Pesti Hírlap, 1914. március (36. évfolyam, 52-64. szám)
1914-03-01 / 52. szám
2 díszét, jogainak tiszteletben tartását, a korona tekintélyét őrzi. Ez a közjogi és politikai őrszolgálat nem kevésbbé fontos úgy a nemzetre, mint a királyra nézve. Mert nemcsak azoktól a tolvajoktól kell félni, akik a koronát ellopják, hanem azoktól is, akik a korona viselőjének szeretetét sajátítják el ferde vagy hiányos információkkal. És báró Wesselényi híven teljesítette ezt a magasabb koronaőri tisztségét, midőn figyelmeztette a koronát, hogy szándékosan téves információkkal félrevezetik. Mert ebben az országban mindenki meg van arról győződve, hogy ha tényekről és szándékokról, eseményekről és aspirációkról, a nemzet érzelmeiről és az ország helyzetéről teljesen híven informálták volna a koronát, akkor a kormány nem követhette volna el azokat a cselekedeteit, amelyek alatt most egy ország nyög. A mi királyunk szigorú lelkiismeretességgel ragaszkodik az alkotmányosságnak és parlamentarizmusnak formáihoz és csak a hivatalban levő miniszterektől kér tanácsokat. Ennélfogva az aktív minisztereknek kétszeres kötelességük, hogy minden nagy és kis kérdésben hiven informálják a koronát, semmit el ne hallgassanak és el ne ferdítsenek. Lelkiismeretes miniszterelnök félretesz minden egyéni ambíciót és pártérdeket s csak a dinasztia és a nemzet érdekét szolgálja minden információjával és tanácsával. Nos, a korona őre most azzal vádolja a korona tanácsosát, hogy az utóbbi félrevezette a koronát. Ezt a vádat meg kell hallani Bécsben is. És e vád alól csak ténybeli bizonyítékokkal igazolhatná magát a miniszterelnök úr. Hogy ezt megkönnyítsük neki, fölvetünk néhány kérdést, hogy vajon ezekben az ügyekben híven, pontosan és részletesen informálta-e a koronát? S tudja-e a korona a valódi tényállást a munkapárti kormányzat minden fázisáról? Például tudja-e a korona, hogy a mai többség az állampénztártól elvont milliókon választatott meg? S hogy a választási költségek négy és fél milliójának megszerzéséről a bíróság ő felsége a király nevében azt mondotta ki, hogy az panama? Tudja-e a korona az egész munkapárti kassza tartalmának nagyságát s annak eredetét? Tudja-e, hogy a mai többség még ilyen eszközök alkalmazása mellett sem képviseli az ország választóinak többségét, tehát nem képviseli a nemzet akaratát? Tudja-e a másfél milliós pinka-pénz hiteles történetét? Tudja-e a várpalotai birtok közvetítésének proviziós históriáját? Tudja-e, hogy házszabályok és törvények megsértésével hozattak törvények junius 4-ike óta több ízben s hogy az eléje szentesítés végett terjesztett törvényjavaslatok egy részének tárgyalásáról az ellenzék fegyveres erővel kivezetett? Tudja-e, hogy a munkapárti törvénygyár egész sereg hibás törvényt literált, amit majd később ki kell selejtezni? Tudja-e, hogy a választói törvénytől az esküdtszéken át a sajtótörvényig minden alkotásnál csak a maga hatalmát kereste a kormány s ezért negligálta úgy a koronának, mint a nemzetnek érdekeit? Tudja-e, hogy az a magyar sajtó, mely most békéba vezetett, mindig hű volt a koronához s mindig csak szeretetet zeng a dinasztiáról, csak a kormányt kritizálja? Tudja-e, hogy e kormány rémuralma alatt mennyit szenved a nemzet? Tudja-e, hogy a Tisza román paktuma azt a magyar nemzetet szorítja háttérbe s igyekszik eloláhosítani, mely a Halmburg-trón legbiztosabb támasza s azt az oláhságot juttatja kedvezményes jogokhoz, amely kifelé gravitál? Tudja-e tehát, hogy a kormánynak ez a destruktív nemzetiségi politikája következményeiben dinasztiaellenes? Ha Tisza lelkiismerete nyugodt, hogy ő ezekben a kérdésekben hiven informálta s csakugyan nem vezette félre a koronát, akkor proponálja a koronának, hogy hallgassa meg az ellenzék vezéreit is és engedje magát informáltatni a koronaőr által is. Majd el fogja akkor dönteni maga a korona, hogy ki vezeti félre? Vargha államtitkár képviselőjelöltsége. Abrudbányáról jelentik, hogy a Rosenberg Gyula halálával megüresedett mandátumra a munkapárti választól, az újonan kinevezett kereskedelmi államtitkárt, Vargha Gyulát jelölik.tam és dideregve bújtam a jéghideg takaró alá. A faggyúgyertya rosszul világított, a bele kinyúlt, bánatosan lekrokkant, vettem a koppantót és lecsíptem, úgy éreztem, hogy három századot fejeztem le vele. Bocsássanak meg az urak, hogy ilyen részletesen adom elő ezt a históriát, de az az érzésem, hogy megcsalnám, megkárosítanám önöket, ha csak egy parányi mozzanatot is elhallgatnék. Mert itt minden kis részlet hozzátartozik a történethez. Azt hiszem, csak a körülmények, a helyzet teljes ismerete mellett juthatnak el önök is ahhoz a lélekállapothoz, amelyben én akkor, abban a szobában voltam. A könyv, amit olvastam, nem nagyon szórakoztatott. Egy amerikai mérnök fantasztikus tervbírása volt a Niagara szabályozásáról. Nem szeretem ezeket az amerikaiakat. Ezek nem ismernek lehetetlenségeket. Nem szeretem őket. Vagy talán irigylem? Boszúsan csaptam le a könyvet. Az valahogy lerepült az asztalról a földre, a hideg kőkockákra és a lapjai kiferdültek, szétnyíltak, megbomlott legyező módjára Idegesen ugrottam ki, lehajoltam s ekkor a könyv lapjai helyett egészen ipiás papírlap akadt a kezembe. Valami másféle. Szép, szabályos sorok egymás alatt. Mi ez? Füzet volt. Olyan vonatozott irkaféle, amilyet gyerekek használnak az iskolában. De az írás benne szép, finom asszonyi írás. Némi kíváncsiság fogott el. Hogy került ez a füzet ide? Talán egy asszony felejtette itt, aki átutazott? Elejtette, itt hagyta. És olvasni kezdtem: „Rettenetes ez az élet. Itt sorvadni, pusztulni el a feltámadás minden reménye nélkül. Lány vagyok, már harminc éves és bizonyos, hogy soha asszony nem leszek. Soha, soha! Nem akarok. - - - 1 „Vajon? Azt hiszem, hogy csak áltatom magamat. Hiszen éjszakákon át kínos gyötrelemmel, kitűzésedett testtel harapdálom a vánkosaimat. Jaj, ezek a vaskos falak milyen vékonyak!" Áthallik minden sóhaj, minden kacagás, minden vad, elfúlt, mámorittas csók . . . Mennyien szeretnek itt körülöttem . . . „Borzalmas egy ilyen szállónak az élete. Az emberek keresztül-kasul járnak benne. A föld országútjairól erre torlódnak, egy éjszakára megpihennek és sietnek tovább. Mit hoznak magukkal? Mennyi titkot? „Ezek a lányok itt, akik szolgálatot teljesítenek, milyen boldogok. Őket időnként megcsapja a külső levegő, a nagy világé. Jönnek az utasok és itt hagyják egy-egy mondásukat, egy-egy nevetésüket, talán az ölelésüket, a csókjukat is . . . „Igen, az ölelésüket, a csókjukat is. Most már tisztán látok Ezek a lányok itt a szerelmet szolgálják. Azért vannak it, hogy az utasok feje alatt, ha úgy tetszik, az ő karjuk legyen a vánkos . . . „Én be vagyok csapva. Az apám, e szálló tulajdonosa az, aki becsapott. Hosszú évekre beadott egy zárdába, ott neveltetett, taníttatott. Aztán haza hozott. És eltemetett ide. E hideg, sötét szálló legtávolabbi szobájába zárt. És abból a szobából én csak ritkán mozdulhatok ki. Az apám félt engem. Félti a zárdában nevelt, finom erényemet, a fehér lányságomat. De akkor mért hozott ide? Ide, ahol a hideg falak tövén forró szerelem virágzik? Jaj, milyen tüzes hullám fut át a testemen . . . „Éjjelenként gyakran kilopózom a szobámból és félmeztelenül kisurranok a nagy boltives folyosóra. Hideg, jeges a levegő, de én nem érzem. Csupa tűz-láng a vérem. Perzsel, éget. És odaillesztem fülemet egy-egy ajtó ______________________________________________________—————————————— nyílásához, a kulcslyukra és visszafojtott lélegzettel, torkomba feldobogó, zaklatott szívvel hallgatózom. Odabent szeretik egymást. Az utas és az egyik lány. Figyelem a csókjukat, a parázna lehelletüket, a szilaj öleléseiket. És aztán elkezdek fázni, a lelkem didereg, mint egy megfagyott virág, amelyet belepett a zúzmara, összekoccannak a térdeim és alig tudok visszavánszorogni a szobámba. Rávetem magamat az ágyamra és jajgatok és sírok és harapom a vánkos csücskét. A testemen megint végigvár a láz tüzes korbácsa, meg-megvonaglik minden szem, ismét szétvet a láng . . . „Et ne nos inducas in tentationem ... így tanultuk a zárdában. És ne vigy minket a kísértetbe. De azért is vigy! Akarom! Mi vár itt reám? Az bizonyos, hogy nem akad férfi, aki feleségül venne. Mert nem is mennék hozzá. Nekem nem kell olyan férfi, akit ismerek. Olyan kell, akit sohasem láttam és aztán ismét soha sem fogok látni. Olyan. Nem tudom, mért, de nekem csak olyan kell. Azt hiszem, ez valami betegség bennem. De ki merne hozzám közeledni ezzel a szándékkal? A szállodás finom, zárdában nevelkedett, szűzi lányához? Ki merne? Ezek az utasok olyan gyávák! Nekik kifestett arc és kifestett mosoly kell, hogy merjenek valamit. Várom azt az idegent, aki egyszer be mer toppanni a szobámba és elveszi a lányságomat. Nem fogom hívni, magától kell jönnie. Milyen boldog leszek . . . „Az éjjel megint sokat sóhajtoztak és kacagtak ezek a vastag falak . . . Megbolondulok . . . „Ma épen harminc éves vagyok és ír,ég mindig lány. Rettenetes ez az élet. Itt sorvadni, pusztulni el a feltámadás minden reménye nélkül. Elég! Egy utolsó terminust adok magamnak. A mai éjszakát. Ha magám jön. ______Pesti Hírlap______ ____________2014. március 1., vasárnap. Hadik az ország szégyenének neve, Tiszt! rendszerét. — A főrendiház szombati ülése. — Harmadnapja van már a főrendi vinak, melyet Tiszáért obstrukciónak nevez, holott az egész vitának csak egy obstruktor van: Balogh Jenő, aki a harmadik napon fáradhatatlanul mesélgetett az ő furcsa hadai modorában Napirend előtt Dessewffy Emi szólalt föl a tegnapi ülés-hajsza kellemetlenkedése miatt és kérte, hogy a jövőben állapssák meg előre az ülés időtartamát, mert ilyen összeütközések nem méltók a főrendi méltósághoz. Aztán Wesselényi Miklós kérte számon Tiszától, hogy miféle rejtett célzással gúnyolódott az ő ellenzékisége fölött. Tisza arra az incidensre hivatkozott, amit mi már ismertettünk, ami nem más, mint hogy Wesselényi főispán korában hazafiasabb volt, mint ezt Tisza elviselhette volna. Wesselényi visszavágott s a napirend első szónokául fölemelkedett a rettenetes Balogh Jenő, aki gyilkos unalommal hadarászta el ezerszer ismert közhelyeit Beszédében Chorin Ferenccel vitatkozott, aki aztán rövidesen felelt Balogh Jenőnek s ez épen elég volt, hogy a bőbeszédű miniszter ismét elkezdjen beszélni és beszélt mindenki rémületére. Báró Prónay Dezső támadta az ő lobogó temperamentumával a javaslatot, majd Hadik János fejezte be az általános vita szónokainak a sorát. Azzal kezdte Hadik, hogy Zselénszkinek illett volna eljönni tegnapi támadása után, hiszen tudhatta, hogy válaszolnak neki. Itt a közbeszólásokat kizárással sújtó, de állandóan közbeszóló Tisza István közbeszólt, hogy Andrássy Gyula is elment egy támadó beszéde után. Hadik haragosan csapott az asztalra: — Arról a nemes jellemű politikusról ne beszéljen. Azt maga kihurcoltatta a Házból! Az ország szégyene az, amit maga csinált! Menydörgött János gróf és Tisza szokása szerint behúzta nyakát a vállai közé. Hadik agyoncsépelte Zselénszki támadását és kimutatta, hogy a koalícióra szórt