Pesti Hírlap, 1913. december (35. évfolyam, 296-308. szám)
1913-12-16 / 296. szám
ISIS. december 18., kedd. __________Pesti Hírlap_________ 1 miniszter a pálinka szabad terjesztését kevésbbé veszélyesnek látja, mint a sajtótermékekét. (Derültség.) A sajtót teljesen kiszolgáltatják a hatóságoknak, ami arra szolgál, hogy az ily módon kiszolgáltatott sajtó ne teljesíthesse kötelességét, vagy pedig hamisan informáljon. A javaslat azt mondja, hogy a sajtótermékeket azonos díj mellett kell szállítani, de azt viszont nem mondja, hogy egyes lapokat mások rovására nem szabad favorizálni. Nem fogadja el a javaslatot. (Élénk helyeslés balfelől.) Bizony Ákos, mint hazafiasait gondolkozó ember, kötelességének tartja a magyar sajtószabadság védelmére kelni, mert ez alkotmányunknak valóban utolsó védőbástyája. A sajtó a társadalom legszélesebb köreiben el van terjedve, a reformot tehát nem kell csak úgy zárt ajtók mögött megalkotni. A javaslat megalkotása előtt meg kellett volna hallgatni az érdekelt egyesületeket és a nagyobb lapok szerkesztőit. A nyolc jogász, aki a javaslatot készítette, legnagyobbrészt büntetőjogász. A sajtó ügye nem elsősorban büntetőügy, de még másodsorban sem, a büntető rész tehát a legkevésbbé fontos itt. A helyreigazítási kényszer helyes dolog, de az a mód, ahogy a javaslat rendezi ezt a dolgot, egyáltalában nem megfelelő. A bizonyítékok előterjesztésére szabott korlátozást a legnagyobb abszurdumnak tartja. Keresve sem találhattak volna ennél alkalmatlanabb időt a javaslat tárgyalására. Nem lehet ez másképp, mint hogy a kormányt Koeza vezette a javaslat előterjesztésénél. (Fölkiáltások balról: A gyűlölség!) A javaslat nem hozhat nyugalmat s meg van győződve, ha az ellenzék többségre jut, kötelességének tartja a törvény megváltoztatását. A javaslat határozottan a reakciót szolgálja s meg van győződve, hogy a miniszter a munkapárt érdekében állott e javaslattal is a reakció szolgálatába. (Zajos helyeslés a baloldalon.) A miniszter azt mondja, hogy a közvélemény megunta már a sajtó visszaéléseit . . . Sümegi Vilmos: A kormányét, a panamákat! (Zaj a jobboldalon.) Fráter Lóránd: De fáj a panamai Bizony Ákos megállapítja, hogy a javaslatot nem készítették elő a kötelességszerű gondossággal A kormány működésében azt a tendenciát látja, hogy alkotmányunk fegyverei egymás után hulljanak ki a kezünkből. A miniszter a megelőzésnek a híve. A fiatalkorúaknál a szóló is elfogadja a megelőzést.. De az újságírókat már meg sem lehet kiskorúaknak mondani. A sajtóban minden megelőzés a cenzúra jellegével bír. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) . . . ., Balogh Jenő igazságügyminiszter tagadólag .Lovászy Márton: Tessék megcáfolni! Miért nem felelnek az érveinkre? Bizony Ákos: Az engedélykérésnek a hatósághoz való utalása nem egyéb előzetes cenzúránál. Nem érti, hogzy a falragasznak mi köze van a sajtójavaslathoz, miért kell ezt a kérdést, amely szabályrendeletbe való, sajtójavaslatban szabályozni? Mi vagyunk a legszegényebb ország a civilizált világon s mikor a külföldön mindenütt eltörlik a kauciót, nálunk 50.000 koronára emelik föl. A kormánypárti lapoknak könnyű. Huszár Károly (sárvári): Áll Buda éa és Jeszenszky ! Bizony Ákos azt a célt látja, hogy az igazságügyminiszter az ellenzéki lapokat akarja megölni. (Ügy van a baloldalon.) Az elnök két órakor öt perc szünetet ad. Szünet után tizenöt képviselő van a teremben. Novák János: Kérem a tanácskozásképesség megállapítását. Az elnök: A házszabályok a határozatképességről intézkednek, a tanácskozásképességről nem. Bizony Ákos: A fokozatos felelősség megállapításával a sajtószabadságot bénítják meg. Igaztalannak tartja, hogy a sajtóközlemények fölött a nyomdásznak felülbírálati joga legyen. Ha eddig meg tudtunk lenni a 48-iki törvénynyel , várhattunk volna még addig, amíg nyugodt időben megnyugvást keltő megoldást találtunk volna. Az előzetes lefoglalás intézményét teljesen eltörlendőnek tartja. Meg kell engedni, hogy a vádlott bizonyítékait a főtárgyaláson is előterjeszthesse. Nagyon szerencsétlen a javaslat szövegezése, úgyhogy jogos a félelem, hogy teljes jogbizonytalanság lesz az országban. Ez annál kétségbeejtőbb, mert látjuk a kormány tendenciózus munkáját, hogy mindent kivegyen a nemzet kezéből. I. Napóleon mondotta, hogy ne menjetek a kor vezéreszméje ellen, mert összetipornak benneteket. Figyelmezteti erre a kormányt is. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Nem fogadja el a javaslatot. (Zajos helyeslés és taps a baloldalon.) Tüdős János azt mondja, hogy a kormány és a többsége valóságos gyári munkát végzett a javaslatnál. A javaslat nem egyéb, mint egy része annak a bilincsnek, amelyet egy hatalmi mámorban levő ember, a miniszterelnök készít már kezdettől fogva a szabadságjogok lenyűgözésére. A javaslat legsérelmesebb és legsűrűbben kifogásolt része az amely a sajtótermék terjesztését hatósági engedélytől teszi függővé. Ez határozottan a cenzúra jellegével bír. Elég volna csak a bejelentést kötelezővé tenni, az engedély visszavonása bíróság hatáskörébe volna utalandó. A jogtalanul károsodó tulajdonos részére kártérítést kellene megállapítani. A lapok óvadékának fölemelése az ellenzéki álláspont megnyilvánulását nehezíti meg. A büntetésekre vonatkozó intézkedések túl szigorúak, amit nem lehet jogosan indokolni. A rendőrségnek döntőbírói funkciókat juttat a javaslat, pedig kívánatos volna a sajtórendészet terén a rendőrség hatáskörét csökkenteni. Felemlíti, hogy a 36. §. alkalmat ad a rendőrségnek arra, hogy inquizitórius eljárást indítson nemcsak a sajtóközlemény szerzője ellen, de azok ellen is, akik a sajtóval összeköttetést tartanak fenn: politikusok, közéleti férfiak stb. A kormány iránti bizalmatlanságból nem fogadja el a javaslatot és kéri, vegyék le a napirendről. (Éljenzés és taps balfelől.) Giesswein Sándor azt tartja, hogy bár a vita előrehaladott stádiumban van a javaslatot még továbbra is minden oldalról meg kell vitatni. Két irányzat összefolyását látja a javaslatban az egyik a tisztességtelen sajtó ellen irányul, a másik pedig a politikai abszolutizmusból született. Eszébe juttatja ez azt a képet, amint Győrnél a Duna tiszta vize és a Rába szennyes vize egyesülnek. Nekünk a Duna tiszta vizét meg kell menteni a szennytől. Gróf Károlyi József: Tisza Istvántól! (Helyeslés balfelől.) Giesswein Sándor: Ha fejlődni, haladni akarunk, akkor biztosítani kell az eszmék terjesztésének szabadságát. Kívánja, hogy a sajtót tisztítsák meg a tisztességtelen elemektől, de egyúttal függetlenítsék a mindenkori politikai rendszer befolyásától. A sajtó számára a szabadságot biztosítani kell politikai, közgazdasági és szociális téren; a javaslat ezt nem teszi, hanem abszolutisztikus intézkedései minden sajtóterméket egyaránt sújtanak. Nem akar nagyon a részletekbe behatolni . . . Felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk! Fráter Lóránd: Csak beszélj! Elhallgatunk akár egy évig is! (Derültség.) Giesswein Sándor: A gondolat terjesztésének eszközei között a grammofon mellett miért nem említették fel a mozgófényképeket is. Fráter Lóránd: Az az! Meg a tango! (Nagy derültség.) Giesswein Sándor: Ú Úgy látszik, azért nem vették fel a javaslatba, mert a mozit még nem használták fel politikai célokra. (ügy van balfelől.) Ráth Endre: Hadd ismerje meg a nép Lukács Lászlót ? Giesswein Sándor: A sajtótermékek terjesztését egy, a politikától független tényező kezébe kellene letenni. A 14. §. szerint a sajtótermékek terjesztését minden jelentéktelen ok miatt megtilthatja a belügyminiszter, aki politikai állásánál fogva sem lehet objektív. A politikai hatalom bele fog avatkozni olyan hatáskörbe amely nem hozzá tartozik. Angliában és Amerikában a választásoknál irodalmi termékekre legalább is annyit költenek, mint itt pálinkára és borra. Fernbach Károly: Az lehetetlen! A munkapárt 36 milliót költött el. (Zaj a munkapárton.) Giesswein Sándor: Ez az irodalom mindig a nép kulturális emelésére a nép politikai látkörének emelésére szolgál. Nálunk csak megisszák a választók a bort és pálinkát . . . Kovácsy Kálmán: És leszavaznak az ellenjelöltre. (Derültség.) Giesswein Sándor azt hangoztatja, hogy a nép művelődésének fejlődését fogja megakasztani ez a javaslat. Castelar Emil mondta azt, hogy a világtörténelem az eszmék és érdekek harcából áll, ezek nem sétálnak. A posztján ásítozó rendőrnek ez okán szinte feltűnt, hogy egy magastermetű, elegáns fiatalember kisér a víztoronyhoz vezető széles úton egy rendkívül finom arcú, nyúlánk, nagyon halavány asszonyt. A magányosan sétáló pár jó ideig szótlanul haladt egymás mellett. A férfi végül megszólalt— Ha már egyebet nem is méltányol — mondotta szemrehányó hangon — legalább azt méltányolhatná, hogy kijöttem ide ebben a rossz időben, csakhogy láthassam. — Bérkocsin jött — válaszolta csípősen az asszony — én pedig a villamoson ... És nem hívtam, hogy jöjjön. — Igaz, hogy nem hívott. De higgye el, keserűséget érzek, valahányszor arra gondolok, hogy mostani borzasztó helyzetében hetenként alig egyszer távozhatik hazulról egy-két órára, hogy örökké egyforma és nehéz házi munkájától megszabaduljon. Asszonyom . . . kedves Margit ... ez nagyon szomorú dolog. Az asszony vállat vont. — Megszoktam. — Ez még szomorúbb! — fakadt ki indulatosan a férfi és égő, sötét szemei szinte megmerzselték az asszony nyúlánk alakját, melyre egyszerű, olcsó, világosszürke öltözék simult. — mondja, hogy már megelégelte férje mellett ezt a méltatlan életet. Mondjon csak egy biztató szót . . . — Csodálom, hogy ezt a faggatást nem unta meg, barátom, félév óta. — Kitartásomat is méltányolhatná . . . szerelmemet is. — Szegény férjem, amint tudja . . . — Tudom és elismerem, hogy férje derék, jó ember, —de mit ér? Kitűnő zenei talentum, a legjelesebb professzor, akit valaha ismertem, de mit érnek személyes előnyei, mit képzettsége, tudása, szorgalma, ha nincs szerencséje? Ha nem képes önt tisztességesen eltartani? Vallja be, hogy még cselédje sincs? Az asszony igenlőleg bólintott. — Nincs. Nem telik. — Maga főz, maga jár piacra . . . — Igen, én magam. Takarítok is. — S ezt ily nyugodtan mondja! — Ismétlem, hogy hozzászoktam, — felelte szárazon az asszony. A férfi egy pillanatig társnője tömött, fényes haját nézte, mely felséges szőke korona gyanánt csillogott ki a szegényes bársonyszalagos kalap alól, azután ezt mormogta a foga között— A kétszázötven forintos lakáshoz is hozzászokott . . . —• Ahoz is. — Önnel nem lehet beszélni . . . — Gondolom, valószínűleg, azért, mert emlékező tehetségem jobb, mint az öné. — Arra céloz, hogy férje oldalán egykor kényelmes élete volt? — Igen, arra. — Nyolc évig . . . jegyezte meg epésen a férfi. — Igen, nyolc évig — bólintott fejével az asszony, — én nem felejtettem el és sohasem fogom elfelejteni, hogy midőn férjem megkérte kezemet és kiszabadított hazulról, hol valóságos gyötrelmes pokol volt az életem . . . előre figyelmeztetett, hogy az ő pályája bizonytalan. Lehet, hogy jó dolgom lesz, lehet, hogy rossz. Becsületes és őszinte volt. Nem ámított. Nem biztatott. Nem csalt meg. Inkább barátom, védőm, szabadítom volt, semmint a férjem . . . vagy éppen a szerelmesem. És mindig gyöngéd, mindig nyílt, mindig — jól mondta — derék ember. — Sohasem állítottam az ellenkezőt. — Nem is tehetné, mert ennyire nem lehet igaztalan — folytatta valamivel élénkebben az asszony. — Abban az erdélyi városban, ahová elvitt, jó dolgunk volt. Azonnal kapott alkalmazást, professzor lett az ottani zeneakadémián, s egy sereg tanítvány kereste föl még azonkívül is, a lakásunkon. Köztük ketten az úgynevezett legelőkelőbb körökből is . . . — Az egyik „legelőkelőbb“ én voltam. Az asszony nyugodtan bólintott. — Az egyik ön volt. — Én ön akkor bizonyára azt képzelte, hogy a zene lelkesít . . . — Nem képzeltem semmit, mert akkoriban jóformán alig figyeltem önre. De emlékezetébe kell idéznem, hogy boldogabb és kényelmesebb életet, mint akkoriban az enyém volt, senki sem kívánhat magának! Színházba, bálokra jártam, minden mulatságból kivettem a részemet. Férjem örült, ha mulatni látott. A világ minden aranyát és kedveskedését a lábaim elé rakta volna. Emlékezhetik, hogy többnyire egyedül mentem mindenhová, mert férjem ritkán kisérhetett el: leckeórákat adott, némelykor késő estig. Katonatisztekkel is mulattam, önökkel is, mindenkivel, aki csak utamba került. A vén korában is fiatalos tábornoktól kezdve le egészen a kadétiskolai növendékig mindenkinek az udvarlását szívesen fogadtam. Férjem nem volt féltékeny. Tudta, hogy nem csalom meg s határtalan bizalma engem boldoggá és büszkévé tett. Igen, ott gyönyörű életem volt! Ha ott maradunk, férjem vagyont szerezhetett volna. De elhagytuk a várost, mert betegeskedni kezdtem. Férjem azonnal kijelentette, hogy más városba kell költöznünk. Egy pillanatig sem habozott. Minden gondolkozás nélkül otthagyta tanítványait — köztük önt is — összeköttetéseit, jövedelmező, biztos állását, mindent . . . mindent . . az én kedvemért. (Folyt, követk.) ___________________3