Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-14 / 73. szám

m­ögé visszavonult orosz csapatok pedig ma­gától Augusztávtól 20 kilomtéerre távolod­tak előbbi állásaikhoz képest. A mai német jelentés még csak a prasz­nyszi frontról közöl újabb adatot, ezenkívül azonban nincs egyéb mondanivalója. Prasz­nysztól északkeletre, az Orzyc folyó mentén egy orosz támadást visszavertek a ném­etek. Azt már az előbbi német jelentésekből tud­juk, hogy Prasznosztól északra és észak­nyugatra, tehát Ohorzele és Mlava irányá­ból, a németek ismét mind közelebbre jutnak a városhoz, észak felől már csak négy kilo­méterre állnak tőle. Az északi és északnyu­gati német nyomást az oroszok is fest, úgy ját­szik, északkelet felől próbálják gllengelypa­.­ni, ahol az osztrolenkai vár­védelee alatt könnyebben is tolhatják előre csapataikat. Az Orzyc folyó, amelyről a mai német tas azt írja, hogy Prasznysztól északkeletre annak a meretén vertek vissza egy prosz tá­madást, Prasznosztól ebben az irányban mintegy 20 kilométerre folyik. * -­ 1 A1 blok­ádábani kellemetlenjeit­­Anglia mindinkább igénytelen eresni, Ma hir érkezett arról, hogy a skandináv kikö­tőkbe való angol kereskedelem egy fél hó­nap alatt hetvenöt százalékkal csökkent. Egy másik hír arról szól, hogy a német tengeralattjárók szorgalmas munkája kö­vetkeztében az angol csapat­szállítások egy­előre szünetelnek. Hogy ez az időleges szü­net, a német tengeralattjáróktól való „idő­leges" rettegés mennyire nem rövidlejáratú­nak ígérkező, arról ne is mi írjunk, enged­jük át a szót egy londoni lapnak, amely ar­ról elmélkedik, hogy Angliának el kell ké­szülve lennie a búvárhajó-hajó újabb kiéle­sedésére. Németország eddig enyhítette tá­madásait, mert számolt azzal a lehetőséggel, hogy Anglia elfogadja Amerika javaslatát a Németországba való élelmiszerszállítása ügyében. Ez azonban nem történt meg és így Németországnak semmi oka nincs többé, h­ogy kíméletes legyen. Ami a lényeget illeti, Németország most sem kíméli túlságosan Anglia hajóit. Épen mai számunkban közöltünk kimuta­tást arról, hogy a blokád bejelentése, feb­ruár 18-ika óta, negyvenöt angol hajó pusz­tult el, köztük három csapatszállító gőzös. Ma egy angol segédéree elsü­lyesztéséről ad hírt az angol admiralitás• Angliá­k épen elég oka van a nyugtalanságra. Negy­venöt elsülyedt hajó február tizennyolca­dika óta: ennek a hatását az illusztrálja leg­inkább, hogy egy fél hónap alatt hetvenöt százalékkal csökkent Angliának a skandi­náv államokkal való kereskedelm­e. Ez az adat világítja meg a legélénkebben és a leg­igazabban a blokádháború hatásait. Nem az elsüllyesztett hajók mennyisége a fontos, hanem azoknak a gőzösöknek a száma, amelyek nem indulnak el, amelyek retteg­nek a német tengeralattjárók torpedóitól. A blokádháború kellemetlen következ­ményei ezzel még korántsem érnek véget. Az Unió nem tűri, hogy Anglia megaka­dályozza Németországgal való kereskedel­mét, nem nyugszik meg abban, hogy Anglia a polgári lakosságnak szánt élelmiszereket minden tengeri jog ellenére hadisugárunak jelentse ki. Ennek is olyan utóhatásai lehet­nek, amelyek Anglia kereskedelmét egyál­talában nem fogják kedvezően befolyásolni. A blokádháború következménye az is, hogy az élelmiszer-árak hatvan százalékkal emel­kedtek. Ennek következménye viszont az angol munkások fenyegető mozgalma, amely nap-nap után sztrájkot idéz elő. . . . Látnivaló: a blokádháború az ide­gekre megy. Olyan, mint a szárazföldi há­borúban a gránát­ A gránát legjelentősebb hatása, hogy először kimeríti, felborzolja, legyőzi az idegeket, aztán, ha talál, szét­roncsolja az emberi izmokat. Minden ten­geralattjáró, amely leselkedve cirkál- egy­egy repülő, éneklő gránát, amelynek a halotti dallamára megreszketnek az idegek. Afrpdep meglékelt angol gőzös: egy-egy széttépett szpra Anglia hatalmas testében, ifinden kikötőben veszteglő, elindulni nem merő hajó: egy-egy szétkergetett csapat. És közben Anglia külön harcterén, a flandriai fronton Anglia számára eredménytelenül folyik a szárazföldi harc.* A diplomácia harcmezein egymásután érik a vereségek. Japán China ellen támasztott követelései: öt peb. Oroszország följajdulása, ame­ylyel a Pardan­el­lákat magának vindikálja: uj seb. Egyes semleges államok rokonszenvé­nek elvesztése: uj seb. Egy ilyen beteg test. Idegei lehetnek-e acélból valók, elbirhatják-e a végtelenségig a tengeralatti gránátok idegtépő munkáját? Hindenburg, a világ­háború nagy filozófusa, mondta: ezt a há­borút az nyeri meg, akinek erősebbek az idegei. • A Dardanellák ostromának katonai, politikai s gazdasági szükségességét Asquith miniszterelnök március elején kifejtette az angol alsóházban. A katonai és politikai célt most egy egészen objektív szakvélemény ab­ban foglalja össze, hogy a hármas en­ten­te hadviselésnek már elejétől fogva a legna­gyobb akadálya az volt, hogy a központi szö­vetséges hatalmak kompakt teste közibük ékelődött. A Dardanellákon való átkelés ki­erőszakolása tehát azt a célt is szolgálja, hogy Franciaország és Oroszország közt közvet­len érintkezés váljék lehetővé. Minthogy az osztrák-magyar monarchiát nem ölelhette át az­entente Szerbia felől, a gyűrűt a tengeren akarta kiszélesíteni. A Dardanellák ostroma tehát nem tisztán katonai jellegű, hanem po­litikai is; nem annyira az orosz hadseregnek Szól, hanem az orosz nemzetnek. Így írja ezt Gatti, a kitűnő katonai szakíró, akinek érdekes fejtegetését a Cor­riere della s érában olvassuk. Első pillanatra látni lehetett, hogy a Dardanellák patronja nem az orosz hadsereg katonai célját, hanem az orosz nemzet poli­tikai vágyát szolgálja, azt a vágyat, hogy a Lengyelországban, Kelet-Poroszországban és Galíciában haszontalanul kiömlött tenger orosz vér jutalma legalább Konstantinápoly legyen. E politikai cél mellett a Balkánon különösen Görögországnak a háborúba való bevonását remélték, a görög szárazföldi had­sereg segítségét — és épen ez mu­tatja, hogy a Dardanellák ostroma mennyire nem in­dult katonai feladatként az orosz hadsereg számára, amely Odesszából bizony nem ké­pes Konstantinápolyt ostromolni. De jött a nagy csalódás: Görögország fentartotta semlegességét s ma már arról is hírünk van, hogy az angol király a görögországi angal flattamiama visszahivés iránti kérvényét táviratilag elfogadta. A Dardanellák ostromának katonai és politikai szüksége tehát első pillanatban nyilvánvaló volt, katonai és politikai ku­­darcát pedig két hét óta egyre tapasztal­hatjuk. A gazdasági szü­ksége sem maradt titok Asquith beszéde után s mi már az ost­rom elején rámutattunk e gazdasági szükség okára: a Dardanellák elzárása miatt Orosz­ország nem képes bőséges gabonakészleteit nyugati szövetségeseinél iog­oly szükséges pénzre váltani és ami még nagyobb baj, nem képes már fogytán levő hadifölszerelését ki­egészíteni, elhasznált munícióanyagát pótol­ni. De egészen világosan csak most lát­hatóvá is Dardanellák ostromának gazdasá­gi oldala. .! Egy londoni lap­jelentés szerint Shyi George pénzügyminiszter volt az, aki az orosz és a francia pénzügyminiszterrel foly­tatott párisi tanácskozásai során azzal a ja­vaslattal lépett elő, hogy jó lenne a Darda­nellákat elfoglalni. Grey és Delpassé, a két külügyminiszter azután cs­tlstk­ esett az in­dítványhoz. A többit már tudjuk- Ssaszunov a du­mában angol és francia kollégája enged el-Dardanellákról, Oroszország régi vágyáról. Amit eddig nem tudtunk, sz, hp|f^ 9. Par­­danellák ostroma I­loyd George fejéből pat­tant ki, tehát nem diplomaták, nem hadvezé­rek, hanem egy finánc-férfiú volt, aki, mikor orosz kollégája, Bark, pénzt kért Parisban, a homlokára csapott és kifizette őt azzal, hogy majd Konstantinápolyban találkoz­nak. Addig pedig várjon Oroszország. Gróf Witte, Oroszország volt minisz­terelnöke és pénzügyminisztere, meghal. Gróf Witte Oroszország legjelentéke­nyebb, legkimagaslóbb politikai egyénisé­gei közül való volt. A neve szorosan egybe­fűződik az orosz-japán béketárgyalásokkal, ő képviselte Oroszországot a konferenciá­kon és az ő diplomáciai zsenijének köszön­hette Oroszország, hogy előnyös feltételek­kel köthette meg a békét. E békekötés után azon dolgozott, hogy Oroszországot belsőleg megerősítse, hogy megszüntesse az orosz paraszt állatias sorsát, ő sürgette az új földbirtok-politikát és ő volt annak az irányzatnak a képviselője, amely a Német­országgal és Ausztria-Magyarországgal való barátságos viszony megerősítésén fárado­zott. A politikája nem kalandozott az áb­rándok világában, a realitás­ lehetőségeit kereste és azokat igyekezett megvalósít­ani.Nem­ a hódítások ábrándjait kergette, h­­­nem a belső konszolidációt. Amit épp a mi­niszterelnöki székből távozott, továbbra is a cár legbizalmasabb emberei közé tartozott, minden fontos kérdésben megkérdezték a véleményét. A háború kitörésekor nem tit­kolta azt a meggyőződését, hogy ez a há­ború Oroszországnak csak árthat m­eg a há­ború évekre visszamenően vissza fogja vet­ni a birodalmat arról a lassan-lassan meg­kezdett politikáról, amely a meglevő erők kihasználása, koncentrálása révén hps­ssm munka után a belső megerősödés felé vezet­het. Ez a meggyőződése hirdettette vele, hogy Oroszországnak nem szabad végig­folytatnia a háborút, hogy békét kell kötnie, nehogy teljesen kimerüljön , ne tudja meg­védelmezni azokat az érdekköreit, amelyek elvesztése még inkább elgyöngítené a cári birodalmat. Witte volt a pétervári békepárt feje. Ennek a nyíltan bevallott állásfoglalá­sának volt a következménye az is, hogy, több ízben azt az ájíi­rt terjesztették róla, hogy a béke érdekében, puh­atolódzások cél­jából, Németországba utazott. Talán az ő ha­tása ingatta meg az agg Dorernykin minisz­terelnöki pozícióját és talán az ő befolyásá­nak volt tulajdonítható, hogy a miniszterel­nöki állás jelöltjeként Kriposein­ földmivelé­si minisztert­ emlegettek* azt a lvrivosevit, i 1 PESTI HÍRLAP F5Í!>. mSrcius fi., va^rnap.^^-,,

Next