Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-14 / 73. szám

1915. marerns I?., vasárnap. PESTI HÍRLAP 14 aki a hadüzenetről határozó minisztertaná­cson azt jelentette ki, hogy Oroszország nincs fölkészülve a háborúra, Oroszország ereje még nem éledt föl annyira, hogy el­bírhasson egy hosszú hadjáratot. Gróf Witte halála érzékeny vesztesége a pétervári békepártnak. A békepártnak azonban hidrafeje támadt: az Oroszország­ban való elégedetlenkedésben, amelyet ter­mészetszerűen növel minden újabb vereség, minden új csalódás. A szövetségesek fegy­verei gondoskodni fognak arról, hogy az orosz békepártot ne sújtsa érzékenyen Witte halála. Elhunyta körülményeiről semmi bi­zonyosat nem tudunk még. Egy bizonyos csak: Oroszország fauros­a halt meg. Az orosz harctér. Vezérkarunk jelentése. Hivatalos jelentés. Kiadatott 1915 márc. 13-án délben. Érkezett este 6 óra 15 perckor, Oros­z-L­engyelország­ban és Nyuga­t-G­alléiéban nincs változta, napközben tüzérségi harc volt. Egyes orosz osztagoknak támadásait az ellenség veszteségei mellett mindenütt visszautasították. A Kárpátokban a c­­­s­n­a­b­aligrodi műút men­tén a harcok tovább tartanak. Egy magaslat, amelyért napok óta folyt a harc, tegnap birtokunkba került. Csapataink az ellenséges ál­lás egyes részeit árkász­támadással felrobbantot­tá­k; az ezt követő közelharcban a­z ellenséget visszaverték és több mint 1200 főnyi le­génységet és több tisztet elfogtak. Az oroszok ellentáma­dásait, amelyeket e magaslat, vala­mint a szomszédos terepszakaszokon levő állásaink ellen intéztek, még az éj folyamán, az ellenségnek súlyos veszteségei mellett, visszavertük. A d­é­l­k­e­l­e­t-g­a­l­i­e­i­a­i harcvonalon és Csernovic vidé­kén általában nyugalom van. H­ö­f­e­r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, márc. 13. A nagy főhadiszállás közli március 13-án. Az oroszok Augusztáv vidé­kéről és az ettől északkeletre fekvő terepről a Bobrinogo és Grod­no ágyúinak védelme alá­­vonultak vissza. Az Ornje mentén, Prasz­nysztól északkeletre, az oroszok egy támadását visszavertük. A legfőbb hadvezetőség. A németek folytatják Ossoviec bombázását. Zürich, márc. 13. — "A Pesti Hirlap tudósítójától. — A Times levelezője jelenti Pétervár­ról. A németeknek Ossoviec várától való visszavonulásának híre korai volt. A német ágyúk folytatják az erőd bombázását. A németek északlengyelországi erejüket az ország belsejéből érkezett új csapatokkal megerősítették és azonkívül más kontingen­seknek Grodno környékéről való odaszállí­tásával új erős hadsereget is alakítottak, mely a keletporoszországi határ felöl heves offenzívát kezd Varsó irányában. Óriás amerikai ágy­uk Oroszország számára. Berlin, márc. 13. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Amerikai német lapokból kitűnik, hogy egy tömeg nagy ágyú, amely Orosz­ország részére készült, Minneapolis városon keresztül Európa felé irányíttatott. Ehhez a tényhez a St. Paulban megjelenő Daily News január 15-iki ketettel a következőket írja: Január 14-én tizenkét óriás ágyú ér­kezett Vancouverből (Brittish­ Columbia) Minneapolisba. Huszonnégy vagyon hozott tizenkét nagy ágyút, amelyeknek olyan a hatásúak, mint a német 42-eseknek. Hat hosszú vasúti kocsi a muníciót szállította A transportot katonailag és rendőrileg szi­gorúan őrizték és csak este engedték tovább Minneapolisból. Az amerikai angol lapok jelentik továbbá, hogy ezeket az ágyukat már hónapok előtt rendelte meg Betlehemben (Pennsylvania) T. P. Mikonovics orosz rendkívüli követ. Mihály nagyherceg „vad divíziója." Rotterdams mire. 13. A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Reuter-ügynökség jelenti Pétervárról: A kaukázusi katonák, akik többnyire önkéntesek és Mihály nagyherceg parancsnoksága alatt álla­nak, előszeretettel nevezik magukat „vad divízió­nak". A hegyek közül származnak, ott nevelked­nek és a Kárpátokban félelmetes harcosoknak mutatkoznak. Éjszakánként leteszik fegyverüket és mint a kígyók, úgy csúsznak az ellenség felé, tőrüket szájukban fogaik között tartva. „Mi nem vagyunk glaco-keztyűs katonák, mi azért jöttünk, hogy a cár ellenségeivel harcoljunk. A cár ellen­ségeivel szemben nem ismerünk irgalmat." Ez a vaddivízió jelmondata, de hogy mennyire sikerült a vadsággal valamire menni a magyar és a német katonák bátorságával szemben, azt élénken bizo­nyítják a kárpáti események. Az oroszok veszte­ségeit még a vaddivízió se® tuldja helyrehozni. Francia jelentés a kárpáti harcokról. Páris, márc. 13. Az Agence Havas jelenti, hogy a Kárpá­tokban a hózivatarok rendkívül hevesen dürhen­genek és megakadályozzák a katonai operáció­kat még azokon a pontokon is, ahol az ellenséges csapatok egymással közvetlenül szemközt álla­nak. Mindkét fél sokat szenved a rettenetes hideg időjárástól. Az élelmezés nagyon nehéz, mert a hózivatar és a völgyekben a h­ófúvás megakadá­lyoz minden közlekedést. Ehh­ez fogható nehéz terepen és körülmények között még nem harcoltak az ellenfelek. (Pol. Hir.) Elesett orosz tábornokok a Plock körüli harcokban. Frankfurt márc. 12.­­ — A­ Pesti Hirlap tudósítójától. — A Plock körül vivott harcokban, — mint a Frankfurter Zeitung jelenti — Eurswald és Tyasneleikov orosz tábornokok is elestek. Pál fordulása. Irta: SZINI GYULA. Odesszában egy kis szürke, egyemele­tes családi házban minden délután fél három­kor az inas belép a mahagóni faragású ebéd­lőbe és nyugodt, lemondó hangon jelenti: — Az államtanácsos úr még nem érke­zett haza. Erre a grófné föeemelkedik bizánci stí­lű karosszékéből, a lorgnonját beleteszi a Stendhal „De l'amour" című könyvébe, ame­lyet ebéd előtt olvasni szokott és kiadja a parancsot: — Tálaljanak! Hét esztendő óta nem múlt el még egy nap sem, hogy e szertartás ellen vétet­tek volna, vagy megfeledkeztek volna róla. A grófné is, a kormány is ragaszkodnak ehhez a szokáshoz. A grófné minden hónap utolsó napján bejelenti a kormánynak, hogy férje, az államtanácsos, még nem tért vissza. A kormány tudomásul veszi a bejelentést, aztán kiutalja a grófné kezéhez az államta­nácsos úr fizetését és a következő hónap ele­jén újra elölről kezdődik a dolog. Egy izben a kormány ugyan meg akar­ta tagadni a fizetés kiutalását, de a grófné Carszkoje Szeloba utazott, egyenesen a cár elé ment kihallgatásra és a minden oroszok ura elrendelte, hogy az államtanácsos fize­tését mindaddig, mig hivatalosan halála hí­re nem érkezik, felesége kezébe kell kifizetni, kivéve, ha ismeretlen tartózkodása helyén a cár vagy az orosz haza ellen követne el ne­talán vétséget. Lehet, hogy ugyanakkor, amikor a grófné a Stendhal „De Famoiu"-jába teszi lorgnonját, a világnak ki tudja melyik kocs­májában gróf Krilov igaz szól cimborájához, a Dummer Auguszthoz: — Barátocskám, no még két kupicát ebből a jóféle törkölyből. Gróf Krilov Pál eltűnése annak idején nagy feltűnést keltett Odesszában. A volt kozáktiszt magas, szikár, marcona külsejű ember volt. Redingotja mindig katonásan feszült meg. Fehér mellénye szinte tündökölt a tisztaságtól. Sem gondolkodásában, sem beszédében hibát vagy rendellenességet nem lehetett észrevenni. Mindenki félt szigorú tekintetétől és kifogástalanul komoly elvei­től, különösen pedig a zsidók, akik nem egy­szer tapasztalhatták a kegyetlenségig szi­gorú bürokra­taságát. Gróf Krilov egy este elment a cir­kuszba, hol Coeur de Lion kisasszony mu­tatta be vad, ingerült oroszlánjait. A gróf páholyból nézte végig az izgalmas mutat­ványt, amelynek tetőpontja az volt, amikor Oroszlánszív kisasszony a királyi hím fe­nyegetőn tátott torkába dugta be pezsgőszín szőke fejét. Le nem vette egy pillanatra sem a messzelátóját a bátor szelidítőnőről, aki fekete selyemtrikójában, hosszú, fekete bár­sony palástjában, kis tollas barettjével, su­hogó nád vesszejével és éles, ideges, madár­szerű kiáltásaival lázas és érzéki hatást tett rá. A kisasszony csak egy hétig volt Odesszában. Onnan Konstantinápolyija ké­szült a vándorcirkuszával együtt. Gróf Kri­lov egy nap hivatalában szabadságot kért hosszabb külföldi útra, feleségének pedig be­jelentette, hogy K­onstantinápolyba utazik, onnan meg tovább európai körútra. Útleve­let váltott és ellátta magát pénzzel. A grófné csak utóbb tudta meg, hogy Krilov minden készpénzbeli vagyonát magával vitte és ezért vált szükségessé aztán a cár elé való utazás. A búcsúzáskor a grófnénak még mind­erről sejtelme sem volt és szelíden csak eny­nyit mondott férjének: — Vigyázzon, Szergejevics Pál, hogy az úton meg ne hűljön. A Igyen magával sok plaidet. Au revoir! Gróf Krilov Konstantinápolyba uta­zott, onnan Szófiába, Belgrádba, Bécsbe, Berlinbe és végül Párisba. A párisi „Cirque d'h­­ver"-ben végre mégis csak fel kellett hogy tűnjön a világszép Coeur de Lion kis­asszonynak ez a makacs ember, aki mindig ott ült az első sorban, valahányszor ő föllé­pett. — Ki az a hosszú pofaszakállas ma­jom, — kérdezte, — aki mindig olyan szi­gorúan néz rám? Odessza óta üldözte őt ez a merev, ke­mény, hipnotizáló tekintet. Csak azon cso­dálkozott, hogy a hosszú pofaszakállas em­ber sohasem kísérelte meg, hogy közeledjék feléje. Pedig Coenr de Liou kisasszonyt nem egyszer boszantotta, ingerelte és izgatta a csökönyösen szúró pillantás, amelyet csal azért tudott neki megbocsátani, mert h­ízel­gett a hiúságának. Elvégre gróf Krilov ma fél Európát beutazta azért, hogy a kisasz­szony minden föllépésén ott lehessen az első­ sorban. A szeliditőnő végre meg akarta tud­ni, hogy mit akar tőle és magához hívott. Krilovot. — ön már három hónap óta kísér en­gem­ mindenhova, — mondta Coeur de Lion — Ennek kell valami különös okának lenni Az államtanácsos egyszeri­­i­, póz nél­kül felelt:

Next