Pesti Hírlap, 1916. szeptember (38. évfolyam, 243-272. szám)

1916-09-01 / 243. szám

1916. szeptember 1., pinted. PESTI HÍRLAP & keleti Starcféfa A vezérkar jelentése. (Kiadatott augusztus 31-én délben.) A Herkulesfürdőtől ke­letre fekvő magaslatokon román támadásokat visszavertünk. A csiki hegyekben küzdő császári és ki­rályi csapatok a Csikszeredától nyugatra fekvő magaslato­kon levő új állásokba vonul­tak. Egyébként a magyar harc­vonalon a helyzetben lényeges vál­tozás nem állt be. Az orosz harc­vonalon az ellenség tüzérsége számos helyen fo­kozott tevékenységet fejtett ki. H­ö­f­e­r altábornagy,­­a vezérkar főnökének helyettese. Német foavatatos Jelentés. A nagy főhadiszállás közli aug. 31-én. Rigától nyugatra, a D­ü­naburg-i hídfőnél, a Stoch­od­ivben, Kövestől délkeletre, L­u­c­k­t­ó­l délnyugatra és gróf B­o­t­h­m­e­r tábornok hadseregének egyes szakaszain élénk tüzérségi har­cok folytak. A Kárpátokban a Kukul hegy elfoglalásánál egy tiszt és 199 főnyi legénység jutott fogságunkba. Az ellen­ség ellentámadásait itt visszaver­tük. A lucki és toreyni katonai tele­pek ellen légi támadást intéztünk, amely alkalommal repülőink három el­lenséges repülőgépet lelőttek, egy má­sikat augusztus 29-én Lystopodynál (a Berezina mellett) tettünk harckép­telenné. Ludendorff első főszállásmester. Az erdélyi határh­arcok. —­rA Pesti Hírlap haditudósítójától.­­A sajtóhadiszállás engedélyével. Miután az ellenség Erdély délkeleti, szögletében a szélső záró vonalat áttörte és a Barcaságba benyomult, ezzel a hadművele­tével Erdélynek ebben a részében nemcsak áttört, hanem abba a helyzetbe is jutott, hogy ebből a résből jobbra és balra nyomást tud gyakorolni. Keddig az összes terepkat­lanok záróvonalai tartották magukat, a bar­casági és háromszéki kivételével. A Barca­III -­­I Régi magyar diákélet Irta: ABONYI ÁRPÁD: Tengerre, magyar! I.­ ­Elkövetkezvén junius vége felé a tíz hetes nyári vakáció — elcsendesedett a háromszáz esz­tendős öreg kollégiumban minden élet. A tanter­meket bezárták, a lakószobák lenn a földszinten és mind a két boltíves emeleten kiürültek, elszé­ledt a bennlakó diákság háza a szélrózsa minden irányában. Vasúton akkoriban még csak­ kevesen iparkodtak hazafelé. Drága is volt, meg nem is találtatódott e kevély közlekedési alkalmatosság­ból csak éppen egyetlen vonal, a folytatását éppen ebben az időben mércsikélték és építgették a mérnök urak. Ennélfogva tehát szekéren igye­kezett haza nagy vakációra a diák. Arra rakták ládáját, ágyneműjét, minden egyéb holmiját és arra kecmelt föl ő maga is, amikor az indulásnak­­ boldog pillanata elérkezett. Három-négy napig tartott ez a kifelé való rajzás, míg a vén kollégiumra ráborult a nyár­nak csendessége. Egészen azonban ilyenkor sem halt ki: né­hány diák mindig akadt, akinek vagy nem volt hová hazamennie, vagy valamely okból nem me­gtett haza. Ezek aztán egyenként járultak az igazgató­k legfőbb hatalmasságának színe elé és f elmondván az okokat, engedelmet kértek, hogy a nyári szünet idején is a kollégiumban marad­­hassanak. Aki elfogadható okokat tudott pre­zentálni, annak a direktor rendszerint megen­gedte, hogy továbbra is abban a szobában marad­hasson, melyben évközben lakott, vagy elren­delte, hogy az ittmaradók egy általa kijelölt szo­bába együvé költözzenek és ugyanazt a szerve­zetet teremtsék meg egymás között, amely a kol­légium ősi rendje, vagyis: a legmagasabb klasz­szisú diák elfoglalja a kijelölt közös szoba „pri­marius"-i méltóságát, kirendel maga mellé rang­fokozat szerint következő „secundarius"-t és „ter­tiarius"-t s gondoskodik róla, hogy becsületes rend legyen a falakon kívül és belül. Minden esetleges bajért vagy kihágásért ő felelős. Na­gyobb rendetlenség bűnében vétkesnek találtat­ván — a direktor kitilthatja a falakon belülről az egész társaságot. Kicsi társaságról volt szó: négy-öt diáknál ritkán maradt vissza több. Ezek is nagy legények voltak, többnyire „dominék" urak, az akkori idők rangos tituláréja szerint. Egy-két hét múlva a nyári csendesség be­állta után, megjelentek a mesteremberek és hoz­záfogtak az épület szokásos restaurációjához. Kőművesek, ácsok, cserépfedők kezdtek dolgoz­gatni, meszelgettek, tatarozgattak. Mindez pedig szép lassan és felette komótosan csinálódott — nem sietett itt senki. Több volt az ének, mint a munka. Bár hiszen nem is volt miért sietniök, két hosszú hónap alatt akkor is kényelme­sen elvégezték volna a szükségesnek mutat­kozó reperatúrát, ha minden kanál mal­tert egy óra és minden meszelővonást két óra alatt alkalmaztak volna is rá az épületre. Valami különösebb pompa úgy sem lett a dologból — az ilyen vénséges házat mintha a legragadósabb mész sem fogná meg úgy, mint az ujat. Kiüt­köztek a fehér köntös fátyla alól a százados öreg kövek, hol itt, hol ott. Az ilyen folt aztán ott maradt. „Nem lehessen betak­arni..." jelentette ki a mester és nem bajlódott tovább a dologgal. Ugyanígy dolgoztak a többiek is. A súroló asszonyok viszont csak a mesterek nyomdokai­ban jártak, amikor a lakószobák és tantermek kemény padlózatának tisztába hozatalával fog­lalatoskodtak. Itt is töméntelen sok volt az ének és kevés a munka. Az ének egész nap visszhang­zott a boltíves folyosókon — a munka verejtéke egyiknek sem verte ki a homlokát. Persze, ilyen lett az eredmény is. A legádázabb jóindulat sem talált volna ragyogó tisztaságot ott, ahol nem volt. Igaz, hogy háromszáz esztendő patináját kellett volna nagyszerű szorgalommal eltüntetni. Erre a hatalmas föladatra azonban sem meszelő emberek, sem súroló asszonyok nem vállalkoz­tak. Lehet, hogy nem is lettek volna rá képesek. Azon a nyáron, melylyel ez ósdi irás fog­lalatoskodik — idestova jó bőven kimért har­mincöt esztendeje, talán még több is, — három visszamaradt diák került együvé a földszinten levő Nro 4-be. Ezt a szobát jelölte ki nekik bol­dog emlékezetű direktora a kollégiumnak, az „öreg Jancsó". Meghajlott, magas, száraz alakja e régi nemes tanítómesternek most is oly élesen rajzolódik ki a régesrégen tovatűnt idők homá­lyából, mintha csak tegnap iparkodtunk volna illő távolságba húzódni mindent meglátó okulá­réja elől. A legforróbb nyári időben is panyó­kára vetett téli kabátjának asztrahán prémje megcsillan szemeim előtt abban a pillanatban, amint behunyom őket . . . hogy jobban lássam. Típusa volt az öreg úr a régi patriarchális pro­testáns professzoroknk — „öreg" talán már sággal feladtuk Brassót, a háromszékivel feladtuk Kézdivásárhelyt. Szerdán a román erők az Olt folyásá­nak mindkét partján előrenyomultak észak felé. Ugyanekkor más csapatok Kézdivá­sárhely felől támadtak a hegyeken keresztül átkarolólag. Miközben az első napon anga­zsált román erők nyomásukat a három ol­dalról indított támadás után a határgerince­ken át megerősítették, saját előretolt csapa­taink, amelyek eddig frontálisan védekeztek, a nyomásnak engedve, visszavonultak a csiki katlan nyugati lejtőjére, Csíkszeredát és a csíkszeredai katlan helységeit ennek folytán kiürítettük és ezzel átengedtük a ro­mánoknak a második záróvonalat is. A harmadikban, Gyergyónál, még harcoltak csapataink, miközben elővédjeink az ottani szélső hegylejtőt, a katlan keleti szélén, megszállották és ezáltal a keleti szo­rosokon át előtörő románokat sakkban tar­tották. A vöröstornyi szorosban folyó harcok­ról, valamint Petrozsénynél a Zsil völgyé­ben folyt eseményekről nem érkeztek jelen­tősebb hírek. Az ellenség erőlködése, hogy Karánsebes irányában előretörjön, még egyre tart, eddig jelentősebb siker nélkül. Itt a legjárhatóbb utak vezetnek Orsovától a Cserna sziklás völgyébe, egészen Herku­les fürdő állomásáig. Itt a Béla-völgyben, Mehádián át, a Vaskaputól északra, továbbá a Temes völgyébe, az ellenség a hegycso­portokon át arra törekszik, hogy a Béla és Cserna összefolyásához érjen. A románok­nak ez a törekvése nagyobb harcokra veze­tett a Herkulesfürdőtől keletre fekvő ma­gaslatokon. A szerdai harcok tehát az át­engedett területet még nagyobbá tették, de ezekkel az eshetőségekkel számolnunk kel­lett. Különben pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ellenség még sehol sem jutott érintkezésbe főerőinkkel. Kirchlehnen­ Ferdinánd király a román sereg főparancsnoka. - Geni autvK — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Petit Journal bukaresti jelentése sze­rint Ferdinánd király maga vette át a román se­reg­­ főparancsnokságát, és a frontra utazott. A cár fél millió rubelt adott a román vöröskereszt részére. Románia állandóan 600.000 embert tartott fegyverben. Berlin, aug. 31. Az orosz határról jelentik: A pétervári ro­mán kolónia egy előkelősége kijelentette, hogy Románia már régóta teljesen mozgósította hadse­regét és pedig oly módon, hogy 600 ezer embert állandóan fegyver alatt tartott. Az új behívásokat a szabadságolások révén mindig kiegyenlítették, úgy, hogy az állomány a 600.000 főt soha meg nem haladta. A Tiraspol— Lasi- és Tiraspol— Reni-vasútvonalon nagymennyiségű tüzérségi anyagot szállítottak, amelyet azonban Bukarest­be továbbítottak. A termés ma már csaknem telje­sen be van takarítva. Az így felszabaduló mun­kaerők már rég utasítást kaptak, hogy visszatér­jenek csapattesteikhez. A tüzérségi és lőszer­készlet, bár igen nagy, legfeljebb négy hónapra elegendő intenzívebb hadviselés céljaira. Mint­hogy Románia nem is lesz abban a helyzetben, hogy az egész pótlást maga állítsa elő, Oroszor­szág szállítására lesz utalva. „A nagy Traján . . Lugano, aug. 31. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — Róma polgármestere következő táviratot intézte a bukaresti polgármesterhez: — Bukarestnek, amely a harcnak ebben az órájában a dicsőséges latin civilizáció, a hősies közös erények és a közös származás megerősíté­séül csatlakozik anyjához, Róma testvéri üdvöz­letét küldi és forró óhajtásait amaz eszmények elmaradhatatlan diadaláért, amelyek a történe­lemben a nagy Traián dicső tetteit besugározzák. Iliescu, a román vezérkar főnöke. Iliescu tábornok, akit a román király a napokban nevezett ki vezérkari főnökké, a román hadsereg újjászervezője. Románia semlegessége idején hadügyi államtitkár volt és miután a had­ügyi tárcát Bratianu miniszterelnök, tehát nem szakember vitte, a hadügyminisztérium ügyeit valójában ő vezette. Különös érdemeket szerzett Iliescu az 1902—1904. években, midőn a román tüzérséget gyorstüzelőágyukkal látták el, amiket a Krupp­gyár szállított. Iliescu a gyár részéről ajánlott modelt igen célszerűen megjavította, úgy, hogy az ő mintáját később több állam tüzérsége, a francia tüzérség is, felhasználta. A világháború alatt Iliescu nagy érdemeket szerzett a nehéz ütegek szaporítása körül. Hadügyi államtitkár korában e fegyvernemből még csak egy félezred

Next