Pesti Hírlap, 1911. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1911-03-01 / 51. szám

1911. március 1., szerda. ______pesti hírlap______ indítványát, hogy ugyanis Fiuméba állomáshajót rendeljenek ki. A delegáció a tételt megszavazza. A tengeré­­szeti nép- és polgári iskola tételénél , Bakonyi Samu sérelmesnek tartja, hogy csak Pólában van ilyen iskola, s hogy ennek a költsé­­ge­ihez Magyarország is hozzájárul. Ez a helyzet tűrhetetlen. Magyar pénzen Ausztriában ne tart­sanak fenn iskolát, s épen ezért indítványozza a tételnek törlését. Rosenberg Gyula előadó kéri a bizottságot, hogy a tételt, már csak csekély volta miatt is, fo­gadja el. Lucich Károly corvettekapitány: A tengeré­­szeti nép- és polgári iskola ügyében Bakonyi Sa­mu felszólalására a választ a következőkben adom meg. A tengerészeti alreáliskola az osztrák köz­oktatásügyi kormánynak átadatott és a miniszter 1007. szeptember 1-én át is vette. A tengerészeti nép- és polgári iskola 1862. óta áll fenn és a hadi­tengerészet alkalmazottainak lehetővé teszi gyer­mekeik nevelését. Ha ugyanis a haditengerészet alkalmazottainak nem volna meg a módjuk arra, hogy gyermekeiket neveltessék, az haditengeré­szetünknek hátránya volna, s az altisztek korán elhagynák a szolgálatot. Másrészt ez az intézmény a szertári munkások számára is fennáll. A hadi­­tengerészet az ő szertári munkásai gyermekeinek kiképeztetése folytán olyan személyzethez juthat, amely eléggé megbízható lehet. Fölemlíthetem még, hogy a haditengerészet 263 magyar altiszttel bír és ezek között mindenesetre van elég nős al­tiszt, akiknek gyermekei abban a tengerészeti nép­­vagy polgári iskolában nevelésben részesülnek. To­vábbá még azt is, hogy a lakosság köréből csak ki­vételesen vesznek fel gyermekeket ezen iskolákba. Ezután a bizottság a tételt megszavazza. Úgy­szintén a másik alcímet is. Következik a 312 mil­liós hitel tárgyalása. — Batthyány, Keltai, Chorin. — Gróf Batthyány Tivadar nem hagyhatja szó nélkül azt a határozatot, melyet hétfőn az osztrák delegációban Magyarország legjogosabb érdekei el­len hoztak. A legenyhébb válasz, amit erre a ma­gyar delegáció adhat, az, hogy függeszsze fel a 312 milliós hitelre vonatkozó tárgyalását és hatá­rozathozatalát. Mindnyájunk­ előtt ismeretes az osztrák hadügyi albizottság határozata, amely magában véve a legsúlyosabb mértékben sérelmes, de még sérelmesebb Weisskirchner osztrák kereskedelem­ügyi miniszter nyilatkozata, amely hivatalosan ki­adatott és amely oly megdöbbentő cselekmény, amely felett a magyar törvényhozás ezen testületé­nek nem szabad és nem lehet napirendre térnie. Kérem tehát, határozzák el, hogy a 312 milliós rendkívüli hitel tárgyalását mindaddig, vagy leg­alább is a határozathozatalt felfüggesztjük, míg az ipari részesedésre vonatkozó megállapodások ke­resztülvitele nem biztosíttatik. Tallinn Béla kijelenti, hogy ahoz az indít­ványhoz, amelyet gróf Batthyány Tivadar tett, nem járulhat hozzá abból az indokból, mert hétfőn a tengerészeti parancsnok oly határozott kijelen­tést tett, amelyben nem kételkedhetünk és ami iránt nekünk teljes bizalommal kell viseltetnünk. De meg van győződve arról is, hogy azok a jobb meggondolások, amelyek az osztrák delegáció hig­gadtabb részében okvetlenül túlsúlyra fognak ver­gődni, a kérdést odaát is dűlőre fogják juttatni, kéri a bizottságot, ne fogadja el az indítványt. Bakonyi Samu: Kijelentem, hogy én sem kételkedem a tengerészeti főparancsnok jóindula­tában. Azonban látjuk, hogy Ausztriában a legkü­lönbözőbb pártok nem tekintenek semmire, nem tekintenek arra, ami a legfőbb érdeke mindkét államnak. Nem a kompentencia szempontjából kell néznünk ezeket, hanem amikor látjuk azt a gyű­lölködést, azt a féktelen orgiát, amely jogos anyagi érdekeink terén tör ellenünk, akkor azok előtt sze­met nem hunyhatunk. Rosenberg Gyula előadó: Mi egyszerűen ál­lunk jogunk álláspontján, mi magunkat az által, ami odaát történik, semmiféle irányban és tekin­tetben nem alteráltatjuk­, mi eljárunk legjobb meggyőződésünk és tudásunk szerint, és ha he­lyesnek tartjuk a költségvetés megszavazását, meg­szavazzuk, de jogainkból egy jottát se engedünk. E jogok biztosítása benfoglaltatik a tengerészet vezetőségének nyilatkozatában, ben foglaltatik ab­ban a megállapodásban, amely e tekintetben köt­tetett, s amely semmiféle tekintetben sincs ellen­tétben azzal a megállapodással, amely 1906-ban jött létre. A magam részéről kérem Batthyány in­dítványának elvetését. Gróf Batthyány Tivadar polemizál Rosen­­berggel. Mikor — úgymond — látom, hogy a lét­rejött megállapodást akarják felborítani az osztrá­kok, és hogy ezt felbonthassák, hogy ez mentől könnyebben mehessen, lejön az osztrák kereskedel­mi miniszter, belelő egy illojális és helytelen nyi­latkozattal a közvéleménybe és buzdítja az osztrák delegációt, az, hogy mi összetett kezekkel nézzük a dolgot, sőt kitegyük a fegyvert kezünkből és egy­szerűen abban bízzunk, hogy az igazság mellettünk van, nem praktikus eljárás, nem vezethet célhoz. Az urak álláspontja az, hogy állnak vagy buknak a Hieronymi-Montecuccoli-féle megállapodással. (Úgy van!) Ezt tessék valamiképen kimondani, de azzal, hogy nem törődünk a dologgal, menjünk to­vább, ezt az álláspontot nem precizírozzák. Hiszen a vége az lesz, hogy a Hieronymi-Monecuccoli­­féle egyezményt módosítani fogják a magyar ipar és a magyar érdek rovására. (Felkiáltások: Nem engedjük!) Nem engedjük­? Akkor már itt sem va­gyunk, akkor már az egész delegáció felfordult. Báró Dániel Ernő nem csatlakozik gróf Batthyány Tivadar indítványához, mert­ bízik abban, hogy a kormány érvényt fog szerezni a meg­állapodásoknak. Miután a bizottság nincs határozatképes számban, az elnök az ülést felfüggeszti. Tíz perc szünet után az elnök újra megnyit­ja az ülést és szavazásra teszi fel a kérdést. A bi­zottság elveti Batthyány indítványát. Közben megjelent az ülésen Hieronymi Ká­roly kereskedelmi miniszter, akit belépésekor meg­éljeneztek. Keltai Ferenc rámutatott arra, hogy a most előterjesztett flottaprogramm megvalósítása után a haditengerészet vezetősége minden valószínűség szerint új költségszaporítást fog kérni, mert akkorára több hadihajónk ismét elavul és használ­hatatlan lesz. Ez a dolgok rendje, amibe bele kell törődnünk. Szóvá teszi ezzel kapcsolatban a ten­gerészeti minisztérium kérdését, ennek felállítását már csak a parlamenti felelősség érvényesítése ér­dekében is szükségesnek tartja. A hadügyminiszter most nem lehet felelős a tengerészeti költségvetés­ért, amelynek betartását nem is ellenőrizheti. A minisztérium felállítása megszüntetné azt az in­kompatibilitást is, amely abban jelentkezik, hogy a flotta főparancsnoka egyúttal adminisztratív vezetője a tengerészeti ügyeknek. Erre sehol a vilá­gon nem lehet példát találni. A hét hadihajónak előzetes felhatalmazás nélkül történt építtetéséről elismeri, hogy huszárstiklinek szép lenne ez az eljárás, de kérdi, mi történt volna, ha a delegáció nem szavazta volna meg az építés költségeit? Ki­zárt dolog, hogy a Stabilimento Technico más ál­lamok tengerészetének is nyakába tudta volna varrni ezeket a hajókat. Erősen kétséges, hogy az új hajók megfelelnek-e a modern hajóépítési tech­nika követelményeinek s kiállják-e a versenyt a külföldiekkel. De ezenfelül mi drágábban is épí­tünk, mint Anglia, vagy Franciaország. Nem ki­fogásolja, hogy a tengerészet részére szállító ipar­­vállalatok részvényei az utolsó időben oly nagy mértékben emelkedtek, de itt a rendes polgári hasznot jóval felülmúló drágaságról van szó. Ada­tokkal bizonyítja, hogy mennyivel drágábbak lesz­nek ezek a hajók, mint az angol, francia és német Dreadnoughtok. Szerette volna, ha a haditengeré­szet vezetősége az albizottság elé terjesztette volna azt a szerződést, melyet a hajók átvétele dolgában a Stabilimento Technicoval kötött. Felhívja a de­legáció figyelmét arra, hogy a haditengerészet mér­nökei a Stabilimento Techniconál is alkalmazva vannak. A mérnökség vezetője pedig, miután nyu­galomba ment, az építővállalatnál kapott vezető­állást. Ez olyan állapot, amilyen sehol a világon nem található és nálunk se lenne megengedhető. Annak a viszonynak, mely a hadmérnöki kar és a Stabilimento Technico közt fennáll, a magyar iparra rendkívül sérelmes következményei vannak, a magyar gépiparnál való megrendeléseket akkor is visszautasítja a tengerészeti vezetőség, mikor azok olcsóbb árakat kínálnak, mint a Stabilimento Tech­­nico. A rendkívüli hitelt a haditengerészet nagy érdekeire való tekintettel s a vezetőség iránt való bizalomból elfogadja. Chorin Ferenc szerint a tengerészeti mi­nisztérium felállítása ellenkezik az 1867. évi XII. törvénycikkel; a közös intézmények tágítása nincs Magyarország érdekében. A tengerészeti beszerzé­sek körül Magyarország még mindig öt milliónyi károsodást szenved, annál méltánytalanabb tehát az osztrák delegáció tegnapi támadása. A kereske­delmi miniszter megállapodása a tengerészeti veze­tőséggel a részesedés dolgában nem új dolog, mert ezt a delegáció mindig követelte. Igaza volt Hel­­tainak, hogy a Stabilimento Technico következe­tesen elütötte a magyar ipari vállalatokat a szállí­tásoktól. Nekünk nem szabad egy jottát sem en­gedni a jogainkból s meg kell védelmezni teljes erővel a létrejött megállapodást. A részesedést nem­csak a még építendő, hanem a már építés alatt álló két hajó költségeiből is biztosítanunk kell. Abban a reményben, hogy ez így lesz, elfogadja a címet. Jávor nevetett. — Bamba, hiszen azt csinálom veled már két hét óta. Ezért cipellek magammal, hogy csiszolódj, hogy nyíljék ki a szemed, hogy megérezzed az igaz, nagy, gyönyörű éle­tet. Te egészséges paraszt, értsd meg, hogy itt egy nagyszerű differenciálódás folyik, a te el­­jegyeztetésed a kultúrával s már az a körül­mény, hogy idegesen rezzensz össze egy ku­tató, szuggesztiv pillantás előtt s hogy nyug­­talanító érzéseid vannak, bizonyítja, hogy jó úton haladsz. Mátéfi rábámult Jávorra. Olyan furcsa volt előtte ez az egész beszéd, hogy elfelejtett még haragudni is a gorombaságokért. Aztán még mindig nem kapott választ a kérdésére. — D­e a lány, a lány . . . Mit akar ez tő­lem?­ — kérdezte ingerülten. — A lány? . . . Jávor fölényes, ironikus, oktató hangon kezdte magyarázni: — Ez a lány az egész újkori női nem. A mai nő, aki hirtelen ledobta magáról a közép­kori alárendeltségét és föléje kerül­ a férfinak.­­ Erősebb, szellemesebb, ravaszabb és finomabb, mint mi. Lenéz, utál, megvet és kizsarol ben­nünket. A legnagyobb ellenségünk. Kiváltkép nektek, az egészségeseknek, a középkoriaknak, a fizikailag erőseknek, a primitíveknek. Mi, a kulturáltabbak, az átgyúrtabbak, az átfino­multak, akikbe a nagy lelki és érzelmi élet va­lami nőies vonást is vegyít, még bízunk vala­hogy velük. Kivédjük a vágásaikat, vissza­verjük a támadásaikat és miután meggyőzzük őket arról, hogy legalább is egyenrangúak vagyunk velük, hát a szeretőink, a titkos ba­rátnőink, a fegyvertársaink lesznek, míg ti- e teket kegyetlenül levernek, utálattal letipornak és végül feleségeitek lesznek . . . — Ne, ne, ne beszélj tovább! — szakí­totta félbe hirtelen Mátéfi Jávort. — Ez fel­háborító, lealázó és zavart beszéd! És én nem értelek meg, se téged, se azt a lányt, nem és nem! Jávor meglepődve nézett barátjára. Első ízben tapasztalt nála ilyen erélyt, határozott­ságot és ez boszantotta: — A te beszéded, — jegyezte meg meg­semmisítő gúnynyal — a siket maradiságé, a csökönyös konzervativizmusé. De én akaratod ellenére is átformállak. Segítőtársul veszem hozzá azt a­ lányt. Még holnap megismerke­dem vele és megismertetlek téged is. Másnap reggel, mikor Mátéfi lejött a szo­bájából és a hab­on keresztül reggelizni in­dult, a sarokasztalnál újra megpillantotta a lányt, de Jávor társaságában. Mátéfi idegesen biccentett a fejével, Jávor felállt, hozzásietett, karonfogta és vitte a lány elé. — Ecce homo! — mondta tréfásan a lányhoz. — Ő az, akiről beszéltem, Mátéfi! . . . — Ismerem, láttam néhányszor! — fe­lelte a lány és tekintete gúnyosan vágott A férfi tekintetébe. Mátéfinak erre a nézésre fölforrt a vére. Ha az indulatára hallgat, azt kérdi a lánytól: — Mi baja velem? De uralkodott magán és nehézkes udva­riaskodással jegyezte meg: — Örvendek, hogy a kisasszony észre­vett. A lány fölnevetett. — Jaj, de furcsa úr maga, — mondta bántó fensőbbséggel, — minden szót úgy ejt ki, mintha mázsányi súly volna rajta. Mátéfi sötéten felelte: — Ez azt bizonyítja, hogy nálam a szó nem szellő. — Hahaha! — nevetett a lány. — Köz­mondással felel. Minden magafajta ember, ha nagyot akar mondani, közmondással felel." Ez már régi megfigyelésem. Egyszer tanulmányt fogok írni erről. Mátéfiban valósággal lángot vetett az in­dulat. Egy heves, tiltakozó megjegyzéssel visz­­sza akarta utasítani ezt a gúnyolódást, de hir­telen megszólalt Jávor, aki mosolyogva mond­ta a lánynak: — Maga szamarakat beszél, Marianne! — Miért? — vetette föl a fejét a lány minden indignálódás nélkül. — Mert ez a fölfedezése a közmondásos emberekről nem új. Erről ugyan fölösleges tanulmányt írni. Csak kompromittálná magát. — Nem igaz, nem igaz! — felelte a lány. — Én érzem magát, irigyli tőlem az ötlete­met. Maga irigy kutya. — Jaj, de buta! — mondta az őszinte meggyőződés hangján Jávor. Mátéfinak égnek meredt a haja erre a be­szélgetésre. Hát ezek így csevegnek egymás­sal? A reggelizés ürügye alatt sietve köszönt el. Jávor vele tartott. Reggeli alatt Mátéfi nem tudta megállni, hogy ne hozza szóba az előbbi furcsa jelene­tet. Bizonytalanul kérdezte meg: — Ugy­e, György, te régóta ismered már ezt a lányt?. ____________________

Next