Pesti Hírlap, 1911. december (33. évfolyam, 285-297. szám)

1911-12-12 / 294. szám

6 Franciaország a fegyverszünetért. Konstantinápoly, dec. 11. A Yéni Gazetta szerint hire jár, hogy Fran­ciaország, Törökország és Olaszország közt létesí­tendő fegyverszünet érdekében fog interveniálni. A lap azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a porta e javaslatot el fogja utasítani, mert a mos­tani pillanatban a fegyverszünet Törökországra káros volna. Az arabok kegyetlenkedése. Róma, dec. 11­ — Saját tudósítónktól. — A kormány dossiert készít elő, amelyben a törököknek és araboknak kegyetlenségeit okmá­nyokkal bizonyítja. A dossiert közzé fogják tenni és valószínűleg a hágai választott bíróságnak is bemutatják. Színház és zene. Hangversenyek. Egyetlen quartettü­nk, a Waldfluer-Kerpely vonósnégyes visszatért külföldi hangversenyüké­ről és vasárnap délután a Royal­ban tartotta har­madik kamarazene-előadását. Ez alkalommal is imponált a négy-egy művész bámulatos össz­játé­ka, előadásuk precizitása és az előadott műben való elmélyedése. Mozart­­-dúr vonósnégyesét (10. sz.) nemes egyszerűséggel játszották, és igazi művészi lendülettel Dolmányinak érdekes kidolgozású vonósnégyesét (op. 13); itt főleg az érzéstelt molto adagiával és a mély gondolatmenetű, zárótétellel keltvén mélyebb hatást. De a legna­gyobb sikert mégis csak a befejezésül játszott Beethoven esz-dúr vonósnégyessel (op. 127.) aratták; ennek stílszerű interpretálásával beiga­zolták, hogy a későbbi Beethoven nehezebben hozzáférhető műveibe is tudnak elmélyedni s an­nak méltó értelmezéséhez is jól értenek. Minden előadásukat zajos tapssal fogadta a nagyszámú, hálás hallgatóság. Vasárnap este Rács Ena, Merli mester szép hangú növendéke, számolt be, ugyancsak a Ro­­yalban, önálló dglestély keretében, eddigi tanul­mányainak eredményeivel. Hangja jól iskolázott szoprán, a magasságban eléggé kellemesen cseng, de a középső hangjai már kevésbbé tetszetősek." — Ha a hangversenyező úrinő az eddigi szor­galommal és ambícióval folytatja tanulmányait, bizonyára figyelemre méltó énekesnővé fejlődhet; ízlése és zenei intelligenciája már most is van, ezt főleg Liszt Loreleyjének, továbbá Brahms, Csajkovszky és Löwe dalainak előadásával iga­zolta. Kevésbbé volt szerencséje a bevezetésül énekelt operaáriákkal. Cherubin áriáját énekelte a Figaro lakodalmából (olasz szöveggel, de stí­lus nélkül), továbbá a Cenerentolából egy áriát — itt cserbe hagyta a memóriája, alighanem el­fogultsága folytán. Csinosan énekelt ezután né­hány magyar dalt is és befejezésül Debussy-nek Mandoline-ját és a Massenet Manon-jának ga­­votteját, ráadásul pedig Wolfnak egy dalát adta elő, zajos tetszés mellett.­­ Az énekszámok közt a legújabb hazai csudagyermek, a tizenhárom­­esztendős Friedenthal Pista, Kada tanár növen­déke zongorázott, zsenge korát megcáfoló tudás­sal és értelemmel. Hétfőn este Ansorge Konrád zongoraművész (a jöttét megelőző reklámhírek állítása szerint: Liszt legjobb tanítványa) mutatkozott be először közönségünknek. A művész sziléziai születésű, az Ansorge takács-családból származik, jelenleg Ber­linben zenetanár és ötven éves. Nem ok nélkül em­lítjük ezeket a "biográfiai adatokat — mert ezekben mai működésének némi kritikája is foglaltatik. Játékán nagyon is érezhető, hogy a sziléziai, nyo­morgó takácsok ivadéka — olyan színtelen, szürke, szinte ínséges az; továbbá, hogy tanár, aki a pó­diumot is kathedrának tekinti, és doceáló, oktató modorban játszik; hogy Berlinben, ,a Spree part­ján él , mert hüvör és pedáns ez az ő játéka, mint a porosz beamteré vagy katonáé; és végül, hogy már ötven­­éves­, mert­ játékából hiányzik a fiatalos hév és szenvedély. „Miért oly későn“ jön hozzánk, mikor már fizikuma és technikája sem áll a Gavri­lovicsok és Godovszkyk nívóján (nem is szólva Sauer Emilről és a többi Liszt-növendékről, kik mind jobbak e „legjobb Liszt-növendék“-néll) ! Oly hűvösen játszott, hogy hallgatás k­özben szinte náthát kaptunk játékától. Hiszen szívesen konce­­dáljuk, hogy komoly zenész és előkelő egyéniség, aki kerüli az olcsó hatásokat. De valamilyen inspi­ráló hatást, valami művészi impressziót mégis csak kell kelteni a hallgatóban, ma este pedig alig érez­tünk egyebet — az unalomnál. Amellett műsora eléggé érdekes volt. Chopin b-moll szonátájával kezdte, de annak himporát, poézisét letörülte derb német ujjaival. (Annak dacára, hogy p. o. a gyász­induló trióját halk leheletszerű piánóban játszotta.) Azután Beethoven c-moll szonátáját játszotta, a csudaszép op. 111-et, de még annak ariettáját is tudákosan, tanári módon. Még legjobban sikerült Liszt K­-moll szonátájának előadása; ezt érdekeseb­ben interpretálta, mint a minap Briedheim és főleg a haragos allegrot virtuóz technikával adta elő — de még ennek az előadásába is sajátszerű szenilis vonás vegyült. Végül ismét Chopinre tért viss­za és itt főleg az asz-dur ballada előadásával érdemelte ki a nem nagyszámú hallgatóság elismerését. — És ennek a művésznek tiszteletére Ansorge-verei­­nek alakultak Berlinben és Bécsben! Érthetetlen. (Vidr.) * (M. kir. operah­áz.) Slezák vasárnap bú­csúzott közönségünktől. Otello címszerepében, ab­ban a szerepben, melyet Röszkénél tanult Parisban s amelyben nálunk is, Amerikában is eddig legna­gyobb sikerét aratta. Ezúttal is nagy­ hatást keltett magas művészi nívójú alakításával, ép úgy a sze­relmi kettős lírai részleteiben, valamint az egyre növekvő féltékenység paroxizmusában. Pedig nem is volt egészen jó diszpozícióban és e tekintetben méltó partnere volt Vasquezné, Desdemona szemé­­lyesítője, aki szintén még mindig nem heverte ki jóformán a szezon eleje óta észlelhető indispo­­zióját. A gyöngélkedő Takáts helyett Várady Sán­dor adta Jágót, hasznavehetőségének újabb bizony­ságát adva. A nézőtért egészen betöltő közönség a búcsúzó vendégművészt minden felvonás után sok­szor szólította a függöny elé. . * (Egy szerződtetés története.) A­­ Nemzeti, színház hivatalosan jelenti, hogy Tóth Imre, szín­igazgató 1912. január 1-étől Kiss Irént, a kiváló komikát szerződtette, mely hjjz.a^ legteljesebb péfo- . iin~'llínTfful** hírünknek, mely szerint :"KuSs", Irén visszaszerződött a Vígszínházhoz. Tehát ala­posan lecáfoltattunk, ám oly érdekes körülmények között, melyek, míg az elmondásra felette érdeme­sek, egyúttal minket is igazolnak. Kiss Irén ugyanis egynémely beállott differenciák folytén a múlt sze­zon végén megvált a Vígszínháztól és attól az idő­től kezdve mindmostanig nem is volt szerződése; hova­ hották ugyan a nagyobb vidéki színházak direktorai, mint­ a kolozsvárié is, dr .Tanovics Jenő, sőt a szegedi színház igazgatója, Almássy Endre, a múlt heti színügyi bizottsági ülésén már azt is be­jelentette, hogy szerződteti Kiss Irént. Azon a na­­­pon történt ez a szegedi bejelentés, amikor itt Bu­dapesten Kiss Irén édesanyját eltemették. Ugyanekkor Faludi Sándor a Vígszínház nevében megjelent nála kondoleálni és a részvét őszinteségét bizonyítandó, kész szerződést adott át a művésznő­nek oly alapon, ahogy azt a művésznő kí­vánta. Baludi Sándor a gyászházban nem tartotta alkalmasnak a tárgyalgatást, a szer­ződést otthagyva, anélkül, hogy a művész­nő aláírását kivette volna, eltávozott. Ez alapon írtuk meg, hogy Kiss Irén a Vígszínházhoz visszaszerződött; sem­mi, a Vígszínház meg leg­­kevésbbé gondolhatta, hogy ez a szerződtetés nem perfekt. Pedig nem volt az, nem lehetett az, mert akkor már Tóth Imre fölterjesztette Kiss Irén szerződtetését a kultuszminiszterhez, aki e fölter­jesztést szombaton elfogadván, vasárnap délben a művésznő a szerződést meg is kötötte, még­pedig a Vígszínház szerződtetési ajánlatánál is előnyöseb­ben. Tóth Imre, akinek egy­­s­zezon eleji új darab­jába kénytelen volt Jászai Marit, a nagy tragikát, komika szerepbe beugratni, mert Rákosi Szidi vá­ratlanul megbetegedett, és oly szükséges, mint ki­váló tagot nyert Kiss Irénben, akit ime, gyász­hetében olyannyira meglátogatott a szerencse, hogy két elsőrangú színházunk nyújtotta ki utána a kezét. Hogy Faludi Gábor megkésett, arról ő hét­főn értesült a művésznőnek hozzája intézett, rend­kívül hálás hangú leveléből. * (A Magyar színház újdonsága.) A Magyar színház legközelebbi újdonsága Farkas Pál ország­­gyűlési képviselőnek, az ismert írónak, A varsányi csata című vígjátéka lesz, amely Budapest környé­kén játszódik le egy hadgyakorlat alkalmából. A darab főszereplői, egy tüzér üteg tisztjei és önkén­tesei, a szerzőnek Az önkéntes naplója című regé­nyéből ismeretesek. * (A Sárga Liliom 100-ik előadása.) A Ma­gyar­ színházban csütörtökön századszor kerül szín­re Biró Lajos darabja, a Sárga liliom. A népszerű darab 1910 november 30-án került bemutatóra és így egy év és két hét alatt érte el a drámai művek­nél ritka nagy jubileumot. A heti műsort különben a nagy sikerrel bemutatott Rossz pénz nem vész el című vígjáték dominálja. * (A lengyel menyecske 25-ször.) Városszerte nagy az érdeklődés „A lengyel menyecske“-nek, Jean Gibert pompás operettjének keddi 25-ik ju­biláns előadása iránt. A keddi előadás minden lá­togatójának érdekes emlékalbummal kedveskedik az igazgatóság. A főszerepeket ezúttal is Küry Klárával az élén a színház legjobb tagjai játszszák. * (Regényes K­ír Újháziról.) Még vasárnap éjjel azt a hihetetlen hírt kaptuk Nagyváradról, hogy Újházi Ede, a Nemzeti színház büszkesége, egy nagyváradi úriasszonynyal jegyet váltani ké­szül; a hírt, mert oly hihetetlen volt, az éjszakai órákban pedig utána nem járhattunk, félretet­tük, és hogy ma mégis regisztráljuk, azért van, mert a hétfői estilapok már megkérdezhették a mestert, aki a nagyváradi hírt sem meg nem erő­sítette, sem nem tagadta, ellenben az ügyét a legsajátabb magánügyének jelentette ki. * (Az Országos Kaszinó hangversenye.) Va­sárnap este volt az idén az Országos Kaszinó első hangversenye, amelyen nagy és díszes közönség je­lent meg. A hangversenyen, amely a kaszinó első­­emeleti nagytermében folyt le, Mendelsohn Es-dur vonósnégyesét adták elő. Közreműködtek: Wald­bauer Imre (elsőhegedü), Temesváry János (m má­­sodhegedű), Molnár Antal (mélyhegedű) és Kér­,­pely Jenő (gordonka). A nagy tetszéssel fogadott vonósnégyes után Mozart II Re pastore című ope­rájából adott elő egy áriát Hajdú Marcelné, az ope­raház tagja, Dienzl Oszkár zongora- és Waldbauer Imre hegedűjátéka kísérete mellett. A szűnni nem akaró taps után Smetana vonósnégyese követke­zett a Walbauer—Kerpely vonósnégyes társaság előadásában. Végül Hajdú Marcelné adott elő né­hány dalt Bembergtől, Strausstól és Dienzltől. * (Az Óbudai dalkoszorú) 50 éves fennállásá­nak emlékére vasárnap díszközgyűlést és matinét tartott. Az ünnepi beszédet Száva János mondta, majd a Dalkoszo.ru egy régi dalt és egy új pálya­nyertes dalt adott elő Révfy Gézától. Ezután a budai dalárda Sztojanovits Jenő vezetésével kuruc verseket énekelt köztetszésre,­ míg.: Fülepp Irma hegedűművésznő kifejező játékáért kapott sok tap­sot. Finoman, művészien énekelt egy Grieg-dalt Budánovits Mária, úgyszintén osztatlan tetszést aratott Takács Kornélia zongora­ já't­éka is. Végül la'ifk­raapesti Polgári Dalk&s,Hittfidl Béla karnagy­' gyal az élén, egy Erkel-szám előadásával, a Budai Dalárda, Polgári Dalkör és az Óbudai Dalkoszoru pedig az együttesen elénekelt Szózattal aratott nagy tetszést. Az utóbbiakat­ Zöld Károly, a jubi­láló Dalkoszorú karnagya, vezette. * (Művészestély Szegeden.) A Petőfi­ Társaság karöltve a Dugonics Társasággal, zsúfolt nézőtér előtt művészestélyt rendezett a szegedi színházban. Bevezetőül dr Balassa Ármin a Dugonics-társaság nevében a magyar népdal jelentőségéről beszélt és ünnepelte annak művelőjét, Pap Zoltánt, mint aki különben lelke az egész művészestélynek is. Azután­ Ferenczy Zoltán, a Petőfi-társaság alelnöke, Pap Zoltán nagy feltűnést keltett művét, a­ Muzsikaszót méltatta. Váradi Antal, a jeles poéta, Pap Zoltán „Édes anyám emlékkönyve“ c. megkapóan szép ver­sét olvasta fel. Sárossy Bandi a Muzsikaszóból éne­kelt, úgyszintén Wenczel Béla, az operaház basszis­tája is. Szederkényi Anna írónő Pap Zoltán Emlé­kezés c. versét olvasta fel, majd Pálmay Ilka a kö­zönség tomboló tetszésnyilvánítása mellett dalokat adott elő. Azután bankett volt. * (A közúti és a városi.) Ha az ember meg­figyelné és feljegyezné azokat a kijelentéseket, amelyek egy-egy premiere­en a színházak folyo­sóin hallhatók, furcsa kis gyűjtemény kereked­nek. A publikum nagy része bizony meglehető­sen ingadozó véleményeket táplál, amíg kritikát nem olvasott és azért sokszor nagyon feltétele­sen nyilatkozik, vagy pedig indifferens terekre viszi át a társalgást. Ritka az olyan egyhangú lelkesedés, aminkben a Nincs tovább premiere­­jén találkoztak a vélemények és minthogy ma­gyar szerző darabjáról volt szó, különösen örül­tünk a vígszínházi közönség jó hangulatának. Ezt a jó hangulatot igazolta, hogy apróbb-na­­gyobb tréfálkozások is estek szünet közben. Egy szemfüles újságíró például a következő beszél­getésnek volt önkéntelen fültanúja: — Milyen mérges lesz Sándor Pál, ha tu­domást szerez erről a nagy sikerről. — Ugyan?! Mi köze Sándor Pálnak a Föl­des művéhez? _____ Pesti Hírlap____________ 1911. december 12., kedd.

Next