Pesti Hírlap, 1921. március (43. évfolyam, 48-68. szám)

1921-03-05 / 48. szám

1921. maronna 6., szombat __ FESTI HÍRLAP ...... .. » . , ii • i V 3 . ii.MiWi., — Attti először is a földgázát illeti, én már tizen­kétszer kijelentettem, hogy a kötvetkező dolog történt. Magyarország egyik legnagyobb pénzügyi tehetsége fia legtis­tsibb jelleme, Telessky Ism­er. kiment Londonba és m­egk­öltötte a földgázszerződést e világ egyik legnagyobb tarsaságával. Ezt helybenhagyta Magyarország legnagyobb geológus-tehetsége, akit 1. barátom elzavart, Böc­h Hugó. Ezek hazajöttek és beadták a javaslatot. A pénzügyi ré­széért telcfit vállalja a felelősséget három pénzügymi­niszter: Teleszky, Korányi és az én csekélységem. A geológiai részről mindjárt szólani fogok. Tény azonban oz, hogy én sem nem kötöttem a szerződést, sem be nem nyújtottam, hanem csak elolvastam. (Derültség.) Ez az óriási panama, amelyet én csináltam. — A geológiai részért három európai hírű szakértő vállalja a felelősséget. Az egyik Bückh Hugó, a másik Böhm Ferenc, a harmadikról rögtön is állok. Amikor tud­niillik megjelentem a pénzügyminisztériumi bizottságban, Ereky I. képviselő úr nemcsak elfogadta a javaslatot, mert ő a harmadik európai hirű szakértő (Élénk derültség), hanem egyúttal fölszólalt, hogy köszönetet szavazzon a javaslatért, még Eötvös Lóránt báró megdicsőült emléké­nek is. (Élénk derültség) Ennélfogva tehát három euró­pai hirű szakértő véleménye alapján nyugodtan mertem azt hinni, hogy jó ez a javaslat. Azótta a képviselő úr tizenkétszer megkérdezett engem, hogy micsoda Rombach­u­tcai szindikátus áll a szerződés mögött. Én azóta foly­ton az angol kormányra hivatkozom, nagyon óvatos szé­kely vagyok, nem tudhatom, mikor támadnak meg. (De­rültség.) Itt van a szerződés, amelyet három szakértő he­lyeselt, amelyet a kormány ajánlott, a­melyet 1. bará­tomnak bármikor rendelkezésére bocsátok. Nem tudom, hogy a saját személyére nézve talál-e benne hízelgő kife­jezéseket, de hogy ezek benne vannak, azt állítom. (De­rültség.) Nem tudom, hogy m­it csináljak a földgázzal. Min­dennap megadom neki a fölvilágosítást, de ő sohasem hiszi el. Higgyék el, ha helyettem a brit király őfelsége jelennék meg­ itt, annek sem hinne. (Elénk derültség.) Én ismertem egy papagályt, amely minden reggel, minden délben és minden este is azt mondta: „jó reggelt" és ezen soha nem változtatott. (Elénk derültség.) Most áttérek a nagy fúróra . . . (Derültség.) Ereky Károly: Légy nyugodt, én is jövök vele mindjárt! Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter: ... a bormo­nopóliumra. Soha nem hittem volna, hogy ebben a javas­latban ilyen gonosz dolgok vannak, mert ha azt hittem volna, akkor én nem képviselném a javaslatot. Érdemes t a nagytőkének ezt a „pokoli machinációját" megfigyelni. Még tavaly eszembe sem jutott, hogy miniszter legyek, sőt­­. barátom kérésére visszautasítottam a pé­nzügymi­niszterséget. Korányi barátom 1920 június elsején be­adott egy igen jó javaslatot. Ebben benne volt az, nehogy a falusi gazdákat megcsalják a szenzárok, ezeknek valami jegyzékben kell lenniök, mert különben ígéretet tesznek és elszaladnak. (Derültség.) Ez volt a kisgazdapárt kí­vánsága és ezért ő mint kisgazdapárti, belevette, hogy ezek engedélyhez legyenek kötve. Én azonban hozzájáru­lok ahhoz is­, hogy ne legyen engedélyhez kötve, legalább tudják, hogy ki az a borkereskedő, inkább megvesztege­tem az egész keresztény pártot és pokoli machinációval egy monopóliumot szalasztottam meg vele. (Elénk de­rültség.) A képviselő úr szerint bérbeváltó helyek is van­nak, amelyeket azonban nekem fölfedezni nem sikerült. (Felkiáltások: Tijzeelandban.) Ennélfogva kijelentem, hogy a 1. barátom beadja a javaslatot­, hogy el töröltes­sék, ezt én el fogom fogadni, de senki a Házban elfogadni nem fogja, tehát méltóztassék ezzel a javaslattal befűteni. (Elénk derültség.) Nem értem, honnan veszi az animozi­tfist, amelylyel engem akar üldözni Korányi erényeiért. Mert ha bűneiért akarna üldözni, ezt m­egértném. Őszin­tén sajnálom, nem értem azt a sajtókampányt sem,­lyet betonkint lesz szivee ellenem indítani. Onn­an toldoza­­tt, mert a sajtócenzúra sokszor betelefonál hozzám, hogy megint Ereky akar egy cikket megjelentetni. Én mindig azt mondtam, hogy csak mennél vastagabb betűkkel nyo­massák ki, mert én úgy sem olvasom el. Meg is egyeztünk abban, hogy ezentúl semmiféle pénzügyi cenzúra nem lesz. Mindhárom cenzort bevontam már, ennélfogva bárhogyan méltóztatik engem kritizálni, az is meg fog jelenni a lapban. (Élénk helyeslés.) — Azt hiszem, t. barátom helytelen nyomokon jár, amikor támad. Igazán nem gondoltam volna ezt akkor, amikor együtt foglalatoskodtunk, hogy így fogunk szem­ben állani egymással. Mi régente együtt voltunk a nagy­tétényi sertéshizlaldánál (Derültség), együtt neveltük azokat a szép kis rózsaszínű hasú malackákat (Elénk de­rültség..) Akkor nem hittem volna, hogy a kis malacok helyett nagy disznóságokat fog raptam keresni. (Derült­ség.) Nekem sem kis malacaim, sem kis disznóim nincse­nek. Azok a fantazmagógiák is, borbeváltó hivatal stb. m mind az ő nagyon túlfűtött, de sripduk­ita fantáziájában vannak. Éppen ezért arra kérem őt, hogy fűtsön be indít­ványával, a Házat pedig arra kérem, hogy fogadja el, a javaslatot. (Elénk derültség, helyeslés és taps.) E humoros intermezzo után komoly dolgok követ­keztek. A keddi ü­lésen Milotay István és Emszt Sándor meginterpellálták a kormányt a szedősztrájk ügyében. Milotay ismertette a sztrájk előzményeit. Méltányolja a nyomdászok szociális és anyagi igényeit, de a nehéz meg­élhetési viszonyok nemcsak a munkásságot, hanem a kö­zéposztályt is sújtják. Nyújtson a kormány élelmezés és ellátás terén a munkásságnak olyan kedvezményeket, mint pl. a bányászoknak. Általában anyagi helyzetük javítása érdekében" tegyenek meg mindent, de vaskézzel lépjenek föl a politikai tendenciájú mozgalmakkal szemben. Megint szervezkednek azok az elemek, amelyek az országot már egyszer forradalomba vitték. Emszt Sándor olvasva a moszkvai kommunista központ kimutatását, hogy mennyit költenek propagandára, hajlandó ebben összefüggést föl­tételezni az itteni eseményekkel. A munkások azt kíván­ják: senkit ne vehessen föl a munkaadó, csak a bizalm­i­férfi hozzájárulásával, s azt a munkást, a­kivel a bizalmi nem akar együtt dolgozni, ne alkalmazhassa tovább a munkaadó. Gróf Teleki Pál miniszterelnök azt válaszolta, hogy­­, kormány már jóideje tudott a munkások mozgalmáról, amelyet részben belülről, részben azonban kívülről készí­tettek elő. Elismeri, hogy a nyomdászok bére emelkedett aránylag a legkevésbbé, d­e nem volt szabad oly eszközök­höz fordulniok, amivel útját vághatják a megegyezésnek. A sztrájkoknak semmi jogosultsága nincs. A kormány ál­láspontja az, hogy a munkások előbb kezdjék meg a mun­kát, és a munkaadók azután folytassák velük a tárgyalást a bérkövetelésekről. A bizalmi­ rendszert nem akceptálja, mert a munkások szabadságát meg kell védeni. A magyar társadalom okulva a múlton, meg fogja mutatni az ere­jét, nehogy a közszabadság leple alatt­­ismét lábbal tipor­ják a közszabadságokat, amint tették azt a forradalmak alatt. A szerdai ülésen néhány interpelláció is elhangzott, K­rúdy Ernő a budapesti lakásviszonyok rejtelmeiből tárt föl eseteket, é­s szóvátette azoknak a vásárcsarnoki keres­kedőknek az ügyét, akiktől bolthelyiségüket elvették. A mentelmi ü­gyek során Friedrich István ügyében úgy dön­tött, hogy a koronaőrségi épületben levő lakásából nem kell kiköltöznie. Az entente ultimátuma Németországhoz­ megszállását tervezik.­­ Négy napos határidő a követelések A londoni konferencia legnagyobb kérdése: a német javítétel, mint előre látható volt, súlyos hely­iierat­­teremtett. A párisi konferencián az entente Né­metországot 262 milliárd aranymárka fizetésére kö­telezte, negyvenkét esztendős részletekben. Ennek a határozatnak a leszögezésére a londoni konferen­ciára meghívták a német szakértőket is, akik Simons külügyminiszter vezetésével meg is érkeztek az angol fővárosba. A keddi napon, amikor a németek kerül­tek sorra, érthető izgalom keletkezett a Lancaster C House-ban, ahol a londoni tanácskozást tartják, mert hiszen nem kevesebbről van szó, mint végleg ren­dezni a pénzügyi kérdéseket Németországgal. Az elnök Lloyd­ George volt, aki szívélyesen üdvözölte Sxaons külügyminisztert és a párisi határozat ismer­tetése után felkérte a németeket, adják elő ellenj­avas­lataikat. Simons miniszter kijelentette, hogy nem fo­gadhatja el a párisi határozatot, mert Németország képtelen azt teljesíteni. A német szakértőkkel folyta­tott szakszerű tanácskozás után a német kormány arra a meggyőződésre jutott, hogy Németország telje­sítőképességének végső határa 50 miliárd arany­márka 32 évi részletekben. Ebből az összegből levo­nandó azonban a németek által már teljesített 20 mil­liárd aranymárka. Simons külügyminiszter előadását az elszörnyüködés zaja kísérte. Különösen Briand volt felháborodva a németek merészségén. Llyod-George erre berekesztette a tanácskozást azal a m­egjeg­yzéssel, ha még tovább üléseznének, kitűnne, hogy az ententenak kell még majd fizetni. A szövetségesek aztán egymás kost folytatták a tanácskozást a németeknek adandó válaszról, amelyről mindenki tudta, hogy nemcsak elutasító lesz, hanem magában foglalja majd az entente rendszabályait is, amelyekkel kényszeríteni akarják Német­országot fizetni.­­ A csütörtöki konferencián Lloyd­ George hosszab­b be­széddel vezette be az entente válaszát. Az angol miniszter­elnök kijelentette, hogy a német ellenjavaslatok a versaillesi szerződé­s megcsúfolását jelentik és tárgyalásra alkalmas alapnak nem­ fogadhatók el. Ilyen körülmények között — mondotta Lloyd-George — ha a németek záros határidőn belül, amely hétfőn, március 7-én, déli 12 órakor jár le, nem ismerik el a párisi határozatokban foglalt jóvátételi feltéte­leket, akkor a szövetségesek el vannak tökélve, hogy Német­ország ellen a következő intézkedéseket léptetik életbe: 1. megszállják a Ruhr mentén Duisburgot, szövetséges csapatok el fogják foglalni Düsseldorfot, 2. a külföldön eladott német áruk vételárából az illető szövetséges országok le fognak vonni annyit, amennyit jó­nak látnak; 3. vámhatárt állíítanak­ a Rajnán a szövetségesek el­lenőrzése mellett. Egy tekintetben hajlandók a szövetségesek a párisi határozatokon módosítást eszközölni, készek a 42 évre fel­osztott fizetési törlesztéseket 30 évre leszállítani-Simons külügyminiszter kijelentette, hogy Válaszát hétfőin délig meg fogja adni. A német külügyminiszternek ez a kijelentése, állítólag a szövetséges megbízottaknál is igen mély hatást tett, mert attól féltek, hogy a németek egyszerűen nemet mondanak, amely minden további tárgya­lást lehetetlenné tett volna. így megvan még a reménység, hogy kölcsönös engedmények árán elháríthatók lessenek a végső eszközök, amelyek egész Európa gazdasági életét sú­ly­osan érintenék.­ ­ Az orosz ellenforradalom terjed. Az orosz ellenforradalom, úgy látszik, tényleg sokkal tibb, mint azt az első jelekből következtetni lehetett. Főző forrráscsőból egybehangzóan jelentik, hogy már nemcsak a' G­ronstadti matrózokról van szó, hanem a mun­kásoknak, különösen a pétervári és moszkvai szakszerveze­teknek nagyarányú akciójáról, amely sztrájkkal kezdődött és véres harcokkal végződött. A moszkvai munkásokhoz csatla­kozott az ellenük küldött vörös csapatok egy része is, úgy, hogy Trockiék most a megbízható kínai és lett csapatokkal próbálnak szerencsét, de az eddigi jelentések szerint kevés szerencsével, mert még sehol sem tudták az ellenforradalmat levenni. Mayr a nyugatmagyarországi kérdésről. Az osztrák kancellár a külügyi bizottságban hosszabb lv­et tartott,,a "külügyi kérdésről, amelyben ismét a régi nótát fvitja. Kijelenti, hogy a magyarokkal folytatott tárgya­lások folyamán csak haárkiigazításról lehet szó, amely nem­csak Magyarország, hanem Ausztria javára is lehet. Mille­rand ismeretes kísérőjegyzékére egyszerűen azt mondja, hogy azt tárgyalási allapot nem fogadhatja el, miután az a saint-gemiaini államszerződésben nem foglaltatik benne. Kijelenti, hogy Nyugatmagyarország Ausztriára né­zve nem gazdasági, hanem nemzeti kérdés. Kijelenti továbbá, hogy a nyugatmagyarországi kérdésben nem a „vajon*,, hanem a „miként" a megbeszélések tárgya és hogy eddig egyetlen egy pontnál sem jutottak az általános szempontoknál és­­fej­tegetéseknél előbbre. A kancellár beszédében az az egyetlen­­vigasz, hogy beszélt ő már ennél szigorúbban is. m-'"; • fénytelen volt le­ülni velünk tárgyalni. sulyc Külei A Ruhrvidék és Dür­seldorf a követelések teljesítésére. m - !»«». A Fehér ház nj ura. W­i­r­e c*n­ volt elnök — mint Washiű£tOí­ fcöl táviratocAk — eimgyta mir a Fehér h&e&t, hogy helyet adjon H­a­r­d­i­n­g­n­a­k, aki ma foglalja el az elnöki szék­et. A tudósítás azt mondja, hogy Wil­son könnyezve mondott búcsút embereinek, akikkel együtt dolgozott nyolc évi elnöksége alatt. Nekünk nincs okunk érzelegni Wilson távozásán, mert a lehetetlen békék sorozata részben az ő nevéhez is fűződik és ezzel kapcsolatban a sok nyomorért és szenvedésért, amely a béke megkötése óta marcan­golja a legyőzött országok népét, és oly felelős ő is a világtörténelem előtt, mint az en­tente többi államférfia. Az új elnöknek hivatalba lépéséhez méltán fűzhetünk mi is új reményeket; erre feljo­gosít minket, programmjának az iránya, amely bé­két és igazságot hirdet. Ennek a programomat a pontozatai a következők: " Békekötés Németor­szággal Lodge szenátor nyilatkozatának értelmé­ben, amelyet Wilson elvetett. 2. Külföldi kormá­nyokhoz intézendő javaslatok a fegyverkezések korlátozása tárgyában. 3. Nemzetközi bíróság ala­kítása. 4. Nemzetközi konferencia összehívása azok­­nak a politikai kérdéseknek megoldására, amelyek nem esnek a nemzetközi bíróság hatáskörébe. A­ konferencia tanácskozni fog azokról az intézkedé-­­sekről, amelyek a világbéke megvalósítására ve­­zethetnek. Harding programmja követelni fogja még a versaillet-i béke elvetését és javasolni fogja a népszövetség alapszabályainak módosítását. Hogy a Londonban konferenciá­zó entente­államférfiak nem lesznek elragadtatva ettől a pro­grammtól, az érthető. A szövetségesek tanácskozásáig a büntető rendsza­bályok kérdésében még a következő tudósítást kaptuk Brüsz­szelből: Llyodi George az utolsó pillanatig ellene volt a meg­szállás szélesebb kiterjesztésének. Vele egy nézeten voltak az olasz kiküldöttek és Japán megbízottja, a londoni nagy­követ Briandnak és a katonai szakértőknek azonban mégis sikerült végül meggyőzni Lloyd­ Georgent, hogy stratégiai szükségesség a megszállást úgy végrehajtani, amint a terve­zet azt javasolja. Aztán igen kínos jelenetre került a sor a szakértők között, amelyet a belga sajtó igen sajnálatosnak mond. Valószínűleg jogi kérdésekről volt szó, vagyis arról, hogy a megszállás rögtön, vagy pedig május 1-én történjék-e.­­ Az angol alsóház mai ülésén Claude Lowter kérdést in­tézett Lloyd­ Georgehoz, vajon a németek makacssága nem vezethető-e vissza Asquith beszédére, aki kijelentette, hogy­­ Németország két milliárd fontnál többet nem fizethet? Lloyd­ George nemmel felelt. Római jelentés szerint az a hír, hogy a francia északi flottát indulásra készenlétbe he­­­lyezték, az olasz kamara folyosóin élénk nyugtalanságot keltett. Az olasz parlamenti köröket egy esetleges új katonai vállalkozás következményei aggodalommal­ töltik el. A feketehegyek ura, Presszs hazájától, a francia Riviérán, szomo­rít számkivetésben, fejezte be életét a Feketehegyek uralkodó­i,­­ világszerte Nikita néven szerepelt I. Miklós, Montenegró királya. Történelmi napokban fogadott engem cettinjei konakjában 1911 augusztusában Nikita király a ma­lisszorok lázadása idejében. Mint a Pesti Hírlap tudósítója, előbb Koplikában voltam Turgut Sef­ket pasánál, aki a malisszorok elleni hadművelete­ket vezette és onnan Podgoricán keresztül Cettin­jébe siettem, ahol a legkiválóbb albán vezérek, So­hol Batzi, aki büszkén mondta nekem, hogy ő a ki­rály legjobb barátja, aztán Dedson Luli, a malissz­szorok vezetője, és Szuleiman Batus tanácskoztak a királyival, miképen lehetne Törökország sírját megásni. Történelmi időnek nevezem ezt a dátumot azért, mert történelmi tényként meg lehet állapíta­ni, hogy ebben az időben gördítették le azt a hó­labdát, amely lavinává növekedve, rázúdítota a leg­borzalmasabb katasztrófát a világra. Amikor báró Giesel akkori cettinjei követünk értesített, hogy „ő­felsége a király" szívesen nyi­latkozik a Pesti Hírlapnak az aktuális balkáni hely­zetről, mosolyogva figyelmeztetett, hogy nagyon vigyázzak minden szóra, m­ert minden betűnek, amit a király mond, megvan a maga kétértelműsége. A király rendkívül barátságos volt, bár büszke magatartásán meglátszott a példátlan erély, az ön­tudat és egész lénye elárulta, hogy olyan úr, aki egész életében megszokta a parancsolást és ellent­mondást nem tűrt. Hosszasan magyarázta nekem­, hogy mennyire érdekli őt Magyarország története, mert sok hasonlatosság van benne saját nemzetének, történelmével. — Igaz, — mondotta. — Budapesten csak egyszer jártam. Valamikor a hatvanas években Cu­sat látogattam meg Bukarestben és akkor átutaztam Budapesten. I. Ferenc József királyunkról oly meleg ba­rátsággal emlékezett meg, ami meglepett az orosz cár barátjától. Végül kijelentette: Ha nekem volna kétmillió katonám, mint ő felségének, a császárnak és királynak, akkor gyorsan elintézném az albán kérdést. — Mint később megtudtam, nagyon sze­rette volna, ha a Pesti Hírlapban propagandát csi­nálnék a monarchia beavatkozása érdekében az al­bán kérdésben. Érdekes, hogy beszédének folya­mán szigorúan vigyázott arra, hogy királyunk cí­mét a dualizmusnak megfelelően adja meg és ha néh­a tévesen a „császár" jelzőt használta, nyomban kijavította. Este Giesel követ a követség kertjében szű­kebb körű vacsorát adott, amelyen én is részt vettem.

Next