Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)

1912-12-21 / 302. szám

_________________________ nemcsak az alkotm­ányféltőket és a gazdasági szempontokon nyargalókat, nemcsak a merkan­tilistákat és az agráriusokat, nemcsak a városo­kat és a falvakat öntötte el a nagy elkeseredés, hanem felbőszültek a radikálisok, mert a­ kor­­m­ány gyalázatos játékot űz a választójoggal, felbőszültek a nemzetiségek, mert ilyen zavaros időkben sem vívhattak ki maguknak eleget, fel** bőszültek a soviniszták, mert a horvát vasúti pragmatikát mégis áldozatul vetik, felbőszül­tek a katholikusok, mert a Pax fehér prímását úgy csapták el, mint egy rossz cselédet és állí­tottak helyébe egy harci prímást, aki az erőszak szekerét tolja, felbőszültek a zsidók, mert a pátoszt emlegették, felbőszültek a munkaadók és felbőszültek a munkások,­­ felbőszült úgy körülbelül minden osztály, felekezet, társadal­mi réteg. Végig az egész mappán úgy kell le­szúrni a jelző zászlócskákat, hogy alig van olyan parcella, amelyikbe el nem hatolt volna már az elkeseredés. S ha már most ezzel szemben más színű zászlócskákkal azokat a parcellákat akarnák megjelölni, ahol a kormányzati erőszakkal megelégedett táborok sorakoznak, csak egyetlen pici pontot találunk a speciális magyar map­pán, a másik, persze nagyobb területet, már csak a monarchia másik államának mappáján fedezhetjük föl. Meg vannak elégedve a kor­mányzati erőszakkal a magyar parlamentben, már akik ott rendőrkoszorúval övezve táboroz­nak és meg vannak még elégedve egész Ausz­triában, már akik ott egy leigázott és erőszak­kal kormányzott Magyarországról ábrándoz­nak. Tehát a magyar élet egész területét, annak ■minden parcelláját, elöntötte immár az elkese­redés s ezzel szemben a kormányzati erőszak­nak csak a munkapárt tapsol, rendőri kordon mögött, és aztán Ausztria, így fest a helyzet, a belső háború mappája. S ha ezzel szemben azt kérdi valaki, hogyan állhat meg mégis ez az erőszak-kormány a nemzeti elkeseredés or­szágos özönvízében, annak csak azt felelhet­jük, hogy ez a kormány nem is áll nemzeti talajon, hanem lóg azon a dróton, melyen a ponyája búbjáig. Hogy talán az apja nem is vette komolyan az ígéretet, hogy talán elfe­lejtette és neki teljesen közönyös a Klug ko­csija, a két szürke, az ígéret és minden. Le­­h­únyta a szemét, mert forró, nyugtalan vére mind a kis szivére és fejébe futott. Szúró, ful­­lasztó fájdalmat érzett s pár pillanatig mintha meghalt volna. Szemét nem tudta felnyitni, feje szédült és karját, lábát nem tudta meg­mozdítani. Mikor jobban lett, ránézett az apjára. Ez a füstöt nézegette és összehúzott szemöl­döke mutatta, hogy a gazdaság körül sok baja lehet és kevés pénze. A gyerek sokat hallotta Betti nénitől a takarékpénztárt emlegetni, az anyja hosszas betegségét, melyre sok pénz kel­lett és egyszerre sírni kezdett. Fejére ráhúzta a paplant és hangtalanul sírt. Künn esett az eső, két hét óta mindennap, már a falak is át­­nedvesültek s az ablakok alatt mintha mindig suttogtak volna, vagy valaki selymet suhogta­tott volna, úgy neszett az eső. — Édes­apám, — szólt a kis fiú egyszer­re olyan szenvedélyesen, hogy az apja meg­lepődve nézett reá, — magyar ember szavát állja. Maga is? — Én is?! — kérdezte az anya kicsit cso­dálkozva. — Hát mit ígértem én? — A gyerek szemrehányóan nézett reá. — A Klug kocsiját. Nem is emlékszik? — Hogyne, hogyne! — hagyta rá az Apja. — Én is megtartottam, amit ígértem, — mondta a gyerek. — Akármilyen nehezemre esett. Pedig én nem vagyok fancsali feszület. Leány . . . Hallja, édes­apám? — Hogyne, hogyne! — felelte ez és a nótiszába számokat, dátumokat jegyzett be. — Srófold feljebb a lámpát, — intett s a gyerek kilépett az ágyból. Feljebb srófolta az aszta­lon a lámpát s a kályha mellett egy székre hálás Ausztria és a hálás dinasztia tartja. Még csak azt se remélhetjük, hogy utolsó és egyetlen várában, a munkapárti parlamentben kikop­­laltathatjuk, mert ezt a kormányt Bécsből táp­lálják. Nőhet az elkeseredés özönvize negyven­szer negyven nap állandó záporozásából, ezt a felülről tartott kormányt, ezt a Bécsből táplált erőszakos rendszert mi egykönnyen ki nem önthetjük és ki nem éheztethetjük. Ha csak fe­lülről meg nem unják. Mert ezek az urak meg­fordított Anteusok , akkor vesztenék el erejü­ket, ha az édes anyafölddel kellene érintkezésbe jönniök. Az ő erejük annak a drótnak vas­tagsága, melyen felülről tartják s pusztulni csak úgy fognak, ha odafenn szakad a drót és a türelem. De azért mégis csak jöjjön és terjedjen az elkeseredés. Sőt úgy volna jó, hogy ennek az egész országot elborító elkeseredésnek ten­gerzúgása hatoljon fel az égig, vagy legalább is addig a magasságig, ahol ezt a gyűlölt kor­mányt tartják. Csak jőjjön, áradjon és zúgjon az elkeseredés, mert nem lehet, hogy hamarább ki ne fáradjon egy akármilyen erős kéz a kor­mány tartásában, mint egy vérig keserített nemzet felháborodása ennek a kormánynak üldözésében. S ha az elkeseredés, mely immár hatalmába vette a nemzet minden rétegét, fel­hatol a trónig, mégis csak ütni fog a meg­váltás órája. Az arab közmondás szerint ret­tentő nagy állat a cethal, de a tenger mégis csak nagyobb s a tenger akkor is tenger marad, ha a cethalak kivesznek belőle, de próbáljon a cethal élni, ha egyszer a tenger kifutna alóla. Egy nagy és elkeseredett nemzet mégis csak több, mint egy ilyen cethalkormány. Ez a böl­­cseség a korona alatt is igaz marad ... Bosnyák küldöttség Bériben. A bos­nyák tar­tom­ánygyű­lés elnapolása révén beállott szünetet a bosnyák tartománygyűlési pártok arra akarják felhasználni, hogy a hivatalos nyelv kérdését vég­legesen rendezzék. A tartomány­gyűlés tagjaiból e célra legközelebb küldöttség megy Bécsbe, hogy Bilinski közös pénzügyminiszterrel előzetes meg­állapodásra jusson. pesti Hírlap_____ 1912. december 21., szombat: guggolt. Hosszú k­áring volt rajta, gyűrűs, barna haja vállát verte és kis füle az izgatott­ságtól rubinvörösen égett. Most bejött Betti néni. Bő ránca, divatját múlt, fahajszínü se­lyemruhában, abban, amelyikben a ravatalon feküdt. Vállán Mária Antoinette fischu és leült. de a gyerek nem látta, hova ült le, csak tudta, hogy leü­lt és a szobában van. — Betti néni, — szólt hozzá­, — tudja, ma milyen nap van? — Természetesen, — felelte Betti néni. — Holnap lesz egy esztendeje, hogy megígér­tük neked a Klug kocsiját. Holnap úgy is be kell mennem Szászrégenbe, a takarékpénztár­hoz és megveszem. Hanem most feküdj le, mert megfázol. Ezzel Betti néni kiment a szobából s az­­ apja is eltűnt előle, ő egyedül maradt és lefe­küdt. De előbb egy papiros skatulyát húzott ki az ágy alól. Négy darab rónából és kócból fabrikált baba feküdt benne. Az ő saját mű­vei. Esztendő óta készen várták a szászrégeni kocsit. A grófné, a gróf, a grófkisasszony és az inas. Kocsisnak saját magát nevezte ki. A grófné régi párnaeihából hasított fején hosszés fátyolos kalapot viselt, eirokaepritből faragott kezéhez napernyő volt kötve, a gróf fején, fe­kete cukorpapirosból köcsögkalap s a kisasz­­szonyka árvalányhajú csirizesen ragadt mar­­h­akóccal tömött fejéhez. Az inas piros rongy­ból szabott dolmányán a gombok tintával vol­tak kifestve s karját feszesen összefonta mel­lén. Valaki eloltotta a lámpát, hogy ki, nem látta a gyerek, de azért a sötétben is látta a babákat és két oldalról odafektette a párnájá­ra. A két férfit balról, a két nőt, jobbról. És beszélgetett velük. Úgy, ahogy a felnőtt em­berektől, a gavalléroktól hallotta, akik a falu­ban az igazi grófnéval beszélgetn­ek: «— Holnap végre beválthatja ígéretét. A helyzet. A politika hírei A kormány sajtója a szövetkezett ellen­zék tegnapi értekezlete kapcsán szörnyű buz­galommal igyekszik kimutatni, hogy az ellen­zék nem egységes a követendő taktikában. Ak­kor, mikor maga az ország napról-napra újabb dokumentumot szolgáltat arról, hogy az erő­szak uralmát elítéli, akkor, mikor az egész magyar társadalom immár egyértelműen ki­fejezést ad a Lukács-kormánynyal szemben táplált elégü­letlenségének, a­mit tehetne egye­bet a kormány sajtója, mint hogy a szövetkezett ellenzék egyenetlenkedéséről költ híreket. Bu­dapest bizalmatlansági szavazata, az aranyos­­maróti képviselőválasztás. Kovács Gyula föl­mentése, a kereskedelmi- és iparkamarák so­rozatos tiltakozása az adóreform életbeléptetése ellen, az ország gazda­szervezeteinek tiltako­zása a balkáni kereskedelmi szerződésekre adott felhatalmazás miatt, az esküdtszék leg­újabb fölmentő ítélete egy olyan sajtóperben, melynek vádlottja egyenesen arra izgatta a népet, hogy rúgja fel a törvényt és emeljen bar­ikádokat: — mindezekkel a hatalmas pofo­nokkal szemben igazán mosolyognivaló a kor­mány­sajtó abbeli erőlködése, mely rejtelmes meséket tálal fel az ellenzéki pártok kebelében dúló egyenetlenkedésről. Az ellenzék pénteki lakomája egyébként, melyet Justh Gyula tiszteletére rendezett, a kormány apró mesterkedéseire nagyon aktuá­lisan jött s újabb bizonyságát szolgáltatta az egész ellenzék egybeforrottságának. Abból, hogy az ellenzéki pártok fúziójának ideje még nem érkezett el, hiába remél jót a jövőre a kormány. — Ha a választásokra kerülne a sor, aminthogy követeljük, hogy azokra kerüljön, egy titlos erővel mennénk a küzdelembe. — mondta Justh Gyula a mai lakomán. De kon­statálta azt is, hogy most nem az ellenzéki pár­grófné. Megérkezik Pak­sból a kocsim és bol­dog leszek, ha megtisztel azzal a kegygyel, hogy az első próbakocsizásnál — ígérete sze­rint — helyet foglal benne. És a grófné megígérte. A gróf is, a kis­leány is, azután az inast oktatta ki. Elfelejtet­te a grófék francia inasának nevét s így sok válogatás után, a Bálint névnél maradt meg. Az inas kioktatása egy fél éjszakába került. Neki kellett a szerszámokat kipucolni, a ko­csit megmosni, kifényesíteni, a lovakat meg­tisztogatni s az utakat jó karban tartani, hogy sár, por be ne piszikitsa, meg ne rongálja. És egyszerre, úgy, ahogy az álmoknál lenni szokott, már megvirradt, másnap lett és Betti néni Szászrégenbe utazott. Csak este jött vissza, de ez az egy nap olyan hosszú volt, mint egy esztendő. A kis­fiú ezalatt hol lefe­küdt, hol fölkelt, hol a kapuba kiállt, hol az ablakhoz szaladt és éhen-szomjan, láztól be­tegen, égő szájjal és füllel, parcellán fehér arc­cal kérdezett meg a házban mindenkit: mit gondol, milyen lesz a Klug kocsija? S mikor mindenkiitől megkérdezte, újra előszedte az ágy alól a babákat és elkezdte a grófnénak ma­gyarázni­ . — Négy kereke lesz, fekete lakk, piros posztó ülések. A lovak almásszürkék, ezüst szerszámmal, acél patkóval. Úgy futnak, mint a villám és úgy horkolnak, mint az ördög. Szeretné már látni, grófné? — És a grófné bólintott a fejével, hogy nagyon! Soha olyan hosszú napot! Egy teljes esz­tendeig tartott. Hol megvirradt, hol beeste­ledett s a vágyak nőttek-nőttek a kis­fiú szi­vében, mint a kertben tavaszszal a virágok. Lesz-e vége, elmarad-e, megvirrad-e, mi lesz? És egyszer csak este lett. A nagy sáron keresztül bedöcögött a kocsi az udvarra és Betti néni leszállott róla. A gyerek az ebédlő ablakából nézte, de izgatottságában úgy tűnt

Next