Pesti Hírlap, 1917. április (39. évfolyam, 88-112. szám)

1917-04-01 / 88. szám

1917. Szpríls 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP felolvasott indibeányban kifejezésre jutó felfogás­sal egyetért. (Élénk helyeslés a Ház minden ol­dalán.­) A monarchiában senki az omsz feel-ü­­­gyekbe beavatkozni nem kiván. (Általános élénk helye­k­.­..) Első­sorban óhajtjuk, hogy mi­előbb az orosz nemzet bizalmát élvező o£rm /sor­mánynyid álljunk szemben, amithelyel 'Msztessé­ges béke-t köthetünk. (Általános élénk tetszés és taps.) Kívánjuk, hogy az ,orosz nemzet tartósan élvezhesse a békés fejlődésnek és a valódi sza­badságnak jótétem­ényeit. (Általános élénk tet­szés és helyeslés.) Justh János: Ugyanezt üzenik: nekünk az oroszok isi Apjvonni felszólalása. Ezután gróf Apponyi Albert emelkedett szólásra. — Mindenekelőtt őszinte öröfcíumnak és megelégedésemnek adok kifejezést, úgymond, ama kormán­ynyila­tkozat fölött, mely szerint a pénzügyminiszter i­r a kormány nevében minden magyarázat ne minden homály nélkül kijelen­tette, hogy a kormány ezzel az indítványnyal egyetért. Ennek folytán, miután nem hiszem,­­ hogy ellenzéki oldalról bárki is ezzel szemben­i kifogást tegyen, biztosítva van Magyarország képviselőházának egyértelmű állásfoglalása ebben a kérdésben. Ez egy olyan föllépés, amely szerintem nem tévesztiheti el üdvös hatását a to­vábbi fejleményekre. Nem érzem magamat hi­vatva arra, hogy itéletet mondjak az oroszor­szági eseményekről. Neem elvi szempontból, mert az én felfogásom — am­ely e tekintetben teljesen azonos a német birodalmi kancellár felfogásá­val — hogy nekünk se jogunk, se okunk, se hi­vatottságunk nincs arra, hogy Oroszországnak vagy bármely más népnek belső viszonyaiba be­avatkozzunk. A második okom erre az, hogy ma még nem tudom­ megítélni, hogy ezek az esemé­nyek milyen befolyással lesznek a mi érde­keinkre és a háborús helyzetnek olyan kibonyo­lítására, amelyhez hozzájárulhatunk. Hiszen ebben a forradalomban részt vettek olyan elemek is, amelyek bevallottan a háborúnak a hódító célok érdekében való továbbfolytatásában talán még intranzingensebb­ álláspontot foglaltak el, mint a cári kormány; azonban részt vettek benne olyan elemek is­, amelyek kifejezetten és hangsú­­­­lkozottan ezeket a hódító tendenciákat visszauta­sították és a mielőbbi békekötés előmozdítását tűzték ki feladatul. Mi nem tudhatjuk, hogy mily elem­ek fognak felülkerekedni, csak azt tudjuk, hogy hódító, a mi integritásunkat, a mi ezeréves államunk területi épségét fenyegető háborúval szemben teljesen ugyanaz lesz az állásfoglalá­sunk és az eljárásunk, akár a cári uralom, akár egy félrevezetett demokrácia vezesse azt. Ezért csak melegen óhajthatjuk, hogy azok a tényezők, amelyek Oroszországban felül fognak kerekedni, ha majd a benső­ forrongás bizonyos jegesedés­hez vezet, azokból legyenek és olyan irányt kö­vessenek, amely a népek valódi érdekét fölismerve, az orosz birodalmat egyszerr­s mindenkorra megtisztítja azoktól a ten­denciák­tól, amelyeknek folytán az euró­pai békének állandó fenyegetője volt. Ha ez így fordul, úgy ez nagy áldás lesz az em­beriségre és akkor meg lesz adva a lehetősége annak, hogy mi azzal a nagy szomszédos nép­pel is békességben éljünk és annak benső hala­dásának minden tünet­ét, minden lépését örömmel és rokonszenvvel üdvözölhessük. (Általános he­lyeslés és taps.) Az azonban teljesen ki van zárva — és ebben rejlik szerintem az indítványá­nak és az ahhoz való egyértelmű hozzájárulás­nak jelentősége; s amint ezt a német birodalmi kancellár kimondta Németországra nézve,­­ mi elmondhatjuk Magyarországra nézve is, és nem kétlem, hogy ez lesz a monarchia másik álla­mának is állásfoglalása, hogy magyar fegyverek valaha más népnek, az orosznak vagy bármely más nép szabadságának elfojtására használtas­sanak fel (Általános élénk helyeslés és taps.) Az alkotnánypárt nevében. Az alkotmánypárt nevében Ugróti Gábor szólalt fel. — Mindaddig, mondotta, amig egy be­csületes, megélhetésünket, önálló nemzeti létün­ket biztosító békéit nem köthetünk, mindaddig készek vagyunk harcolni. Azonban a magyar nemzet óhajtja a becsületes békét és hajlandó azt megkötni, mihelyt ellenfeleinknek nemzetünk megsemmisítésére törő célja változást szenved. Azon forradalmi jelenségek, melyek az orosz autokrata reakciós uralmat úgyszólván egyik napról a másikra megdöntötték,a dinasztiát, az uralkodót, a vallásfőt hatalmától megfosztották és megnyitották a népszabadság jogainak hatal­mas zsilipjeit minden szabadságszerető népben, tehát a magyar nemzetben is, csak őszinte örö­met kelthetnek. (Általános helyeslés.) Meg­van a reményünk arra, hogy ez egyszersmind meg­szűnését jelenti a régi imperialiszitikus, expan­ziós orosz politikának is. S­zükséges a magyar nemzetnek ez az állásfoglalása, ez az üzenet ellenfeleinkhez, hogy legyenek tisztában a ma­gyar nemzettel. Szívesen békét kötünk mi, a sza­bad Magyarország, a szabad Oroszországgal, hogy egymást tisztelve és megbecsülve élhessünk egymás mellett oly béke után, amely nemzeti lé­tünket biztosítja. (Általános helyeslés.) A függetlenségi párt, Gróf Batthyány Tavadr a függetlenségi és 18-as párt nevében ezeket mondotta: Ez a párt, amely az általános választói jogra felépí­tett népalkotmán­ynak hive, minden abszolutisz­tikus, minden autokratikus uralomnak utalója, ellensége. E szempontból még most midőn Oroszországgal háborúban vagyunk, a nép uralmának, a cári autokrácia korrupt uralma feletti, remélem teljes győzelmén érzett legbensőbb örömünknek adok kifejezést. A függetlenségi és 48 as párt a békét kiván­ja, a békéért lelkese­dik. _ A legújabb oroszországi forradalmi ese­mények a béke ügyét is kell, hogy szolgálják. Reméljük, hogy az új állapotok meg fogják könnyíteni a b béke útjait, az állandó világbéke létrejövetelét, örül, hogy a Ház egyhangúlag mondja ki, hogy az orosz forradalom által inaugurált szabad államkormányzatot, az in­augurálandó alkotmányos életnek létrejövetelét nemcsak üdvözöljük, de tiltakoznánk az ellen, ha ezen újabb oroszországi alakulatokat bár­mely részről is retrográd irányban akarnák visszaterelni. A néppárt, a demokraták és a keresztény­szocialisták. A néppárt nevében gróf Zichy Aladár szó­lalt fel: Midőn Oroszországból a forradalom a szabadság fuvallatát küldte hozzánk, itt a béke hangjai nyilatkoznak meg azért, mert a nem­zet tudja, hogy a maga részéről oly erőt fejtett ki, amely neki jogot ad arra, hogy elsősorban is az igazságos békének hangjait hirdesse. (Élénk helyeslés.) Ez a béke nem a meghátrá­lás kívánsága, ez az a remény, melyet minden kulturnemzet táplál, érezvén, hogy a testvér­harc a régi kulturállamok között Európában magát a kultúrát s a kereszténységet öli meg. Vázson­yi Vilmos szerint az a nagy forra­dalmi átalakulás, melynek Oroszország szín­helye volt, Európa sorsára nem lehet közömbös. Bármilyen fordulatot hozzon is a háború, két­ségtelen, hogy egy szabadságszerető nép kebe­lében ez az átalakulás csak örömöt kelthet. Nagy despeciák összeomlását látjuk az utolsó idők­ben. Száz és száz millióra menő ember kapott jogot és alkotmányt. Az orosz despecia össze­omlása reményt ad arra, hogy el fog érkezni az az idő, amikor a kultúrának a szégyene, a háború, el fog tűnni a föld színéről. A magyar históriai alkotmány szellemében cselekszünk, mikor üdvözöljük a demokrácia diadalát. S Klesswein Vátidor ezeket mondotta: Tet­szetből nem gyűlölik egymást a népek, hacsak mesterségesen nem szítják a gyűlölködést. Bi­zonyos érdekeltségeknek, klikkeknek van hasz­nuk a háborúból. Az orosz nemzet felszabadu­lása felett minden, a szabadság iránt érző nem­zet örömet érez, és remélhető, hogy ez a sza­badság tovább fog terjedni és az igazi demokrá­cián fog alapulni. (Igaz! Úgy van­ a bal-­ó a szélsőbaloldalon.) Az elnök kihirdette a határozatot, mely szerint a Ház az indítvány indokolását megen­gedi. Az indokolás napirendre tűzése iránt ké­sőbb fog a Ház határozni. Vallomás. Irta: GÁRDONYI GÉZA.­­ — Ezerért se, —­ ismételte a festő. — Dehát m­ért volna becsesebb önnek az a kép, mint nekem? Besztercey hallgatott. Fölvette az ét­lapot s mellőle rám nézett. Én nem szoktam őrá nézni, csak úgy vállról éreztem, mikor szemlélget, de akkor elszomorodva néztem rá. És ahogy a sze­münk találkozott, nem tudom hogyan, ho­gyan se, de megéreztem, hogy a felesége leszek. Bizonyisten megéreztem. Nem fejez­hető ki éppen ezekkel a szavakkal az az ér­zés, csak hogy valami lelki egységet éreztem vele, vagy nem is tudom micsoda egységet, szavakba foglalni nem lehet. Csak a sejte­lem csodája volt az. És később hogy már házasok voltunk, el is mondtam neki, és ő azt felelte, hogy neki az az érzése, már az első látásomnál megvolt, ő mingjárt az e kő nap megszeretett, vagy hogy az ő sza­vaival mondjam: szerelmes volt belém ka­lapom tűjétől a cipőm sarkáig. Annyira be­szívott a szeme mingyárrt az első órában, hogy emlékezetből lerajzolt, és másnap meg az arcom színeit rakta a képre. Dehát persze neki is csak olyan volt a sejtelme, mint az álom. Vélte, hogy nem lát többé, azért festette meg a képemet. — Nem erőltetem, — fanyalgott For­gás, — látom, hogy most olyan az órája­, hogy nem ad el képet. Mégis hát egy hölgy­nek a képe, aki nem tartozik önhöz . . . — Hát önhöz hogy tartozik? De olyan volt az a kérdés, mint vala­mi mellbe-ütéa. Forgács szinte h­átramoz­dult tőle. — Hozzám? . . . hát . . . tisztelője vagyok, — Én is, — felelte hangosan a festő. S elővonta a zsebéből az Estet Bele­fogott az olvasásába. Forgács fölkelt. Lógó orral tért vissza hozzánk. — Bogaras ember, — mondta halkan, — de azért meglesz a kép. —­ Bajosan, — sóhajtottam, — hallot­tam minden szavukat. Cigányok helyezkedtek el a terem sar­kában, és rákezdték a szokásos siketek in­dulóját. Nem lehetett beszélgetnünk többé. Csak elváláskor biztatott megint­ For­gács: — Meglesz a kép. Visszatérek heasról kisütöm, hogy rokona vagyok. Még brúdert is iszok vele, de a kép ned­ megy el Füredről. Azon az éjszakán nyugtalanul alud­tam, jaj igenn búsított, hogy azt a képet nem kapom meg. De valamiképpen tetszett mégis, hogy ezer koronán se adja- Hát mi neki az a kép? Már akkor igen tetszett nekem Besz­tercey. Furcsáltam, hogy egyik pereljen olyan kislányosan pirong, másik percben meg annyira férfias. És akkor valami méltós­­ágosan szép, mikor olyan férfias. És az is igen tetszett nekem benne, hogy aznap este levett kalappal állt a lámpa­oszlop mellett a parton. Az esti harangszóra vette le a kalapját, és úgy elmerült az imád­ságban, hogy meg se látott bennünket, ahogy mellette elhaladtunk. Akkor valami, oly szép volt az arca... Szeretem nézni az imádkozó embert Akármilyen állati rút is az arca, megszépül akkor, szinte angyali. Ha a ruhája csupa rongy is, nem rongy a rongy a méltóságos arcún. S az imádkozó jaj csupa méltóság. Alázatosságában is csupa méltóság az em­ber, aki Istennel beszélt királyi méltóság a porban is. Sohsa titkoltam, hogy ezért az egyért irigylem a pápistákat. Azok hát tudnak imádkozni. Sokszor megfordultam­ a tem­plomukban. Olaszországról nem is beszé­lek, csak Karlszbádot említem.. Apa jár oda. Egyszer engem is magával vitt, és én be­mentem egy reggel a katolikus templomba. És láttam egy aranygalléros öreg generálist, amint letérdelt egy mesterlegény mellé, a puszta kőre. Nohát azt a két arcot sohse fe­lejtem el, hogy milyen szép volt. Az a ron­gyos legény ott az aranygalléros nagyúr mellett Az a munkában eldurvult kéz, a keztyüben finomult kéz mellett Milyen test­vérekké váltak ott az imádságban. 3

Next