje le a felirati vitát, mint a maga ünnepélyes megnyitóját? Mert az országnak kétségtelen érdeke, a közvéleménynek jogosult várakozása az is, hogy alkotmányos életünknek oly súlyos megpróbáltatásai, kormányoknak és pártoknak der meglepő változásai után most az a nagyarányú felirati vita következzék, mely kibontaná és megvilágítaná előtte az új helyzetnek minden elemét. Lehet ugyan, hogy az országnak ez a mélységes kíváncsisága nincsen összhangzásban maguknak a parlamenti pártoknak belső hajlamaival. Majdnem minden napnak van olyan jelensége, amely, ha közelebbről megnézzük, elárulhatja nekünk, hogy a kormánypárti többségnek, ám jó részben az ellenzéki pártoknak is egyelőre van mit rejtegetniük a világ szeme előtt. Honnét is vegye elő Khuen odaadó és lelkes többsége egyhamar azt a hiányzó programmot, amely, ha megvolna, megszűnnék lelkes, odaadó többség lenni? Olyik ellenzéki nekikészülődésen is szinte a komikus hatásig meglátszik az, hogy mindenáron jelentős, talán döntő erejű nyilatkozatokkal, új és nagyszerű programm-kijelentésekkel akarnának ugyan a felirati vitába robogni, hanem nagy zavarban vannak, mit mondjanak, miért és hogyan? Sok olyan híg és kocsonyás anyag van még a mai parlamenti alakulatok kagylóiban, amit nem lehet bizonyos preparálás nélkül a politikai ínyenceknek feltálalni. Az ilyen kényességek legkevésbbé sem igazolják a felirati vita elhalasztását, sőt a közvélemény szempontjából annál kötelezőbbé teszik. A közvélemény nem vágyakozik semmi politikai kaviárra, csak az igazság kenyerére. A felirati vitának közvetlenül elő kell mozdítania azt, hogy a pártok felülemelkedjenek az alacsony taktikai szempontokon és tisztába jöjjenek új helyzetükkel és a nemzet iránt való új kötelességeikkel. Ennek a feladatnak lerovása igen egyszerűen össze is egyeztethető azzal a másik kötelességgel, amely az ex-lex megszüntetését írja elő. A törvényes költségvetési állapot és a rendes ujoncjutalék ma nemcsak elemi állami szükségletek, hanem olyan sarkalatos alkotmányos követelmények, nem ily varázsoló reményekkel, de némileg rokon értelemben nyilatkozik nyolcadfél év múlva, 1866-ik évi hires húsvéti cikkében Deák Ferenc is, ahol kifejti, hogy Magyarország királyait mindig gonosz és hitvány tanácsosok bujtogatták föl a magyar nemzet ellen s a nemzet és királya közt a béke mindig akként jött létre, amikor a király jobb belátásával önkényt lépett a törvények s az alkotmány álláspontjára. — A húsvéti cikk áldásos következéseket vont maga után. — Széchenyi ellen pedig ridegebb, sőt dühösebb lett a bécsi önkényuralom az akadémiai levél megírása után, mint addig volt. E levélnek legelső sorban az lett volna természetes rendeltetése, hogy sajtó utján közzétegyék, a nemzet birtokába jusson s a nemzet szivéhez és eszéhez férkőzzék. Ébresztő szó kellett volna benne és általa az elzsibbadt, elfásult, alvó nemzedék részére. Azonban a sajtó útján való közzététel az önkényuralmi sajtóviszonyok miatt lehetetlen volt. Másként kellett valahogy a dolgon segíteni. De nagyon óvatosan s annyival inkább, mert a levél után Széchenyi körül is nyomban szigorúbbá és szorosabbá tették a kémkedő és árulkodó s az üldözésre ürügyeket szimatoló osztrák rendőri nyilvános és titkos zárlatot. Igen jól emlékszem, sokan voltak nálunk, akik tele voltak kínos aggodalommal, vajon most Széchenyit nyíltan vagy orvul nem teszik-e el láb alól? Csakhamar megtudtam, hogy a levél terjesztésére mit gondoltak ki jobbjaink. A pápai főiskola főgimnáziumi tanulója voltam akkor. Kedves tanárom volt az országos hirű jeles tudós és író Tarczay Lajos. Ő is kedvelt s bizalommal volt hozzám. Gyakran találkoztam vele természetesen mint tanáromhogy jóformán kívül állanak és egy-két előre kitűzött napon el is végezhetők. Épen ezekkel kapcsolatban a közönséges időbeli ökonómia úgy kívánná, hogy a képviselőház most essék át a felirati vitán is. Hiszen előrelátható, hogy a felirati vitában adott alkalom nélkül az ellenzéki pártok az indemnity tárgyalását fogják felhasználni arra, hogy mindazokat a sebeket, panaszokat, vádakat és rekriminációkat, melyek még frissen égnek lelkeiken, feltárják az ország előtt. De csak tegyék ezt meg inkább a felirati vitában, ahol nem lehet csak a kényelmes kritikára szorítkozniok, hanem sebeiken túl, egész szíveket is föl kell tárniok. A Ház elnöke, kendője diskreditálta. Justh Gyulát pedig az kompromittálta a magyarság előtt, hogy a magyar parlament örök szégyenére ő engedélyezte a horvát nyelvű vitát. A magyar parlamentnek örök időkre emlékezetes, igazán nagy kaliberű elnöke Szilágyi Dezső volt. Az egyetlen ember, aki a saját egyéni súlyával és szavainak tekintélyével tudott rendet csinálni a parlamentben. Ilyen elődök után kerül Berzeviczy Albert az elnöki székbe. Ő is nyugateurópai stílusú ember. Sima modor, kiváló korrektség, nagy műveltség, államférfiúi méltóság, pontos és szabatos, stílusában épen úgy, mint a modorában. Olyan közoktatásügyi miniszter volt, aki maga is tanult. A ma élő politikusok között talán az egyetlen, aki igazán ért a közoktatásügyhöz, amelynek minisztere volt. S azért őszintén sajnáljuk, hogy nem a kultuszminiszteri székben üdvözölhetjük őt. Mert attól lehet félni, hogy mire gróf Zichy János beletanul a saját reszortjába, elviszik majd őt magasabb állásra. De Magyarországon az régi szokás, hogy a szakértelmet nem nagyon becsülik meg és nem mindenkit állítanak oda, ahova való volna. Ezzel azonban, hogy Berzeviczyt szinte okleveles közoktatásügyi miniszternek tartjuk, nem azt akarjuk mondani, hogy nem való a képviselőház elnöki állására. Sőt! Mint alelnök már többször tartott e szerepből sikerült főpróbát. Korrekt felfogásában, törvénytiszteletében és konciliáns modorában megvannak azok a tulajdonságok, melyek őt az elnökségre praedestinálják. Jöhetnek azonban súlyos, nehéz idők, midőn válságba dől a parlament, midőn a szenvedélyek vadulva törnek egymásra, midőn ellenzékiterror és kormány-erőszak összecsapnak, ilyenkor a háborgó tenger közepén sziklaszilárdan kell állnia az elnöknek. Gyakran a pillanat hevületében kell ilyenkor az elnök agyában megszületnie a mentő gondolatnak, a megváltó szónak, amely vihart csillapítson. Az ország érdekében kívánjuk, hogy ne következzék be ilyen válságos pillanat Berzeviczy házelnöki működése alatt De ha elkö-MWBMP,WBI amir Magyarország legfontosabb közjogi állását, a parlament elnöki tisztét, csütörtökön Berzeviczy Alberttel töltötte be a képviselőház többsége. „Nálunk a parlamentarizmus egyértelmű nemzeti létünkkel“, — mondotta ma székfoglaló beszédében az új elnök. Teljesen igaza van. S midőn a parlamentarizmus ki van téve annak, hogy hol maguk a képviselők támadják, hol a kormány, hol pedig maga a korona is rontja tekintélyét, annál nagyobb szükség van arra, hogy a képviselőház elnöke, mint a magyar nemzetnek választott feje, higgadtsággal párosult erővel védelmezze minden támadás és minden veszedelem ellenében alkotmányunk legerősebb várát, a parlamentarizmust. Berzeviczy Albert személyében, azt hiszszük, szerencsésen megtalálták azt a higgadt embert, akire parlamentünknek szüksége van. Bár mindenkor ha pártember volt, soha sem vált ellenszenvessé, még miniszter korában sem az ellenzék előtt. Sok mindenféle kaliberű ember ült már házelnöki székben. Az öreg Péchy a házszabályok külső formáiban megcsontosodott bürokrata volt. Báró Bánffy Dezsőt ennek ellenében inkább naturalista elnöknek lehetne nevezni. Aki azonban minden esetre több temperamentummal kezelte az elnöki csengettyűt. Gróf Apponyi Albert nyugateurópai stílusú elnök volt. Perczel Dezsőt szerencsétlen zsebmai a tanteremben is, de azon kívül is. Dezső fiával egy osztályú tanulótársak s naponként találkozó jó barátok voltunk. Gyakran megtisztelt azzal is, hogy egyik-másik gazdaságába, szőlőjébe séta kedvéért elhívott magához s gyönyörű előadásokat tartott a mezőgazdaság gyakorlati kérdéseiről s a szükséges példákat és tüneményeket a gazdálkodás eleven jelenségeiben mutatta s magyarázta meg. Széchenyi levelének megírása után 8—10 nap múlva esős, szeles napon találkozom vele az utcán. Palotájához közel volt a szállásom, ugyanazon az utcán. Megszólít. — Holnap délután négy órakor látogasson meg, Károly, kérem, egyenesen a toronyszobában, — fontos mondanivalóm lenne. Nagyon szívesen. Hiszen előadásában annyi volt a tudomány, a szívesség, a vidámság, az adoma és elmésség, hogy annak hallgatása fölért az elképzelhető legnagyobb irodalmi vagy színpadi gyönyörűséggel. El nem maradtam volna a világért se. A toronyszobát is jól ismertem. Az emeletes kis palota emeletén volt az északi szárny végén, az utolsó szoba. Külön bejárat az emeleti folyosóról. Ablakai észak felé a Tapolca vizére s nagy róna vidékére s az öreg Bakonynak Pannonhalma felé nyúló hosszú gerincére, főleg a Somhegyre, Somostetőre néztek. Ezt a szobát neveztük a toronyszobának. Tele volt könyvtárral, térképpel, irányt-vetett iratok, nyomtatványok tömkelegével, természettani kísérletekhez szükséges gépekkel és géprészekkel, forgatható apróbb-nagyobb földgömbökkel. A házigazda nagy tudás volt nem egy irányban. Neki volt a szobában még íróasztala s néhány kopott széke. Kényelmesen üldögélni s pipázgatni ott több embernek egyszerre csakugyan nem lehetett A megjelölt időben ott voltam pontosan. Nem is volt más rajta kívül a toronyszobában, csak Dezső fia. Rögtön elővette Széchenyi levelét valahonnan s elmondta tartalmát és történetét — A legnagyobb magyar is — úgymond — nemcsak alapító, hanem egyúttal tiszteleti s igazgató tagja is az Akadémiának, elnöke is volt vagy tizenöt-húsz év előtt, mint akadémiai rendes tag, sokszor találkoztam vele, Cenkre is meghívott vendégének, mindig kegyes volt hozzám, állandóan szíves figyelmében részesített, most jött hozzám Bécsből ez a levél, sokszorosítani kellene, hogy a nemzet jobbjai mind hozzájussanak. Fölkértek, találjam ki módját s ha kitaláltam, segítsek én is. — Kitaláltam! Kérdeztük, mi lenne az a mód. — Az lenne, önök, Károly fiam, összeválogatnak vagy ötven-hatvan buzgó jó deákot, akik kálvinista gömbölyű betűvel írnak, írásuk hát könnyű olvasású; — naponként ötöthatot is leír mindegyik. Nem kerül semmibe, adok tollat, tintát, papirost; a kész példányokat ön, Károly, összeszedi, számba veszi s nekem elhozza. Fődolog a serénység, a gondos, tiszta irás, minden írási és sajtóhibának gondos kikerülése s főleg a titoktartás. A bécsi kormány üldözheti a nagy Széchenyit is, üldözhet engem is, ha épen gyalázatosan akar eljárni, megfoszthat még tanári állásomtól s fizetésemtől is. Megértette? Megértettem. Hála érzése támadt bennem, hogy híres tanárom ily nagy ügyben ily nemes bizalmára méltatott. Nagy buzgósággal megcsináltuk a dolgot. Összeszedtem azokat a fiúkat, akiket teljesen jóknak és biztosaknak tartottam. Bizony kevés és már közülök. De vagy tizenötöt, hu