Pesti Hírlap, 1922. március (44. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

1982. márcms L. szerka. PESTI HÍRLAP Osztrák gondok SSNyugatmagyarország miatt. Zavarok a pénz körül. — Választási mozgalmak. — „Burgenland a burgen­landiaké." — A közigazgatás bajai. — A megszálló csapatok visszatérnek régi állomáshelyeikre. — Toborozás sivár reményekkel.­ ­, febr. 28. (A Pesti Hírlap kiküldött mun­katársától.) Az osztrákok Nyugata Magyarországnak hozzájuk csatolt részeivel, vagy ahogy ők nevezik, Burgenlanddal, nem épen kényelmes területgyara-podáshoz jutottak. Szinte azt lehetne mondani, „tö­rököt fogtak" az antant ajándékával. Mindenekelőtt a legnagyobb nehézségeik vannak a pénzzel. Sem a patrasszofó terményeikért, sem a kereskedők portéká­inkért nem fogadják el az osztrák pénzt A bécsi borker­ekedők például arról panasz­kodnak, hogy kénytelenek magyar koronát vásárol­ni, mert különben egy liter bort sem tudnak áthozni az új területről. Ebből aztán az a furcsa helyzet állott elő, hogy az osztrák kormány alkalmazottjai és a Bécsből kiküldött tisztviselők is, azt követelik, hogy magyar pénzzel fizessék őket, mert különben képtelenek megélni. A ko­rmány eddig nem nagy szerencsével járt közben ennek a szerintük ,,visszás állapotnak" a megszüntetése érdekében, amiben első­sorban a pár­tok akadályozták meg. És ebben vezetett a Schober­kormányt támogató keresztényszocialista párt Nem mintha valami nagy előszeretettel látnák Nyugatma­­gyarország népének ragaszkodását a magyar pénz­hez, hanem abból az egyszerű okból, mert Burgen­land most közvetlenül a választások előtt áll. Nyugatmagyarország elszakított területe az osztrák alkotmány szerint nyelc képviselőt küld a bécsi parlamentbe. A keresztényszocialisták remélik, hogy ebből a számból legalább hat mandátum az övék lesz- A szociáldemokraták is nagy agitációt fejtenek ki és Bécsújhelyből irányítják a választást előkészítő kampányt. A nagynémetek is megkezdték­ a munkát, de sokkal csendesebben, m­int ahogy vár­ni lehetett. Egyáltalán a nagynémet csatlakozási moz­galom egyelőre szünetel az egész vonalon, amit első­sorban a hitelkérdés okozott A külföldi kölcsönhöz Ausztria népe oly nagy reményeket fűz, hogy ma a legfanatikusabb nagynémet kerületben is vörös posz­tónak tekintenék a csatlakozási kérdést. Mindenki attól fél, hogy a legkisebb baklövés az utolsó pilla­natban meghiúsíthatja a nehezen várt külföldi pénzt. Hogy mikor lesznek a választások, azt ma talán még az osztrák kormány sem tudja. Úgy­e volt, hogy­­április közepe táján. Egyelőre azonban ez a termi­nus eltolódott. Állítólag azért, mert még nem ejtették el egészen azt a tervet, hogy az önálló Burgenlandot megszüntetik és egy részét Alsó-Ausztriához, a má­sik részét Stájerországhoz csatolják. Ez ellen azon­ban, a nyugatmagyarországiak­ erősen tilakoznak­. J­auhofer vezetésével megalakult a nyugatmagyarországi parasztpárt, amelynek jelszava: Burgenland a burgenlandiaké. Ez a párt már most sem nézi jó szemmel a leküldött osztrák tisztviselőket. Mindenekelőtt azt óhajtották, hogy az ideiglenes tartományi főnök nyugatmagyar­országi ember legyen. Ezt a kívánságukat részben teljesítették, amennyiben Da­wyt visszahívták. Azon­­ban az ő visszahívása nem jelenti meg a nyugatma­gyarországiak kívánságának teljesítését, mert Darry távozásának oka elsősorban a keresztényszocialista, párt állásfoglalása az ő politikai magatartása ellen. Túlliberálisnak tartották, sőt azzal gyanúsították, hogy titokban a szociáldemokratáknak kedvez. He­lyébe Kausnitz volt rendőrtisztviselőt nevezték ki, aki nyugatmagyarországi születésű. Schober bizal­mi emberének tekintik, aki már abban az időben, amikor Nyugatmagyarország elszakított részeit megszállni kezdték az osztrák csapatok, Bécsúj­helyből irányította a közigazgatást. Igen nagy nehézségei vannak az osztrák kor­mánynak a közigazgatási hivatalnokokkal. Az Ausztriából leküldött tisztviselők képtelenek ellátni a hivatalukkal járó kötelezettségeket. A nyugatma­gyarországi németek tudvalevőleg makacs emberek és hihetetlen szívóssággal ragaszkodnak régi szo­kásaikhoz. Az osztrák tisztviselők új intézkedéseket akartak életbe léptetni, amelyek mindenütt a lakosság legerélyesebb ellenn­állásába ütköztek. A régi, magyar közigazgatási viszonyokkal teljesen ismeretlen osztrá­kok még ott is, ahol a jó­akarat meglett volna, nem tudtak az emberek ked­vében járni. Ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi időben igen sok osztrák tisztviselő visszahelyezését kérte Ausztriába. Néhány nap előtt különben igen érdekes hiva­talos értesítés látott napvilágot. Ebben közölték a nagyközönséggel, hogy a Burgenlandot megszállt csapatok visszatérnek régi állomáshelyeikre, néhány osztag kivételével. Külön kell megemlítenem, hogy ezek a csapatok majdnem kivétel nélkül Tirolból, Stájerországból, Salzburgból és Karinth­iából egé­szítődtek ki. Alsó-Ausztriából nagyon kevés, em­bert hoztak le ismert okokból, amiért tudvalevőleg a szociáldemokrata párt, különösen Bauer Ottó igen megneheztelt A visszatérő csapatokat mindenütt ünnepies fogadtatásban részesítiik, így óhajtják ezt hivatalos helyről. Bár olyan hangok is akadtak, amelyek szerencsétlen ötletnek tartják ezt a gondolatot, mert az a nézetük, hogy ha a világhá­borúból visszatért zászlóaljakat sehol, és senki sem ünnepelte, akkor nevetséges a burgenlandi csapatokat mint hősöket fogadni, hiszen még a legelfogultabb osztrák ember is tudja, hogy hóakadályokon kivül semmiféle nehézséggel sem kellett megküzdeniök, mikor elindultak a st­ germaini békeszerződésben nekik ítélt terület megszállására. Különben az ünne­pélyes fogadtatás első aktusa már megtörtént és­­igen humorosan fejeződött be. Ama nagyon kevés csapatból, amelyet Bécs adott a megszállásra, a ne­gyedik ezred első zászlóalja visszatért. Nagy és ünnepélyes fogadtatásra készültek, amelyre a kor­mány is kiküldte a maga képviselőjét. A vonat azonban jóval előbb, talán egy egész órával hama­rább futott a bécsi állomásra. A katonák nagyon fáz­tak és elhatározták, hogy nem várják be a hivatalos személyiségeket, hanem bemasíroztak a városba. Mire az előkelőségek megérkeztek a helyszínére, a zászlóalj már régen leszerelt a laktanyában. Némi kis ünneplésben azonban mégis volt részük. A har­madik kerületi munkástanács (a volt Deutschmeis­ter laktanya ebben a kerületben van), gyűlést hí­vott egybe, ahonnan küldöttséget menesztettek a lak­tanyába, amely, üdvözölte „a szervzett katonai pro­letárokat" visszaérkezésük alkalmából. Az osztrák csapatok visszahívása kapcsai­ban áll azzal a közelben megjelenő rendelettel, hogy Burgenlandban megkezdjék a toborzást Az új tartománynak be kell szolgáltatnia a kellő számú csapatot, a közös létszámba, amelyet a st.-germaini béke harmincezer emberben állapított meg. Vidákovics ezredes, dandárparancsnok, a burgenlandi csapatok parancsnoka, azonban nemm sok reményt füz­ethet a toborzáshoz. Tekintve, hogy a többi tartományban sem tudták összetoborozni a megkívánt létszámot, az osztrák kormány legköze­lebb azzal a kéréssel fordul a ste germaini békét aláíró hatalmakhoz, hogy engedélyezzék Ausztriá­nak a milic hadsereg felállítását. Íme, még egy bizonyság, hogy még olyan ki­fejlett iparú országban is, mint amilyen Ausztria, a toborzási rendszer teljesen csődöt mondott. Mit szóljanak akkor az agrár­államok, ahol ez a pro­bléma még nehezebben oldható meg, mert a föld népe nem igen hajlandó foglalkozását mással fel­cserélni. Talán most, amikor Európa „szegény em­bere" is rugdalózni kezd a zsoldos rendszer ellen, elhiszik végül Parisban, hogy olyan nép, mint a magyar, amely a hon védelmét becsületbeli és érzel­mi kérdésnek tekinti, nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ezt a szent kötelezettséget zsol­dos pénzért rója le. Simon Vilmos:­­ in in si imitunum immusi , édes bizalmaskodás. A kezünk ingerkedett, majd összeámult, veszekedett, barátkozott. Az övé kissé erőszakoskodó volt, az enyém makrancos. Farsang volt drága Annyin és én eleinte egész megfeledkez­tem arról, hogy én asszony vagyok, amig csak a színre nem jött­ Musette az udvarójával. És sajnos, nem tudom miért, ez az ellenszenves udvarló, ez a gazdag élelmedett úr egyre az én férjemet juttatta eszembe és szívből örültem, mikor Musette fakép­nél hagyta és örömömben bolondul összeszorongat­tam Ali kezét. Szünet. Felmentünk a buffetbe- Le­húztam a keztyümet és ettem egy kis, édes vaca­kot. Ő belém diktált két pohárka cointreaut. Huh, tudod, hogy nálam ez annyit jelent, hogy elhagyva rögtön a középeurópai mérsékelt égövet, déli ég felé utazik a lelkem, a temperamentumom. Csengetés, visszaültünk helyeinkre. Harmadik felvonás. Oh, szegény Mimi, oh szegény fruska. Kétségbeesetten fen fogtam meg immár keztyűtlen kezemmel Ali ke­zét. Sírni szerettem volna, ha arra gondoltam, hogy tulajdonkép én is egy ilyen, elhagyatott kis teremtés vagyok, mint Mimi. Ebben a felvonásban még egy különös tapasztalatot szereztem. Tudniillik azt, hogy az az öreg úr, ki előttem ült, elzárja a kilátást a színpadról. És így nem tehettem mást, mint oldalt hajoltam a fejemmel, Ali felé, hogy jobban lássak. És nem is tudom megmondani, hogy abban líittam-e most már, mert Ali feje is felém­ hajolt és néha-néha, amíg ő észre nem vette, hogy fen ezt már észrevettem és engedem, bizony egészen összesimult a fejünk. Akkor azután elkaptam a fe­jemet,­ de hogy ne busuljon nagyon, átkaroltam, megsimogattam a kezét a kezemmel. Borzasztó gyor­san múlott el ez a felvonás. Szünet. Világosság. Rettenetesek ezek a hosszú szünetek az operában. Nem is beszélgettünk, csakúgy egy-egy szót potyog­tattunk el. Nézdegéltünk. Egy vénecske hölgy, aki mögöttünk ült, egy másik még vénecskébb hölgy­nek azt suttogta egész hallhatóan rólunk, milyen fiatal kis házasok. Ali elszomorodott, én is pityer­gő hangulatba keveredtem, úgy, hogy nem is jutott e eszembe szégyenkezni, pedig azok biztosan látták, hogy a fejünk összesimult. Dehát tehetek én róla, hogy az előttem ülő öreg urnák olyan nagy kopasz koponyája van. Bánom is én, látni akarok és az utol­só felvonásban is látni fogok. Utóvégre, hogy Ali nem kopasz és a haja olyan kellemesen, izgatóan simogatja az arcomat, annak én nem vagyok az oka. Negyedik felvonás. Nem történt semmi új. Csak a szívem fájt nagyon, de oly nagyon, hogy egész oda kellett bújnom az én drága Rodolpheom­hoz, mikor a kis Jimi haldoklott és hogy ő meg­szánt engem és óvatosan átölelt. Már, mint Ali. És nagyon szipákoltam és midőn világos lett, könnyes szemmel néztünk egymásra és mindenki rollant a ruhatárba és hogy el ne tiporják a szegény Zsucsá­dat, ez kénytelen volt egészen hozzásimulni Alihoz. Nem is történt semmi baja és kiértünk szerencsé­sen felkabátozva a raverba. Férjem nem volt ott. Hisz persze, az egész előadás alatt nem jutott eszem­be, hogy a férjem csak tizenegyre jön értesm, mert a Wagnernek csak akkor lett volna vége, míg a Puccini már tizkor véget ért. Azaz, dehogy ért vé­get tizkor, egyetlen Annym, tartott ez tovább jó­val és fog, fog még tartani sokáig . . . Hát ott áll­tam, mint párját vesztett gerlnce. Ali felajánlotta, hogy hazakísér. Nagyon örültem. Kimentünk az Andrássy-útra. Undorító idő volt. Az olvadó hó egyre zuhogott. Kocsit hozott. Igazán belátod, hogy nem lehetett mást tenni. Beültünk, újra sötét lett és most következett az ötödik felvonás. Zenéjét szintén Puccini írta . .. Drága Annym, ez volt a legszebb felvonás ezen a napon . . . Becsület sza­vamra én nem engedtem ... Elhúztam a fejemet, a kezemmel lefogtam a kezeit, és nem is­ engedtem el... Ő akkor szomorúan a másik sarokba húzó­dott, lehorgasztotta a fejét... és megindultan, kissé hamisan, de oly érzéssel dúdolni kezdte újra Rodol­phe első felvonásbeli nagy áriáját... elnézlek Pa­ris .. . hogy nekem is összefacsarodott a szivem . . . önkénytelen hozzá ámultam ... a szememet be­hunytam ... és megengedtem — kedves, drága An­nym — hogy . . . igenis, hogy megcsókoljon . . . És miután már sokszor megengedtem. . . és minthogy már minden mindegy és lám Mimi is legalább egy­szer ismerte a szép "szerelmet, mielőtt meghalt sze­gényke és istenkém, tudod, hogy mindég aggódtam a tüdőm miatt, tehát megígértem Alinak, hogy szom­bat délután elmegyek hozzá. Azt mondta, megvan neki zongorakivonatban Puccini új darabja, amit én még nem ismerek, le fogja játszani. A férjem dü­hösen jött haza tizenegy után. Már otthoni ruhában talált. Megnyugodott. Elmondtam neki a­­ műsor­változást. Nagyon örült, mikor hallotta, hogy én is mennyire boszankodom. Szidtam a Bohémeket. Lirai lötynek neveztem. A jó isten és a jó Puccini bo­csássa meg a bűnömet. Azután lefeküdtünk, ő hor­tyogott . . . Nekem­­a lelkemben egy gyönyörű hang énekelt egész hajnalig, egy nagyszerű zenekar mu­zsikált ... de úgy énekelt és úgy muzsikált! Nos és mi történt azután? kérdezed kedves Annym és per­sze, hogy tetszett az a legújabb Puccini-opera, a­melyet lejátszott Ali, mikor nála voltam? Hát elő­ször vedd tudomásul, hogy légből kapott idokolmány az, hogy én Alinál voltam. Én a fűzőkészítőnőnél voltam. Izgatottságomban ott is felejtettem a fűző­met, de holnap újra elmegyek úgyis oda érte. Az új operára pedig nem került a sor Még mindig csak a Bohémek voltak műsoron, de persze most már a h­atodik felvonás került sorra. Drága Annym, fo­galmad sincs róla, mennyivel gyönyörűbb volt ez, mint az első négy, sőt, mint az ötödik is. És hidd el nekem, hogy a szerelem olyan kábító szép mu­zsika, hogy nem kell hozzá más zenekíséret, mint a szívünk dobogása, az ajkunk sóhajtása. És ezen a téren biztosítlak, nincs jobb zeneértő, mint Ali... Többet azonban nem írhatok, mert ha a papiros nem is pirul el, de a te Zsuzsád igen és amit majd el f­ogok beszélni, ahoz az is szükséges, hogy az ar­comat elbujtassam a te kebleden, de amíg erre is sor kerül és te hazatérsz a Tátrából, belátod, hogy múlhatatlanul szükséges volt, édes Annym, hogy­expresslevélben értesítselek arról a műsorváltozásról, amely a múlt héten történt az Operában és a te örökké szerető, hűséges barátnődnek az életében-ölel boldogan Zsuzsa. Uj eln­ökig dént Németországban. Berlin, febr. 28. (A Pesti Hírlap bécsi szer­kesztősége­­utján.) Parlamenti körökben kire jár, hogy a jobboldali pártok csoportja dr Kahr volt bajor miniszterelnököt akarja jelölni a birodalmi elnök állására. Tény, hogy Kahr jelölését­ német nemzeti körökben komolyan fontolóra veszik. Olalmiság nem alakít szövetséget a kisantant ellen. Bukarest, febr. 28. (A Pesti Hírlap kécsi szer­kesztősége útján.) Az olasz követség megcáfolja azt a Nauenből elterjedt hírt, hogy Olaszország Szófiá­ban és Athénben lépéseket tett egy ellenszövetség alakítása végett a kisantanttal szemben.

Next