Pesti Hírlap, 1922. február (44. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-01 / 26. szám
1922. február 1., szerda. PESTI HÍRLAP eljárásra utasították őket és csak politikai felelősség mellett dolgoztak. És ezért történhetett meg, ami megtörtént. A lakbéremelést a bíróság dönti el. A felmondás a bíróság elé tartozik De nem a bíróság intézi a legfontosabb ügyet, a rekvirálást. Ez a rendszer a proletárdiktatúra idején keletkezett. Méhely: Már 1918-ban kezdődött! Bródy: Igaz, de, a proletárdiktatúra idején fejlődött ki ennyire. Meg kell szüntetni végre magát a lakásrekvirálást Az otthon szentsége megköveteli, hogy senki lakását el ne lehessen venni. Vannak, akiknek igazán nem maradt egyebük, mint a lakásuk és ezt is elveszik tőlük. Benkő Gábor: Vegyék el a tíz szobás lakásokat. Bródy: Nehéz igazságot tenni a lakáskérdésben és és azért a magyar bíróság hivatott ezekben az ügyekben dönteni, nem szabad azt közigazgatási hatóságokra bízni kérdi a népjóléti minisztert, milyen megnyugtató eszközzel rendelkezik, hogy Budapest aggodalmát eloszlassa. Ma Budapesten még ugyanazok a hivatalos helyiségek állanak fenn, amelyek a régi Nagymagyarország ügyeit intézték. Ezeket a hivatalokat nagyrészben magánlakásokból alakították át, alakítsák most vissza magánlakásokká. Itt vannak a katonai épületek, a rengeteg kaszárnya és katonai raktárak, amelyek alkalmas átalakítással nagymértékben hozzájárulhatnak a lakásínség enyhítéséhez és ha már a kormány a közhivatalnokok apasztásának fájdalmas operációjára gondol, a felesleges hivatalos helyiségeket adják át magánlakások céljaira. A környező államokban mindenütt megindult a regenerálódás munkája. Mindenütt folyik az éritkezés, nálunk is meg kell indítani. 71 népjóléti miniszter válasza. Bernolák Nándor népjóléti miniszter különböző okok miatt az interpellációra végleges választ csak később adhat Ideiglenesen azonban már most felel, mert nem szeretné, ha csak egy pillanatig is azt hihetnék, mintha a kormánynak és bizonyos vonatkozásban neki, nem volnának meg a határozott tervei a beállott eseményekkel szemben. Szterényi múltkori interpellációjára adott válaszomban kijelentettem, — úgymond — hogy nem helyeslem a kislakások többszöri rekvirálása körül felmerült zaklatást. Állítólag ez a nyilatkozatom volt az oka, hogy lemondottak a lakáshivatali bírák. Kötelességemnek tartom kijelenteni a következőket: — A lakáshivatal tőlem semmi parancsot vagy utasítást sohasem kapott. Felhívtam a figyelmét méltánylást érdemlő körülményekre, amelyekre viszont igen gyakran más oldalról az én figyelmemet hívták fel Felfogásom szerint mulasztást követtem volna el ha ezt nem teszem. Az ilyen természetű sérelmeket mindig eljuttattam a lakáshivatal elnökéhez, hangoztatva, hogy mindenkor az igazságosság s méltányosság szerint járjanak el és nem a protekció, vagy a személyi tekintetek szerint A lakáshivatal határozatait meg nem változtattam, de igenis, több alkalommal kénytelen voltam azokat megsemmisíteni. Egyelőre nem tartom szükségesnek idehozni azokat az eseteket, amelyekben a döntést megsemmisítettem és amelyekben új eljárást rendeltem el. De hangsúlyozom, hogy minden egyes esetben a lakásban már bentlakók érdekében rendeltem el az új eljárást . Ezek után azt kérdezhetik, hogy miért mondtak tehát le a lakáshivatali bírák. Hát én egyelőre nem óhajtom közölni az okot és remélem, hogy nem is lesz okom a közlésre. Elmondom azonban azt, ami a bírák eljárását plauzibilissé teszi. Én arra igyekeztem, hogy érvényesüljön bizonyos bírói ininiatíva, mert az ügyek természete nem tűri, hogy heteken át húzódjanak ezek. Ez a törekvésem nem érvényesült, sőt bizonyos visszaélésekre jöttem rá. Kifejezésre juttattam tehát, hogy nem vagyok megelégedve és változást kívánok. A bírák ezért lemondottak, amihez nekik törvényes joguk van. Ez és bizonyos más okok voltak azok, amiért lemondottak; a más okokat azonban én nem akarom nyilvánosságra hozni. — Én magam is rájöttem visszaélésekre és mondhatom, nehéz volt útjába állni. Ha nem tudtam elejét venni, annak oka abban rejlik, hogy amikor a túl magas ügyvédi honoráriumok ellen egy szakaszt akartam a törvénybe felvétetni, azt meggátolták, maga Bódy is ellene szólt. Rámutattam arra, hogy ezekben az ügyekben elfogadtak 150.000 korona honoráriumokat is. Bródy: De nem ügyvédek! Bernolák: Kérem, én szolgálhatok nevekkel is. Nálam megjelent a múltkor Móser Ernő képviselőtársam és magával hozott egy urat. Ez az úr közölte, hogy aznap délben megkap egy lakást 30.000 korona honoráriumért. Ebből a lakáshivatal egy tagjának jár egy bizonyos rész. Felhívtam, hogy nevezze meg, ki az az illető tagja a lakáshivatalnak. Nem volt hajlandó, az ügyvédéhez utasított, az meg azt mondta, az összeg az ő honoráriuma. Olyan esetek is vannak, ahol a honorárium 80—100.000 korona. Az én felfogásom nem lehet más, mint hogy minél előbb visszaálljon a szabad rendelkezési jog. Ennek a feltétlen alapja az építkezés. — Amíg ezek az állapotok fennállanak, kénytelen vagyok azt az álláspontot elfoglalni, hogy inkább bizonyos kényelmi érdekek szenvedjenek sérelmet, csak lakáshoz juthassanak azok, akiknek erre égető szükségük van. A lakások teljes felszabadítása akkor fog beállani, amikor az építkezések teljes mértékben megindulnak. Ami már most a lakáshivatal ügyeit illeti, én e lemondásokat elfogadtam és a lemondottak helyeit más férfiakkal óhajtom pótolni. Azt hiszem, hogy kisebbszámú testület is meg fog felelni annak a feladatnak, amely megoldásra vár. Arra nem adhat érdemleges választ, hogy kikből állítjaössze az új lakáshivatalt. Nyolc napon belül azonban az uj lakáshivatal meg fogja kezdeni működését, addig pedig a mostani lakáshivatal folytatni fogja a folyómunkát ülnök. Miután a miniszter érdemleges választnem adott, határozathozatalnak helye nincs. de ülés fél 4 óra után ért véget. Régi magyar alakok. — Emlékezés Bodnár Zsigmondra: az ő tanai a mai idők világításában. Mennyire meglátta azt, amit a jövendőnek kellett hoznia. — Azoknak, akik olvasták valaha Bodnár Zsigmondnak műveit s mosolyogtak velem együtt az ő szertelenségei felett, ajánlom, lapozzák át újra az írásait Csodálkozni fognak egy kissé. Meg fogják állapíthatni, hogy az ő saját véleményük mily alaposan megváltozott két évtized alatt sok dolog felől. Ma más szemmel néznek egyes jelenségeket, mint előbb. S észre fogják venni különösen azt, hogy sokban igazat adnak annak a Bodnár Zsigmondnak, akit szinte lesajnáltak valamikor. Azoknak pedig, akik nem olvastak e szerzőtől semmit, különösen is ajánlom, hogy foglalkozzanak munkáival. Bodnár Zsigmond saját maga volt annak legfőbb oka, hogy életében nem vették komolyan. Nagy hangon, szinte vásári pózban hirdette, hogy ő fedezte fel azt a törvényt, (melyet egyszer szellemi, máskor erkölcsi törvénynek nevezett) miszerint az emberiség története hullámvonalakban halad. Egyszer ideálisan gondolkodnak az emberek, máskor — több évtized után — reálissá válik a felfogásuk, hogy később megint az ellenkező szélsőségbe csapjanak át. Világos, hogy ez nem az ő „felfedezése". Megírták ő előtte igen sokan. De nem is felfedezés. Azok, akik foglalkoztak a históriával, maguktól is rájöttek — igenigen sokan— hogy ez a hullámszerű haladás tényleg végbemegy. Bodnár ezt talán ötvenszer is megismételte különböző formában és alkalommal. Unalmassá lett, ami az írónak talán legnagyobb bűne. Az, hogy vásári zajt csapott a dologgal, csak még jobban ellene hangolta a közvéleményt S még inkább fokozta a rossz hatást az, hogy egyáltalában nem volt szimpatikus egyéniség. Magam többek között azért sem kedveltem, mert amily fenhéjázó volt máskülönben, oly alázatos volt — egész a szolgaiságig — a hatalmasokkal szemben. De amikor aztán részletezte, hogy az ideális hullám uralkodásának idején minő jelenségek tapasztalhatók az emberi társadalom életében — és minek az ellenkező hullám idején —, akkor oly megállapításokat tett melyek figyelemre tarthatnak számot nemcsak ma, hanem hosszú, igen hosszú idő múlva is. Csodálatos csak az, hogy ezeket a megállapításokat pusztán bizonyságok gyanánt hozta fel az ő állítólagos felfedezése mellett, s bár azokat is nagy szószaporítással hozta elő, reájuk semmi súlyt nem vetett Legalább írásaiban nincs egyetlen sor sem, amely emellett bizonyítana. Szerinte a két hullám között az a fő különbség, hogy ideális időkben az emberek az általános szempontból nézik az eseményeket s a szép, igaz és jó eszméit egységükben fogják fel, reális időkben pedig a részletek érdeklik őket elsősorban s ezeket, az eszméket külön-külön értékelik. 1020-tól 1680-ig az ideális felfogás uralkodott, akkor lassú átmenettel a realizmusba mentek át az emberek, mely irány egészen 1790-ig tartott. Ekkor egy új ideális aera köszöntött be, melynek virágzása 1815-ig tartott, hogy aztán lalankint ismét a reális idők keletkezzenek. Úgy vélte, hogy 1880 után kezdtek először mutatkozni azok a jelenségek, melyek az ideális felfogás eljövetele mellett szólaltak és hogy e felfogásnak néhány évtized múltán teljes világjában be kell következnie. Mégpedig nemcsak nálunk, hanem a világ minden országaiban, kivétel nélkül, ellenállhatatlanul. Bodnár szerint tetőfokán a realizmus a múlt század hetvenes éveiben állott. Ilyenkor az emberek gyűlölnek minden tekintélyt, mert a részletekért rajonganak, nem az általánosért. Az apa — aki máskor a tekintélyt képviseli a családban — nevetség tárgyává válik, ellenben az asszony és a gyermek lesz az úr. Csak az a színdarab tetszik, melyben megcsalják, kinevetik a férjet. Az államban korlátozni akarják mindenben a király hatalmát. Vallási téren sokat veszít erejéből a pápai tekintélyen alapuló katholicizmus, prosperálnak a protestáns felekezetek. A vallásosság egyáltalában nagyot hanyatlik. Vagyonszerzés képezi az emberek legfőbb gondját lenézik a tisztes szegénységet, irigyelik a szerencsés gazdagokat. Gyárak alakulnak, bankok, pénzintézetek nagyszerűen prosperálnak. A háborúk igen ritkák s a felgazdagodott nemzetek könnyen viselik azoknak gazdasági utóbajtait. Ilyen időkben csaknem kivétel nélkül azok a nemzetek nyerik meg a háborút, s visznek vezérszerepet a nemzetközi politikában, amelyek reálisabb gondolkodásúak. Bodnár szerint az angol, a svéd, a német és az orosz a legreálisabb fajok, ellenben idealisták a spanyol, francia, olasz és némileg a magyarok. Mindez nagyon figyelemreméltó megállapítás. De sokkal jelentősebb a mi napjaink szempontjából az, amit az ideális korszakok jelenségeiről ír. 1900 körül teljes világossággal látja, hogy átmenőben vagyunk az ideális felfogáskorszakába s részletesen leírja, hogy minő ilyenkor az emberek gondolkodása. Amint leírja azt, aminek ilyenkor be kell következnie, az oly találó a mai korra, mintha csak valamelyes reveláció folytán írta volna le a mai kort. Ilyenkor szerinte az emberek az általános felé hajlanak s nem törődnek az egyessel. A nagy néprétegek érdekeit szolgálják. Az agráriusok kerekednek felül s a kisgazdák érdekében hozzák a törvényeket. A kereskedelmet üldözik, rendszabályokat hoznak be az élelmiszerek hamisítói és az uzsora ellen. A gyárak csak fél- vagy negyederővel dolgoznak, a munkanélküliek száma megszaporodoit s minden országban katasztrofális bajok keletkeznek a pénzügyek terén. Az emberek nagy része a vallásban keresi a vigasztalást. A katholicizmus terjeszkedik s uj és uj követelésekkel lép fel. A zsidóságot mindenütt üldözik, s akik eddig Idgben csak a jószívű és előzékeny boltost látták, aki mindenkin szívesen segít, azok most csak az uzsorást vélik benne feltalálni. A tekintély elvének visszaállítását követelik mindenfelé, sokat adnak a jó erkölcsre, üldözni óhajtják a fedér színdarabokat s olyan keveset törődnek az anyagi javakkal, hogy beáll az általános elszegényedés. A festészetben a realisták helyébe az idealizálók lépnek kik az élet helyett az eszményit keresik, az irodalomban is az önfeláldozó hősöket szólaltatják meg a mindennapi élet szürke emberei helyett Mind csupa érdekes részlet, kivált ha visszatekintünk arra az egészen más korra, amikor ezeket a szerző papírra vetette. A háborúk Bodnár szerint az ideális időkben szoktak gyakoriak és súlyosak lenni, és ilyenkor nehéz elviselni a következményeiket. A harmincéves háború bajait évtizedekig nyögte az emberiség, a francia forradalom után is beállottak a pénzügyi katasztrófák, de 1871-ben — reális időkben — a franciák megerőltetés nélkül fizettek 5 milliárd aranyfranknyi hadisarcot. A forradalmakra is kiterjeszti figyelmét Bodnár Zsigmond. Ezek szerint akkor szoktak kiütni, ha az egyik hullámból a másikba megy át az emberiség. Az uralmon levő felfogás védi a maga pozícióját azzal szemben, amely érvényesülni akar. Mikor az idealizmus hanyatlásával tör ki a forradalom, rendszerint nem nagyon véres, de kevés a sikere — mint 1848-ban, mikor pedig rövid időre fellángolt egész Európa. De nagy rombolásokat szokott végbevinni a forradalom az ellentétes esetben, mikor a realizmus védi a maga hatalmát a jelentkezni kezdő idealizmussal szemben. A háborúk Bodnár szerint gyakoriabbak az idealizmus napjaiban, mint az ellenkező időben, mikor az emberek az élet örömeit élvezik s félnek minden változástól. De ideális időkben legtöbbször az ideális nemzetek győzedelmeskednek. A franciák a XIV. század reális napjaiban elveszítették országuk nagy részét az angolokkal szemben, de egy század múlva könnyen visszaszerezték egy egyszerű pásztorleány zászlaja alatt 1620—1680 között szintén a franciák részére terem a babér, de 1680—1790 között a realizmus napjaiban, a germán fajoké a győzelem. S bár Bodnár korában oly rettenetes a németség eredje, hogy valósággal ellenállhatatlannak látszik, annyit mégis ki mer mondani, hogy a fejlődésben levő, idealizmus korszakában ismét jó napok fognak járni a franciákra. Íme, ilyen részletekig kiható módon igazolta az élet annak a Bodnár Zsigmondnak a tanításait, akit csak nevetni tudtunk addig, amíg élt. H.— P.— A magyar királyi honvédség kiegészítése Módosító törvényjavaslat. — Mennyi a kényszerlétszám ? —• A jelentkezés rendje. A honvédségről szóló tavalyi törvény kiegésezítését és módosítását célzó javaslat kedden került a nemzetgyűlés elé. Az új javaslat szerint a létszám etvánt oszlik meg: 1750 tatiszt, 2334 altiszt és 30.916 főnyi legénység. Ez a létszám nem emelhető fel és benne vannak a Ludovika Akadémia hallgatói is. A honvédség szervezetét a trianoni békeszerződés katonái rendelkeziksei állapítják meg. A honvédséget kizárólag önkéntes jelentkezők felvétele útján alakítják és egészítik ki. A magyar királyi honvédség tisztikara kizárólag hivatásos tisztekből áll. A magyar királyi honvédség tisztjeit a rendszeresített létszámon felül mutatkozó szükséghez képest minden rendfokozatban a honvédelmi miniszter előterjesztésére az államfő nevezi ki és lépteti elő. A szabadságolt viszonyban levő egyének a magyar királyi honvédség katonai erejének létszámához tartoznak. A magyar királyi honvédség kiegészítése általában a törvényhatóságok útján történik, azonban a legénységi állományba belépni óhajtó egyének közvetlenül a csapattestnél jelentkezhetnek felvételre. A honvédelmi miniszter a törvényhatóságokkal kellő időben közli az önkéntes jelentkezés alapján felveendő egyének számát. A törvényhatóságok kötelesek a magyar királyi honvédségnek önkéntes jelentkezés útján való kiegészítését foganatosítani. A katonai hatóságok az önként jelentkezőt testi alkalmasságának megállapítása esetében nyolc héten belül értesítik arról, hogy a magyar királyi honvédség kötelékébe felvétetik. Az ,'inként jelentkező egy hónap próbaszolgálatra válik kötelezetté, mely az előbbi bekezdésben említett értesítéstől számít. A magyar királyi honvédség kötelékéből a szolgálat kötelezettség letelte előtt bármely okból való elbocsátás tekintetében a honvédelmi miniszter határoz. A honvédség tisztikara 1922. évi július 1-éig kizárólag a volt hivatásos tisztek sorából egészíthető ki. Az ekként felvett tisztek közül azoknak a szolgálati kötelezettsége, akik 28. életévüket még nem töltötték le, legalább 40. életévük betöltéséig, azoké pedig, akik 38. életévüket már betöltötték, a magyar királyi honvédség kötelékébe a jelen törvény alapján történt fölvételüktől számított legalább 2 évi időtartamra terjed. A magyar király honvédség igazgatási teendőjének ellátásánál alkalmazott polgári tisztviselők minden tekintetben kizárólag a polgári hatóságok és a polgári büntetőbíráskodás alá tartoznak és sem egyenruhát, sem fegyvert nem viselhetnek, semmiféle katonai kiképzésben, katonai gyakorlatban részt nem vehetnek, parancsnoklási joguk nincs. A csapatokat csak orvosok, állatorvosok és számvivők követhetik. A véderőbizottság kedden délután Karafiáth Jenő elnöklésével tartott ülésén Móser Ernő előadásában elfogadta a honvédségi törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot és annak tárgyalására a nemzetgyűléstől a sürgősség kimondását kéri.