Pesti Hírlap, 1922. augusztus (44. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-01 / 172. szám
Stetfapst, 1922. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra ... 200 korona Negyedévre .. 560 korona Egyes számára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 10 korona Ausztriában 300 osztr. kor. "Hirdetések díjszabás szerint. Mna to kommá* M . évfolyam, 172. (14,886.) szám, I LXII Kiadó tulajdonosoik: LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos oaásasáig ut 78. FÓKKI ADÓISIVATAl.: Budapest, RTZ.sétrefc-töríti Az államrend. Négy miniszter beszélt ma, a nemzetgyűlésen. A miniszteri beszédeken mint vörös fonál vonult végig az a gondolat, hogy rendkívüli viszonyok között élünk és a rendkívüli viszonyoknak megfelelőleg az ország nem nélkülözheti még a kivételes intézkedéseket. A rendkívüli viszonyoknak a súlyát mi is érezzük, azonban megvalljuk: a kivételes intézkedések egyáltalán nem rokonszenvesek előttünk és azt óhajtjuk, hogy azoknak a legutolsó nyoma is mielőbb kiterjődjék a magyar kormányzati eszközök közül. Különösen veszélyesnek és károsnak tartjuk azt a jogot, amelyet a belügyminiszter követelt a kormány számára és amely abból áll, hogy a kormány bármikor betilthassa azokat a lapokat, amelyek az ő véleménye szerint az állami rendet veszélyeztetik. Véleményünk szerint az állami rend védelme ebben az esetben a bíróság kötelessége s alkotmányos szabad államban semmiféle kormánynak nem lehet lehetőséget adni arra, hogy a neki nem tetsző lapokat hatalmi intézkedéssel betilthassa. Minden kormányban megvan az a hajlandóság, hogy saját magát az állammal és az állami renddel összetévessze.A sajtószabadság, a sajtó független kritikája olyan fontos garanciája a közszabadságoknak, hogy ezt az alkotmányos jogot nem lehe fe függővé tenni a kormányok önkényétől. Csak a független bíróságoknak ismerjük el azt ajogát, hogy az állami rend védelmében megfelelő megtorló intézkedéseket alkalmazzanak a helyzetükkel visszaélő lapokkal szemben. Viszont teljesen igazat kell adnunk a kormányelnöknek akkor, amikor arról panaszkodik, hogy az országban még mindig erős izgatás folyik s az izgatókkal szemben a kormány kötelessége az, hogy megvédelmezze az ország rendjét. Nézetünk szerint itt nagy hibák történnek jobbról és balról is. Amidőn a kormány legerélyesebb föllépését követeljük a jobboldali különítménytulajdonosok ellen, azt a véleményünket sem hallgathatjuk el, hogy a mai feszültségekkel és elkeseredésekkel teljes időben veszélyes demagógiának tartjuk azt a módot, ahogyan az ellennék a kormány politikájátmegbírálja és minden nyomorúságunkért a mai kormányzatot akarja felelőssé tenni. Kormányerőszakra nem lehet méltófelelet az ellenzéki izgatás. Ha komolyan el akarunk érkezni a parlamenti tényezők békés együttműködéséhez, mind a kétoldalon enyhíteni kell a módszereken valamit. Az egyik oldalon legyen kevesebb az önkényes eszköz. A másik oldalon kevesebb az izgatás. A kormány legyen türelmesebb a kritikával szemben. Az ellenzéken viszont mutassanak több jóhiszeműséget a kormány elé tornyosuló nehézségek fölismerésében. Ez vezethet a kölcsönös megértésre. Itt perbeszállunk Bethlen Istvánnak azzal a kijelentésével, hogy a kibékülés felé a kormány nem teheti meg az első lépést és a kormánynak nincsen módja a kezdeményezésre. Igenis módja van rá, igenis kötelessége az, hogy ő is lépjen egyet az ellenzék felé. Amikor az ország érdeke megköveteli az együttműködést, legyen tisztában ezzel kormány és ellenzék egyaránt: egyiküknek sincsen joga a gyerekes duzzogásra, egyformán készen kell állniuk a kezdeményezésre és a megegyezésre. Mert ha tovább tart itt ez az áldatlan marakodás, végül is elpusztul az ország. És akkor mit ér a kormány azzal a dicsőséggel, hogy nem adta be a derekát az ellenzéknek ! És mit ér az ellenzék azzal a hadisikerrel, hogy hatásos petárdákat tudott, fölrobbantani a kormány lába alatt! Ezt a „dicsőség"-et mint főben járó bűnt fogja számonkérni tőlük a történelem. Husztin megszegte a verenicei egyezményt. A bécsi kormáns? vonakodik a népszövetség dönt&írói jogát elismerni* — Nem akarja teljesíteni a határkiigazító bizottság által javasolt határkiigazitásokat. — Rágalmazó S€&utóhiadjárat Magyarország ellen. Senki sem kételkedik abban, hogy a magyar kormányt a velencei szerződés megkötésére kizárólag békeszeretete, az Ausztriával való baráti viszony kiépítésének és újabb megrázkódtatások elkerülésének óhaja késztette. Mert tény, hogy a kormány a velencei egyezmény megkötésekor a legnagyobb önmérsékletről és áldozatkészségről tett tanúságot akkor, amikor nem kevesebbre vállalkozott, tutat arra, hogy lecsillapítsa az elszakított nyugatmagyarországi területek kétségbeesett lakosságának izzó forrongását. A magyar kormánynak ezért a cselekedetéért mivel fizetett Ausztria? Sopron és néhány kisebb község lakosságának megadta azt a jogot, amelyet ennek a területnek a polgársága az összeomlás óta szüntelenül követelt a maga számára, hogy tudniillik önmaga dönthesse el azt a kérdést: hova akar tartozni? Ennek a jognak a megadása Ausztria annál könnyebb szívvel vállalkozhatott, mert hiszen esztendőkön át hirdette sajtójában és minden más lehető módon, hogy Sopron lakossága hozzá kíván csatlakozni. A velencei szerződés egyik legörvendetesebb eredménye volt az az egyetértés, amely a két állam között a határrendezés kérdésében létrejött. Amidőn ezt megállapítjuk, nem lesz érdektelen a szerződés erre vonatkozó részletéből szó szerint idézni a következő néhány sort: ,,Ausztria kötelezi magát, hogy a lehetőség szerint egyetért a határmegállapító bizottság döntéseivel. Amennyiben azonban kényszerítve érezné magát arra, hogy a bizottság döntései ellen felszólaljon, kijelenti, hogy elfogadja a népszövetségi tanács által javasolt megoldást." Kétségtelen, hogy ez a legméltányosabb rendezése volt a szóban forgó vitás kérdésnek és éppen azért annak idején általános megnyugvást is keltett. A soproni népszavazás befejezése után a határmegállapító bizottság, amint ez ismeretes, nyomban hozzáfogott a munkához. Sajnos, már a munkálatok első idejében nyilvánvalóvá vált, hogy az osztrákok époly kevés megértést tanúsítanak az érdekek kölcsönössége szempontjából, mint a csehek,a románok, vagy szerbek tanúsítottak. Terror, erőszakosságok, a magyar érzelmű lakosság üldözése és az adatok meghamisítása kedvenc eszközei voltak az osztrák kormánynak, amely azonban ennek dacára sem érhette el teljesen a maga elé tűzött célt, mert az antant-bizottság, bármennyire ragaszkodott is a trianoni béke határozatainak lehetőleg szószerinti végrehajtásához, nem zárkózhatott el teljesen a magyar képviselők által kifejtett súlyos érvek méltánylása elől. Így történt, hogy a bizottság bizonyos hatáskiigazításokat javasolt Magyarország érdekében. Ezen kiigazítások ugyan csak egészen szerénykeretek között mozognak és messze elmaradnak attól, amit remélhettünk és jogosan elvárhattunk volna, de legalább alkalmasoknak látszottak arra, hogy egyes vidékekről elhárítsák a teljes gazdasági romlás fenyegető veszélyét és honorálják a határszéli lakosság nyíltan kifejezett óhaját. Ausztriának azonban esze ágában sincs, hogy a bizottság döntését a velencei szerződés értelmében végrehajtsa, hanem megismétli azt a komédiát, amelyet a múlt év , őszén olyan kitartással játszott végig a soproni népszavazás meghamisítása céljából. Éppen úgy, mint, akkor, most is, szűkös pénzügyi helyzetéhez mérve bámulatos anyagi áldozatokkal szervezte meg nemzetközi rágalmazó sajtóhadjáratát Magyarország ellen, majd megkezdte a segítségért való rimánkodást Prágában, Bukarestben és Belgrádban — „a magyar erőszak ellen." Végül pedig kijátszotta a legnagyobb ütőkártyáját is és amint a Pesti Hírlap illetékes forrásból értesült, az osztrák kormány a következő álláspontra helyezkedett: Nem ismeri el a népszövetségi tanácsnak a velencei egyezményben biztosított döntőbírói jogát, mert szerinte a velencei egyezmény a jelen esetben nem alkalmazható. Olyan eset következett tehát be, melyre a velencei egyezmény, nem tartalmaz rendelkezéseket tehát amelyre a nagykövetek tanácsa által a határmegállapító bizottságok számára kiadott általános utasítások irányadók. Ez utóbbiak értelmében pediga népszövetségi tanács nem dönthet, csak közvetíthet. És határozataihoz szükséges az egyhangúság míg a "velencei egyezmény által stipulált döntőbírói határozathoz elégséges a szavazatok többsége-Az osztrák álláspontnak ezen jogi megokolása kétségtelenül meglepő. Csodálkoznunk kell rajta, hogyan tehet egy kormány ilyen zugprókátori mesterkedést hivatalosan magáévá? Vajon ki adhatta ezt a jogi tanácsot Seypel prelátus úrnak, az osztrák szövetségi kormány mai fejének? A legújabb osztrák kútmérgezésre a magyar kormány hivatott méltó választ adni. Mi ezúttal csak a magyar közvéleményhez kívánunk néhány intő szót szólani, nevezetesen azt, hogy elérkezett az ideje, amidőn Magyarországon mindenkinek gyökeres verzió alá kell vennie az Ausztriáról táplált eddigi véleményét. Mi mindig készek voltunk arra, hogy az osztrákoknak reánk nézve sérelmes eljárásait a legenyhébb mértékkel bíráljuk el Sohasem felejtettük el, hogy egyszer közös kötelékek tartottak össze bennünket és ezért közös az átok, amely mind a két országra nehezedik. Tiszteltük Ausztriá-ban a volt fegyvertársát és őszinte részvéttel szemléltük gazdasági romlását még akkor is, amidőn, arra szánta el magát, hogy a temérdek ellenség által gúzsba kötött védtelen Magyarország vérző testéből egy darabot zsákmányként kitépjen a maga számára. Érzelmeinkben csalatkoztunk. Bécsben államférfiak jöttek, államférfiak mentek, kormányt kormány követett és mindegyik gyökeresen megmásította elődjének politikai programmját, egyben azonban valamennyi tökéletesen egyetértett, abban tudniillik, hogy változatlanul folytatta Magyarországgal szemben a haszonlesés és ellenséges érzület politikáját. Ezt az elvitathatatlan tényt végül is tudomásul kell vennünk és nem szabad megfeledkeznünk róla, amikor majd az Ausztriával való jövő viszonyunk kiépítéséhez kezdünk. Ludertdortfr Európa újjáépítéséről. Berlin, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az East Express levelezője jelenti Párisból. A Newyork Herald berlini tudósítója beszélgetést folytatott Ludendorffal, aki többek között a következőket mondta: — Európa megmentése kapcsolatban van a bolsevizmus elnyomásával. A cél elérésére az szükséges, hogy Oroszországot Amerika segítségésével újra vonják bele a népek közösségébe és gyökeresen változtassanak a jóvátételi terheken, valamint hogy Németország pénzügyi összeomlását megakadályozzák. Az ország boldogulása és jövője annak a monarchiának helyreálításától függ, amint azt Bismarck berendezte. Az a kérdés egyébként, hogy Németország köztársaság vagy monarchia legyen-e, alárendeltebb jelentőségű, mert a legfontosabb az, hogy Európa feje fölött elháruljon a gazdasági összeomlás és a bolsevizmus veszedelme. Európa normális helyzetét csak akkor lehet helyreállítani — folytatta Stulendorff, — ha Franciaország, Anglia és Németország az Egyesült Államok támogatásával mindent elkövet arra, hogy az orosz népet a szovjeturalom alól fölszabadítsa. Ha konzorcium alakul Oroszország gazdaságának föllendítésére, ez nemcsak az orosz népnek, hanem Európának és az egész világnak javára válnék. Ennek azonban előfeltétele az, hogy a szövetségesek változtassák meg Németországgal szemben követett politikájukat. « •-