Pesti Hírlap, 1913. december (35. évfolyam, 284-295. szám)

1913-12-02 / 284. szám

_____________________ » erre Tisza, aki már minden adatját kiját­szotta? — Pardon, akkor tévedtem. Puff. Szétpukkant a rabulista-h­ólyag. Tisza egész védekezésének, hogy a közös mi­nisztereket az ellenzék által összehívott illésről visszatartotta, az lett volna az egyetlen tűrhető bázisa, ha az összehívó íven az összehívás in­dokaként tényleg magyar belügyi kérdés szere­pelt volna. S mikor kiderül, hogy ez nem igaz, hogy Tisza István meg se nézte az összehívó ívet, hogy olyat olvasott le róla, amit nem is írtak rá, akkor a nagy hasbeszélő szendén be­ismeri, hogy tévedett s azt hiszi, ezzel végleg el is intézte a dolgot. S még ő fortyan föl, mi­kor későbben egy másik megjegyzésére azt kiáltja közbe Andrássy, hogy ezt a miniszter­­elnök maga se hiszi! Így megsérteni azt az embert, aki a legkomolyabban játszik a sza­vakkal! Hiszen ez az ő becsületes foglalkozása! Mintha a késeket nyelő bűvész mutatványait azzal becsülné le valaki, hogy felszól neki a pódiumra: „Tisztelt bűvész úr, ön maga se hiszi el, hogy most tényleg kést nyelt“. Avagy nézzük egy másik szemkápráztató jogászi fejtegetését Tisza Istvánnak. Tehát a Rakovszky kitiltását tartják tör­vénytelennek? S ha a többség tudta, hogy be nem ereszti, miért választotta meg? Hát csak azért, mert a többségnek elsősorban nem jó­­hiszeműnek, hanem udvariasnak kell lennie. És ha a többség véletlenül egy olyan képviselőt választ meg, aki beteg lesz, vagy aki a delegá­ció ülései alatt épen párbajvétsége büntetését üli­j­? Ezt nem mi kérdezzük, ezt Tisza István felelte a delegációban. Ilyen párhuzamokat állított fel sajátszájúlag, ilyen példátlan gát­ugrásokat enged már meg magának a rabu­­liszlika champion úrlovasa. De nem elég. Neki szavakkal azt is be kell bizonyítania, hogy a palotaőrséget törvé­nyesen vitette föl Bécsbe. Hogy a palotaőrség­nek ez a hatásköre nincs benne a törvényben , egy ügyrend nem állhat a törvény fölött, ezt állítja az ellenzék és minden jogász-elme Ma­gyarországon. Tisza pedig azzal felel erre, hogy a házszabályok megfelelő szakasza — tehát megint olyan jogforrás, mely törvényt nem pótolhat — azt mondja, hogy az a képviselő, akit kitiltottak, a kitiltás tartama alatt nem­­léphet egyáltalán a parlament épületébe, kö­vetkezéskép tehát azokba a bizottságokba sem, melyek a parlament épületében tartják ülései­ket. S mivel a magyar delegáció a parlament épületében szokott ülésezni, mikor a delegációk Budapesten működnek, Rakovszky Istvánnak, ha a delegációk most Budapesten működné­nek, nem lehetne belépnie a magyar parlament épületében ülésező delegációba. Íme, de van tehát bizonyítva, hogy miért nem mehet be Rakovszky a magyar delegációba­­ Bécs­ben sem. Mert Tisza szerint, ha a házszabályok megfelelő szakasza kivételt akart volna tenni a delegációval, akkor azt is elő kellett volna írnia, hogy a képviselői kitiltások a parlament egész épületére vonatkoznak ugyan, de nem vonatkoznak a bécsi Magyar Ház épületére is. Már­pedig, ha ezt a házszabályok imperative neth rendelik, akkor a delegációban Budapes­ten is, Bécsben is joga van a palotaőrségnek megjelenni. Az ellenzék azt állítja, hogy ez nincs benn a törvényben? Tisza pedig azt ál­lítja, hogy az ellenkezője sincs benn a tör­vényben, az sincs benn a törvényben, hogy a palotaőrséget tilos a delegációba vinni. S Tisza szerint ez jog szempontjából teljesen elég arra, hogy a palotaőrséget a­­delegációba törvénye­sen bevihessék.* Hogy mi lenne, ha sor kerülne az osz­trák delegációval való közös ülésre? Erre a szelíd ellenzéki kérdezősködésre természetesen adós maradt a válaszszal Tisza, é■ csak Láng Lajos felelt rá úgy, hogy erről még nem gondolkoz­tak. De egészen bizonyosak lehetünk, hogy Tisza, aki szereti a maga rendszerét mindenütt végigvinni, már gondolkozott erről is, hogy Tisza nem haboznék, ha arra kerülne a sor, hogy közös delegációs ülésről ki kellene vezetni egy ellenzékit, akit esetleg osztrák delegátusok jónak látnának közrefogni, hogy megakadá­lyozzák a kivezetését. Egészen bizonyos, hogy Tisza István erre az esetre is gondol m­a már s Balogh fiókjában holnapra ott fekszik majd az 1807 : XII-ik kiegyezési törvény revíziója, mely Ausztriának kötelességévé teszi, hogy a maga delegációjában szintén fegyveres őrség­ről gondoskodjék. Deák Ferenc kikötötte, hogy csak alkotmányos Ausztriával tárgyalunk, mi pedig az alkotmányt, a jogot, a rendet, — ’ ez a saját szavai szerint — a világon mindig katonák, a Gertik tartották fenn. Ha tehát Ausztria azt akarja, hogy Tisza István is al­kotmányos országnak tekintse, akkor meg kel alkotnia a Reichsrathnak is az osztrák palota­őrséget. Addig is azonban, míg Tisza István­­ csinálja az 1867-es kiegyezés ily értelmű s becsületes paritásnak megfelelő revízióját, magyar delegáció bécsi kapujában ott fog át a magyar palotaőr, hadd szokjék hozzá, ha tanuljon tőlünk igazi alkotmányosságot és f­lamentarizmust Ausztria. Mert Tisza Istv­­an van ám egy jó adag bihari magyar nyal­ság , csak azért is megmutatja ő az osztrá­nak a mi külön magyar államiságunkat. Tíz előtt beígérte a magyar zászlót és jelvényt közös hadsereg magyar részére, de az észti kormányok mindmáig nem engedélyezték. S Tisza István csinált boszuból egy egész kit. magyar hadsereget a magyar parlament szá­mára s hogy Ausztriát a sárga irigység egye még Bécsbe is fölviszi azt a magyar delegációba­n az idegennek, aki ezentúl delegációk idején Bécsben jár, az ezeréves zamata magyar alkok Hiányosságról hadd legyen szintén valami fo­galma. Tisza István, Ízelítőül, Bécsben kiraka­tot rendezett belőle. talm­a, felség? Ez egymaga többet ér, mint száz­millió emberé. Mert ennyinek parancsol, óh felséges uram és százmillió boldog, hogy a pa­rancsait lesheti. — Számokat akarok, — fakadt ki türel­metlenül a király. — A lírából éppen elég volt. Számokat akarok, súly- vagy tér- vagy a mér­téket, ahogy akarja, de nekem számokban mondja meg, hogy mennyit ér az én hatal­mam? — Óh, bocsánatot kérek — felelte a mi­niszterelnök, a vén róka és egy jó ötlete tá­madt. — Ez statisztika, — mondta és majd le­­pénynyé lapult a földön — tehát engedje meg felséged, hogy a statisztika miniszterét küld­­jem be válaszadás végett a szobába. A statisztika-ügy minisztere, egy gömbö­lyűre felfújt hólyag, még egy gyűlöletes pillan­tást vetett a principálisára , a vén rókára, az­után sóhajtott egy nagyot és benégykézlábolt a trón elé. Mondanunk se kell, hogy a sóhajtás következtében a felfújt hólyagból üres hólyag lett. — Mennyit ér az én hatalmam? Felelj, — mondta a király. — Óh felséges uram, — siránkozott a hólyag — mindent ebben az országban számon tart az én reszortom, de hogy lehetne olyan merész, olyan felségsértő akarom mondani, hogy a felséged hatalmát is berubrikázza, mint a regisztert. Hogy hány regisztertonna vala­mely kereskedelmi gőzösünk, azt megmondha­tom, felség; de a hatalma, felség, az a statisz­tikán felül áll. — Szamárságokat beszéltél, — mondta a király a hólyagnak — de azért hagylak élni még egy darabig. Ha tüstént elcsapatnék min­den minisztert, aki szamárságokkal traktál vagy hazugságokat deklamál! Minden nap volna új miniszter! Küildd be a főpapot, hadd mondja meg ő, hogy mennyit ér az én hatal­mam? * — Felséges királyom, — mondta a fő­püspök kenettel — ha azt mondanám, hogy annyit ér, mint az Úristen hatalma, akkor vét­kezném az Úr ellen, ha meg azt mondanám, Felség, hogy csak egy hajszállal is kevesebbet, akkor Felséged ellen vétkezném. Diplomatikus egy válasz volt, de lehetett érteni belőle. Azt mondta vele a főpap, hogy a király hatalma éppen annyit ér, mint az Is­tené, aki az égben van. — Ilyenek ezek a papok, — mondta bo­­szos hangon a király. — Nemcsak a botjuk görbe, de a szavuk is . . . Különben kegyelem­ben elmehet. A főpüspök is kimászott — gut is’ gan­gen — mondta németül, mikor ép bőrrel már kívül volt és most az udvari bolond került a király elé a terembe. Aki nagyul még kint ha­salt, már egyikre se volt kiváncsi. Az udvari bolond, az tegezte a királyt és nem csúszva má­szott oda elébe, hanem büszkén lépdelt, mint valami Jupiter. — Hogy mennyit ér a te hatalmad? Ép­pen annyit ér, mint az enyém, — felelte a bo­lond nagy komolyan. — Te megríkatod az or­szágot, én derűre hangolom; a te erőd a jogar, az én erőm a gúny; te gyöngyöket dobhatsz a borukba, akik asztalodnál étkeznek, én m­eg Andrássy a tordaaranyosmegyei alkotmány­­párthoz. A tordaaranyosm­egyei alkotmányéért m­vember 22-én történt megalakulásakor üdvöző sürgönyt küldött az országos alkotmánypárt vezéré­h­ez, gróf Andrássy Gyulához. Az üdvözlő sürgöny­re gróf Andrássy Gyula ifjú báró Jósika Gáborho az ottani alkotmánypárt elnökéhez, a követte a választ küldötte: „A tordaaranyosmegyei alko­mánypárt megalakulásakor hozzám intézett üdvö­letet hálásan köszönöm. Remélem és hiszem, hol az alkotmány és a közéleti erkölcs helyreállításá­ért folytatott küzdelmünk végre is győzedelme­sedni fog.“ Népgyű­lés a sajtójavaslat ellen. Rákoscsaba vasárnap délután a függetlenségi párt, a szociá­demokrata párt és a radikális polgárság a sajtó javaslat ellen nagy népgyűlést rendezett. A gyű­lésen Mónus József és Peterdi Andor elnököltél Dr Czóbel Ernő, a választójogi liga kiküldött majd Héderváry Lehel képviselő, Kürschner­­Józsi beleköpök a borukba, le cimeket osztogatsz , én is osztogatok, testvér. A különbség csak az hogy a tőlem kapott címeket inkább megérdem­lik az emberek, mint amiket királyuktól kaptak De te tudni akarod, testvér, hogy számokban kifejezve, mennyit ér a te hatalmad? Hát a országod közepén egy óriási nagy szántóföld van, buzavetés az egész. Ott találsz egy remete és az,a remete megmondja, számokban mondja meg, hogy mennyit ér a te hatalmad . Nosza fölkerekedett a király és egész ud­vartartásával együtt arra a térségre utazott melyet bolond neki megjelölt. Belekerült ez az utazás vagy három m­ilió forintba, nem is­­ király fizette, hanem az ország, de meg kellet annak lennie. Tudni akarta a lurált, hog­­mennyit ér az ő hatalma, mert ha nem tudj meg pontosan és nem találja elég nagynak, ak­kor tízmillió helyett akár húszmillió katonát , száz csatahajó helyett még háromszázat is kö­vetelt .Jól informálta a bolond. A nagy szántó­föld közepén egy kis szalmakonyhó sárgállott abban lakott a remete. Darócnihás, kámzsas hamisítatlan remete. — Tudni akarod, király, hogy mennyi ér a te hatalmad? Megmondom, királyom. — felelte sóhajtozva a remete. — Forró május vég napon vagy június elején, amikor kezd szén képződni a kalászban, hozasd ide erre a tér­ségre mind a tízmillió katonát, aki ural téget és téged retteg. Kergesd, hajszoltassad me őket kora reggeltől késő estig, kegyelem és meg­állás és szánakozás nélkül, ők izzadni fognál a homlokukról, az arcukról fog patakzani _____Pesti Hírlap_____ ______________1913. december 2., kedd. Belpolitikai hírek.

Next