Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-24 / 266. szám
Az Oszmjana—Lubotniki-front 40 kilométeres szakaszán, vagyis a vilna—molodecnoi és a lida—molodecnoi vasútvonalak közt új lendülettel folyik tehát az oroszok üldözése Molodecno irányában. Arról, hogy Molodecno körül milyen a helyzet, a mai német jelentésből sem kaptunk tájékoztatást. Tartja-e még Eichhorn balszárnya, amelynek hatalmas átkaroló mozdulatáról néhány nap előtt adott hírt a német hadvezetőség, Smorgont és Molodecnot, nem tudhatjuk. Az orosz vezérkari jelentéseket, sajnos, csak megkésve van módunk olvasni, a legutóbbi még szeptember 19-ikéről szól s ez megemlékezik a molodecnoi vasúti állomás felé nyomuló német osztagokról. Tudjuk, hogy a szeptember 19-iki német jelentés röpítette világgá azt a szenzációt, hogy Eichhorn jobbszárnya elérte Smorgont és Molodecnot. Ennek az átkaroló mozdulatnak óriási jelentőségét akkor azonnal megmagyaráztuk s perspektíváját is megrajzoltuk. Akkor az átkaroló művelet kommentálói, akik az ezerkilométeres egységes frontok pozícióharcainak fogalomköréből csak nehezen tudnak kiszabadulni — vagy teljesen értetlenül állottak az orosz harctér nagy eseményével szemben vagy pedig egészen hibás következtetéseket vontak le belőle. Voltak óvatosak, akik egyáltalán nem mertek hozzányúlni a kérdéshez s szakértelmüket mintha hirtelen szintén átkarolva érezték volna, amiből meg se kísérelték, hogy kievickélődjenek. Voltak viszont vakmerőek, akik nagyképűen próbálták magyarázni, hogy az átkarolás hogyan is történt s hogy az oroszoknak merre áll még szabad út a menekülésre. Olvashattunk olyan egészen naiv okoskodásokat is, hogy a vilnai orosz sereg még északkelet felé elhordhatja magát, holott tudni kellett volna, hogy az északkelet felé Dünaburg irányába vezető utakat az orosz vezérkari jelentések is elzártaknak ismerték el. Közben azonban ezek a szakértők is elolvashatták Moraht őrnagy fejtegetéseit; a meglepő bekerítő mozdulatról ez a valóban elismert kommentátor azt írta, hogy csak nagyon is elővigyázatos szakértelem ismerhette fel és értékelhette az eseményt. Mindenesetre merész válalkozásnak minősítette ő is Hindenburg előnyomulását Dünaburg és az erős tábori erődítményekkel védett vilnai orosz állások között s hogy sikerült, annak szerinte az orosz felderítő szolgálat hiányos volta is az oka lehetett. Az átkarolás kialadása óta azonban tény, hogy a német hadvezetőség ennek a műveletnek a továbbhaladásáról semmit sem jelentett. Másrészt, hogy az orosz vezérkar mit jelentett róla 19-ike óta, azt egyelőre még nem tudhatjuk. Azóta csak az entente-sajtó rémüldöző cikkeit olvashattuk arról, hogy a vilnai orosz seregbe van kerítve. Konstatálni kell azonban, hogy ezéíz ijedtség is alábbhagyott azóta s pétervári nem hivatalos jelentések szerint az oroszoknak megint sikerülni fog a kisiklás, sőt a németeket fenyegeti bekerítés. Sikerülni fog-e valóban, nem tudhatjuk. Kötelességünk azonban, hogy mikor idevonatkozó hiteles adatoknak hijján vagyunk, ehelyütt, ahol a minap az átkaroló művelet várható fejleményeit kifejtettük, e hírekről szintén beszámoltunk Amit még a mai német jelentésről föl kell jegyezni a térkép megértéséhez, az Lipót herceg hadcsoportjának sikere a Volovkától nyugatra levő frontszakaszon, ahol a herceg csapatai elfoglalták az ellenséges állásokat. Mackensen hadcsoportja Logiszyntől keletre és északkeletre folytatja harcait. A Vilija és a Jasiolda folyók közti 260 kilométeres frontot tehát e pillanatban a következő vonal adja meg: Oszmjana—Subotniki—Novogrodek—Volovka—Novaja-Mysz— Ostrov—Telechany és Logiszyn. • A balkáni helyzetet megvilágító hírek közül a legfontosabb Radoszlavov bolgár miniszterelnöknek az a kijelentése, hogy a bolgár-török szerződés aláírása megtörtént. Ez a rendkívüli fontosságú tény mindent megmagyaráz, ami eddig homályban volt. Nem kell egyebet tenni, mint a Balkánon történt eseményeket rendszeresen csoportosítani és elénk tárul a török-bolgár megegyezés jelentősége, a bolgár mozgósítás oka, az entente kulissza mögötti cselszövéseinek tendenciája. Az entente jegyzéket intézett Bulgáriához, amelyben területeket ajánlott föl a fegyveres segítség ellenértékéül és kikötötte, hogy szerb és görög Macedóniának Bulgária által követelt részeit angol, francia és olasz csapatokkal fogja megszállani. Ezt az ajánlatot Bulgária elutasította, nemcsak azért, mert jogosan gyanakodott, hogy a háború befejezése után az entente épen úgy cserben fogja hagyni, mint ahogyan a balkáni háború után megalázta, hanem azért is, mert az entente látszólagos garanciabiztosító ajánlata tulajdonképen leplezett fenyegetés volt. Közben pedig megegyezett Törökországgal, megkapta azokat a területeket, amelyeket már az első Balkán-háború idején meghódított és elrendelte a mozgósítást. Ez a mozgósítás elsősorban Bulgária védelmére irányul; üzenet az ententenak: ha Valonán és Szalonikin keresztül csapatokat szállít partra és Szerbián keresztül Bulgária ellen akar vonulni, szemben találja magát a bolgár fegyverekkel. Szófiában nyilvánvalóan tisztában lehettek azzal is, hogy a Dardanellák elleni hadműveleteket nemsokára be kell szüntetni a viharos időjárás, a tenger áramlásai miatt és nyilván tisztában voltak, azzal is, hogy az entente most Bulgárián keresztül akarta volna Törökországot megtámadni, ha Bulgáriát is továbbra is ámítani lehetett volna, hogy végül kényszerhelyzet elé állítsák és rászorítsák a Törökország elleni támadáshoz való csatlakozásra. Ezért volt nagyszerű diplomáciai sakkhúzás a bolgár-török egyezmény aláírása és a bolgár mozgósítás. Minden a kellő pillanatban történt. Milyen a helyzet most? Bulgária fegyveresen őrködik a határain, hogy meghiúsítsa az ententenak bolgár területen át Törökország ellen tervezett vonulását, amiről a négyes szövetség már nyilván lemondott. Anglia, a vezérállam, már új dallamot komponált, most azt hangoztatja, ha Bulgária megtámadja Szerbiát, szemben fogja találni magát angol és olasz csapatokkal. Micsoda nemes vonás! Most már az entente Szerbia védőangyalának szeretné magát kijátszani, mintha eredetileg nem is az lett volna a terve, hogy Bulgáriát az orránál fogva vezesse és Törökországra támadjon. Ez a fenyegetés, ez az angol szofizma illusztrálja a legfrappánsabban az entente balkáni bukását. mrUjun/Mináiki nudí! FriednchsfHdl Jaj‚pbsr'aH* Tdl/trht/f Jir/Wfitfs'l i 7nwbhHj! Wlisser. Mcmatcr iJ/fSAl* •Mit Piltrschki Pontifeli CÜNABURf (SwiK«‡/~ fSkofllsehki Kcmli % Kvp/stm \lugiy ‚?' legszélső jobbszárnya harcol még Novoprodektől házakra. $ troliteseh. • e/ödek, —r—-—— vasút. V út. Ostromét nocsá'. L a431 méter ,S/etnod*a esni/t: 'jitifiCl' Oszfnjdna 'ipr/n. Bvuny J&Sr.. Orauasih '^.ÜlS/any O Bubi na 'Wisimev löuDornn JurdCi IluCCM •js.Oierievnaja i'eg/iremc/i 'nemien' Konchtf) Wtwtí fC'ucivn PofoneciHá Srojatyue Wien ma foionha. lacfíowiae Wienmedta /trmosiyn l'PiKO \ginosicie fe'ecr/a,/ oPtotmcd\ oQobrbíJavkd ^mitrmciy °L0C/isly/l ínitcwo 650 PESTI HIBLAP 1915. szeptember 24., péntek.