Pesti Hírlap, 1911. december (33. évfolyam, 285-297. szám)
1911-12-12 / 294. szám
6 Franciaország a fegyverszünetért. Konstantinápoly, dec. 11. A Yéni Gazetta szerint hire jár, hogy Franciaország, Törökország és Olaszország közt létesítendő fegyverszünet érdekében fog interveniálni. A lap azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a porta e javaslatot el fogja utasítani, mert a mostani pillanatban a fegyverszünet Törökországra káros volna. Az arabok kegyetlenkedése. Róma, dec. 11 — Saját tudósítónktól. — A kormány dossiert készít elő, amelyben a törököknek és araboknak kegyetlenségeit okmányokkal bizonyítja. A dossiert közzé fogják tenni és valószínűleg a hágai választott bíróságnak is bemutatják. Színház és zene. Hangversenyek. Egyetlen quartettünk, a Waldfluer-Kerpely vonósnégyes visszatért külföldi hangversenyükéről és vasárnap délután a Royalban tartotta harmadik kamarazene-előadását. Ez alkalommal is imponált a négy-egy művész bámulatos összjátéka, előadásuk precizitása és az előadott műben való elmélyedése. Mozart-dúr vonósnégyesét (10. sz.) nemes egyszerűséggel játszották, és igazi művészi lendülettel Dolmányinak érdekes kidolgozású vonósnégyesét (op. 13); itt főleg az érzéstelt molto adagiával és a mély gondolatmenetű, zárótétellel keltvén mélyebb hatást. De a legnagyobb sikert mégis csak a befejezésül játszott Beethoven esz-dúr vonósnégyessel (op. 127.) aratták; ennek stílszerű interpretálásával beigazolták, hogy a későbbi Beethoven nehezebben hozzáférhető műveibe is tudnak elmélyedni s annak méltó értelmezéséhez is jól értenek. Minden előadásukat zajos tapssal fogadta a nagyszámú, hálás hallgatóság. Vasárnap este Rács Ena, Merli mester szép hangú növendéke, számolt be, ugyancsak a Royalban, önálló dglestély keretében, eddigi tanulmányainak eredményeivel. Hangja jól iskolázott szoprán, a magasságban eléggé kellemesen cseng, de a középső hangjai már kevésbbé tetszetősek." — Ha a hangversenyező úrinő az eddigi szorgalommal és ambícióval folytatja tanulmányait, bizonyára figyelemre méltó énekesnővé fejlődhet; ízlése és zenei intelligenciája már most is van, ezt főleg Liszt Loreleyjének, továbbá Brahms, Csajkovszky és Löwe dalainak előadásával igazolta. Kevésbbé volt szerencséje a bevezetésül énekelt operaáriákkal. Cherubin áriáját énekelte a Figaro lakodalmából (olasz szöveggel, de stílus nélkül), továbbá a Cenerentolából egy áriát — itt cserbe hagyta a memóriája, alighanem elfogultsága folytán. Csinosan énekelt ezután néhány magyar dalt is és befejezésül Debussy-nek Mandoline-ját és a Massenet Manon-jának gavotteját, ráadásul pedig Wolfnak egy dalát adta elő, zajos tetszés mellett. Az énekszámok közt a legújabb hazai csudagyermek, a tizenháromesztendős Friedenthal Pista, Kada tanár növendéke zongorázott, zsenge korát megcáfoló tudással és értelemmel. Hétfőn este Ansorge Konrád zongoraművész (a jöttét megelőző reklámhírek állítása szerint: Liszt legjobb tanítványa) mutatkozott be először közönségünknek. A művész sziléziai születésű, az Ansorge takács-családból származik, jelenleg Berlinben zenetanár és ötven éves. Nem ok nélkül említjük ezeket a "biográfiai adatokat — mert ezekben mai működésének némi kritikája is foglaltatik. Játékán nagyon is érezhető, hogy a sziléziai, nyomorgó takácsok ivadéka — olyan színtelen, szürke, szinte ínséges az; továbbá, hogy tanár, aki a pódiumot is kathedrának tekinti, és doceáló, oktató modorban játszik; hogy Berlinben, ,a Spree partján él , mert hüvör és pedáns ez az ő játéka, mint a porosz beamteré vagy katonáé; és végül, hogy már ötvenéves, mert játékából hiányzik a fiatalos hév és szenvedély. „Miért oly későn“ jön hozzánk, mikor már fizikuma és technikája sem áll a Gavrilovicsok és Godovszkyk nívóján (nem is szólva Sauer Emilről és a többi Liszt-növendékről, kik mind jobbak e „legjobb Liszt-növendék“-néll) ! Oly hűvösen játszott, hogy hallgatás közben szinte náthát kaptunk játékától. Hiszen szívesen koncedáljuk, hogy komoly zenész és előkelő egyéniség, aki kerüli az olcsó hatásokat. De valamilyen inspiráló hatást, valami művészi impressziót mégis csak kell kelteni a hallgatóban, ma este pedig alig éreztünk egyebet — az unalomnál. Amellett műsora eléggé érdekes volt. Chopin b-moll szonátájával kezdte, de annak himporát, poézisét letörülte derb német ujjaival. (Annak dacára, hogy p. o. a gyászinduló trióját halk leheletszerű piánóban játszotta.) Azután Beethoven c-moll szonátáját játszotta, a csudaszép op. 111-et, de még annak ariettáját is tudákosan, tanári módon. Még legjobban sikerült Liszt K-moll szonátájának előadása; ezt érdekesebben interpretálta, mint a minap Briedheim és főleg a haragos allegrot virtuóz technikával adta elő — de még ennek az előadásába is sajátszerű szenilis vonás vegyült. Végül ismét Chopinre tért vissza és itt főleg az asz-dur ballada előadásával érdemelte ki a nem nagyszámú hallgatóság elismerését. — És ennek a művésznek tiszteletére Ansorge-vereinek alakultak Berlinben és Bécsben! Érthetetlen. (Vidr.) * (M. kir. operaház.) Slezák vasárnap búcsúzott közönségünktől. Otello címszerepében, abban a szerepben, melyet Röszkénél tanult Parisban s amelyben nálunk is, Amerikában is eddig legnagyobb sikerét aratta. Ezúttal is nagy hatást keltett magas művészi nívójú alakításával, ép úgy a szerelmi kettős lírai részleteiben, valamint az egyre növekvő féltékenység paroxizmusában. Pedig nem is volt egészen jó diszpozícióban és e tekintetben méltó partnere volt Vasquezné, Desdemona személyesítője, aki szintén még mindig nem heverte ki jóformán a szezon eleje óta észlelhető indispozióját. A gyöngélkedő Takáts helyett Várady Sándor adta Jágót, hasznavehetőségének újabb bizonyságát adva. A nézőtért egészen betöltő közönség a búcsúzó vendégművészt minden felvonás után sokszor szólította a függöny elé. . * (Egy szerződtetés története.) A Nemzeti, színház hivatalosan jelenti, hogy Tóth Imre, színigazgató 1912. január 1-étől Kiss Irént, a kiváló komikát szerződtette, mely hjjz.a^ legteljesebb péfo- . iin~'llínTfful** hírünknek, mely szerint :"KuSs", Irén visszaszerződött a Vígszínházhoz. Tehát alaposan lecáfoltattunk, ám oly érdekes körülmények között, melyek, míg az elmondásra felette érdemesek, egyúttal minket is igazolnak. Kiss Irén ugyanis egynémely beállott differenciák folytén a múlt szezon végén megvált a Vígszínháztól és attól az időtől kezdve mindmostanig nem is volt szerződése; hova hották ugyan a nagyobb vidéki színházak direktorai, mint a kolozsvárié is, dr .Tanovics Jenő, sőt a szegedi színház igazgatója, Almássy Endre, a múlt heti színügyi bizottsági ülésén már azt is bejelentette, hogy szerződteti Kiss Irént. Azon a napon történt ez a szegedi bejelentés, amikor itt Budapesten Kiss Irén édesanyját eltemették. Ugyanekkor Faludi Sándor a Vígszínház nevében megjelent nála kondoleálni és a részvét őszinteségét bizonyítandó, kész szerződést adott át a művésznőnek oly alapon, ahogy azt a művésznő kívánta. Baludi Sándor a gyászházban nem tartotta alkalmasnak a tárgyalgatást, a szerződést otthagyva, anélkül, hogy a művésznő aláírását kivette volna, eltávozott. Ez alapon írtuk meg, hogy Kiss Irén a Vígszínházhoz visszaszerződött; semmi, a Vígszínház meg legkevésbbé gondolhatta, hogy ez a szerződtetés nem perfekt. Pedig nem volt az, nem lehetett az, mert akkor már Tóth Imre fölterjesztette Kiss Irén szerződtetését a kultuszminiszterhez, aki e fölterjesztést szombaton elfogadván, vasárnap délben a művésznő a szerződést meg is kötötte, mégpedig a Vígszínház szerződtetési ajánlatánál is előnyösebben. Tóth Imre, akinek egyszezon eleji új darabjába kénytelen volt Jászai Marit, a nagy tragikát, komika szerepbe beugratni, mert Rákosi Szidi váratlanul megbetegedett, és oly szükséges, mint kiváló tagot nyert Kiss Irénben, akit ime, gyászhetében olyannyira meglátogatott a szerencse, hogy két elsőrangú színházunk nyújtotta ki utána a kezét. Hogy Faludi Gábor megkésett, arról ő hétfőn értesült a művésznőnek hozzája intézett, rendkívül hálás hangú leveléből. * (A Magyar színház újdonsága.) A Magyar színház legközelebbi újdonsága Farkas Pál országgyűlési képviselőnek, az ismert írónak, A varsányi csata című vígjátéka lesz, amely Budapest környékén játszódik le egy hadgyakorlat alkalmából. A darab főszereplői, egy tüzér üteg tisztjei és önkéntesei, a szerzőnek Az önkéntes naplója című regényéből ismeretesek. * (A Sárga Liliom 100-ik előadása.) A Magyar színházban csütörtökön századszor kerül színre Biró Lajos darabja, a Sárga liliom. A népszerű darab 1910 november 30-án került bemutatóra és így egy év és két hét alatt érte el a drámai műveknél ritka nagy jubileumot. A heti műsort különben a nagy sikerrel bemutatott Rossz pénz nem vész el című vígjáték dominálja. * (A lengyel menyecske 25-ször.) Városszerte nagy az érdeklődés „A lengyel menyecske“-nek, Jean Gibert pompás operettjének keddi 25-ik jubiláns előadása iránt. A keddi előadás minden látogatójának érdekes emlékalbummal kedveskedik az igazgatóság. A főszerepeket ezúttal is Küry Klárával az élén a színház legjobb tagjai játszszák. * (Regényes Kír Újháziról.) Még vasárnap éjjel azt a hihetetlen hírt kaptuk Nagyváradról, hogy Újházi Ede, a Nemzeti színház büszkesége, egy nagyváradi úriasszonynyal jegyet váltani készül; a hírt, mert oly hihetetlen volt, az éjszakai órákban pedig utána nem járhattunk, félretettük, és hogy ma mégis regisztráljuk, azért van, mert a hétfői estilapok már megkérdezhették a mestert, aki a nagyváradi hírt sem meg nem erősítette, sem nem tagadta, ellenben az ügyét a legsajátabb magánügyének jelentette ki. * (Az Országos Kaszinó hangversenye.) Vasárnap este volt az idén az Országos Kaszinó első hangversenye, amelyen nagy és díszes közönség jelent meg. A hangversenyen, amely a kaszinó elsőemeleti nagytermében folyt le, Mendelsohn Es-dur vonósnégyesét adták elő. Közreműködtek: Waldbauer Imre (elsőhegedü), Temesváry János (m másodhegedű), Molnár Antal (mélyhegedű) és Kér,pely Jenő (gordonka). A nagy tetszéssel fogadott vonósnégyes után Mozart II Re pastore című operájából adott elő egy áriát Hajdú Marcelné, az operaház tagja, Dienzl Oszkár zongora- és Waldbauer Imre hegedűjátéka kísérete mellett. A szűnni nem akaró taps után Smetana vonósnégyese következett a Walbauer—Kerpely vonósnégyes társaság előadásában. Végül Hajdú Marcelné adott elő néhány dalt Bembergtől, Strausstól és Dienzltől. * (Az Óbudai dalkoszorú) 50 éves fennállásának emlékére vasárnap díszközgyűlést és matinét tartott. Az ünnepi beszédet Száva János mondta, majd a Dalkoszo.ru egy régi dalt és egy új pályanyertes dalt adott elő Révfy Gézától. Ezután a budai dalárda Sztojanovits Jenő vezetésével kuruc verseket énekelt köztetszésre, míg.: Fülepp Irma hegedűművésznő kifejező játékáért kapott sok tapsot. Finoman, művészien énekelt egy Grieg-dalt Budánovits Mária, úgyszintén osztatlan tetszést aratott Takács Kornélia zongora já'téka is. Végül la'ifkraapesti Polgári Dalk&s,Hittfidl Béla karnagy' gyal az élén, egy Erkel-szám előadásával, a Budai Dalárda, Polgári Dalkör és az Óbudai Dalkoszoru pedig az együttesen elénekelt Szózattal aratott nagy tetszést. Az utóbbiakat Zöld Károly, a jubiláló Dalkoszorú karnagya, vezette. * (Művészestély Szegeden.) A Petőfi Társaság karöltve a Dugonics Társasággal, zsúfolt nézőtér előtt művészestélyt rendezett a szegedi színházban. Bevezetőül dr Balassa Ármin a Dugonics-társaság nevében a magyar népdal jelentőségéről beszélt és ünnepelte annak művelőjét, Pap Zoltánt, mint aki különben lelke az egész művészestélynek is. Azután Ferenczy Zoltán, a Petőfi-társaság alelnöke, Pap Zoltán nagy feltűnést keltett művét, a Muzsikaszót méltatta. Váradi Antal, a jeles poéta, Pap Zoltán „Édes anyám emlékkönyve“ c. megkapóan szép versét olvasta fel. Sárossy Bandi a Muzsikaszóból énekelt, úgyszintén Wenczel Béla, az operaház basszistája is. Szederkényi Anna írónő Pap Zoltán Emlékezés c. versét olvasta fel, majd Pálmay Ilka a közönség tomboló tetszésnyilvánítása mellett dalokat adott elő. Azután bankett volt. * (A közúti és a városi.) Ha az ember megfigyelné és feljegyezné azokat a kijelentéseket, amelyek egy-egy premiereen a színházak folyosóin hallhatók, furcsa kis gyűjtemény kerekednek. A publikum nagy része bizony meglehetősen ingadozó véleményeket táplál, amíg kritikát nem olvasott és azért sokszor nagyon feltételesen nyilatkozik, vagy pedig indifferens terekre viszi át a társalgást. Ritka az olyan egyhangú lelkesedés, aminkben a Nincs tovább premierején találkoztak a vélemények és minthogy magyar szerző darabjáról volt szó, különösen örültünk a vígszínházi közönség jó hangulatának. Ezt a jó hangulatot igazolta, hogy apróbb-nagyobb tréfálkozások is estek szünet közben. Egy szemfüles újságíró például a következő beszélgetésnek volt önkéntelen fültanúja: — Milyen mérges lesz Sándor Pál, ha tudomást szerez erről a nagy sikerről. — Ugyan?! Mi köze Sándor Pálnak a Földes művéhez? _____ Pesti Hírlap____________ 1911. december 12., kedd.