Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-22 / 264. szám

1916. szeptember 22., szerda. PESTI HÍRLAP _ rakva, az odesszai kikötő előtt megtorpe­dózta és elsü­lyesztette. A többi arcvonalon a helyzet válto­zatlan. A dardanellai döntés előtt nem lehet szó a békéről. Bukarest, szept. 21. A L'Indépendance Roumaine irja, h­ogy minden békéről szóló híresztelés korai és elhamarkodott a mostani feltételek mel­lett. A Dardanelláknál döntő mérkőzés ké­szül és amíg ez jobbra vagy balra el nem dőlt, béketárgyalásokról beszélni teljesen alaptalan. A Dardanella-kérdés eldőlte után a békéről lehet majd beszélni. Különben, természetesen, esküdni nem lehet semmire. A döntő csata előtt. Athén, szept. 21. Hivatalosan jelentik, hogy a szövetsé­gesek nagy csapattömegeket szállítottak partra a Gallipoli félszigeten. Minden jel arra vall, hogy még a napokban meg fog kezdődni a döntő csata, amire a szövetsége­seket az idő előrehaladott volta is kénysze­ríti. Október elején beállanak az őszi ziva­tarok és ha addig nem sikerül elfoglalniuk Gallipolit, akkor egész tavaszig el kell ha­lasztani az operációkat. A török parlament összehívása: Konstantinápoly, szept. 21. Az alkotmány értelmében a parlamentet e hó 28-ra a november 13-án végződő ülésszak utolsó szakaszának lefolytatása végett összehív­ják. Az új ülésszakot november 14-én nyitják meg. Az orosz harctér. A vezérkar jelentése: fészkelni. Egyébként a tegnapi nap az északkeleti hadszíntéren csendben telt el. A helyzet teljesen változatlan. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, szept. 21. A nagy főhadiszállás közli szeptember 21-én: Keleti hadszíntér. Hindenburg tábornagy had­csoportja: Eichhorn vezérezredes csapa­tainak támadása az Osnijanától észak­nyugatra és délnyugatra előreha­ladt. A hadcsoport jobbszárnya utó­védharcok közben elérte a Lidától keletre és Novogrodektől nyugatra elterülő vidéket. Lipót bajor herceg tábornagy hadcsoportja, Dvorzec mellett és attól délre kikényszerítettük az átkelést a Moh­­adzon. Tovább délre csapataink ül­dözési harcok közben a Moh­adz— Novaja—Mystől délkeletre húzódó vonalig (Ostrovtól nyugatra) ju­tottak. Mackensen tábornagy had­csoportja: A helyzet változatlan. Délkeleti hadszíntér: A német csapatoknál említésre méltó esemény nem történt. A legfőbb hadvezetőség. Orosz hivatalos jelentés, érték a Novovilejsk—Molodiecne vasúti vonalat. E terület több helyén és a Miadzi­ol, Narocz és Swir tavak körül erősebb lovasa­­sztagok harcol­nak. Eisiski elleni erélyes német támadásokat visszavertünk. Eisiskitől délre a németeknek ma­kacs harcok után sikerült megszíválani Rackuns­ falut, Jakubowcy-Dwornál és Skici­elnél az ösz­szes német támadásokat visszavertük. A Szcara folyóig előrenyomult ellenség Szcara falunál megtámadott bennünket és átkelt a folyó jobb­partjára. A Kobrin—Minsk vasútvonal mentén előre­nyomuló ellenséggel Mikasevici vas­úti állomás mellett összeütköztünk. Pinsktől keletre Derazno birtokáért folyt harcokban ismét nagy sikert arattunk. Csapa­taink rohamot intéztek a faluban áll-e ellenség ellen s visszavetettük Rusa-Krasnojera. A falu rohammal való elfoglalása után több mint 2000' fogoly és négy gépfegyver maradt a kezünk közt. Ellentámadásunk Gontova irányában (Wis­niewiectől délnyugatra), nem juttatott ügyein ben­nünket e város birtokába, de lehetővé tette, hogy 12 tisztet és 510 embert elfogjunk és 3 gépfegy­vert zsákmányoljunk. A Strupa mentén Babulincetől keletre 14 tisztet és 800 katonát elfogtunk és megszáll­ották a Buczacztól északkeletre levő Janovka és Pila­va falvaikat, amelyekből az ellenség rendetlenül visszavonult. Rovnotól délre az egész fronton csapataink merész ellentámadásokkal tartóztatják fel az ellenséget, mely egyes helyeken nagy erőkkel lé­pett fel. Dünaburg eleste küszöbön. (Hivatalos jelentés, kiadatott 1915 szep­tember 21-én délben.) A Lucktól keletre levő szakaszon hadállásaink ellen irányított újabb tá­madásokat vertünk visz­s­z­a. Az Ikva mellett ütegeink ke­reszttüze néhány ellenséges csapatot ugrasztott szét, amint a folyó nyu­gati partján be akarták magukat !Ki tudja? Hátha boldogok lesznek? Ki tudja, ez az ártatlan, jó gyerek nem épen a nagyúri leányok között akadna-e olyan asszonyra, aki úgy bánik el vele, mint ahogyan az apja bánt az anyjával? Háthat épen ez az egyszerű kis teremtés fogja bol­doggá tenni? Szerdayék egy belvárosi palota egész első emeletét bérelték. A nagy lakás végé­ben volt Dininek a kis legénylakása, akkor rendezték be neki, mikor­ az egyetemre ke­rült. Kicsi előszoba és egy nagy szoba volt az egész, de az úrfi itt egészen egyedül volt az inasával: az anyja így akarta egy kis önállóságra szoktatni. Szerdayné egy reggel, mikor a birtokukra készültek, már öt óra­kor fölkelt és kiment a folyosóra, hogy a téli holmi eltevésére nézve rendeleteket ad­jon ki. A kora nyári hajnalban halkan meg­nyilt a Dini külön kis előszobájának az aj­taja és egy feketeruhás, karcsú leány osont ki onnan a második lépcső felé . . . Szerday­nénak elállott a lélegzete: Sárika! A jö­vendőbeli menye . . . Keserű undor fogta el a leány, a fia, az egész világ ellen. A szobaleány nem tudta elrejteni a mosolygását, amíg a kefével buzgón hajolt keresztül a korláton, egy színházi köpeny lelógó vége felé. — Mari — kérdezte Szerdayné — többször is láttad már itt ezt . . . .ezt a höl­gyet? — Most van itt másodszor — súgta Mari. — Vasárnap jött fel először a fiatal úrral, mikor a méltóságos asszony a hang­versenyen volt ... Szerdayné nem szólt a fiának semmit, elutazott. Dini jó hat hétig nem adott semmi Riga körül, az Eckau mentén, Jakobstadt és Dünaburg között a Düna több pontján kisebb osztagok összeütköztek. A Dünaburg felé vezető út és a Samawa tó között egy ellenséges táma­dást tüzérségi tüzeléssel visszavertünk. A Dan­geliskiért (Swhanc­anytól északra) folyt har­cokban a helység az ellenség kezében maradt. A Vilna körül és a várostól keletre már hosszabb idő óta folyó harcok láthatóan a Vilija balpartján fejlődnek ki. A Vilna—Novoswien­ciany és Irtolodiecno-Gilejka vasúti szakaszok között az ellenséges csapatok egyes helyeken el­élettek­ magáról, hat hét elteltével azonban váratlanul meglátogatta az anyját. Egy darabig közömbös dolgokról beszélgettek, de az asszony közben folytonosan valami nagy csapás suhogását vélte érezni a feje körül. Dini ebéd után beült hozzá a hűvös szobába, párnát tett a feje alá, körülhíze­legte, azután egyszerre megszólalt: — Mama, egy nagy kérésem volna hozzád! A jóságodra, a megértésedre, a se­gítségedre volna szükségem . . . Szerdayné felült a divánon, a szíve erősen dobogott. Szólni nem tudott, csak kérdően nézett a fiára. — Most jön — gondolta. — Most jön a kötelességre, a becsületre való hivatkozás... Talán a sürgősségre is. És én gyönge leszek és bele fogok egyezni . . . aztán belehalok. Dini hízelegve simogatta meg az anyja haját, amelyben egyetlen ősz szál sem volt még. — Nem irt még neked semmit ... az a leány? — Nem. — Gondolom, hogy fog neked írni. Talán el is jön . . . Annyit beszéltem neki azelőtt rólad, a jóságodról, a nagy szíved­ről. Bizonyára megpróbál majd hozzád for­dulni . . .Én csak arra kérlek, hogy légy a segítségemre . . .­­ — Milyen módon? Dini most kipirult, a szép gyermek­arca makacs és gonosz kifejezésűvé lett, a hangja úgy vágott, mint a kés:­­ — Mondd neki azt, hogy nem akarsz tudni róla! Mondd neki azt, hogy kitagadsz mindenemből, ha elveszem! Mondd neki, Stockholm, szept. 21. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Dagens jelenti: Dünaburg sorsa meg van pecsételve. A németek bevonulása közvetlen küszöbön áll. London, szept. 21. Washburne, a Times levelezője jelenti szep­tember 18-ról, Dünaburgból: A legutóbbi három napot a front közvetlen közelében töltöttem, ahol rövid szünetekkel rettenetes csata dúlt. A front legközelebbi pontja a várostól csak 15 kilomé­ternyire van. A város elhagyott utcái visszhang­zanak a nehéz ágyuk dörgésétől. Az oroszok Dünaburg előtt kettős lövészárkokból hármas vonalat készítettek, amely eddig a nehéz, kon­centrikus tüzérségi tűz által támogatott dühös rohamtámadásokat kiáltotta. Az ellenség az első vonalat ismételten elfoglalta, de mindig vissza­űzték. A németek kétszer-háromszor olyan erő­­sek, mint az oroszok és mint mindig, rengeteg hogy semmi közöd az én piszkos kis ügyeim­hez, légy hozzá goromba, hogy elriadjon! Ha makacskodik, hát dobasd ki és aztán küldj majd neki pénzt . . . Mert­­nekem nem kell már, meguntam, utálom, irtózom tőle! Adj neki annyi pénzt az apai öröksé­gemből, amennyit csak akar, csak ne lás­sam többé! Szerdayné fölemelkedett és néma irtó­zattal bámult a fiára. Ez volna az ő Dinije, az ő kis kerubja, az ő nevelése? Ez a ke­gyetlen tekintet, ez az ütésnél fájóbb hang, •ez a gonosz, gúnyos mosolygás, hiszen ez az apja­ összeszedte magát. — Hát nem akarod már feleségül venni? — kérdezte tágranglit szemmel. — Már nem akarom feleségül venni. — Meguntad? — Megutáltam. — De miért? Dini arcára most egy sajátságos, ke­serű, koravén kifejezés telepedett le: a lágy, fiatal vonások fagyosakká, megvetőkké és egyben fájdalmasan kiábrándultakká vál­toztak. — Mert már az enyém volt — volt a gőgös és hideg magyarázat. — Az apja! — járta át hirtelen a Szerdayné lelkét a borzadás. Nézte a fiát és nem ismert rá. Ezen a napon, mikor ujjongania kellett volna örö­mében, hogy minden jóra fordult, az volt az érzése, hogy rombadőlt egész életének a munkája, hogy örökre elveszítette a gyer­mekét: a jó, idealista, álmodozó, bohó, kia Dinit­t,­e .

Next