Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
HÍRLAP Mdmrok az összeomlási pál. Sándor Pál támadja Windischgraetzet és Andrássyt. — Andrássy visszautasítja a vádakat. — Németország mellett. A nemzetgyűlés keddi ülésének szónoka Griger Miklós különösen a krilita^Tljiszterium kérdésével.'foglalkozott. MajdV^rt^fal István szólalt fel. Utána majdnem negyedhétkora hosszat Sándor Pál beszélt, hogy njegcffrolja azokat a vádakat, mintha az összeoeffita zsidóság okozta volna. Gróf Andrássy Gyulát Sándor Pál kijelentései személyes kérdésben való felszólalásra bírták. Az ülés végén Bleyek Jakab beszélt a nemzetiségi kérdésről és a német orientáció mellett argumentált. A tanácskozást Rakovszky és Bottlik vezették. A tanácskozás nehezen indult, mert a képviselők kevesen voltak jelen. A Ház folytatta a budget-viát. Giiger Miklós kéri a külügyminisztert, hogy külföldi képviseletünket nemzeti, demokratikus és praktikus szelénben építse fel. Bánffy a ballplatzi magyar diplomaták védelmére kijelentette, hogy sokszor szívük sanyargatásával dolgoztak. Elismeri, hogy ilyenek is akadtak, de ugyanakkor kijelenti, hogy ha magyar nevűek voltak is köztük, igaz magyar lelkű kevés akadt. Az összmonarchiát képviselték és Magyarországról tudni sem akartak. Ezeket az urakat successive fel kell menteni, mert régi mentalitásuktól szinte képtelenek kivetkőzni. Külföldi képviseletünket demokratikussá, kell termi. A külföld felvilágosítását illetőleg a sajtó terén nem reprezentánsokra, hanem ügyes agitátorokra van szükségünk. A 'külföldi magyar 'kolóniákat is be kell vonni a munkába, s ezek hirdessék mindenütt, hogy a középkorban a magyarság mentette meg a kereszténységet. Felidézza, hogy Japán Konstantinápolyban követséget állított fel. Tette ezt azért, mertbízik a turáni faj jövőjében. elszakadt részeket nemcsak p. forradalmaik játszották át ellenségeinkkezére, hanem az akkorikülpolitika hibái is, amely inkonzekvens volt, amikor pl. román kormánybiztost nevezett ki, a tótokat pedig mellőzte. Az örökös járvány-és széniiség kulturvádteáigra vezet. Most azok a nemzetek nyerik el a pálmát, amelyek a nevelés terén a legnagyobb eredményt tudják elérni. Az iskolakerülést nem kényszerrendszabályokkal, hanem a szociális helyzet javításával kerülhetjük el. Nyolcosztályú elemi oktatást sürget, valamint a pazarlás megszüntetését az állami színházaknál. A magánszínházakba a nemzeti művészet és irodalom csak vendégségbe jár; ezek inkább lebujok, ahol idegen kufárok nemzetrontó, erkölcsbénító, művészietlen darabokat adnak. A népjólétről szólva, azt mondja, az nem áll, hogy a szociáldemokráciának nincs a parlamentben képviselete, mert itt vannak ők, a keresztényszociálisok. A polgári társadalom fél a szociáldemokráciától, amely elvesztette ahhoz való jogát, hogy mint a konszolidációért küzdő fél lépjen fel. Becsületes szociális politikát kell folytatnunk, szabályozni kell a gyermekmunkát, a népbiztosílást ki kell építeni, a tőkeerős vállalatokat a munkanélküliségmegszüntetése szolgálatába kell állítani. A munkásságnak tényleg köze van a Munkásbiztosítóhoz, de ne tessék a Conti-utcát összetéveszteni a munkássággal. Az amnesztiarendelettel úgy jártak, mint a mesebeli arannyal, amely rézgarassá lett, mire a koldus kezébe került. A pénzügyi tanács a különböző adókon kívül eszelje kiazt is, hogyan lehet az adóalanyokat fizetésképessé tenni. A pénzügyminiszter teremtsen rendet a tőzsdén, mertaz árzuhanásokat a nagybankok csinálják. A földbirtoki reform bizottságba kár volt kisgazdaellenes embert is kinevezni. (Ki az?) Csak a miniszternek mondom meg. A költségvetést elfogadja. (Helyeslés.) Haypál István a földreformra és a házhelyek és kisbérletekről szóló javaslatra célozva, azt fejtegette, hogy nem elég törvényeket hozni, azokat végre is kell hajtani. Panaszolja, hogy a miniszteri megbízatásokkal ésa jótétonycélú gyűjtésekkel falun visszaélnek. A közigazgatás részéről elkövetett atrocitásokat sorol fel és kéri a belügyminisztert, teremtsen már rendet. A javaslatot elfogadjaHe-A forradalom és az összeomlás okai. Sándor Pál az ellen az unos-untalan felhangzó vád ellen száll síkra, hogy az összeomlásnak és a forradalomnak a zsidóság volt az oka. Nem akarja védeni a zsidóságot s épen ezért eltér legutóbbi bizonyítási módjától. A helyett történelmi kutatások alapján akarja kimutatni állításai helyességét. A háborút elvesztettük, mert impotens generálisaink voltak, mert az osztrák diplomácia elárulta Magyarországot, el akarta adni, mert Magyarországot fel akarta darabolni, sőt német szövetségeseink is elárulták, ők, 67-es politikusok, becsületesen belementek a háborúba, bárha ebben nem volt semmi keresnivalónk, mi nem akartunk területet szerezni, becsületes eljárásunk jutalmaként a németek elárulták érdekeinket, az osztrákok pedig egyenesen ellenünk dolgoztak. Végignézte a posztócsalád aktáit s mondhatja,hogy az elitélt kereskedők 96 százaléka ártatlan volt. Olyan dzsungelt látott ezekben, amit képtelenségnek tartott volna. Az újságokat hazugságokkal töltötték meg, s mi voltunk olyan naivak, hogy mindenit elhittünk. Néhányan jobban voltak informálva, de ezekben nem volt annyi hazafiság, hogy a helyzetet nyíltan feltárják a Ház előtt. Mi nem tudtunk semmit és egymillió és millió emberélet veszett el hiába. A háborút már 1914-ben elvesztettük, 1916-ban pedig mérvadó német és osztrák faktorok teljes bizonyossággal megállapították a háború elvesztését. Falkenstein 1914-ben kijelentette Erzberger előtt, hogy a háborút a marnei csatával elvesztettük. Bülow mondását idézi 1914 szept. 14-éről. Mentegetődzik a sok felolvasásért. Somogyi: A zsidókat úgy sem tudja fehérre mosni! Sándor Pál: Azokat, ha szerecsenek, ép ugy nem lehet fehérre mosni, mint a képviselő urat. Windischg Metz 1916-ban egyik beszédében zárt ülésen azt mondta, nem szabad megírni veszteségeinket, s azt sem, hogy a lapok cenzúra alatt állanak. Aztán felsorolja, hogy a komarowi ütközetben 200 ezer ember esett el, 1915-ben szintén 200 ezer a lacki és limanovai ütközetben. És figyelmezteti a Házat, hogy a háborúból visszajövő tömegek nem fognak különbséget tenni és el fogják seperni őket. Tehát már 1916-ban kétségbeejtő volt a szituáció. Ekkor kelt Románia és az entente között a szerződés is Nagyrománia határaira nézve, de ezt a hírt Tisza még 1918 okt. 18-án is kétkedéssel fogadta. Ennyire nem voltunk tájékozódva. Hindenburg is rámutatott 1916-ban, hogy megkezdődött a borolás. Okt. 16-án Buriáni Bethmann-Holweggel való tárgyalásakor rámutatott, hogy a háború katonai eldöntésére számítani nem lehet. Rámutat a történt piszkos árulásokra is. Krausz tábornok azt írja, hogy Károly király tehát békét akar, ha kell, a monarchia felének árán. Krausz 1917-ben hadijelentést tesz, mely Clemenceau kezébe kerül. Természetes, hogy többé békéről nem lehet szó. A külföldtől teljesen el voltunk zárva. Az ententonál egyrészt a nemzetiségek izgattak ellenünk, másrészt a bécsi diplomácia adott el, mi pedig becsületesen szállítottuk a muníciót és élelmet, jóhiszemű Gsernyas: A zsidók használták ezt ki! Sándor Pál: Nem felelek, én gyakorlom azt az erényt, amit önnek, papnak kellene, a türeknességet. Ludendorf 1918 aug. 8-án azt mondja, a háború nem nyerhető meg. Dömötör: És mégsem kötöttek békét! Sándor Pál: Okt. 8-tól nov. 4-ig mennyi magyar vér folyt el hiába. Windischgraetz naplójából megállapítható, hogy ő is tudta már akkor, hogy elvesztettük a háborút. Kérdi, hogy milyen arccal meri most mégis azt mondani, hogy a hadsereget felizgatták, avogy az összeomlás izgatók munkája. Azonban itt prügellinábe kellett, s erre volt jó a zsidóság. 1918 okt. 2-án Károly király megígérte Wekerlének, hogy a magyar csapatokat hazahozzák az ország határának megvédésére. De nem tették meg. Kramatzék akkor már mindent megtesznek a cseh-szlovák állam kiépülésére. Wekerle, Andrássy folyton a németekhez való hűséget hangoztatják, ezzel szemben. 1917 máj. 31-én egy svájci lap közli a cseh-szlovák függetlenségi nyilatkozatot. 1918 okt. 12-én Németország közli az entente-al, hogy elfogadja Wilson 14 pontját. Ezzel a cseh-szlovák köztársaságot elismerte. De mi még mindig hívek vagyunk. Andrássy csak okt. 26-áin ajánlja fel a mi külön békénket. 1246- 26-ig pedig misnket kényszerítenek, hogy védjük a Piavánál az osztrák határt. 1918 okt. 27-én a császár beleegyezésével Ausztriában nemzeti tanácsok működnek, de ezt előttünk eltitkolják, anjjfeffrej|'jeischgraetz is segít. Aztán jön hadparancs, íJ.rj jHfcíátelenné teszi hadseregünket, nem kell annak rn*Mwtó*iiL- Megkezdődik a csapatok hazaözönlése. Windischgraetz 1920 jan. 8-án megírta, hogy 3 okt. 26-án azt tanácsolta, hogy mindkét fővárosba ententecsapatokat kérjenek, de ezt Andrássy megalkadáylozta, jóllehet tájékozva volt a helyzetről, mert hiszen a családjában volt az, aki a forradalmat csinálta. Andrássy állásfoglalása annál különösebb, mert 2 óra múlva az osztrák Reichsrathban már republikánusok tanácskoztak. Ugyanakkor jelent meg Andrássy, mint külügyminiszter. Az olyan férfiúnak, mint Andrássy, ilyen esetben nagy kötelességei lettek vona. Ő azonban a közte és Tisza között folyó évtizedes harcot nem szüntette meg a háború alatt sem. Kerekes: Családi politika! Gróf Andrássy: Kikérem magamnak ezt a gyanúsítást! Soha családi politikát nem folytattam! Sándor Pál: Ezekre a dolgokra azért tértem ki •• . j Gróf Andrássy: . . . mert beléptem a keresztényi pártba! I Sándor Pál: Nekem jogom van önnek, mint az antiszemita párt elnökének, az eljárását bírálom. Egyébként pálfordulása dacára sem becsüli kevésbbé, mint azelőtt. Kérik a Házat, hogy beszédét délután folytathassa. Elnök az ülést d. u. 4-ig felfüggeszti. A Séhitünt mt. Sándor Pál folytatta beszédét. Czernin intritkáiróll Windischgraetznek tudnia kellett, tudta is, és ha tudta, mint magyar embernek kötelessége lett volna erről bennüilket értesíteni. 1917 óta erre többször lett volna alkalma és nemcsak most kellett volna vele előjönnie. Ez 4 Czernin volt a mi külügyminiszterünk, tőlünk fizetést húzott, amit elkövetett, az a legnagyobb fokú hazaárulás, s ebben a tekintetben ő a mi szemünkben nem lehet más, mint Vogelrei. Károlyi, amikor a revoluciót csinálta, mint forradalmár, becsületesen cselekedett. Hiszen Kossuth Lajos is szította a forradalmat, igaz, hogyaz ország határain kívülről. S akkoriban öt, még akik nem is voltak vele egy, nézeten, politikai üldözöttnek tartották. Ismerteti az október 23-án a kupolacsarnokban tartott ellenzéki tanácskozást és megegyezést a kormányzás átvételére, s végül And-rássy közös külügyminiszterré való kinevezésének történetét, amit Windischgraetz machinációjának tartottak. Andrássynak nem lett volna szabad akkor beülni a külügy- miniszteri székbe, hanem itthon kellett volna politikát csinálnia, mint mások, akik az életükkel játszottak. Gróf Andrássy: Én is jászottam az életeimmel jobban, mint a képviselő úr. Sándor Pál: Ha a gróf úr itthon marad, akkor sok minden nem következett volna be- 23 ika és 31-ike között alakultak meg a nemzeti tanácsok, s mondták ki az elszakadást, illetve csatlakozást. . ..szerbekhez, csehekhez, stb. Mi pedig itt ültünk tudatlanul és tehetetlenül; a fejünk felett intézték a dolgokat egyrészt az osztrák diplomácia, másrészt felelőtlen elemek. Tehát itt kellett valamit kezdeni az ország érdekében. Miután az akkori munkapárti államférfiak és képviselők kijelentették, hogy ők itt többé a kormányt át nem vállalhatják, meg kellett alakítani egy, olyan testületet, amely bevonva a parlamenten kívüli elemeket is, ezekkel együtt próbálja lecsitítani a rettentő helyzetet. Egy lépéssel tovább. A király kinevezte Károlyit. Hogy milyen volt akkor itt a helyzet, csak az tudja, aki akkor itt élt. Milliókat adtak össze magánosok, hogy a frontról visszajövő katonákat valahogy lefegyverezhessék. Kellett tehát valakinek átvenni a kormányt, s így alakult az meg az összes ellenzéki pártokból. Ha úgy ismerte volna a helyzetet, mint ma, ő is azok közt lett volna,akik részt kértek a Károlyi-forradalomból. Mert máskép nézik a dolgokat, ha agitáció céljaira akarják felhasználni, mint ellenesetben, ő ismer a bolsevista rezsimben részt vett olyan embereket, akik ma bujdosnak, de akik olyan szolgálatokat tettek a polgárságnak, amiket elfelejteni nem szabad és akik nagyobb ellenforradalmárok voltak, mint akik ma tele szájjal hirdetik a hazafiságot. Ha valaki tett a bolsevista őrület letörésére valamit, akkor elsősorban a szocialisták egy része volt az. Azonban most csak a forradalomról beszél, mert a bolsevizmus rugói előtte még ismeretleinket képeznek. Arra nézve, hogy kik csinálták a forradalmat, olyan újságot és pártot citál, amelyet nem lehet defetizmussal vádolni. Haller István, Túri Béla Szmrecsányi beddig borzongásnak emléke, mely ma tizenkét éve elfugott erre a gondolatra ... És milyen szép volt , mikor mellettem állt az oltár lépcsőjén . . . mint egy iaju király. Új férjem - ó, jó ember és nagyon gyerek - úgy idegeskedett az anyakönyvvezetőnél, mintha telefonkapcsolásra várt volna. Mikor lejöttünk a poros, rosszszagu hivatali lépcsőn, azt sóhajtotta: No, hát ezen is túlestünk! És én? Hát én is ugyanazt sóhajtottam. . . . Nyugodtan írok, Gábor egy csöppet sem türelmetlen. A vonatunk csak órák múlva megy még. Még egyszer sem kopogott be a szobámba, nem úgy, mint hajdanában Gyurka, aki valóságos tombolást vitt véphez ugyanezen szoba előtt, melyben anyám remegő kézzel, sirva öltöztetett az útra. Az anyám ... ó fia, hát esküvő az, amelyen nem az anyja öltözteti az embert? Különben neki jobb, hogy nem érte meg mindannak a szépnek és egyetlennek öszszeomlását, amelyet a mi egyesülésünk jelentett. Nem sirok. Szeretem új férjemet és boldog akarok lenni. Igenis, megmutatom, hogy boldog leszek! És mégis . . . ha a nászutunkra gondolok ... a zöldvirágos bársonyú félkupéra, amely Olaszország felé vitt kettőnket . . . Gyurka megvesztegette a kalauzt, akinek minden állomáson viharos jelenetei voltak miattunk, de végre mégis csak betolakodott egy monoklis gavallér, akivel Gyurka majdnem összeverekedett, mert folyton engem bámult. Milyen fiatalok voltunk, milyen viharos, milyen új, milyen szép volt mindent Milyen édesen kacagtunk a végén a márványpadlós kis, csúf olasz hotelszobában Most Berlinbe megyünk, nászutunkat összekötjük az uram üzleti útjával. Egész nap el lesz foglalva , én örülök ennek, mert kedves ismerőseim vannak odakint. Akkor is el voltunk foglalva, de egymással ... s ha ismerőst látttunk messziről, ijedten bújtunk előle, egy ingó-bingó rozoga olasz bérkocsiba, amelynek kocsija megértően és bizalmasan mosolygott ránk. Aztán hazajöttünk, az uj fészekbe. Milyen uj, különös szaga volt a lakknak és a politúrának, milyen friss volt a függönyök fehérsége s a paplanok ragyogó-kék selyme. Napokon át nem tettem egyebet, csak járkáltam a lakásban és élveztem azt a tudatot, hogy itt minden az enyém. És hozzá enyém a férjem, a legszebb és legjobb az egész világon, aki mindennap friss virágcsokorral a kezében tér haza és olyan viszontlátási jelenetet rendez, mintha legalább is fél esztendő óta nem láttuk volna egymást. Egyetlen cselédünk részt vett a ház minden örömében és minden bánatában. Lusta, neveletlen és piszkos volt, az igaz, de szeretett bennünket és őrködött felettünk. Most a férjem garzonlakásába fogok beköltözni. Fényes lakás, de egy kicsit . . . hogy is mondjam .. . túlságosan illatozik az emlékektől. Jól tudom, a negyvenötéves férfi nem mehet olyan érintetlen szívvel a házasságba, mint a huszonnégyéves egykor. Azonban mégis rosszul esik, hogy az inas olyan ellenséges szemmel méreget, mintha azzal az operetművésznővel hasonlítana hátrányomra össze, amiről olyan sokat beszéltek az urammal kapcsolatban . . . Erre még talán büszkének is illenék lennem, de nem tehetek róla, mindig a fülemben cseng a réginek zokogó, tördelt vallomása az első, szent órákban: „Soha, soha senkit . . . csak téged, te drága! Hiába hessegetem az emlékeket. Itt vannak s itt maradnak. Kék irisz van az Íróasztalomon . . . ó, micsoda nyaláb kék Íriszt hoztunk magunkkal most tiz éve, az utolsó nagy sétánkról, amelyet orvosi rendeletre kellett tennem naponta s amelyen Gyurka hűségesen velem tartott minden nap. szobánknak sárga selyemfüggönye volt s amig élek, a szemem előtt lesz, hogyan változtatta a reggeli napfény arannyá a hitványka függönyt s biborrá az irisz áttetsző, sötét leveleit, mikor a fájdalmak hosszú éjszakája után ujjongó hajnal jött és én karomon tartottam újszülött kisfiamat ... A szenvedéseket elfelejtettem, fia, de ha arra a boldogságra gondolok, hát görcs szorítja össze a torkomat . . . A fiacskám? Hát természetesen az apjánál maradt. Gondolhatod, második férjem nem nagyon törte magát érte, hogy hozzánk kerüljön. Ilyen ifjú házasságba nem föltétlenül szükséges egy nagyocska gyermek. Igaza van neki s én vagyok a hálátlan, ha meghasad a szivem belé, hogy a kis Gyuri előbbutóbb idegenné lesz hozzám. Pedig hát ez a dolgok rendje, ugye. Ha? A gyereekek hamar felejtenek. Nekik jó. . . . Most törvénybe idézem a vádoló emlékeket is. Ne csak a védői jelentkezzenek. Elhanyagolt, rosszul bánt velem, megcsalt, durva volt. Még — ha ezt senki sem tudja kivüled, Ila — még meg is ütött. Jogom volt hozzá, hogy elhagyjam és keressem a boldogságomat . . . De mégis csak ő volt az első, aki a karjaiba szorított, ő volt apja első gyermekemnek, ő volt nekem az ifjúság, a reménység, a szerelem. Most már nem vagyok fiatal, nincsenek vakmerő reményeim és szerelmes sem vagyok. Nem, Iia, semmit sem kezdhetünk újra, ha egyszer elrontottuk. Az első férfi az asszony sorsa s ezen a világon nincs asszonyi élet, amelyet kétszer lehetne végigélni.