Pesti Hírlap, 1913. december (35. évfolyam, 284-295. szám)
1913-12-02 / 284. szám
_____________________ » erre Tisza, aki már minden adatját kijátszotta? — Pardon, akkor tévedtem. Puff. Szétpukkant a rabulista-hólyag. Tisza egész védekezésének, hogy a közös minisztereket az ellenzék által összehívott illésről visszatartotta, az lett volna az egyetlen tűrhető bázisa, ha az összehívó íven az összehívás indokaként tényleg magyar belügyi kérdés szerepelt volna. S mikor kiderül, hogy ez nem igaz, hogy Tisza István meg se nézte az összehívó ívet, hogy olyat olvasott le róla, amit nem is írtak rá, akkor a nagy hasbeszélő szendén beismeri, hogy tévedett s azt hiszi, ezzel végleg el is intézte a dolgot. S még ő fortyan föl, mikor későbben egy másik megjegyzésére azt kiáltja közbe Andrássy, hogy ezt a miniszterelnök maga se hiszi! Így megsérteni azt az embert, aki a legkomolyabban játszik a szavakkal! Hiszen ez az ő becsületes foglalkozása! Mintha a késeket nyelő bűvész mutatványait azzal becsülné le valaki, hogy felszól neki a pódiumra: „Tisztelt bűvész úr, ön maga se hiszi el, hogy most tényleg kést nyelt“. Avagy nézzük egy másik szemkápráztató jogászi fejtegetését Tisza Istvánnak. Tehát a Rakovszky kitiltását tartják törvénytelennek? S ha a többség tudta, hogy be nem ereszti, miért választotta meg? Hát csak azért, mert a többségnek elsősorban nem jóhiszeműnek, hanem udvariasnak kell lennie. És ha a többség véletlenül egy olyan képviselőt választ meg, aki beteg lesz, vagy aki a delegáció ülései alatt épen párbajvétsége büntetését ülij? Ezt nem mi kérdezzük, ezt Tisza István felelte a delegációban. Ilyen párhuzamokat állított fel sajátszájúlag, ilyen példátlan gátugrásokat enged már meg magának a rabuliszlika champion úrlovasa. De nem elég. Neki szavakkal azt is be kell bizonyítania, hogy a palotaőrséget törvényesen vitette föl Bécsbe. Hogy a palotaőrségnek ez a hatásköre nincs benne a törvényben , egy ügyrend nem állhat a törvény fölött, ezt állítja az ellenzék és minden jogász-elme Magyarországon. Tisza pedig azzal felel erre, hogy a házszabályok megfelelő szakasza — tehát megint olyan jogforrás, mely törvényt nem pótolhat — azt mondja, hogy az a képviselő, akit kitiltottak, a kitiltás tartama alatt nemléphet egyáltalán a parlament épületébe, következéskép tehát azokba a bizottságokba sem, melyek a parlament épületében tartják üléseiket. S mivel a magyar delegáció a parlament épületében szokott ülésezni, mikor a delegációk Budapesten működnek, Rakovszky Istvánnak, ha a delegációk most Budapesten működnének, nem lehetne belépnie a magyar parlament épületében ülésező delegációba. Íme, de van tehát bizonyítva, hogy miért nem mehet be Rakovszky a magyar delegációba Bécsben sem. Mert Tisza szerint, ha a házszabályok megfelelő szakasza kivételt akart volna tenni a delegációval, akkor azt is elő kellett volna írnia, hogy a képviselői kitiltások a parlament egész épületére vonatkoznak ugyan, de nem vonatkoznak a bécsi Magyar Ház épületére is. Márpedig, ha ezt a házszabályok imperative neth rendelik, akkor a delegációban Budapesten is, Bécsben is joga van a palotaőrségnek megjelenni. Az ellenzék azt állítja, hogy ez nincs benn a törvényben? Tisza pedig azt állítja, hogy az ellenkezője sincs benn a törvényben, az sincs benn a törvényben, hogy a palotaőrséget tilos a delegációba vinni. S Tisza szerint ez jog szempontjából teljesen elég arra, hogy a palotaőrséget adelegációba törvényesen bevihessék.* Hogy mi lenne, ha sor kerülne az osztrák delegációval való közös ülésre? Erre a szelíd ellenzéki kérdezősködésre természetesen adós maradt a válaszszal Tisza, é■ csak Láng Lajos felelt rá úgy, hogy erről még nem gondolkoztak. De egészen bizonyosak lehetünk, hogy Tisza, aki szereti a maga rendszerét mindenütt végigvinni, már gondolkozott erről is, hogy Tisza nem haboznék, ha arra kerülne a sor, hogy közös delegációs ülésről ki kellene vezetni egy ellenzékit, akit esetleg osztrák delegátusok jónak látnának közrefogni, hogy megakadályozzák a kivezetését. Egészen bizonyos, hogy Tisza István erre az esetre is gondol ma már s Balogh fiókjában holnapra ott fekszik majd az 1807 : XII-ik kiegyezési törvény revíziója, mely Ausztriának kötelességévé teszi, hogy a maga delegációjában szintén fegyveres őrségről gondoskodjék. Deák Ferenc kikötötte, hogy csak alkotmányos Ausztriával tárgyalunk, mi pedig az alkotmányt, a jogot, a rendet, — ’ ez a saját szavai szerint — a világon mindig katonák, a Gertik tartották fenn. Ha tehát Ausztria azt akarja, hogy Tisza István is alkotmányos országnak tekintse, akkor meg kel alkotnia a Reichsrathnak is az osztrák palotaőrséget. Addig is azonban, míg Tisza István csinálja az 1867-es kiegyezés ily értelmű s becsületes paritásnak megfelelő revízióját, magyar delegáció bécsi kapujában ott fog át a magyar palotaőr, hadd szokjék hozzá, ha tanuljon tőlünk igazi alkotmányosságot és flamentarizmust Ausztria. Mert Tisza Istvan van ám egy jó adag bihari magyar nyalság , csak azért is megmutatja ő az osztrának a mi külön magyar államiságunkat. Tíz előtt beígérte a magyar zászlót és jelvényt közös hadsereg magyar részére, de az észti kormányok mindmáig nem engedélyezték. S Tisza István csinált boszuból egy egész kit. magyar hadsereget a magyar parlament számára s hogy Ausztriát a sárga irigység egye még Bécsbe is fölviszi azt a magyar delegációban az idegennek, aki ezentúl delegációk idején Bécsben jár, az ezeréves zamata magyar alkok Hiányosságról hadd legyen szintén valami fogalma. Tisza István, Ízelítőül, Bécsben kirakatot rendezett belőle. talma, felség? Ez egymaga többet ér, mint százmillió emberé. Mert ennyinek parancsol, óh felséges uram és százmillió boldog, hogy a parancsait lesheti. — Számokat akarok, — fakadt ki türelmetlenül a király. — A lírából éppen elég volt. Számokat akarok, súly- vagy tér- vagy a mértéket, ahogy akarja, de nekem számokban mondja meg, hogy mennyit ér az én hatalmam? — Óh, bocsánatot kérek — felelte a miniszterelnök, a vén róka és egy jó ötlete támadt. — Ez statisztika, — mondta és majd lepénynyé lapult a földön — tehát engedje meg felséged, hogy a statisztika miniszterét küldjem be válaszadás végett a szobába. A statisztika-ügy minisztere, egy gömbölyűre felfújt hólyag, még egy gyűlöletes pillantást vetett a principálisára , a vén rókára, azután sóhajtott egy nagyot és benégykézlábolt a trón elé. Mondanunk se kell, hogy a sóhajtás következtében a felfújt hólyagból üres hólyag lett. — Mennyit ér az én hatalmam? Felelj, — mondta a király. — Óh felséges uram, — siránkozott a hólyag — mindent ebben az országban számon tart az én reszortom, de hogy lehetne olyan merész, olyan felségsértő akarom mondani, hogy a felséged hatalmát is berubrikázza, mint a regisztert. Hogy hány regisztertonna valamely kereskedelmi gőzösünk, azt megmondhatom, felség; de a hatalma, felség, az a statisztikán felül áll. — Szamárságokat beszéltél, — mondta a király a hólyagnak — de azért hagylak élni még egy darabig. Ha tüstént elcsapatnék minden minisztert, aki szamárságokkal traktál vagy hazugságokat deklamál! Minden nap volna új miniszter! Küildd be a főpapot, hadd mondja meg ő, hogy mennyit ér az én hatalmam? * — Felséges királyom, — mondta a főpüspök kenettel — ha azt mondanám, hogy annyit ér, mint az Úristen hatalma, akkor vétkezném az Úr ellen, ha meg azt mondanám, Felség, hogy csak egy hajszállal is kevesebbet, akkor Felséged ellen vétkezném. Diplomatikus egy válasz volt, de lehetett érteni belőle. Azt mondta vele a főpap, hogy a király hatalma éppen annyit ér, mint az Istené, aki az égben van. — Ilyenek ezek a papok, — mondta boszos hangon a király. — Nemcsak a botjuk görbe, de a szavuk is . . . Különben kegyelemben elmehet. A főpüspök is kimászott — gut is’ gangen — mondta németül, mikor ép bőrrel már kívül volt és most az udvari bolond került a király elé a terembe. Aki nagyul még kint hasalt, már egyikre se volt kiváncsi. Az udvari bolond, az tegezte a királyt és nem csúszva mászott oda elébe, hanem büszkén lépdelt, mint valami Jupiter. — Hogy mennyit ér a te hatalmad? Éppen annyit ér, mint az enyém, — felelte a bolond nagy komolyan. — Te megríkatod az országot, én derűre hangolom; a te erőd a jogar, az én erőm a gúny; te gyöngyöket dobhatsz a borukba, akik asztalodnál étkeznek, én meg Andrássy a tordaaranyosmegyei alkotmánypárthoz. A tordaaranyosmegyei alkotmányéért mvember 22-én történt megalakulásakor üdvöző sürgönyt küldött az országos alkotmánypárt vezéréhez, gróf Andrássy Gyulához. Az üdvözlő sürgönyre gróf Andrássy Gyula ifjú báró Jósika Gáborho az ottani alkotmánypárt elnökéhez, a követte a választ küldötte: „A tordaaranyosmegyei alkománypárt megalakulásakor hozzám intézett üdvöletet hálásan köszönöm. Remélem és hiszem, hol az alkotmány és a közéleti erkölcs helyreállításáért folytatott küzdelmünk végre is győzedelmesedni fog.“ Népgyűlés a sajtójavaslat ellen. Rákoscsaba vasárnap délután a függetlenségi párt, a szociádemokrata párt és a radikális polgárság a sajtó javaslat ellen nagy népgyűlést rendezett. A gyűlésen Mónus József és Peterdi Andor elnököltél Dr Czóbel Ernő, a választójogi liga kiküldött majd Héderváry Lehel képviselő, KürschnerJózsi beleköpök a borukba, le cimeket osztogatsz , én is osztogatok, testvér. A különbség csak az hogy a tőlem kapott címeket inkább megérdemlik az emberek, mint amiket királyuktól kaptak De te tudni akarod, testvér, hogy számokban kifejezve, mennyit ér a te hatalmad? Hát a országod közepén egy óriási nagy szántóföld van, buzavetés az egész. Ott találsz egy remete és az,a remete megmondja, számokban mondja meg, hogy mennyit ér a te hatalmad . Nosza fölkerekedett a király és egész udvartartásával együtt arra a térségre utazott melyet bolond neki megjelölt. Belekerült ez az utazás vagy három milió forintba, nem is király fizette, hanem az ország, de meg kellet annak lennie. Tudni akarta a lurált, hogmennyit ér az ő hatalma, mert ha nem tudj meg pontosan és nem találja elég nagynak, akkor tízmillió helyett akár húszmillió katonát , száz csatahajó helyett még háromszázat is követelt .Jól informálta a bolond. A nagy szántóföld közepén egy kis szalmakonyhó sárgállott abban lakott a remete. Darócnihás, kámzsas hamisítatlan remete. — Tudni akarod, király, hogy mennyi ér a te hatalmad? Megmondom, királyom. — felelte sóhajtozva a remete. — Forró május vég napon vagy június elején, amikor kezd szén képződni a kalászban, hozasd ide erre a térségre mind a tízmillió katonát, aki ural téget és téged retteg. Kergesd, hajszoltassad me őket kora reggeltől késő estig, kegyelem és megállás és szánakozás nélkül, ők izzadni fognál a homlokukról, az arcukról fog patakzani _____Pesti Hírlap_____ ______________1913. december 2., kedd. Belpolitikai hírek.