Pesti Hírlap, 1910. július (32. évfolyam, 156-182. szám)

1910-07-17 / 170. szám

1910. julius 17., vasárnap. 13 — (A diákok sétapáleája.) Azért diák a diák, hogy azt szeresse, ami tilos. A régi gene­ráció játékosabb volt, mint a mostani, nem is kereste a divatokat, de halad a korral a diák is, manapság már korzó-alakká válik s csak elvétve lehet olyant találni, aki még az utcán is az abla- tivul absolutus, a közép-aoristos, avagy a har­madfokú egyenletek’ szörnyű problémáit fejtegeti. A vakáció kezdete egyébként is föllenditi az ipart meg a kereskedelmet. A kis diák névjegyet nyo­mat, feltüntetve azon a következő gimnáziumi osz­tályt, a nagy pedig elkészítteti az egyetemi hall­gatóságát jelző vizitkártyáit. A jogon aztán hall­gat, hallgat, néha majdnem annyi esztendőn át, mint ameddig a gimnáziumban, de valami csoda rendszerirt hozzájuttatja azért a diplomához. A másik lényeges beruházkodás ilyenkor a kereske­delmet meg az ipart is érdekli. A sétapálcákról van szó, instáljuk: a finom kis vékony holmikról, az előkelő orvos-formájú ébenfa részletekről, meg a parlagi eleganciát jelképező durvakülsejü, drága darabokról, amiket az esztendő közepén nem lelhe­tett viselni. Az iskolába, igen bölcsen, nem lehet bottal járni, a bot csak a tanár kezébe való, hi­szen elképzelhetlen lázadásokra adhatna alkalmat harminc-negyven fölfegyverkezett ifjú. Aki még nincs készen az iskoláival, úgy van a bottal, mint a régi anekdotabeli ember a lopott bárány- bőrsüveggel. Az is csak éjszaka merte viselni, akkor is otthon. A maga városában nem meri ezt megtenni a végzett ötödik gimnázista, hiszen akármennyire immunitást is élvez minden iskolai fegyelem ellenében, szeptemberben megkezdődik a hatodik osztály s kínos rekriminációk származhat­nak', amik kellemetlenek lesznek a következmé­nyekben. Fel kell tehát rándulnia vakációzni va­lamerre, ott esetleg, idegenek között, le is tagad­hatja diák mivoltát, csak győzze serkedő bajusz- 8zal. Teljes boldogság érkezik az érettségi után. Akkor aztán minden szabad s az első nt sem a szülőkhöz vezet, hanem a boltba, botért. Ebben nincs kivétel, hiszen olyan egyforma minden diák. A felszabadult érzések’ megnyilvánulása a legha­talmasabb, azok tele vannak őszinteséggel. Azért van valami poétikusan kedves vonás abban, ami az idén történt Zomborban. Az ottani állami fő­gimnáziumnak Rittinger Antal az igazgatója, egy ritka, derék, krisztusi lelkű tanárember, aki min­den pillanatát a fiatalság számára áldozza fel és bizton vezeti őket az életbe. Mikor az idén ki­osztották már az érettségi bizonyitványokat, a fiuk ellátogattak Rittingerhez búcsúzni. A java részé­vel úgy sem találkozik talán soha. Elérzék'enye- dett mindkét rész, sürü kézszorongatások követ­keztek, végül azt mondta a direktor a legénykék­nek, akik nyolc éven át nőttek a szárnyai alatt: ,,,Gyertek csak át fiaim a másik szobába“. Hát olyan csodát még kevés gimnázium látott, mint amilyen akkor következett el. Az asztal tele volt szebbnél-szebb sétapálcával és mindenki választha­tott a kedve szerint. Talán lényegtelennek tetszik ez az apróság, de fontossá válik lélektani szem­pontból, ha meggondoljuk, hogy Rittinger ismeri legjobban az ifjúságot. Más tanár talán más em­léket adott volna, de a vesékbe látó népnevelő azt találta el, aminél nagyobb örömet nem is szerez­het. — (Labori Miklós) festőművész négy Heti ta­nulmányútra külföldre utazott. Műterme ezen idő alatt zárva marad. — (Vérengző gazda-) Lőcséről táviratozza tudósitónk, hogy Nagymajor községben Kuzma- nyak Demeter gazda lerészegedve, az alkohol ha­tása alatt borzasztó vérengzést vitt véghez. Atyját és unokatestvérét, Dubai Györgyöt, baltával halá­losan megsebesítette, majd súlyos sebeket ejtett közbelépő anyján. — (Kloroformmal operáló tolvajok.) Pénte­ken délután a nagyszebeni rendőrségen megjelent Greser Josefin magánzónő és elpanaszolta, hogy szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Predeál és Brassó között a gyorsvonat Il-ik osztályú fülké­jében utazott. Egy idősebb férfi és nő volt a fül­kében, akikkel megismerkedett. Beszélgetés köz­ben elálmosodott s aztán csakhamar mély álomba merült. Amikor felébredt, utitársai már nem vol­tak a fülkében, de velük együtt eltűnt egy ezer frankos bankjegye is, amelyet a keblében tartoga­tott. Az a gyanúja, hogy utitársai utazó tolvajok voltak és kloroformmal elaltatták. A nagyszebeni rendőrség az esetet távirati utón bejelentette a budapesti főkapitányságnak, amely az ismeretlen tolvajokat nyomozza. PESTI HÍRLAP — (A megmérgezett város.) Midőn úgy min­den 2—3 hónapban megjelenik Budapest állandó vendége, a tífusz, hogy benépesítse a j árváuykór­házakat halálra vagy hosszú vergődésre szánt bu­dapestiekkel, megjelenik a sterc-otip nyilatkozat, hogy az epidémia oka nem a viz, hanem a tej. Mi­kor aztán a járvány kitombolta magát és elvonul fejünk felől a veszedelem, vidáman fogyasztjuk tovább a tej külsejű mérget, mely gyermekeink csontját elpusztítja és ezrivel szedi áldozatait a csecsemők közül, mert természetesen papíron az is beigazolást- nyert, hogy a budapesti állandó bél- hurut oka szintén a tej. Ezek után minden józan eszü ember felvetheti a kérdést, hagy ha tudjuk, hogy a tej megmérgezi ezt a nagy várost, hát miért nem esik statáriummal neki a hatóság? Erre aztán nincs felelet. Mindannyian tudjuk, hogy a legtisztább tej is szódával van keverve, hogy ne romoljék gyorsan, a jobb fajta tejben gipsz van, a rosszabb fajtában sűrítő por. Mind­annyian tudjuk, hogy „az uradalmi tejek“ 50 szá­zalékának semmi köze az uradalomhoz, legfölebb annyi, hogy az illető pesti kereskedő pár száz li­tert vásárol az uradalmi albérlőtől és e cim alatt nehány ezer liter mérget árul ki. De hiszen — mondhatja valaki — a hatóság ellenőrzi a tejet. Igen ám, de nem azt a tejet, amit a mi asztalunk­ra adnak, hanem azt, amit elébe tesznek ellenőrzés okából. A tejnagykereskedő megkapja vasúton a tejet. Többé-kevésbbé tiszta tejet. A hatóság pe­csétes Írást adhat róla, hogy jó és tiszta a tej. A tejkereskedő kannákban kapja a nagykereskedőtől a tejet. Ennek nagy része még csak vízzel van ke­verve, különben tiszta. — A hatóság alig akad havonként 5—6 hamisítási esetre. No most mar a tejkereskedő a kannából beletölti az „eredeti plombozott uradalmi üvegekbe“ azt a keveréket, amelyért mi, tej címén, 30—32 fillért fizetünk. Számtalan esetben konstatálták a gyermek-orvo­sok a tej fogyasztása után a gyermekeken a leg­különbözőbb mérgezéseket és tessék a hatóságok­nak bármely kórház gyermek-osztályához fordul­ni, megtudhatják, hogy ez a hatóságilag ellenőr­zött tej hány esetben okozott csontbajokat, fer­dülést, .csontgyengeséget. Magán-ember tehetetlen minden esetben. Minden reggel nem állíthat két tanút oda, amint a tejet hozzák, hogy lepecsételt üvegben átadja a tejet a vegyvizsgáló intézetnek, nem jelentheti fel sem a kereskedőt, som a nagykereskedőt, mert mire a hatóság keze odaér, hetek telnek el. Tudja-e a magánember bizonyíta­ni, hogy a milliomos nagykereskedők mint dolgoz­nak ? Persze, ilyenkor, tífusz esetén, a falvakból behozott tejet vádolja a hatóság, amiben igaza is van: minden ötezer liter mérgezett gyári tejre jut talán egy liter falusi tej. Undoritó, mérges, vesze­delmes a budapesti tej, és hogy ilyen, annak oka az az ellenőrző hatóság, mely képtelen, teljesen és tökéletesen képtelen az ellenőrzés minimális felté­teleinek teljesítésére. Ezt mutatja a tífusz, a bél­hurut, mint eredmény és hogy ezt mutatja, elég szomorú Budapestre nézve, mely elvégre is egy or­ganizált állam fővárosa. — (Automobiljárat Horvátországban.) A magy. kir. posta- és távirda-igazgatóság anak ide­jén elhatározta, hogy a Károlyváros—Plitvica-Gos- pic—Károlyváros 190 kilométeres útvonalon auto­mobil-járatot rendez be, mely nemcsak az említett ut mentén fekvő helyiségek postaforgalmát fogja lebonyolítani, hanem ezenkívül személyszálitással is egybe lesz kötve. A szükséges 10 drb, egyenként 40 lóerős automobil szállításával a megtartott ver­senytárgyalás alapján Rock István Gépgyára R. T. cég bízatott meg, mely a postának már kezdettől fogva szállítja az automobilokat. A hivatalos bi­zottsági bejárást e napokban tartották meg, me­lyen részt vettek: a magyar királyi posta- és táv- irda-vezérigazgatóság részéről Bene Róbert posta- és távirda-főigazgató, Kolossváry Endre posta- és távirda-műszaki főigazgató, Stanoljevics Gyula építési tanácsos, Haltenberger Samu posta- és táv- irda-főmérnök, a szállító cég részéről: ifj. Röok István és Glattfelder Jakab kocsigyáros. A bizott­ság konstatálta, hogy a szállított automobilok ki­tünően beváltak és dacára az igen nehéz és rossz állapotban lévő útvonalnak, a legnagyobb könnyű­séggel, feltűnő szépen vették a sűrűn egymásután következő begyeket és kanyarulatokat. Az úttest rendbehozása után most már rövidesen megnyitják az útvonalat a nagyközönség számára is, mely ké­nyelmesen fogja megtekinthetni a hires plitvicai tavakat és Horvátország eddig alig megközelíthető vadregényes tájait. (I állási botrány egy iskolában.) Szent­endréről veszszük a következő és csaknem valószi- nütlenül hangzó híradást: Péntek Ferenc reformá­tus lelkész, a helybeli polgári iskola igazgatója, felszólította az iskola tanárait és tanárnőit, hogy csak abban az esetben hajlandó őket a jövő tanévre szerződtetni, ha áttérnek a református vallásra. Négy évvel ezelőtt alapította meg Péntek Ferenc a szentendrei polgári iskolát. Az iskola az ó tulajdo­nában volt. Majdnem kizárólag kathoiikus tanerő­ket szerződtetett, akiket nem valami bőkezűen fize­tett, de azzal biztatott, hogy ha az állam belemegy a tanári fizetések kiegészítésébe, jobb dotációban fognak részesülni. A tanárok és tanárnők ennek re­ményében tanítottak négy éven ít. A mull év szep­tember ötödikén azonban a szentendrei református egyházközség elhatározta, hogy az iskolát a maga tulajdonába veszi át. Ez meg is történt, jóllehet az iskola hetvenhét tanulója között az elmúlt tanévben csupán hét református növendék voll. Ezzel szem­ben ötvenöt kathoiikus látogatta az iskolát és fizet­te a ta„dijat. Most a polgári iskola megkapta a kultuszminisztériumtól a tanári fizetések ki- egészitését, úgy, hogy egy tanár fizetésé­hez az egyházközség 400, a kormány pedig 1200 koronával járul hozzá. Amint erről a döntésről ér­tesült Péntek Ferenc igazgató, az összes katholi- kus tanárokat elbocsátotta és csak úgy hajlandó őket visszafogadni, ha nem csak maguk, hanem egész családjukkal együtt áttérnek a református vallásra.,— Ez a hir úgy fest, mintha Szentend­rén még középkor volna; a benne foglaltak annyi­ra meglepőek, hogy csak féntartással közölhetjük. Ha a református iskola tanárait az egyházközség kizárólag a maga zsebéből fizetné, akkor talán ér­tenék — bár nem helyeselhetnék — az ilyen me­rev és csökönyös álláspontot. Utóvégre a kenyér­adó gazda olyan igényeket támaszt az alkalmazot­tal szemben, aminőket akar; legfölebb az alkal­mazottak nem fogadják el. Itt azonban az a felhá­borító, bogy a tanárokkal utólag, évek óta való -alkalmazás után közölnek ilyen önkényes rendel­kezést. Még csúnyább a dolog az által, hogy a tanárok fizetésének terhét nagyobb részben az ál­lam viseli, és ilyenformán az igazgató urnák joga sincs ekkép basáskodni. Az igazgató ur intézkedé­séhez sok szó fér és a kormány bizonyára elégté­telt fog szerezni a lehetetlen módon terrorizált tantestületnek. — (Illyés Géza) egyetemi tanár négy heti szabadságra Budapestről elutazott. — (A gavallér és az uzsorás) eimü Esti le­vélre, mely a Blaskovich Elemér és a Bácskai testvérek közt fölmerült poros ügy alkalmából a gavallér-kölcsönökről és az uzsorásokról szólott, a Blaskovich-család’ egy nőtagjától vettük a követ­kező sorokat: A Pesti Hírlap 15-iki számában olvastam egy igen érdekes Esti levelet. Nem akarok reflektálni a cikkben tárgyalt uzsora különböző módozataira, némelyiknek diksőitésére, sem a szocialistíkus alap­pal biró mondásokra, vagyon-különbözeti igazság­talanságok kiegyenlitése uzsora által stb. Sokat le­hetne mindezekre felelni — de minek, az én leve­lem nem győzi meg az Esti levelet. De a követke­zőkről. mint nyugodt szemlélője a sok gyarló em­beri dolgoknak, kedvem van Írni, mert mindig örülök, ha igazat adhatok valakinek, mint pél­dául ahol az van irva, hogy: az a gavallér, aki fi­zetés helyett be akarja csukatni az uzsorást, hely­telenül cselekszik; ez egészen igaz nézet. Továbbá az a mondás: „igazi úriember soha sem fordulhat az ellen az ember ellen, akitől valaha szívességet vett igénybe“, arany mondás s oly igaz, mint a Szentirás. Csak egyet nem tudok egészen megérteni, hogy: az a gavallér, aki valakivel rendes üzletet köt. aki sokkal többet érő biztosítékot nyújt a köl­csönnél a kölcsönadónak, aki megengedett kamatot fizet, az a gavallér, aki a kamaton felül ugyan­akkor százezrekre menő évi jövedelméből szintén percentet fizet a kölcsönadónak, az a gavallér, aki ugyanezen egy megkötött üzletért a fentebb emlí­tetteken kívül, havonként ezreket fizet a kölcsön­adónak, vajon szívességet leért-e a kölcsönadótól, vagy üzletet csinált? És az a gavallér, aki mind­ezen dolgok pontos betartása után, többet nem akar fizetni, védekezik, s nem akar hozzájárulni a „vagyoni különbözetek kiegyenlítéséhez“ a saját bő­rével, vádolható-e, hogy az illető kölcsönzőtől szí­vességet vett igénybe és nem igazi ur? S vajou hogyan egyeztethető össze ez a három fogalom: üzletkötés — visszafizetés — és mégis szivesség? — (Kirándulás a Balatonon.) A Balaton- boglári Fürdőegyesület julius hó 19-én, kedden, a közönség szórakoztatására társas kirándulást rendez gőzhajóval a Balatonon. Az utazás , a Ba­ross nevű nagy gőzössel történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék