Pesti Hírlap, 1916. szeptember (38. évfolyam, 243-272. szám)
1916-09-01 / 243. szám
1916. szeptember 1., pinted. PESTI HÍRLAP & keleti Starcféfa A vezérkar jelentése. (Kiadatott augusztus 31-én délben.) A Herkulesfürdőtől keletre fekvő magaslatokon román támadásokat visszavertünk. A csiki hegyekben küzdő császári és királyi csapatok a Csikszeredától nyugatra fekvő magaslatokon levő új állásokba vonultak. Egyébként a magyar harcvonalon a helyzetben lényeges változás nem állt be. Az orosz harcvonalon az ellenség tüzérsége számos helyen fokozott tevékenységet fejtett ki. Höfer altábornagy,a vezérkar főnökének helyettese. Német foavatatos Jelentés. A nagy főhadiszállás közli aug. 31-én. Rigától nyugatra, a Dünaburg-i hídfőnél, a Stochodivben, Kövestől délkeletre, Lucktól délnyugatra és gróf Bothmer tábornok hadseregének egyes szakaszain élénk tüzérségi harcok folytak. A Kárpátokban a Kukul hegy elfoglalásánál egy tiszt és 199 főnyi legénység jutott fogságunkba. Az ellenség ellentámadásait itt visszavertük. A lucki és toreyni katonai telepek ellen légi támadást intéztünk, amely alkalommal repülőink három ellenséges repülőgépet lelőttek, egy másikat augusztus 29-én Lystopodynál (a Berezina mellett) tettünk harcképtelenné. Ludendorff első főszállásmester. Az erdélyi határharcok. —rA Pesti Hírlap haditudósítójától.A sajtóhadiszállás engedélyével. Miután az ellenség Erdély délkeleti, szögletében a szélső záró vonalat áttörte és a Barcaságba benyomult, ezzel a hadműveletével Erdélynek ebben a részében nemcsak áttört, hanem abba a helyzetbe is jutott, hogy ebből a résből jobbra és balra nyomást tud gyakorolni. Keddig az összes terepkatlanok záróvonalai tartották magukat, a barcasági és háromszéki kivételével. A BarcaIII -I Régi magyar diákélet Irta: ABONYI ÁRPÁD: Tengerre, magyar! I. Elkövetkezvén junius vége felé a tíz hetes nyári vakáció — elcsendesedett a háromszáz esztendős öreg kollégiumban minden élet. A tantermeket bezárták, a lakószobák lenn a földszinten és mind a két boltíves emeleten kiürültek, elszéledt a bennlakó diákság háza a szélrózsa minden irányában. Vasúton akkoriban még csak kevesen iparkodtak hazafelé. Drága is volt, meg nem is találtatódott e kevély közlekedési alkalmatosságból csak éppen egyetlen vonal, a folytatását éppen ebben az időben mércsikélték és építgették a mérnök urak. Ennélfogva tehát szekéren igyekezett haza nagy vakációra a diák. Arra rakták ládáját, ágyneműjét, minden egyéb holmiját és arra kecmelt föl ő maga is, amikor az indulásnak boldog pillanata elérkezett. Három-négy napig tartott ez a kifelé való rajzás, míg a vén kollégiumra ráborult a nyárnak csendessége. Egészen azonban ilyenkor sem halt ki: néhány diák mindig akadt, akinek vagy nem volt hová hazamennie, vagy valamely okból nem megtett haza. Ezek aztán egyenként járultak az igazgatók legfőbb hatalmasságának színe elé és f elmondván az okokat, engedelmet kértek, hogy a nyári szünet idején is a kollégiumban maradhassanak. Aki elfogadható okokat tudott prezentálni, annak a direktor rendszerint megengedte, hogy továbbra is abban a szobában maradhasson, melyben évközben lakott, vagy elrendelte, hogy az ittmaradók egy általa kijelölt szobába együvé költözzenek és ugyanazt a szervezetet teremtsék meg egymás között, amely a kollégium ősi rendje, vagyis: a legmagasabb klaszszisú diák elfoglalja a kijelölt közös szoba „primarius"-i méltóságát, kirendel maga mellé rangfokozat szerint következő „secundarius"-t és „tertiarius"-t s gondoskodik róla, hogy becsületes rend legyen a falakon kívül és belül. Minden esetleges bajért vagy kihágásért ő felelős. Nagyobb rendetlenség bűnében vétkesnek találtatván — a direktor kitilthatja a falakon belülről az egész társaságot. Kicsi társaságról volt szó: négy-öt diáknál ritkán maradt vissza több. Ezek is nagy legények voltak, többnyire „dominék" urak, az akkori idők rangos tituláréja szerint. Egy-két hét múlva a nyári csendesség beállta után, megjelentek a mesteremberek és hozzáfogtak az épület szokásos restaurációjához. Kőművesek, ácsok, cserépfedők kezdtek dolgozgatni, meszelgettek, tatarozgattak. Mindez pedig szép lassan és felette komótosan csinálódott — nem sietett itt senki. Több volt az ének, mint a munka. Bár hiszen nem is volt miért sietniök, két hosszú hónap alatt akkor is kényelmesen elvégezték volna a szükségesnek mutatkozó reperatúrát, ha minden kanál maltert egy óra és minden meszelővonást két óra alatt alkalmaztak volna is rá az épületre. Valami különösebb pompa úgy sem lett a dologból — az ilyen vénséges házat mintha a legragadósabb mész sem fogná meg úgy, mint az ujat. Kiütköztek a fehér köntös fátyla alól a százados öreg kövek, hol itt, hol ott. Az ilyen folt aztán ott maradt. „Nem lehessen betakarni..." jelentette ki a mester és nem bajlódott tovább a dologgal. Ugyanígy dolgoztak a többiek is. A súroló asszonyok viszont csak a mesterek nyomdokaiban jártak, amikor a lakószobák és tantermek kemény padlózatának tisztába hozatalával foglalatoskodtak. Itt is töméntelen sok volt az ének és kevés a munka. Az ének egész nap visszhangzott a boltíves folyosókon — a munka verejtéke egyiknek sem verte ki a homlokát. Persze, ilyen lett az eredmény is. A legádázabb jóindulat sem talált volna ragyogó tisztaságot ott, ahol nem volt. Igaz, hogy háromszáz esztendő patináját kellett volna nagyszerű szorgalommal eltüntetni. Erre a hatalmas föladatra azonban sem meszelő emberek, sem súroló asszonyok nem vállalkoztak. Lehet, hogy nem is lettek volna rá képesek. Azon a nyáron, melylyel ez ósdi irás foglalatoskodik — idestova jó bőven kimért harmincöt esztendeje, talán még több is, — három visszamaradt diák került együvé a földszinten levő Nro 4-be. Ezt a szobát jelölte ki nekik boldog emlékezetű direktora a kollégiumnak, az „öreg Jancsó". Meghajlott, magas, száraz alakja e régi nemes tanítómesternek most is oly élesen rajzolódik ki a régesrégen tovatűnt idők homályából, mintha csak tegnap iparkodtunk volna illő távolságba húzódni mindent meglátó okuláréja elől. A legforróbb nyári időben is panyókára vetett téli kabátjának asztrahán prémje megcsillan szemeim előtt abban a pillanatban, amint behunyom őket . . . hogy jobban lássam. Típusa volt az öreg úr a régi patriarchális protestáns professzoroknk — „öreg" talán már sággal feladtuk Brassót, a háromszékivel feladtuk Kézdivásárhelyt. Szerdán a román erők az Olt folyásának mindkét partján előrenyomultak észak felé. Ugyanekkor más csapatok Kézdivásárhely felől támadtak a hegyeken keresztül átkarolólag. Miközben az első napon angazsált román erők nyomásukat a három oldalról indított támadás után a határgerinceken át megerősítették, saját előretolt csapataink, amelyek eddig frontálisan védekeztek, a nyomásnak engedve, visszavonultak a csiki katlan nyugati lejtőjére, Csíkszeredát és a csíkszeredai katlan helységeit ennek folytán kiürítettük és ezzel átengedtük a románoknak a második záróvonalat is. A harmadikban, Gyergyónál, még harcoltak csapataink, miközben elővédjeink az ottani szélső hegylejtőt, a katlan keleti szélén, megszállották és ezáltal a keleti szorosokon át előtörő románokat sakkban tartották. A vöröstornyi szorosban folyó harcokról, valamint Petrozsénynél a Zsil völgyében folyt eseményekről nem érkeztek jelentősebb hírek. Az ellenség erőlködése, hogy Karánsebes irányában előretörjön, még egyre tart, eddig jelentősebb siker nélkül. Itt a legjárhatóbb utak vezetnek Orsovától a Cserna sziklás völgyébe, egészen Herkules fürdő állomásáig. Itt a Béla-völgyben, Mehádián át, a Vaskaputól északra, továbbá a Temes völgyébe, az ellenség a hegycsoportokon át arra törekszik, hogy a Béla és Cserna összefolyásához érjen. A románoknak ez a törekvése nagyobb harcokra vezetett a Herkulesfürdőtől keletre fekvő magaslatokon. A szerdai harcok tehát az átengedett területet még nagyobbá tették, de ezekkel az eshetőségekkel számolnunk kellett. Különben pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ellenség még sehol sem jutott érintkezésbe főerőinkkel. Kirchlehnen Ferdinánd király a román sereg főparancsnoka. - Geni autvK — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Petit Journal bukaresti jelentése szerint Ferdinánd király maga vette át a román sereg főparancsnokságát, és a frontra utazott. A cár fél millió rubelt adott a román vöröskereszt részére. Románia állandóan 600.000 embert tartott fegyverben. Berlin, aug. 31. Az orosz határról jelentik: A pétervári román kolónia egy előkelősége kijelentette, hogy Románia már régóta teljesen mozgósította hadseregét és pedig oly módon, hogy 600 ezer embert állandóan fegyver alatt tartott. Az új behívásokat a szabadságolások révén mindig kiegyenlítették, úgy, hogy az állomány a 600.000 főt soha meg nem haladta. A Tiraspol— Lasi- és Tiraspol— Reni-vasútvonalon nagymennyiségű tüzérségi anyagot szállítottak, amelyet azonban Bukarestbe továbbítottak. A termés ma már csaknem teljesen be van takarítva. Az így felszabaduló munkaerők már rég utasítást kaptak, hogy visszatérjenek csapattesteikhez. A tüzérségi és lőszerkészlet, bár igen nagy, legfeljebb négy hónapra elegendő intenzívebb hadviselés céljaira. Minthogy Románia nem is lesz abban a helyzetben, hogy az egész pótlást maga állítsa elő, Oroszország szállítására lesz utalva. „A nagy Traján . . Lugano, aug. 31. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — Róma polgármestere következő táviratot intézte a bukaresti polgármesterhez: — Bukarestnek, amely a harcnak ebben az órájában a dicsőséges latin civilizáció, a hősies közös erények és a közös származás megerősítéséül csatlakozik anyjához, Róma testvéri üdvözletét küldi és forró óhajtásait amaz eszmények elmaradhatatlan diadaláért, amelyek a történelemben a nagy Traián dicső tetteit besugározzák. Iliescu, a román vezérkar főnöke. Iliescu tábornok, akit a román király a napokban nevezett ki vezérkari főnökké, a román hadsereg újjászervezője. Románia semlegessége idején hadügyi államtitkár volt és miután a hadügyi tárcát Bratianu miniszterelnök, tehát nem szakember vitte, a hadügyminisztérium ügyeit valójában ő vezette. Különös érdemeket szerzett Iliescu az 1902—1904. években, midőn a román tüzérséget gyorstüzelőágyukkal látták el, amiket a Kruppgyár szállított. Iliescu a gyár részéről ajánlott modelt igen célszerűen megjavította, úgy, hogy az ő mintáját később több állam tüzérsége, a francia tüzérség is, felhasználta. A világháború alatt Iliescu nagy érdemeket szerzett a nehéz ütegek szaporítása körül. Hadügyi államtitkár korában e fegyvernemből még csak egy félezred