Pesti Hírlap, 1914. február (36. évfolyam, 41-51. szám)

1914-02-17 / 41. szám

A Pesti Hírlap­­• 1914. február 17., kedde S meg kellett érnünk, nagyhatalom létünkre, hogy mikor a békekötés után bukaresti köve­tünk gratulált a román külügyminiszternek az „ideglenes“ területrendezéshez, az fagyosan úgy válaszoljon, hogy „Tévedni méltóztatik, a gra­tulációt ily értelemben el nem fogadhatom, mert a rendezés s­em ideiglenes, hanem végleges jellegű“. Persze, Románia külügyminisztere előbb tudta, mint Berchtor, hogy a monarchia szö­vetségese, Németország, maga sem fogja helye­selni a revízió gondolatát... S most Wied herceg nemsokára bevonul Albániába s állítólag az ő fejedelemsége körül voltak oly bokrosak Berchtold érdemei, hogy a bevonulás küszöbén és a föntebb fölsorolt te­mérdek egyéb érdemei után meg kellett jutal­mazni a nagykereszttel Mert a független Albá­nia körül tényleg a legnagyobbak Berch­­told érdemei! Igaz, hogy az albán nép fele ki­szorult Albániából, igaz, hogy az önálló Albá­nia területe úgy megszűkült, annyira vissza­­szokíttatott az adriai hegységekbe, hogy az al­bán államra már születésekor rányomták az életképtelenség bélyegét, — de Albánia így leg­alább a tenger felé fog természetszerűleg gravi­tated s Olaszország érdekszférájába igyekszik majd jutni. Ezért a nagy érdeméért Ugyan jobban illett volna, ha Berchtold a legnagyobb olasz rendjelet kapja s nem a magyar Szent István-rend nagykeresztjét, de hát ami késik, nem múlik. Első keresztény királyunk szelleme pedig ne nyugtalankodjék, hogy Berchtold is megkap­ta a nevére alapított rend nagykeresztjét. Hi­szen azzal kezdtük, hogy sokan, nagyon sokan kapták meg már ezt a nagykeresztet és sok mindent el kell tűrnie egy olyan névnek, melyet az első magyar keresztény király viselt. Szent István jobbját és koronáját Budavárában őr­zik, az Adria hullámait szintén az ő nevével szeli már egy Dreadnought, miért ne legyen Berchtold Dipólnak is egy Szent Istvánra em­lékeztető nagykeresztje? Hiszen ha az a jobb ütni tudna! Vagy ha az a Dreadnought érző lény volna, aki a pillanatban értesül arról, hogy Hát csak feküdjenek, nyugodjanak. Csak reggel kívánom én, hogy talpon legyenek. A kúttól egy nőalak ugrott el. Bizonyosan meghallotta a cipőm kopogását, s meg is is­merte. Csak elsuhant, mint valami árnyék, s a konyha felé Hint el. Én is megismertem, hogy a Valér leány. Aztán egy férfialak mozdult el a tattól. Az csizmában kocogott az istáló felé. «— Te vagy Bandi? — Én vagyok, tekintetes uram, — feleli röstelkedd hangon. Kinéztem, hogy a téglából nem lopnak--e az oláhok._ Nem szóltam rá. Ő azonban megfordult meg, s megállt: — A tehén az éjjel is aligha ellik meg, te­kintetes uram. — Jó-jó, lelökhetsz. A kulcsot az ajtó fölé egy résbe szokta dugni Margit. Kitapogattam. Beléptem. Gyer­tyát gyújtottam. Az asztalon egy pohár tej, tálcán, és mel­lette asztalkendő alatt kenyérszetet. Margit ágya meg van bontva. Mellette a széken a nappali ruhája, ahogy a lovaglóba átöltözött. Nem sie­tett, mert összehajtogatta. Az íróasztalán azon­ban ott­ találom az aranyozott dugója parfönös üvegcséjét, amelyikkel a haját szokta illatosí­tani. A fésűjét is künn­felejtette. Ez már sie­tésre vall. S minek fésülködött? Minek parfö­­nözte a haját? Ismét elnehezül a mellem. Dugom a gyertyát, mégegyszer végigku­­tatom a könyvszekrényt. Keresem Markovicsot. Ha nincs, elégette. Ha elégette, azért égette el, hogy a s­ieno-irást meg ne tanulhassam. A könyv nincs. De hátha csak azért égette el, mert ron­gyos volt? Hogy több helye legyen a szekrény­ben? Munkapárti semi­etbeosztás. — Tisza István cáfolni akar. — Gróf Tisza István miniszterelnök úr a tőle már megszokott lovagiassággal és jóindulattal, amelyet a margitszigeti panama dolgában is volt alkalma a Pesti Hírlapnak tapasztalnia. Az Új­ság szerkesztőjéhez intézett levél alakjában cá­folni akarja a Pesti Hírlap február 18-iki szá­mában „Munkapárti kerületi beosztás“ címen megjelent cikkem néhány állítását, amelyeket példaként ragadott ki a sok közül, hogy cáfol­hasson természetesen az ő általánosan ismert erőszakos bihari modorában. Ez a cáfolat azon­­ban nem sikerült, de nyilvánvalóvá tette, hogy a miniszterelnök úr nem olvasta a megcáfolni próbált közleményt megelőzőleg a Pesti Hírlap február 7- és 8-iki számában megjelent „Az új választókerületek“ című­ cikkeket, amelyeknek csak folytatása volt az e hó 13-ikán közölt „Munkapárti kerületi beosztás“ című közlemé­nyem, — vagy ha olvasta is, nem értette meg, mert­ különben nem árult volna el annyi tájéko­zatlanságot és annyi rosszindulatot, sőt nem tet­te volna ki magát annak sem, hogy épen az ál­tala elárult adatokat használhassam föl annak bizonyítására, hogy a választókerületek beosztá­sánál egyedül a munkapárt házi érdeke vezette. Magában a törvényjavaslat indokolásában is benne foglaltatik a népszama átlaga, a kerüle­tek arányos beosztására. Ezt az átlagot az indo­kolás 41.700 lélekben állapítja meg. Ahol túlsá­gosan alacsony a kerületi népszámátlag, ott emel­te a javaslat a kerületek számát az igazság és méltányosság ellenére, ahol pedig túl magas, ott leszállította a javaslat a kerületek számát az igazság, jog és méltányosság letiprásával, így ér­tettem én ezt és így értette más is. Csak Tisza István nem­ Mert hogy én tudtam, hogy Eszter­gom vármegyének de facto eddig is három vá­lasztókerülete volt, bizonyítja a február 7-én megjelent cikkemben a magyar vármegyék cso­portosításáról szóló táblázat. Csak azt kellett volna megtekinteni és rögtön nem használta vol­na föl ezt a látszólagos tévedést cáfolatnak. De miután a javaslat nem tartotta meg az általános és az indokolásban 41.700-ban megállapított nép­ig állott a gyertyával, mint valami vilá­gító szobor. Szobor, amelynek nincsen agya­­geleje. So gondolata. Csak valami búg a fejé­ben, mint az üres csigában. Az óra hangos zengéssel verte a kilencet. S arra a hangra újra megindult a fejemben a gondolkodás. Minek keresem én Markovicsot? hiszen ott a naplója! . . .­­ mintha a végitéleti rézkürtökön har­sogna Ott a szó az egész szobában, az egész vi­lágon, égen-földön harsogna ez a szó: a nap­lója!!! Hol a kulcs? A kulcsotokét az aprópénzes erszényében szokta tartani. Az erszény a kabátjában van. Hol a kabátja? A széken. Tapogatom . .. ” Az erszény nincs benne. Hol lehet? Szemlélődök a szék körül, hátha le­esett? Keresem, mintha az életem folytatása volna. Keresem, mintha a holnapi napot keres­ném, amelynek meg kell lennie, hogy holnap­után is következhessen . , , De nini, mit keresem én azt a kulcsocs­­kát! hiszen tudom még hogyan nyitott zárat az én lakatos-tudományú őrmesterem" Csak egy görbe szeg, s a balkéz mutató ujjával felfelé szorítsd. A szöges katulyát a másik szobában lát­tam, az Íróasztalom kacatos fiókjában. Ahogy lepek, a padló reccsen. Megdöbbe­nek, mint a tolvaj. Pedig máskor is reccsent. Nincs leszögezve. Nem vitték-e ki azt a katulyát? Talán nem. Kern: itt van! .Vékonyka szög kell és fnsz­számátlagot, az aránytalanságot mindenütt csak az önző pártérdek indokolja és semmi más; bi­zonyítom ezt Tisza cáfolatából magából, amely­nek tárgyi részével érdemes csak foglalkozni. A handabandázás maradjon csak az 5 fegyvere. Esztergom vármegye választóinak száma 83 százalékban magyar a miniszterelnök szerint. Azonban ő maga sem tudja, hogy az új törvény­javaslat alapján hogyan fog ingadozni ez a szá­zalék hiszen még nincsen a kezében összeírás róla. A megy­e lakossága 1880-ban a népszámlá­lási adatok szerint csak 79 százalékában volt magyar, 12 százalékában német és 8 százal­éká­­ban tót. Tehát a német-tót kisebbség tekintélyes. A kerületek beosztása volt és marad: az I. ke­rület Esztergom város, önálló választókerület 10.67.A polgári lakossággal Mindig kormánypárti volt a képviselője, jelenleg is munkapárti az, a­kl­ik a doroghi választókerület; a legutóbbi nép­számlálás szerint a népességéből 20.668 magyar, 8659 német és­­6303 tót, képviselője jelenleg Sze­­czelláry György munkapárti. A magyarok csak­nem minden választáson állíttattak jelöltet, azon­ban a német és tót választókkal mindig a kor­mánypárt győzött ,így a legutóbbi választáson is. E járás huszonhárom községe közül hét tót és hét német, tehát a községek többsége is nem­zetiségi és így a nemzetiségekből alakult ki a kormánypárti többség. A III-ik kerület, Köböl­kút, tiszta magyar járás, csupán Kúrál a tót község. A kerület mindig ellenzéki volt, ma is ellenzéki képviseli, Köbek­ Kornél. Ha Tisza el­olvassa és megnézi a Pesti Hírlap február 7-iki számában „Az új választókerületek“ c. cikket, láthatta volna, hogy igazságos beosztás alapján (lásd a magyar vármegyék csoportosítása alatt) Esztergom vármegyét csak két kerület illette vol­na meg a létszámátlag szerint. Ott tehát emelték, illetőleg pártérdekből meghagyták a három ke­rületet, mert a köbölkúti függetlenségi kerületet nem lehetett eltüntetni anélkül, hogy a munka­párt eddigi két biztos kerületéből az egyiket el ne veszí­tette volna. Semmiféle mesterkedéssel sem lehetett igazságos beosztással eltüntetni az ellen­zéki magyar kerületet. Ezért kénytelenségből és pártérdekből meghagyták. Hogy nem szaporították Esztergom régi három kerületét, az igaz. De az aránytalanság és igaz­ságtalanság a népesebb, jobban szaporodó ott tiszta szinmagyar Győr vármegyével szemben ott van, hogy Esztergom megye kerületeinek számát szú; a kulcsocska nem nagyobb egy svéd­­gyűjtésszálnál. Vékony szög van is bőven, de hosszú nincs. Hátha valami drótot görbítenék meg? Arra kalapács se kell, csak fogó. Hol is találok drótot és fogót? Eszembe villan a kolozsvári láda. Az or­vos beletette a fogócskát is, drótot is. Az ugyan vékonyka drót, de azok a szegek, amelyekkel a ládát leszögezte . . . Átmegyek a másik szobába, amelyben a láda azonképp hevert, ahogy meghoztam. Ott voltak a fölös bútoraink is egymáson össze­vissza mint a bútoros boltokban, Székek, asz­talok lábbal ,fölfelé, A kalapdobozok szinte to­ronyban egymáson. A fővárosban vett tapéták tekercses kárpitok, szőnyegek, uj bútorok is azon gyékényburkolatban, ahogy a vasútról megérkeztek. Minden nagy összevisszaságban, A nagy aranyozott tükör mellett bádog­szén­­tartó. A diszpipatartó mellett a petróleumom bődön Ott tartottuk, hogy a cselédek ne járja­nak rá. Fölteszem a gyertyát egy almáriom sar­kára, s előveszem a ládát tapéták és szőnyegek mögül, két szekrény közül. Mivel feszítsem ki? Az őzlábnyelű papírmetsző tőrrel Az Író­asztalomon van. Könnyű munka volt. Minden oldalon könnyen omolt a tőr, a födelét egészben levet­tem. Jó hosszú vékony szögek. Hát most csak a fogót keressük meg. Fölállítom a ládát egy asztalra, hogy könnyebben keressek. Ahogy levonom a széDU- takarót, csak elhökölök. Abban a gyertyavilá­­gos homályban ahogy előtűnik és felém mozdul az a vigyorgó csontember, s a két karját a feje fölé emeli,­­ mintha sujtásra emelne . .. oly­­, hogy a nagyhatalmi prestige-ünk egy Berchtold Lipót vállain nyugszik . . . szégyenleteben men­ten léket kapna és elsülyedne.

Next