Pesti Hírlap, 1916. szeptember (38. évfolyam, 243-272. szám)
1916-09-01 / 243. szám
változás a csíkszeredai visszavonuláson "kívül nem állott be s így föl kell tételeznünk, hogy gyergyói harcvonalunk is a régi. • Ezzel elbucsuztunk Csíkszeredától s most menjünk át a Herkules fürdőtől keletre eső magaslatokra, ahol a legdélibb román szárnynyal állunk szemben. A románok célja itt nyilvánvalóan az, hogy a Csernapataktól keletre az 1228 méteres Piatra Kamenát és 1106 méteres Domogledet elfoglalják, aztán a Csernán át Krassó-Szörény területére betörjenek s ezzel a szerbiai Duna hajlást észak felől megkerüljék. Érdekesnek tartjuk még regisztrálni a Hofer-jelentésnek azt a megjelölését, hogy a keleti hadiszintezet ezúttal két harcvonalra osztja: magyar harcvonalra és orosz harcvonalra. (Eddig a fölosztás Hindenburgfront és Károly főherceg-front volt. Hindenburgnak új működési körbe való emelése után ezt a felosztást természetesen el kellett ejteni.) Magát az orosz harcvonalat, a fölösleges precizitás érthető mellőzésével, nem osztja fel Höfer volnyuiai — tehát tényleg orosz — és galiciai és bukovinai — tehát osztrák szakaszokra. Ludendorff első főszállásmester csütörtökön először írta alá a német nagy főhadiszállás jelentését. Régi szép Steinidők jutnak az ember eszébe. Két évvel ezelőtt épen ezen a napon jelenti Stein főhadszállásmester Hindenburg nagy mazuri diadalát, a Páris felé nyomuló német hadak újabb sikereivel egyetemben. Ludendorffnak egyelőre kevés jelentenivalója akad. De igen figyelemreméltó az is, hogy az egész orosz frontról élénk tüzérségi harcokról ad hírt. Mindenesetre jegyezzük föl azokat a helyeket, ahol élénk tüzérségi akció folyt: Rigától nyugatra, a dünaburgi hídfőnél, a Szochodivben, Kövestől délkeletre, Lucktól délnyugatra és a Bothmer-front egyes szakaszain. Szóval a rigai öböltől a Dnyeszterig azokon a helyeken, ahol régebben Hindenburg, ujabban Bruszilov kereste az összecsapást s legújabban talán Ruszkij fogja keresni. * Vizsgáljuk közelebbről azt a katonai konvenciót, melyet Románia az entente-tal kötött. A szerződés szerint Oroszország köteles a Dobrudzsán át nagyobb haderővel támadni, hogy Románia egész haderejét Magyarország ellen fordíthassa. Ha azonban Romániának Bulgária ellen is akcióba kellene lépnie: a Ruszcsuk és Várna közötti területet kapja jutalmul. Ezenkívül természetesen garantálják neki Erdélyt és a „szerb" Bánátot, amelyről Szerbia nagylelkűen lemondott, továbbá egész Bukovinát, sőt Besszarábia románlakta területeit is, ha igaz. Hogy pedig mindezt a jót kinek köszönheti Románia? London Párist dicséri érte, Róma pedig magának foglalja le az érdemet. Az angol lapok azt írják, hogy csak most sül ki, milyen genális ember volt Delcassé, aki mindenáron ragaszkodott a szalonikas akcióhoz, enélkül Románia sohasem állt volna kötélnek. Viszont az olasz kabinet Sonniot ünnepli és Sonnio szerényen elismeri, hogy tényleg neki köszönhető Románia beavatkozása. Mialatt ugyanis Románia a központi hatalmakat az orruknál fogva vezette, ő titokban közbenjárt Stürmernél és kijárta Románia főköveteléseit. Az olasz sajtó pedg mindezt nyugtázza Sonninonak és büszkén konstatálja, hogy az entente most már a diplomáciai iniciatívát is magához ragadta. Románia elhatározása különben, hogy az ententehoz csatlakozik, mint azt most Briand elárulja, már a március 27-iki párisi konferencián befejezett dolog volt, ekkor határozta meg a konferencia az általános támadás időpontját. Hogy Románia már régebben nem csatlakozott a központi hatalmak ellenségeihez, annak, Briand szerint, a lőszer- és ágyuhiány a magyarázata. Az entente-országok szorgalmasan gyártották a muníciót és a hadiszereket és hogy ezeket Románia ki is fizethesse, arról gondoskodott Bratianu hitegető diplomáciája, a román föld termése és a blokád. Románia hadüzenete különben két bukott entente külügyminiszter nevét veti föl: Delcassé-ét és Szaszanovét. Delassénak le kellett ugyan mondania, de most megérhette politikáját igazolását. A másik külügyminiszter Szaszonov, az ő bukása pedig siettette a román beavatkozás megtörténtét. Hogy így van, egy orosz publicista leplezi le. Emlékezetes, hogy Szaszonov bukása után az orosz sajtónak módjában állott, hogy ingerlően éles és szabad kritikával foglalkozhassanak a volt külügyminiszter bűnlajstromával. E cikkáradatból kikívánkozik az a fejtegetés, amelyet Miljukov írt, és amelyben rámutat arra, hogy Szaszonov keresztülvihetetlennek hitte azt az évtizedes orosz programmot, amely Ausztria és Magyarország földarabolását hirdette és épen ezért nem fáradozott Románia csatlakozásának kikényszerítésén. Szaszonovot eltávolították és Stürmer számára lehetővé vált a hagyományos orosz politika útjára való visszatérés. A román konzervatív párt orgánuma, amely Miljukov cikkét természetesen még a hadüzenet előtti napokban vette át, azt a kommentárt fűzte e fejtegetésekhez, hogy ha még Szaszonov is fölötte kockázatosnak tartotta Romániának Magyarország ellen való támadását, magának Romániának még fokozottabb mértékben kell erről meggyőződve lennie. „Mi úgy hiszszük, — írta a román konzervatív párt lapja, — hogy Erdélyt úgy fogják védelmezni, mint Magyarország erősségét, a kockázat tehát nem áll arányban az elérhető eredménynyel." Delcassét igazolták az események és, ha a sors kegyes hozzánk, rehabbitálja Szaszonovot. « Pascani rBesztercze I PESTI HÍRLAP 1916. szeptember 1., péntek