Pesti Hírlap, 1912. március (34. évfolyam, 52-64. szám)
1912-03-01 / 52. szám
1912. március 1., péntek. Pesti Hírlap Kimen csak a maga személyeiben tegyen-e deklarációt vagy pedig országos határozat hozassák, annyira mindegy, hogy ilyen lappáliáért nem érdemes Bécsben konfliktust előidézni. A kormánypárti források és ezért egyenesen arra céloznak, hogy magyar körökből szítják a bécsi körök állásfoglalását, hogy így Bécsből dezavuálják Kiment és buktassák meg a magyar kormányt. A közeli napokban mindenesetre érdekes fejlemények következhetnek be, amelyek a politika további folyamára döntő hatással lesznek. A nap eseményei közé tartozik az a hír is, hogy a rendőrség betiltotta a szocialistáknak március negyedikére tervezett felvonulását a képviselőház elé. Ennek a rendőrségi intézkedésnek szintén visszhangja lesz a képviseőházban. A közös külügyminiszter Budapesten. Gróf Berchtold Lipót közös külügyminiszter csütörtökön reggel nyolc órakor gróf Szapáry Frigyes követségi tanácsosnak, a külügyminisztérium elnöki osztálya vezetőjének társaságában Budapestre érkezett. A külügyminiszter az Esterházyutcában lévő gróf Károlyi-palotában szállott meg. A délelőtt egy részét budapesti hozzátartozói körében töltötte és háromnegyed tizenegy órakor eltávozott a palotából, hogy bemutatkozó látogatásait megtegye. A budai várba hajtatott, ahol József főhercegnél és Auguszta főhercegasszonynál tette tiszteletét, majd Klotild főhercegasszony palotája elé hajtatott. A külügyminiszter azután a hercegprímásnál, a zászlósuraknál, a Curia, a közigazgatási bíróság és az állami számvevőszék elnökeinél, valamint báró Fejérváry Gézánál, a magyar királyi darabont testőrség kapitányánál, leadta névjegyét. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnököt gróf Berchtold a miniszterelnökségi palotában kereste fel. Gróf Berchtold külügyminiszter a déli órákban a képviselőházban jelent meg, hogy meglátogassa a kormány tagjait és a képviselőház és a főrendiház elnökét. A miniszterelnök és felesége délután a külügyminiszter tiszteletére villásreggelit adtak, amelyen a vendéglátókon kívül jelen voltak: gróf Berchtold külügyminiszter, Lukács László, Beöthy László, gróf Zichy János, gróf Serényi Béla, Hazai Samu és Székely Ferenc miniszterek, továbbá gróf Csáky Albin, a főrendiház elnöke, Návay Lajos, a képviselőház elnöke, gróf Szapáry Frigyes követségi tanácsos, ifj. Khuen- Héderváry é® dr Bárczy István miniszteri titkár. Gróf Berchtold Lipót külügyminiszter — mint félhivatalosan jelentik — a csütörtöki nap folyamán gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnökkel hosszabb megbeszélést folytatott. A két államférfi több mint egy órán át társalgott egymással. A miniszterelnök által adott dejemer után a külügyminiszter folytatta látogatásait, majd, a további délután folyamán, a Károlyi-grófi palotában fogadta a látogatások viszonzását. Este gróf Berchtold Lipót a miniszterelnök páholyában Puccini „A Nyugat leánya“ című operájának premierején jelent meg. A második felvonás után gróf Berchtold búcsúzott a miniszterelnöktől és a keleti pályaudvarra hajtatott, ahonnan az éjjeli vonattal gróf Szapáry Frigyes követségi tanácsos kíséretében Bécsbe visszautazott. * A hadügyminiszter és a vezérkari főnök. A N. F. Presse a hadügyminiszter és a vezérkari főnök kihallgatásával kapcsolatban a következőket írja: Az a hír, mintha lovag Ruffenberg hadügyminiszter és Schemua vezérkari főnök szerdán lemondásukat nyújtották volna el a felségnek, nem felel meg a valóságnak. Ez már azért sem történhetett meg, mert a felség és a trónörökös, valamint a hadügyminiszter és a vezérkari főnök nézetei között eltérés nincs. • A király álláspontja. A N. Fr. Pr. a póttartalékosok behívásáról a többek közt a következőket írja: Politikai körökben beszélik, hogy a király osztja azon felfogást, miszerint nem szabad megtörténnie annak, hogy a véderőtörvénynek ama rendelkezése, mely a királyt a tartalékosok és póttartalékosok behívására feljogosítja, országos határozat által elhomályosittassék. A király állítólag beleegyezését adta ahoz, hogy gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök tegyen olyan nyilatkozatot, mely kimondja, hogy a véderőtörvénynek a póttartalék behívásáról szóló rendelkezése nem érinti az országgyűlés újoncmegajánlási jogát. A deklarációnak országos határozattá való átváltoztatása azonban olyan újabb tény volna, mely túllépné a létrejött megállapodás határait. * Buzdítás harcra. A nagyváradi függetlenségi párt táviratilag üdvözölte Justh Gyulát és pártját s a további harc folytatására buzdította. Hasonló üdvözlést küldtek a krassói és dévai függetlenségi párt ama meggyőződésük hangoztatásával, hogy az elvek diadala nélkül a Kossuth-párt példájára a harcot abbahagyni nem fogják. * A Ház folyosóján. A harcosok és vitarendezők korán reggel talpon voltak ma is. Rövid tanácskozás után bevonultak az elnöki szobába, ahol Návay Lajossal konferáltak. Az elnöknek a tegnapi „betegek“ nevében levelet nyújtottak át, amely igy hangzik: Tegnap betegségünk cimén szabadságot kértünk a Háztól. Mivel meggyőződtünk arról, hogy az elnök kéréseinket házszabályellenesen akarja elintéztetni, azokat ezennel visszavonjuk. Tisztelettel gróf Batthyány Pál, Lovászy Márton, Rákosi Viktor, Eitner Zsigmond. Amikor Návay elolvasta a levelet és kijelentette, hogy tudomásul veszi a kérelmek visszavonását, a vitarendezők újabb írást húztak elő a zsebükből. Ezekben Kun Béla, Valentsik Ferenc, Sümegi Vilmos, Bosnyák Géza kértek szabadságot, ezúttal már megokolás nélkül. Návay megjegyzés nélkül átvette az írásokat. A munkapárti folyosón hamar híre jutott az obstrukció újabb taktikájának és elhatározták, hogy megindítják az első ostromot, így jutott szerepe Kenedi Gézának. A harcosok nem ijedtek meg a munkapárt ellenakciójától, sőt Justh Gyula örömmel hirdette: — Az ilyen házszabályvita még könnyebb mint az, amelyre mi készültünk. — És változatosabb, mint a név szerinti — mondta Hock János. A Justh-párton örültek annak is, hogy Návay elnök olyan hosszú plaidovereket tart a maga házszabályértelmezése mellett. Ma például csaknem két óra hosszat beszélt. — Statisztikát készítünk — szóltak gúnyolódva a Justh-párton — ki beszél többet az obstrukcióban, mi vagy az elnök. A munkapárton éles kifakadások hallatszottak Justhék ellen a bécsi dolgok miatt. Valahányszor a nemzeti szempontot érintették beszédjükben, nagy zaj és tiltakozás kell a jobboldalról. — Önök beszélnek nemzeti jellegről? A bécsi magyarfalókkal szövetkeznek! A Reichspost a barátjuk! Batthyány Tivadar tegnap is Bécsben járt. A közbeszólások magyarázatául azt beszélték a munkapárti folyosón, hogy gróf Batthyány Tivadar a napokban csakugyan Bécsben járt s látogatást is tett a trónörökös katonai irodájának vezetőjénél, dr Bardolff ezredesnél. A munkapárton ezzel a látogatással hozzák kapcsolatba azt az akciót, mely Bécsben, különösen a katonai körök részéről a tartalékosokról szóló országos határozat s ezzel a béke ellen megindult s amely a technikai obstrukciót most új erőre ébresztette. A folyosó egyik híre arról is szólt, hogy báró Fejérváry Géza, a volt darabont miniszterelnök, idézte elő Bécsben az ellenséges fordulatot a Kos. A Justh-pártból. A Justh-párt körében nagyon eleven élet volt az este. A párt képviselő tagjai úgyszólván teljes számban összegyűltek és a képviselőház ülésén történteket beszélték meg. Az elnökség részéről Justh Gyula pártelnök, gróf Batthyány Tivadar és Holló Lajos alelnökök időztek fenn hosszasabban. Örömmel állapították meg, hogy a küzdő ellenzék minden egyes képviselő tagja teljes lelkesedéssel veszi ki részét a harcból és minden garancia megvan arra, hogy lankadást nem ismerő kitartással haladnak előre a további küzdelemben. Szó volt a pártkörben a szociáldemokraták tüntető felvonulásának betiltásáról és a párt tagjai a legnagyobb felháborodással tárgyalták a főkapitánynak azt az intézkedését, amely a demonstrációt lehetetlenné kívánja tenni. Utaltak arra, hogy legutóbb, amikor a szocialisták a képviselőház többsége ellen rendeztek demonstrációt és vonultak a parlament elé, az a legnagyobb rendben folyt le; azokat az indokokat, amelyeket a betiltás magyarázatául a főkapitányi rendelet felhoz, egyenesen komikusoknak tartják, a suth-párttal kötött béke ellen. Később kiderült, hogy ez a híresztelés nem felelt meg a valóságnak. A Házban a Batthyány-incidensen kívül is sokat beszéltek ma arról a hadjáratról, melyet a kormány és a Kossuth-párt között megkötött béke ellen a bécsi lapok indítottak meg. A munkapárton bizonyosra vették, hogy a miniszterelnöknek sikerülni fog a maga álláspontját megvédelmezni anélkül, hogy a Kossuthékkal kötött megegyezést bármikor is módosítani kellene. Justhék viszont diadallal hangoztatták, hogy nem volt felhatalmazása az országos határozathoz való hozzájárulásra s így most, ha ehez ragaszkodik, le kell mondania, ellenkező esetben pedig vissza kell szívnia idevonatkozó nyilatkozatát, ami viszont újra az ellenséges táborba kergetné a Kossuthpártot a kormánynyal szemben. * A vitarendező bizottság ülése. A küzdő ellenzék vitarendező bizottsága a bizottság tagjainak igen nagy számú részvételével csütörtökön délután 6 órakor a Justh-párt közhelyiségében ülést tartott, amelyen behatóan megvitatta a parlamenti helyzetet és egyúttal a legközelebbi napokban a küzdő ellenzék részéről a képviselőház ülésein követendő taktikát fixírozta Belpolitikai hírek. A fiumei kormányzó Budapesten. Gróf Wickenburg István fiumei kormányzó csütörtökön Budapestre érkezett. Népgyűlések a harc mellett. Vasárnap Türkevén népgyűlés lesz az általános, egyenlő és titkos választójog mellett és a katonai javaslatok ellen. A polgárság és a munkásság ez alkalommal tüntető demonstrációra készül a Justh-párt harca mellett és élet kritika tárgyává óhajtják tenni a Kossuthpárt magatartását. — Kőbányán az ottani Justhpárt a Választójog Orsz. Szövetségével és a szociáldemokratákkal karöltve, szintén tiltakozó gyűlést rendez március 3-án. A kassai szociáldemokratapárt karöltve a kassai Justh-párttal, valamint a választójogi liga kassai bizottságával, vasárnap délután a Schalk-házban nagygyűlést tart a választójog érdekében. Justh Gyulát, valamint vezetése alatt álló ellenzéket üdvözlik. A Justh-párt képviselőtagjai e gyűléseken az erős parlamenti harc miatt nem vehetnek részt. Szentesített törvény. A hivatalos lap közli az 1912. évi VIII. törvénycikk szentesitett szövegét. Ez az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztárról szóló 1900: XVI. és 1902: XIV. törvénycikkek kiegészítésére vonatkozik. A bosnyák tartománygyűlésből, Sarajevóból jelentik: A kormány, tekintettel arra, hogy úgy a szerb, mint a mohamedán politikai klubok erős agitációt indítottak a beruházási javaslat ellen, elhatározta, hogy egyelőre nem tűzi napirendre a javaslatot. A javaslat bizottsági tárgyalása is halasztást szenved. a