Pesti Hírlap, 1914. január (36. évfolyam, 14-27. szám)
1914-01-16 / 14. szám
1914 január 16., péntek. Pesti Hírlap vényen volt és akit állítólag politikai okokból készülnek most nyugdíjba küldeni, felfordította az urnát olyanformán, hogy a felül helyezett nevek alulra kerültek. Most következett azután az urnából a nevek kihúzása és igy került elő szépen tizenöt közül nyolc ellenzéki név ... A pénteki ülésen Jármy Béla, Szmrecsá- 1yi György, Narancsik József és Bernáth Béla fognak részt venni a sajtójavaslat vitájában. A parlamenti eseményekről részletes tudósításunk itt következik. A képviselőház ülése január 15-én. Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegy órakor megnyitja az ülést. Szász Pál a mentelmi bizottság jelentését terjeszti elő. E szerint Horváth Gyulát és Csuha Istvánt, akik a Ház naplója szerint közbeszólásaikkal az elnöki szék méltóságát sértették, öt-öt napra, Eitner Zsigmondot pedig, aki viselkedésével a Ház tanácskozásait akarta lehetetlenné tenni, tizenöt napra tiltják ki a Ház üléseiből. Őrgróf Pallavicini György: Nem elég! Miért csak hármat tiltanak ki! Sokkal egyszerűbb lenne, ha az egész ellenzéket kitiltanák! Mindjárt ötven napra. Az emöl, felszólítja a kizárt képviselőket, hogy hagyják el a termet. Az elnöki emelvény alatt a szélsőbal második padsorában ül Eitner és felnéz Beöthyre. Percekig néznek egy farkasszemet, mire Beöthy idegesen mozgolódik helyén, csenget és az ülést öt percre felfüggeszti. A munkapárt gyorsan kivonul. Fráter Lóránd pedig elkiáltja magát. — Jön Gerő miniszterelnök! Bevonul a palotaőrség. Huszonnégyen egy ellen. Az elnök kisiel a teremből, magához rendeli a ’képviselőházi Őrség helyettes parancsnokát, Gerő Vilmos századost, és átadja neki a parancsot. Egy palotaőrmester ezalatt alarmírozza az őrséget, a kaszárnyákból, az őrhelyekről, a Ház minden zugából futólépésben érkeznek a revolveres, kardos őrök. Alig telik bele három perc, a középső folyosón teljes fegyverzetben készen áll a palotaőrség. Bertl százados áll a csapat élére, Gerő néhány szót vált vele, átadja a vezényletet, ő a folyosón marad. Bertl vezényel, a csapatnak csak a fele vonul be gyors léptekkel a terembe.— Őrség vigyázz! Utánam indul Benn a teremben. — Állj! Vigyázz! A palotaőrök megállnak egy vonalban, nem úgy, mint tegnap. Eitner Zsigmond a harmadik sorban ül Meskó László mellett. A százados előlép. Laczkovits főterem biztos mellette áll és szól: — Az elnök úr ő nagyméltósága rendelet© értelmében tisztelettel kérem Eitner Zsigmond képviselő urat, hogy a Házat elhagyni szíveskedjék. Eitner nem mozdul. A főterem bizton hátralép, két katona előre. Eitner feláll és kifelé indul. Huszár Károly felkiált: — Huszonnégyen egy elleni A katonák kivonulnak. Eitnert a kapuig kiséri két palotaőr. Tisza ezalatt a folyosón nagy csapat közepén beszól: — Úgy látszik, rendszert akarnak csinálni a palotaőrség alkalmaztatásából. Direkt kegyelmi tény volt, hogy csak olyan enyhén ítélkezett fölöttük a mentelmi bizottság. Tegnap elmulasztottuk, holott nyomban azt kellett volna tenni, a renitens képviselőket újra a mentelmi bizottság elé utasítani Az a tény, hogy ők a teremben maradnak, engedetlenség az elnökkel szemben és a Ház egy határozatával szemben Tegnap elég súlyos volt az ítélet, nem kellett eljárni ellenük, de úgy látszik, most már rendszer lett a dologból, tehát el kell ellenük járni szabály szerint. Eibert újra a mentelmihez. Az elnök: A Ház határozatának érvényt szereztem. (Gúnyos éljenzés a baloldalon.) Felkiáltások Éljen Eitner! Bakonyi Samu: Vigyék tökéletességre a rendszert. Huszár Károly Junker hencegés! Verten Endre: Hóhérmunka volt. Az elnök. E tevékenységem közben azonban azt tapasztaltam, hogy Eitner Zsigmond képviselő úr újra szembehelyezkedett a Ház határozatával. Úgy látszik, hogy a tisztelt képviselő urak ezt rendszerré akarják tenni. Tegnap még nem akartam ezt szóvá tenni, ma azonban kötelességem megkérdezni a tisztelt Házat, nem kívánja-e az engedetlenség ez újabb esetében, amikor az elnöki méltósággal és a Ház határozatával szembehelyezkednek, az engedetlenkedő képviselőt újból a mentelmi bizottság elé állítani? Felkiáltások balról: Pfuj Pfuj! Justh János: Mi lesz a lefoglalt fizetésekkel? Bartos János: A büntetéspénz a pártkasszába megy! Huszár Károly: Lukács fogja elszámolni a büntetéspénzeket ! Benedek János: Elnök úr, tudja már a holnapi szónokok névsorát? Azokra utazzon, azokat tiltsa ki! A munkapárt felállt és megszavazta az elnök indítványát, és Eitner Zsigmondot újra a mentelmi bizottság elé állítja. Ezután a napirend tárgytársa következett, a sajtóvita folytatása. Gróf Esterházy Móric szólalt fel elsőnek. Nem kecsegtető e házban a mai politikai viszonyok között felszólalni Kétszeresen érzi az áldatlan helyzet súlyát. A múltban is képviselő volt, de hallgatott, ma azonban fájdalmas érzéssel szívében, lelki- ismerete tiltakozásra szólítja, úgy is, mint kon-szervatív gondolkozás és ember, úgy is mint magyar ember, megdöbbenve látja a többségi politika ily kíméletlen érvényesítését. Gróf Andrássy Gyula: Önző érvényesítését! Gróf Esterházy Móric: Ebben az abnorans időben kétszer. gonddal kellett volna megszerkeszteni ezt a javaslatot, amely minden helyes rendelíkezést nélkülöz és nem egyéb, mint a párthatalomnak hadüzenete a sajtó ellen. (Helyeslés.) A hely- reigazítási jog kodifikálását a legszélsőbb álláspont sem helyteleníti. De ha van forma, amely szerencsétlennek mondható, akkor a törvényjavaslatban megalkotott helyreigazítási szakasz az. (Helyeslés a baloldalon.) Gróf Andrássy Gyula: Non Sens. Gróf Esterházy Móric: Elvégre minden megmagyarázható, mindent megfejt a filozófia, a chémia, de hogy Magyarországon hogy tesz bíróból esküdttárs, ezt soha sem fogja megérteni, megmagyarázni senki sem. (Helyeslés és taps a baloldalon.) A javaslatnak a lapok terjesztésére vonatkozó szakaszai teljesen ellentétben állanak minden elfogulatlanul, tisztességesen és okosan gondolkozó embernek a terjesztés szabadságáról alkotott véleményével. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Bródy Ernő: Nagyon helyes. Gróf Esterházy Móric: A mai időpont szerinte nem alkalmas a javaslat tárgyalására. Komoly kodifikacionális munka ilyen politikai miliőben nem történhetik. Épp azért azokhoz csatlakozik, akik a javaslatnak a napirendről való levételét kérik. Polemizál az előadóval és azt állítja, hogy olyan országban, ahol a kormány a pausálókat kegyként osztogatja, nem lehet a kormánytól függő közigazgatási hatóságokra bízni a lap terjesztését ,s árusítását, pályaudvarokról való kitiltását, utcáról való eltiltását. A helyreigazítási kényszerre vonatkozólag ismerteti a német törvényt, amelynek két helyes rendelkezését nálunk is alkalmazni kellene. ki kellene mondani, hogy a rektifikáció büntetendő közleményt nem tartalmazhat és hogy a helyreigazítást a helyreigazítónak személyesen kell aláírni, továbbá, hogy a helyreligazításba harmadik személyt nem szabad bevonni, mert ezzel módot adnak más személynek is arra, hogy másnap ő is nyilatkozzék, így tulajdonképpen egész rektifikációjavina indulhat meg, ha a törvényben nem gondoskodunk megfelelő korlátozásról. A törvényjavaslat pongyolaságát mutatja az is, hogy az egyik szakasz kimondja, hogy sajtóterméket nyilvános helyen közszemlére lehet állítani engedély nélkül, a másik szakasz azt mondja, hogy az utcai falragaszhoz hatósági engedély kell. Hát sajtótermék-e a plakát, vagy nem? Ha a plakát sajtótermék, akkor minek kell hozzá engedély? Vagy mondják ki, hogy a plakát nem sajtótermék. Bródy Ernő: Ez a cenzúra! Gróf Esterházy Móric: Ha cenzúra, akkor mondják ki ezt egész nyíltan. (Taps.) Vadász Lipót államtitkár: Majd meg fogom magyarázni ! Huszár Károly: Ha Tisza megengedi! Bródy Ernő: Gyönyörű törvény lesz, amelyhez már javaslat korában külön magyarázatok kellenek ! Vártán Endre: Természetesen választásoknál külön magyarázat lesz, hogy milyen plakátot lehet kiragasztani. Gróf Esterházy Móric: Vázsonyi Vilmos ezt már szóvá tette és akkor az igazságügyminiszter olyan nyilatkozatot tett, hogy a plakátokra a hatóságtól nem kell engedélyt kérni, kivéve ha a közrendbe ütköznek. (Nagy derültség.) Hát mit jelent ez a nyilatkozat? Kell engedély vagy sem? Patényi Géza: Kisvárdai stílus! Gál Sándor: Szándékosan úgy csinálják a törvényt, hogy azt magyarázzák bele, ami nekik tetszik. Bartos János: A munkapárti falragaszokat is szabad ragasztani, az ellenzékieket nem. Gróf Esterházy Móric: A kolportázsra vonatkozó egyik szakasz azt mondja, hogy megvonható attól a laptól, amely osztály, nemzetiség, hitfelekezet elleni gyűlölet fölkeltésére alkalmas. Bródy Ernő: Ki dönti azt el? Székely Aladár: Ha nem is izgatás, akkor is alkalmas. Gróf Esterházy Móric: Olyan hátramaradott országban, mint Magyarország, bűn egy fontos törvényjavaslat, legfontosabb szakaszát igy fogalmazni. Nem a cikk szerzőjének a véleményéről van tehát itt szó, hanem arról a hatásról, amit a cikk az olvasó lelkiállapotában kelt. A kolportázst könnyelműen függővé akarják tenni egy hangulattól, amely a hatóság előtt ismeretlen és csak az olvasó lelkében él. A telepátia oly magas fokát tételezi fel az igazságügyminiszter a hatóságoktól, amely rendes körülmények között józan észszel alig képzelhető. (Taps a baloldalon.) Hiszen ha ezt méltóztatnak kritérium gyanánt elfogadni, akkor végtére minden valamire való vadászpuska vagy automobil ki volna tiltandó a forgalomból, mert ez mind alkalmas arra, hogy gyűlöletet keltsen. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Hiszen ott van az az igazán nem osztálygyűlöletre szító világlap, a Newyork Herald párisi kiadása, az gyönyörű- u tómai megírja hasábokon keresztül, hogy a pépési arisztokrácia Európában, Amerika partban és mindenütt melyik szálloda fürdőn mit eszik és hogyan kártyázik, a kott. Nem bírom. Értse meg: nem bírom. Hát én többé abba a faluba be nem teszem a lábamat. De azt is tudom, hogy ezzel kárt okozok a falunak. Mert hiszen míg maguk új tanítót kapnak, abba idő telik. Hát arra való kárpótlásul otthagyom mindenemet, amim ott van. Egyebet nem tehetek. Isten áldja meg. Megszorítottam a kezét, megcsókoltam az arcát, otthagytam. Befordultam a templomba. Az öreg egy szót nem bírt szólni elképezettségében. De tudtam, hogyvégre is felocsúdik s utánam kocog. Azért mentem be A templomba. Én ott se meg nem álltam, se térdet nem hajtottam, csak átmentem rajta, mint valami átjárón, a ki a sekrestye-ajtón. Mikorra az én bíróm belépett, már akkor én az oldalsó utcán haladtam kifelé a városból. S mentem, mentem. Föl se néztem, hogy merre megyek. Menni fogok fogyásig, mint a veszett kutya. * És ez így volt jól. Más helyek, más fák, más arcok, más beszédek, talán nem is igaz, hogy Hedvig a feleségem volt. Dani a fiam volt. Nem igaz, álmodtam. Valahonnan jövök, de nem tudom honnan. Csak a szemem vizes. Valahova megyek, de nem tudom hova. Jó, hogy ilyesmiket is el lehet gondolni. Csak az est szörnyű és az éj, mikor a fantázia kihozza a sírból a gyermeket és az anyját, a akármerre fordulok, őket látom, hallom. — Danim, — mondja Hedvig. — Apukám, — mondja a fiam. Ha behunyom a szememet, akkor is látom őket. Ha bedugom a fülemet, akkor ialáltam, amit mondanak .— Itt fáj apukám, a torkom. Sehol le nem ültem, mentem egész éjjel. Csorgó szemmel. Gyalog. És csak azt áhítottam, hogy kivilágosodjon, megint nappal legyen. Hogy azt gondolhassam: álmodtam. Virradt. Világosodott. Vasúti töltést találtam. A sínek közt haladtam tovább az állomásig. Nem törődtem vele, micsoda állomás. Csak a jegytáblát néztem a pénztár mellett: hova váltsak jegyet? A szemem a Selmecbánya nevet fogta meg: oda váltottam jegyet, harmadik osztályút. Mit akarok én Selmecbányán? Semmit. Leszállok. Betérek egy vendéglőbe, alszol?. Aztán megyek tovább. Amerre a szél fuj. Hát lássa nem csak a vádlód ösztönében van meg, hogy helyet változtasson, ha valahol rászomorodik az élet. Űzött vad olykor az ember is. Dehát mitől kell menekülnünk? — hiszen a fájdalmunkat magunkkal hordozzuk. A fantáziánktól kell menekülnünk. Dehát ugye, azt is magunkkal hordozzuk? Magunkkal. Mint valami hosszú és nehéz fekete pókhálót. Az szakadozik le rólunk, mentél tovább, mentől messzebbre megyünk a fájdalmunk helyétől. Minden új látvány, minden új hang egy-egy tüskebokor, amelyben egy-egy foszlánya elmarad a fekete pókhálónak. Naprólnapra könnyebbedik a terhe, fakul a feketesége. Végre csak annyi marad, amennyi a szívünkre már annyira rátekeredett, hogy letéphetetlen. " Mert az már belenőtt. * (Folyt. köv.). " 3