Pesti Hírlap, 1913. április (35. évfolyam, 77-102. szám)

1913-04-23 / 96. szám

114 ____ 1913. április 23., szerda, pesti hírlap — (Oscar Wilde barátja.) Londonban hétfőn a legnagyobb érdeklődés közben kezdődött meg az a becsü­letsértési per, amelyet lord Alfred Douglas, Oscar Wilde volt barátja, indított Ar­thur Ransoms ellen, aki egy legutóbb megjelent irodalomtörténeti tanulmányában azt állította, hogy lord Douglas volt Oscar Wilde megrontó­­ja. Neki köszönhette a szerencsétlen költő azt is, hogy perverzitással vádolva a readingi fegyház­­ba került. A tárgyaláson lord Douglas éles sza­vakkal kelt ki Wilde ellen. „Oscar Wilde a leg­borzasztóbb ember volt“, — mondotta — „akivel életemben találkoztam. Ördögi rosszasága nem nélkülözött bizonyos esztétikai karaktert, nekem azonban egész ifjúságomra árnyat vetett, elsza­kított családomtól és rettenetes kétségbeesések­be kergetett. Azt hiszik, hogy Wildet ismeretes elítélése után cserben hagytam Ez nem igaz, miután Wilde már a fegyházban volt, számos levelet intézett hozzám, mely ennek az ellenke­zőjét bizonyítja.“ A bíróság a bizonyítás során a „De profundis“ ismeretlen részeit olvastatta föl Arthur Ransome kívánságára. Felolvasás köz­ben lord Douglas ingerülten ott hagyta a bíró­sági termet. A tárgyalást felfüggesztették és a lordot rávették arra, hogy visszatérjen a terem­be. A lord visszatérése után teljes izgalomban a következőket mondotta: „Nem akarok többet. Wilderől hallani. Azt követelem, hogy a bíró­ság büntesse meg a vádlottat, aki megrágalma­zott! Tisztességes házasember vagyok, az an­gol társaság előkelő tagja, nem tűrhetem azt, hogy irodalmi értekezések címén folytonosan megrágalmazzanak!“ Az ingerült lordot csend­re intette a bíróság, azután folytatták a „De pro­fundis“ felolvasását, amelyben Wilde arról pa­naszkodik, hogy lord Douglas vitte őt romlásba. Ennél a résznél Douglas ingerülten fölugrott: „Ez a legirtózatosabb bizonyíték, amely valaha megh­atott! Egy fegyenc vádol meg engem olyan tettekkel, amelyeket soha el nem követtem, olyan gyalázatosságokat kohol ellenem, amelyek örök időre alkalmasak arra, hogy a becsületemnek ártalmára legyenek!“ A tárgyalást ezután el­­kapálták s igy a londoni előkelő közönségnek kilátása van arra, hogy legközelebb a botrány­­per második felvonásában gyönyörködjék. — (Magyarok katasztrófája idegenben.) Ré­mes szerencsétlenség történt, — mint amerikai le­velezőnk írja — a carnegie-féle nagy acélgyár-te­lepen Homestead Pennsylvánia-i városkában, hol több ezer honfitársunk van megtelepedve. E hó 6-án virradóra ugyanis a gyárteleppel összeköttetésben levő szénbányának bejáratánál az összehalmozódott szénpor iszonyú robbanással felrobbant és a közel­ben gyanútlanul dolgozó 20 munkást roppant erő­vel dobta a messzeségbe. Tizen a munkások közül a mintegy 100 méternyi távolságra eső Monorgahéla folyóba repültek, többen pedig iszonyú égési sebe­ket szenvedve, összeroncsolt testtel maradtak a bá­nyához vezető vágányokon. A szerencsétlenség ál­dozatául esett munkások közül, vagyis azok közül, akik idáig meghaltak , volt magyarországi illetősé­gű és pedig: Franskoff Mihály, Waldó János, Lu­kács György és Ivádi Sándor. Ez utóbbi egyén Nógrád megye, Pobonyi illetőségű nős, négy gyermek atyja. Ivádi temetése nagy részvét mellett ment végbe a homesteadi ref. templomból, hol Harsányi Sándor ref. lelkész megható gyászbeszédet tartott a munka vértanúja felett. Ivádinak és a többi áldo­zatoknak arca a felismerhetlenségig össze van égve. A pittsburgi konzuli hivatal, úgyszintén a megyei halottkém vizsgálatot indítottak a felelősség meg­állapítása irányában.­­ (Lefoglalt cigaretták.) Foreczki József volt fűszerkereskedősegéd apróhirdetések útján akart valami bizalmi álláshoz jutni. Azt hirdette, hogy mindenre vállalkozik. Néhány hét előtt az­tán fölkereste Foreczkit Spander Ádám ügynök, aki háromszáz korona honoráriumért összehozta őt Weisz Sándor ügynökkel. Weisz Törökország­ból cigarettakülönlegességeket csempészett át a határon, társult Fireczkivel s az állam kijátszásá­val igen nagy forgalmat csináltak. A rendőrséget névtelen levél figyelmeztette a visszaélésre: kedden délután a Teréz­ körút 21. számú házban lefoglal­ták a titkos raktárt, húszezer cigarettát. A cégtár­sak ellen megindult az eljárás.­­ (Garázdálkodó vagyonőrzők.) Hétfőn este egy Kazinczy­ utcai kocsmában tizenegy vagyon­őrző mulatott, ahelyett hogy a boltok közelében őrködtek volna. Éjféltájban hajbakaptak a részeg emberek és oldalfegyverükkel támadtak egymás­ra. Rendőrök jöttek, lefegyverezték a duhajkodó őröket és előállították őket a hetedik kerületi ka­pitányságon. Valamennyi ellen eljárást indítottak.­­ (Erkölcs bíróság a női alkalmazottak vé­delmére.) Amerikában ismét egy oly intézményt keltenek életre, amely alkalmas arra, hogy a kon­tinensen is mielőbb utánzásra találjon. Az észak­amerikai Illinois állam törvényhozó testülete a minap elfogadta azt a törvénytervezetet, amely az állam területén erkölcsbíróságo­­at létesít oly cél­ból, hogy a női alkalmazottakat megvédje a mun­kaadók és a férfialkalmazottak visszaélései ellen. Az állam kormányzója, Mr O. Hara így nyilatko­zott az új törvény intenciói felől: Az általunk be­terjesztett és immár elfogadott törvénynek az a feladata, hogy azokat az asszonyokat és leányokat, akik a mai szociális viszonyok folytán kénytelenek önálló kenyérkereső pályára menni és ott megél­hetésükért küzdeni, hogy ezeket a nőket megvé­delmezze a relánk minden oldalról leskelődő erköl­csi veszélyek ellen. A kormányhoz hosszú időn át özönével érkeztek női alkalmazottaktól származó panaszos és kétségbeesett hangú levelek, amelyek­ben keservesen panaszkodnak, hogy a főnökök, fé­­lebbvalók, sőt férfikollégáik részéről is oly bánás­módban részesülnek, amelyet lehetetlen eltűrniök, hacsak nem akarják tisztességüket és becsületüket feláldozni és így züllés útjára kerülni. A rendes bíróságok a hasonló ügyeket nem igen láthatják el, mert hatáskörük nagy általánosságban van meg­állapítva és ezért föltétlenül kívánatos ezen kü­lön­­bíróságok létesítése. Az új erf­ölcsbíróság női ta­gok­ból fog alak­ulni, ami azért is szükséges, mert a női alkalmazottak feszélyezve vannak a férfi bí­rák előtt mindarról vallomást tenni, ami női be­csületüket súlyosan érinti és mindazt elsorolni, a­mit a főnököktől és a kollégáktól kénytelenek állan­dóan elviselni. A nőbírákból alakult erkölcsbiró­­ság alkalmas lesz arra, hogy a fölmerülő panaszo­kat minden részletükben elbírálja és a panaszosok­nak kellő elégtételt szerezzen az őket ért inzultu­sokért.­­ (Orvosi körökből.) Dr Arányi Gusztáv kir. tanácsos, fürdőorvos, Karlsbadban ezidei mű­ködését már megkezdte. Rendel úgy mint eddig Sprudelstrasse, „Goldener Helm“ c. házban.­­ (Az esperes tragédiája.) Városszerte meg­döbbenést keltett Szatmárott, hogy Kiss Bertalan helybeli református esperes öngyilkossá lett. Szíven lőtte magát, és mire segítség érkezhetett volna, már nem volt benne élet. Harminc éve szolgálta a szerencsétlen ember a református egyházat. Legutóbb Szamoskér község lelkésze volt. Derék, tehetséges papnak ismerték és mikor a szatmári református egyház esperes-lel­­készi állása Biky Károly halálával megüresedett, a szatmáriak őt választották meg. Ez már január 12- én történt, de Kiss azóta mind­máig nem foglalta el állását. Beteg volt, szívbaj gyötörte, azonkívül pedig teljes rendben akarta elhagyni a szamoskéri egyházat. Megvárta a szamoskéri papválasztást is, amely a múlt vasárnap folyt le. Ő azt szerette volna, ha a szamoskériek Lőewy Miklós tunyogi lel­készt választják meg a helyére. Maga is részt vett a választási mozgalmakban, ami mód nélkül fölizgat­ta. Mikor pedig jelöltje megbukott a választáson, ezt úgy a szívére vette, hogy egészen belebetegedett. Különben saját szatmári választásának izgalmai is nagyon megviselték. Hétfőn a felesége, akivel csön­des és jó házaséletet élt, elutazott Mátészalkára. Távollétét használta arra a pap, hogy végezzen magával. Délután szíven lőtte magát és rögtön meghalt. Az ötvenöt éves ember két árvát hagyott hátra.­­ (Az eltűnt ruhatár.) Kedden megjelent a főkapitányságon Dufferer Mihály artista-ügynök. Elmondta, hogy szerződést kötött egy angol éne­kestársasággal, amely The 4 Ellenburgas néven szerepelt. A négytagú trupp Miskolcra ment, ahol a Royal-kávéházban szórakoztatta a város közönsé­gét. Az ügynök átadta a leányoknak százhetvenki­­lenc koronát érő ruhatárát, azonban kikötötte, hogy kötelesek ezért minden hónapban hat korona bért fizetni. A társaság el is ment Miskolcra, a hat korona azonban nem igen akart megérkezni. Az ügynök gyanút fogott és sürgette a pénzét, levelet írt a leányoknak, akik azonban semmi életjelt nem adtak magukról A minap a négy angol leány egyike visszajött Budapestre és elmondta az ügy­nöknek, hogy a másik három művésznő megszö­kött. A ruhatárat azonban nem felejtették el ma­gukkal vinni. Erre Dufferer feljelentést tett a rendőrségen, kérve a leányok körözését és letar­tóztatását. Elmondta, hogy a három angol mű­vésznő: Würtzer Karolin, akinek bölcsője a Dob­utcában ringott, Singer Hanzi, aki a Wesselényi­­utcában és Pokorny Margit, aki az Örömvölgy­­utcában pillantotta meg a napvilágot. A rendőr­ség a három leányt keresi* — (Nagyértékű­ fölfedezés a drótnélküli jel­zés terén.) Mr Raymond Ph­illips a napokban mu­tatta be szenzációs találmányát Londonban, a St Georges Hallban, egy szakemberekből álló tár­saság előtt. Ennek a találmánynak lényege abban áll, hogy a tengeren járó hajók a drótnélküli távírás segélyével oly riadó­jelzéseket küldhet­nek a körzetükben úszó hajókra, amelyek önma­­guktól megszólaltatják a drótnélküli távíró­ ké­szülékekkel felszerelt összes hajók vészharang­jait. Eddigelé az volt a szokás, hogy a veszély­ben lévő hajó leadta szikratávíróján az S. O. S. jelzést, ami körülbelül annyit jelentett, hogy: „mentsétek meg lelkeinket!“ Ez a jelzés azonban csak abban az esetben ért el eredményt, ha a kö­zelben lévő hajók távírókezelői szolgálatban vol­tak és a jelzést fölfoghatták. Philipps most oly különleges detektor-készüléket szerkesztett, amely kizárólag az ily vészjelzések fölvételére szolgál és amely mindazokon a hajókon, ame­lyek egy bizonyos zónán belül mozognak, az összes egyéb szikratávíró-üzeneteket kikapcsolja és csupán a vészjelzést tolmácsolja oly módon, hogy a hajók harangjait vagy kürtőit automati­kusan megszólaltatja. Ily módon tehát a távíró­­tiszteknek nem kell a készülék mellett tartózkod­­niuk, hogy a vészjelzéseket fölfoghassák. Ha elgondoljuk, hogy a Titanic katasztrófájának ide­jén, ettől a hajótól alig öt mértföldnyire egy nagy hajó úszott, amely csak azért nem vette föl a Ti­tanic vészjelentéseit, mert a távirótiszt már ágy­ban volt, úgy megállapíthatjuk az új találmány nagy jelentőségét. Ha Philipps készüléke egy év­vel ezelőtt már alkalmazásban áll, bizonyára mindenkit meg lehetett volna menteni a Titanicon. A készülék bemutatása alkalmával a megjelentek el voltak ragadtatva az érdekes és nagyértékű ta­lálmány működésétől.­­ (Egy éjszaka története.) Dr Sebestyén Kálmán kolozsvári ügyvédjelölt egy héttel ezelőtt öngyilkos kísérletet követett el Nagyváradon. Mellbelőtte magát. Meg akart halni, mert elveszí­tette a rábízott pénzt. Kolozsváron hamar híre fu­tott az öngyilkosságnak, s a fiatalember ellen, aki­nek halálát várták a nagyváradi kórházban, princi­pálisa, dr Papp József, följelentést tett sikkasz­tás címén. Az öngyilkost megmentették s minap a kolozsvári ügyvédi kamara is foglalkozott az ügyével. Törölni akarta az ügyvédjelöltek lajstro­mából. A lesújtó intézkedés azonban elmaradt, mert bevárják a bűnügyi nyomozás eredményét. Dr Sebestyén Kálmán most már lábbadozik és rendőri őrizet alatt tartják a kórházban. Nagyváradi tudó­sítónk ma beszélgetett a szerencsétlen fiatalem­berrel : — Rettenetes, — mondotta — hogy sikkasz­tással vádolnak. Részeg voltam, bolond voltam, ez igaz. Meg is akartam bűnhődni érte, de látja, nem sikerült. Azon a szerencsétlen éjszakán mulattunk és én bec­síptem. Az a baj, hogy szeretek kártyázni s ittas fővel ismeretlen, vadidegen emberekkel ül­tem össze. Játszottunk egy nap egy éjjel a kolozs­vári Club-kávéház szeparéjában. A partnereimnek volt pénzük s ez nekem elég volt, hogy bemutatko­zás nélkül leüljek velük. Nyertem is, vesztettem is, ahogy a kártya fordult. Egyszer elfogyott az apró­pénzem s tréfásan kivettem a takarékbetéti köny­vet, amit a principálisom adott át a kamatok föl­vétele végett. Pár koronáról volt szó, de a könyv a partnereimnél maradt s én meg is feledkeztem róla. Elmentem aludni s mikor kijózanodtam, visszaemlékeztem az éjszaka történtekre. Kétségbe­esetten szaladtam mindenfelé, hogy előteremtsem a hiányzó pénzt, de nem tudtam egészen pótolni. Kétezer koronáról volt kiállítva a könyv, de azt hamar konstatáltam, hogy nem vették ki a bank­ból az egész összeget. Hogy kikhez került a taka­rékkönyv fogalmam sincs róla. Mit csináljak? El­jöttem Váradra. Öt napig lézengtem itt. Aztán nyolcvan fillérem maradt. És tudják a többit. Majd ha talpra állok, mindent ki fogok deríteni. Az öngyilkosjelöltet, amint az orvosok enge­dik, Kolozsvárra fogják szállítani. Itt úgy tudják, hogy főnöke, akinek humánus gondolkozása köz­ismert, visszavonja a feljelentést s a szerencsétlen fiatal jogász megmenekül a szégyenletes meghur­­colástól. — (Családirtás Marseilleben.) Borzalmas családi tragédia történt Marseilleben. Egy Tognola Jean nevű ember megölte három kis leányát és a feleségét, akiknek átvágta a torkukat, azután agyonlőtte önmagát. — (Veszettségben megbetegedett egy keres­kedő.) Barts berlini szivarkereskedő, a február közepén ártalmatlanná tett veszett kutya gazdája, veszettségben megbetegedett. A védőoltást nyilván később alkalmazták nála.

Next