Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-13 / 38. szám
*I A tanítók fizetésrendezése. A bizottság ezután áttért az állami, valamint a községi és hitfelekezeti tanítók fizetésrendezésének tárgyalására. Jónás Ödön előadó részletesen ismertette mind az állami, mind a községi és hitfelekezeti tanítók fizetés- és lakáspénzigényeinek kielégítésére vonatkozó új fizetési osztályok és fokozatok rendszerét.. Báró Solymossy Ödön a törvényjavaslat 26. §-hoz a következő pótlást kéri: Miután jelen törvényjavaslattal a korpótlék elnevezés megszűnik és csak alapfizetés fog járni, az eddigi, korpótlék címén kiutalt és fokozatosan igényelhető államsegélyt az állam ezentúl megfelelő időben alapfizetéskiegészítés címén a 22-ik §-ban megállapított végösszegtől , eltérően nagyobb fizetéskiegészítésképen továbbra is megadja, ha a nem állami iskolafentartók már érvényben levő fizetési szabályzatai az 1907-ik évi XXVII-ik t.-c. alapján megállapított korpótlékokkal együtt bármikorra az új törvényben megállapítottnál nagyobb fizetést biztosítottak a tanítónak. A kántortanitói fizetést akkér kéri rendezni, hogy 500 lakossal biró hitközségben a kántortanító jövedelméből 400 korona, 500 lakosnál felülieken 600 korona lenne kiszakítandó. A megmaradt fizetés pedig államsegélylyel egészíttetnék ki a törvény által megszabott összeg erejéig. A minősítésnél az iskolaszék beavatkozási körét mellőzendőnek tartja, ezt a szigorú egyházi és világi tanfelügyelők hatáskörében meghagyandónak véli. Végül kéri, hogy a tanítók és a tanítónők fizetései egyenlősíttessenek. Nagy Ferenc: Miután a községek és hitfelekezetek jelen javaslat értelmében nagyobb segélyezésben részesülnek mint eddig, megfontolandó, vajon az állami ingerencia ne fokoztassák s esetleg hogy ezek ne államosíttassanak-e. Feltétlenül kívánja azonban, hogy a segély fejében a községi és hitfelekezeti iskolák államsegélyei iránti kérelmek és ez iskolák más tekintetben is szigorúan ellenőriztessenek. Ebből kifolyólag módosítást javasol, hogy ne hivatalból folyósittassanak a jelenjavaslatból eredő többletek fedezésére szükséges államsegélyek, hanem újbóli kérelemtől tétessenek függővé és ez alkalomból újból biráltassanak el. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter reflektálva a felszólalók által tett észrevételekre, kéri báró Solymossyt, hogy ne ragaszkodjék a diszparitás teljes, megszüntetéséhez, mert sem az állam, sem a hitfelekezetek helyzete nem bírná a terheket. Azonban javaslatot, tesz az iránt, hogy az első fizetési osztályban a férfiak és nők fizetései között és az államiaknál még a lakbér között fennálló diszparitás is tejesen megszűnjön, úgy, hogy a férfi éppúgy, mint a nőtanítók végeredményben 3200 korona maximális fizetést érjenek el. A szerzett jogok biztosítása tekintetében a közoktatásügyi bizottság már állást foglalt és ott tette a miniszter azt a módosítást, amely szerint azok a tanítók, akik ez idő szerint többet élveznek, mint amennyi nekik a jelen törvényjavaslatból kifolyólag járna, ezt a különbözetet személyi pótlékképen kapják. A szerzett jogok a jövőre nézve a személyi pótlékkal egyenlíttetnek ki. Hajlandó továbbá a miniszter a jövőre törvényben biztosítani, hogy a lakószobák alapterülete együtt 40 négyszögméternél kevesebb nő lehessen. A kántortanítókra vonatkozólag tett javaslatot sajnálatára nem fogadhatja el, mert a kántori funkció eminenter egyházi funkció és amit e tekintetben tehetett, az már a jelen törvényjavaslatban benne foglaltatik. A minősítésnél az iskolaszék beavatkozási szerepét már a közoktatásügyi bizottság által elfogadott módosítással mellple. Elismeri ugyan, hogy a mostani törvényjavaslatból kifolyólag a hitfelekezeti és községi iskoláknak adott államsegély tetemesen növekedik, az államosítás azonban az államra elkerülhetetlen terheket róna. Egyébként az állam az emelkedés arányában több befolyást biztosított. A segélyezési kérvényeket szigorúan bírálja el a tekintetben, vajon azok az iskolák, melyek a segélyt kérelmezik, megfelelnek-e az 1907. évi XXVII. t.-c.-ben megállapított kívánalmaknak. Nagy Ferencnek azt a javaslatát, hogy a jelen javaslatból eredő többletek ne hivatalosan folyósíttassanak államsegélyképen, hanem újabb kérelemre, főleg adminisztratív szempontból nem tartja elfogadhatónak, mert ezen szempontból óriási terheket róna a központi igazgatásra, egyrészt, másrészt pedig ezek amúgy is nemrég elbírálást nyertek és a miniszternek módjában van az ellenőrzés révén az iskolák működését megfigyelni, amennyiben pedig valamely iskola ellen panasz merülne fel, esetenként intézkedni. A bizottság a javaslatot általánosságban elfogadta. Következett a részletes tárgyalás, melynek során a bizottság a közoktatási bizottság módosításainak elfogadása mellett a következő újabb módosításokat eszközölte. Az állami iskolai tanítókra vonatkozólag az 5. §-nál a sémát oly irányban módosította, hogy a fizetések és a lakáspénzek tekintetében a férfi és nőtanítók között fennálló diszparitás megszűnjön. Az 1893-ik évi október 1-je előtt eltöltött szolgálati idő rekompenzálásáról szóló szakaszt olyképpen módosította, illetve egészítette ki, hogy a 10 évnél kevesebb szolgálattal bíró érdemes tanítók személyi pótléka nem lehet több 200 koronánál, a 10—15 évi szolgálattal bíró tanítóké 400 koronánál és a 15 évet meghaladó szolgálattal bíró tanítók személyi pótléka nem lehet több 600 koronánál. Fölvétetett az, hogy a jövőben létesítendő tanítói lakások két szobájának együttes alapterülete legalább 40 négyszögméter legyen. A községi és a hitfelekezeti tanítókra vonatkozólag a törvényjavaslatban a nők és férfiak közötti diszparitás az államiaknak megfelelően módosíttatott, a lakáspénzre vonatkozó rész kivételével, úgyszintén a lakás nagyságára vonatkozó megállapítás is analóg módon történne. A 22-ik §-ban: Nagy Ferenc módosító javaslatának elfogadásával kimondatott, hogy az iskolafentartók az államsegélyt a többlet erejéig csak akkor kaphatnak meg, ha szegénységük mellett megfelelnek az 1907. évi XXVII. t.-c.-ben megkívánt egyéb feltételeknek.* * * Az állami tanítók hetes bizottsága fölkereste Jónás Ödönt, a pénzügyi bizottság előadóját, hogy a törvényjavaslat sérelmeinek orvoslására megnyerje. Az előadó kijelentette, hogy a legjobb indulattal foglalkozik az állami tanítóság ügyével. A maga részéről már most is szükségesnek jelzi, hogy az 1893. év előtti szolgálat, ha be nem számítható is, méltányosabban kárpótoltassék, a nőtanítók illetménye a férfitanítókéval egyenlősítessék, az igazgatói dijak a nyugdíjba teljesen beszámíttassanak. Örömmel hat oda, hogy a sérelmek a lehetőség korlátain belül orvosoltassanak. A cseh-tót összeesküvés. Ismeretes dolog, hogy a balkáni szlávoknak a törökökön aratott győzelmei fölött, melyeknek eredménye a Nagy-Bulgária és Nagy-Szerbia kialakulása lesz, az osztrák és magyar szlávok úgy örültek, mintha ők maguk győztek volna. Ez az érzés hozta közelebb a cseheket és tótokat is. Ez a két nép mostan egy néppé akar áthasonulni, illetve a tót nép teljesen bele akar olvadni a csehbe. Erről tanúskodik az a tény, hogy Stefár Vek Antal, a budapesti Slovenski Dennik tót nemzetiségi napilap szerkesztője, a napokban egy tót ügyvéddel együtt Cseh- és Morvaország főbb helyein felolvasást tartott, hogy a tót népnek vissza kell térnie a csetiekhez. A tót népnek az a létérdeke, hogy teljesen egy és ugyanazon művelődési és gazdasági életet éljen a csehekkel, a tót népnek, ha szláv jellegét a rohamos magyarosítással szemben fenn akarja tartani, kötelessége az is, hogy száz év óta önállóan fejlődő nemzeti nyelvét adja föl és teljesen cseh nyelven írjon és beszéljen, egyszóval olvadjon be egészen a csehbe. A tró lapszerkesztő e cél megvalósítására a prágai Cseh-tót Egységet tartja legalkalmasabbnak, melynek brünni fiókjába százötvenhat új tag iratkozott be a fontos hít hallatára, köztük Mähen György cseh lapszerkesztő és színműíró, aki Jánosik című, tót tárgyú és a magyar nemzetet sértő darabjával három évvel ezelőtt zajos sikert aratott a prágai nemzeti cseh színházban. A cseh sajtó melegen üdvözli a tótok ajánlkozását és a brünni Moravska Orlice cseh napilapa többek közt azt írja, hogy a cseh és tót mindenkor egy volt és olyan viszonyban állott egymáshoz, mint a fa az ágához. Ha pedig a naranadfél milliónyi tót a kulturális, gazdasági és nyelvi téren teljesen beolvad a hétmilliónyi csehbe, akkor a közel tízmilliónyi cseh-szláv nép számbeli többségben lesz az Ausztriában levő németség fölött. E szavakból ki lehet érezni, hogy a cseh lap arra számít, hogy akkor a tótság ki lesz szakítva a magyar államból és Csehországhoz fog tartozni. Tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy a tótok hazaárulása a Stefánek vállalkozásában kimerül. Mert van folytatása is. Dr Blahó Pál volt magyar országgyűlési képviselő most novemberben megkezdődött és mai napig tartó „tanulmányutat“ csinál Észak-Amerikában a tótok között, akiknek beszédeket és felolvasásokat tart. Hogy ez a tanulmányút azonban csak cégér, de Blahónak az igazi célja lázítás a magyarság, sőt általában az osztrák-magyar birodalom ellen, ennek fényes bizonyítékát képezi egyik beszéde, mely a pánszláv irányú Amerikai Tót Nemzeti Egylet hivatalos közlönyében, a pittsburgi Narodne Növénylap 1912. évi november 21-iki számában jelent meg, ahol Blahó szó szerint a következőket mondta: „Minden tót támogassa balkáni szláv testvéreinket, támogassa a Vörös Keresztet, mert eljön az idő, hogy mi is azon helyzetben leszünk és segélyt várunk tőlük. Mielőbb eljön az időpont, mikor azt mondják: Tót testvérek, jöttek közénk, készek vagyunk értetek a harcba menni.“ E kijelentésből úgy látszik, hogy Blahónak egyik célja, hogy Amerikában pénzt gyűjtsön a szláv Vörös Kereszt részére. Ez azonban aligha sikerül. Mert épen most érkezik annak a híre, hogy a csehországi származású Vokolek Vilmos pittsburgi ügyvéd hamis bizonyítványokkal az amerikai tót és szláv segélyegyleteket kerek háromszázezer dollárral, azaz egymillió ötszázezer koronával károsította meg. Mindez azonban semmit sem von le Blahó azon szándékából, hogy ő tulajdonképen azért ment ki Amerikába, hogy az osztrák-magyar birodalom megdöntésére tegye meg mindazt, amit megtehet. E nyilvánvalóvá lett cseh és tót összeesküvésre és hazaárulásra kell, hogy megtegyük észrevételeinket. Először is Stefánek tót szerkesztő csehtót egybeolvadási terv meghiúsításának módját fejtegetjük. Bölcsen tesz kormányunk, hogy négy év óta Árvában, Zólyomban, Trencsénben és Liptóban gazdasági gépeket kölcsönöz mondhatni ingyen a tót gazdáknak. De tovább kell menni Az északnyugati vármegyékben gazdasági és kereskedelmi iskolákat kell állítani, mert akkor ilynemű cseh és morva iskoláktól el lennének vonva a tót ifjak. Azután a Cseh-tót Egység által veszélyeztetett vármegyék területén az összes elemi iskolákat államosítani kellene és mig ez megtörténik, fegyelmi eljárást kell indítani minden olyan tanitó és pap ellen, aki a csehesítés révén a Magyarországtól való elszakadásnak híve. Nem kell tűrni, hogy az iskolai és népkönyvtárakban cseh könyveket és újságokat olvassanak, amiknek legnagyobb része a postai szállításból ki van tiltva. A tót luteránus egyházaknál meg kell valósítani azt a néhai báró Bánffy Dezső miniszterelnöksége alatt, 1897-ben, megkezdett akciót, hogy a tót luteránus egyházak az istentiszteletet ne cseh, hanem tót nyelven tartsák. Nagyobb felügyelet alá kell helyezni a cseh pénzen fölállított tót bankokat és a kereskedelmi törvénybe új szakaszt kell fölvenni, hogy pénzintézet nemzetiségi célokat nem szolgálhat. Mivel a minden rangú és rendű cseh ember a tót felvidéket egész évben, de főleg nyáron át egészen ellepi, szigorúbb felügyelet alá kell őket helyezni és az izgatás legkisebb mérvének megállapítása után ki kell őket utasítani. És ami a legfontosabb, el kell törülni a nemzetiségi törvényt. Ilyen bolond törvény csak nálunk van. Mikor a kiegyezés alkalmával e törvényt megcsinálták, még nem tudták Bécsben, minő veszedelmesek a szlávok. Ma, a balkáni háború folyama alatt, amikor az osztrák szlávok nyíltan állást foglaltak a balkáni szlávok mellett. Bécsben is beláthatják, hogy nem érdemes Magyarországon olyan törvényt föntartani, mely a szláv törekvéseket leplezve védi és nem engedi nőni a magyarság erejét, melyre a dinasztia egyedül támaszkodhatik. Ami pedig dr Blahó Pálnak amerikai körútját illeti, megbotránkozásunknak adunk kifejezést föntebb idézett ama szavai fölött, melyekkel az amerikai tótokat a Vörös Kereszt támogatására buzdította. E kifejezések nyílt lázítást tartalmaznak és bírói megtorlást követelnek. Ajánljuk az ügyészség figyelmébe. Ezzel kapcsolatban készséggel veszszük tudomásul, hogy a cseh Vokolek Vilmos háromszázezer dollárral csalta meg az amerikai tót és egyéb szláv pénzintézeteket. Ezelőtt három évvel a hírhedt Rovnyanek pittsburgi és newyorki bankja csapta be szegény szláv kivándorlóit alattvalóinkat legalább tízmillió koronáig, most meg Vokolek vett ki zsebükből másfél millió koronát. Egy új eszmét vetünk föl: ha a magyar kormány az amerikai magyar ruthének főpásztora, az ukrainista Ortinszky püspök, helyébe tudomásunk szerint már legközelebb magyar hazafias érzésű püspököt fog kiküldeni, hát akkor az ötszázezer és legnagyobb részben római katholikus tót részére is küldhet ki Magyarországból egy püspököt, aki a henye, csalásból élő izgatókkal szemben az óhazához való hűségben meg tudná tartani a naiv és hiszékeny tótokat, akiket hosszú idő óta izgatnak pesti Hírlap 1913. február 13., csütörtök.