Pesti Hírlap, 1916. január (38. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-26 / 26. szám

2 bokrétájától sem leszünk tájékozottabbak. Fő az, h­ogy a montenegrói­adj­árat katonai eredménye szempontjából semmi jelentősége sincs annak, hogy Nikita cserben hagyta or­szágát és hogy a vezérkar ezidőszerint azt sem tudja, kinek a kezében van a montene­grói kormányzat. Ennek a felkutatása kü­lönben is a külügyminisztérium dolga, majd ha Bécsben megtudják, hogy mi történt poli­tikailag Montenegróban, akkor a vezérkar is és mi is tudni fogjuk. Fő az, hogy Nikita megugrott, de mielőtt megugrott, békét kért tőlünk és meghajolt a követelésünk előtt, hogy minden béketárgyalás fő feltétele a tel­jes lefegyverzés. A lefegyverzés folyik to­vább, a béketárgyalás megkezdését pedig Nikita kérheti majd, ha akarja. Ha nem ké­ri, akkor a népe ebből csak azt következtet­heti majd, hogy cserbenhagyta a családja kedvéért, elsősorban talán az olasz királyné kedvéért, aki a maga királyi párjának a ko­ronáját látta inogni a felzúdulás miatt, a­mely apja „árulása" nyomán támadt Olasz­országban. A m­ontenegróiak akkor legfel­jebb arra az eredményre juthatnak, hogy Nikita jobban szerette ezt a szűkebb család­ját, mint a tágabbat, népét és hazáját. És akkor rövidesen a vezérkar sem lesz többé zavarban, ha az után kutat, hogy tula­j­don­képen kinek a kezében van a tényleges kor­mányzat Montenegróban. A mi kezünkben lesz ez is és Nikita egyszerűen elveszti a fe­jedelemségét, ami azonban nem zárja ki, hogy mint börzespekuláns és az entente magán­ügynöke még ezen az üzleten is nyer­jen. Más kérdés, hogy aztán, ha az entente majd számot vet azzal, hogy ért-e neki Ni­kita lyoni útja annyit, mint amennyibe ke­rült, arra az eredményre fog jutni, hogy rossz üzletet csinált. Az európai békekonfe­rencián ki fog derülni, hogy melyik a súlyo­sabb kézizálog: Montenegro-e vagy Nikita ex-őfelsége, akár az egész családi pereputy­tjával együtt. * „Ha a román államférfiak azt hiszik, hogy halogatni lehet azt az akciót, amelyet most is és azelőtt is az ország érdekében valónak tartottam, könnyen megtörténhetik, hogy lekésnek vele." Többek között ezeket mondotta egy nyilatkozatában Carp Péter volt román miniszterelnök, aki szombaton Bécsbe érkezett. Nyilatkozatának elöljárójá­ban különös hangsúlyozással emelte ki, hogy ez idő szerint semmiféle megbizatása nincs. Carp Péter tudvalevően a háború kitörése óta azt hirdette, hogy Romániának a köz­ponti hatalmak oldalára kell állania. A há­ború tizennyolc hónapja alatt Románia állandóan habozott, de ennek a habozásnak korántsem az volt az oka, hogy hozzánk csatlakozzék-e, vagy az ententeh­ez. Romá­nia többé-kevesbbé burkoltan az entente-tal rokonszenvezett ég azok az intézkedések, a a­melyeket a háború során tett, többnyire az entente iránt való jóindulatot tükrözték vissza. Mikor a Dardanellák ostroma meg­kezdődött, a román politikusok abban re­ménykedtek, hogy Törökország a muníció­hiány miatt kénytelen lesz letenni a fegy­­vert és a román kormány megtiltotta a Tö­rökországnak szóló muníció átszállítását, arra való hivatkozással, hogy Románia sem­leges. Amikor orosz hajók a Dunán hadi­­szert szállítottak Szerbiának. Románia, amely az Alduna semlegességén volt hi­vatva őrködni, ez ellen nem tiltakozott. Mikor Anglia a központi ha­talmak kiéhez­tetésére irányuló hadjáratát megkezdte, Románia betiltotta az árukivitelt. Attól fogva azután, hogy a mi gőzhengerünk in­dult el Oroszország felé, amikor a Balká­non is megjelentünk, Románia is kénytelen volt változtatni a politikáján. Tárgyalni kezdett Bulgáriával a transito-forgalom megindítása céljából és megengedte a gabo­nája kivitelét. Románia jóindulatú Semle­gességet tanúsított ugyan az entente iránt, de nem volt bátorsága az entente oldalán való beavatkozásra. Ezt a vállalkozást koc­kázatosnak tartotta még akkor is, amikor Oroszország a Dukla-szorosban állott és egész Bukovinát meghódította. Carp most azt mondja, hogy Romániának a központi hatalmak ellen való beavatkozása az oro­szok veresége után teljesen ki van zárva és hogy Románia helyzete kedvezőtlen lesz a háború után, ha nem áll jókor a központi hatalmak mellé. Ez a nyilatkozat tisztán és világosan tükrözi vissza Marghitoman volt román miniszterelnök és külügyminiszter szavai­nak az igazságát: „Romániának nyugtalan a lelkiismerete, mert nem tudta magát a beavatkozásra elhatározni." Malii bég, a török külügyminiszter, amikor a Pesti Hír­lap Konstantinápolyba kiküldött tudósító­jának Marghiloman szavait elmondta, jó­ízűen nevetett. Mennyi kritika, mennyi fen­sőbbség, mennyi szánalom csengett ki ebből a tiszta, üde kacajból, amely úgy h­angozha­leányát és gyűlölte a fiatal embereket, akik azért jönnek a világra, hogy a leányok szívében sze­relmet ébresszenek. Ezért minden erejével elle­nezte a házasságot, Berta annál inkább ragasz­kodott hozzá és a vége az lett, hogy az apa meg­tört és Berta férjhez ment. Ő husz esztendős volt, a Kálmán nevezetű fiatal ember huszonhat és imádták egymást. Mind a ketten szépek, egészségesek, gazdagok és okosak voltak s esküvő után, mikor egyedül ma­radtak, a boldogságtól sírva ölelkeztek össze. — Mindig fogsz szeretni ? — kérdezte Berta mámorosan és belenézett a fiatal ura sze­mébe. Mielőtt az válaszolhatott volna, Bertának a papagálya, melynek összes szókincse ennyi volt: igen — nem, — hirtelen belekiáltott a kér­désbe : Nem ! — A fiatalok jókedvűen kacagtak, kifigurázták a madarat és a legszilárdabb hittel indultak el ama országútján az életnek, amelyre Ádámnak és Évának kellett volna először reá lépni, de egy mese szerint, az ördög lépett elő­ször reá. Ezt az országutat hívják: a szere­­lemnek, Berta és Kálmán evőkanállal ették a mézet. Egy esztendeig egy pillanatban sem mozdultak el egymás mellől. Se látogatást nem tettek, se ven­déget nem fogadtak és Berta azt írta az apjának, hogy már élve bekerült a menyországba, amely­nek ajtaját, hite szerint, maga a jó isten csukta be utánuk és ezért egész bizonyos benne, hogy azt nem is fogja soha az életben semmiféle földi hatalom kinyithatni. — Milyen ostobák a nők! — gondolta az öreg úr és kedvetlenül tette le a levelet. — Nem tett, mint az egész megújhodott, fölfrissült Törökország két millió katonájának jókedvű nevetése. Romániának nem nyugodt és nem is lehet nyugodt a lelkiismerete. Azt talán föl­ismerte, hogy azok, akik állandóan megkör­nyékezték, a romlásba akarták vinni, de nem mert ellenük semmit sem tenni: úgy tett, mintha szivetné az udvarlókat. Carp szavain keresztül a román közvélemény egy részének a lelkiismeretfurdalása nyilat­kozik meg. A számunkra, a központi hatal­mak számára egészen közömbös lehet, mit határoz Románia és hogy egyáltalában fog-e határozni. A Balkán-problémák java­részének elintéződése, Törökország fölsza­badulása, Bulgária hatalmas megnövekedé­se, — mindez csupa olyan eredmény, amely­lyel Romániának számolnia kell, annyival is inkább, mert mindez bizonyos román óha­jok ellenére következett be. A Kelettel való összeköttetés megnyílása pedig egyenesen életbevágó kérdés Romániára nézve, amit Carp úgy formulázott meg a nyilatkozatá­ban, hogy a jövő feladata, lesz a szövetséges országok olyan blokkját megteremteni, amely Stockholmtól Bagdadig terjed. Óhaj­tanám — mondta Carp — hogy ez az út Románián is átvonuljon, ne csak Bulgárián keresztül. Az idők jeleit Romániában is élénk figyelemmel kell, hogy kisérjék. Észre kell venniük, hogy az entente szirénhangjai most már megint Besszarábiával kezdik ke­csegtetni Bukarestet és hogy a besszarábiai offenzíva, amelyet Oroszország Románia felé kacsintva olyan nagy reménykedéssel indított meg, csaknem százezer orosz katona vérébe fulladt. Ha az entente megint Besszarábiát kezdi ígérgetni, jelenthet-e ez mást, mint hogy újra érzi, hogy milyen rosszul áll. A besszarábia orosz vereség pedig újra és ú­jra demonstrálhatja Románia előtt, h­ogy Oroszország teljesen elerőt­lenödött. Lehet, hogy Románia szükségét látja annak, hogy számot vessen a lelkiismereté­vel. Ez Románia magánügye. Az pedig, hogy mi Halíl béggel együtt mosolygunk, a mi magánügyünk. • Hova lett a szerelem? Írta: LUX TERRA. — Hallgats reám, — mondta az apa a leá­nyának és busán fogta ennek puha állát a maga csontos ujjai közé. — Ha egy szép érzést, mond-Ják a szerelmet, meg akarod a pusztulástól óvni, ha engedd, hogy megszülessen. Az apát Vincédynek hívták, a leányát Ber­tának és Berta kacagva nézett apja szemébe. Az apa öreg ember volt és kétszer nősült. Első fele­ségétől elvált, a második meghalt. Vincédy különös ember hírében állt , a leánya is annak tartotta. A szülői katonai­ isko­lát végeztettek vele, de a hadnagyi rangjáról le­köszönt és jogi tanulmányokhoz fogott. A birói pályára készült, hol öt esztendeig működött, az­után, elégedetlen természeténél fogva, ezt is ott­hagyta. Az igazságszolgál­tatárt rendje és módja sehogy se tetszett neki. Elégedetlen volt minden néven nevezendő rendszerrel, formákkal s a tár­sadalommal, amit­ a rendszertelenségek zsibvá­sárjának nevezett. Azután politikával kezdett fog­lalkozni, ezt is megutálta, később iz vallástudomá­nyok iránt érdeklődött, de egy idő múltán minden sajnálkozás nélkül hűtlenné lett ehhez is. Már kezdett egyéb nem maradni a számára, mint a föld. Vásárolt egy birtokot és elment gazdálkodni. Itt megmaradt. A föld nem csalta meg, ha ő nem csalta meg a földet, és a leányát, együtt egy vén kisasszony rokonával, felnevelte. Berta egy fiatal emberbe volt szerelmes, az apja azonban lenézte a szerelmet, féltette tőle a Az angolok Mezopotámiában nagy vereséget szenvedtek. A török főhadiszál­lás ma érkezett jelentése közli, hogy az an­golok a Kut el Amarától 35 kilométernyire keletre levő török hadállásokat a Ti,er is tudják, hogy az Istennek mindenütt jelen kell lenni és ép ezért mindenüvé későn érkezik. Bertára a második esztendőben anyai örö­mök vártak. — Új boldogság ! — ujjongott a fiatal pár és az élet, melyből eddig csak a szerelmet ismer­ték, kezdett előttük mélyülni, terjedni, komo­lyabbá válni. A szerelmi vágyak mintha szégyen­kezve elültek volna szíveikben, egy fenségesebb, nyugodtabb boldogság varázsa alatt álltak, mely­nek hatása egy telesen új és ismeretlen szenzá­ció volt számukra. A fiatal férj előtt a nő, Berta, új titkott jelentett, a termékenység titkát, kinek egyenesen az istenséggel van titkos kapcsoló­dása. 12. Berta tényleg valami kapcsolódást ér­zett az­ Örök mindenséghez, aki az életnek elve­tője és megteremtője. Különös szabású bő­ron­gyolákat varratott magának, melyek minden szándékosság nélkül, hasonlítottak a bibliai nők ruháihoz és a szűzanya köntöséhez, melyben a régi festők menybemenetelekor festették. Berta álmodozó lett, halkan, lassan járt, kezének, ujjainak sajátságos gesztusai lettek, arca meghalványult és szemének mélységén nyu­godt tűz égett, mint szélcsendben a távoli pusz­ták mélyén. Már nem ü­lt az ura ölébe, az erősen érzéki enyelgések nagy távolságban álltak tőle és az ura már csak a homlokát és a haját merte megcsókolni. Sétálni alkonyatkor mentek, kév­ kézben, hallgatva s ha leültek egymás mellé, Ber­ta ura vállára hajtotta fejét és hallgattak. Min­dig hallgattak, mint akik között mély titok van. A születendő gyerekről nem is beszéltek, nem mertek, de Berta már lázasan dolgozott a babra- FESTI HÍRLAP 1916. január 26., szerda.

Next