Pesti Hírlap, 1922. augusztus (44. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

Itetfapst, 1922. Mna tO kommá* M. évfolyam, Í72. (14,886.) szám, r S\ X\ II ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy hóra ... 200 korona Negyedévre .. 560 korona Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kén ÍO korona Ausztriában 300 osctr. kor. "Hirdetések díjszabás szerint. Kiadó tulaj donoscjk: LÉGRADY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos oaásasái^-ut 78, F! ÓKKI ADŐíS I VATAi.: PudapeBt, RT7.sét>efc-törít ti Az államrend. Négy miniszter beszélt ma, a nemzetgyű­lésen. A miniszteri beszédeken mint vörös fo­nál vonult végig az a gondolat, hogy rendkivüli viszonyok között élünk és a rendkivüli viszo­nyoknak megfelelőleg az ország nem nélkülöz­heti még a kivételes intézkedéseket. A rendkí­vüli viszonyoknak a súlyát mi is érezzük, azon­ban megvalljuk: a kivételes intézkedések egyál­talán nem rokonszenvesek előttünk és azt óhajt­juk, hogv azoknak a legutolsó nyoma is mielőbb kitörlodjék a magyar kormányzati eszközök közül. Különösen veszélyesnek és károsnak tart­juk azt a jogot, amelyet a belügyminiszter kö­veteli a kormány számára és amelv abból áll, hpgv a kormány bármikor betilthassa azokat a lapokat, amelyek az ő véleménye szerint az ál­lami rendet veszélyeztetik. Véleményünk szerint az állami rend védelme ebben az osetben a biró­ság kötelessége s alkotmányos szabad állam­ban semmiféle kormánynak nem lehet lehető­séget adni arra, hogy a neki nem tetsző lapokat hatalmi intézkedéssel betilthassa. Minden kor­mányban megvan az a hajlandóság, hogy saját magát az állammal és az állami renddel össze­tévessze. -A sajtószabadság, a sajtó független kritikája olyan fontos garanciája.a közszabad­ságoknak, hogy ezt az alkotmányos jogot nem lék-fc függővé tenni a kormányok önkényétől. Csak a független bíróságoknak ismerjük el azt a .jogát, hogy az állami rend védelmében ineg­fe'elő megtorló intézkedéseket alkalmazzanak a helyzetükkel visszaélő lapokkal szemben. Viszont teljesen igazat kell adnunk a kor­mányelnöknek akkor, amikor arról panaszko­dik^ hogy az országban még mindig erős izga­tás folyik s az izgatókkal szemben a kormány kötelessége az, hogv* megvédelmezze az ország rendjót. Nézetünk szerint itt nagy hibák tör­ténnek jobbról és balról is. Amidőn a kormány legerélyesebb föllépését követeljük a jobboldali kiilönitménytulajdonosok ellen, azt a vélemé­nyünket sem hallgathatjuk el, hogv a mai fe­szültségekkel és. elkeseredésekkel teljes időben veszélyes demagóg-iának tartjuk azt a módot, ahogyan az elleniek a kormány politikáját­megbírálja és minden nyomofuságunkért a mai kormányzatot akarja felelőssé tenni. Kormány­erőszakra nem lehet méltó 'felelet az ellenzéki izgatás. Ha komolyan el akarunk érkezni a par­lamenti tényezők békés együttműködéséhez, mind-a két -oldalon enyhíteni kell a módszere­ken valamit. Az egyik oldalon legyen kevesebb az önkényes eszköz. A másik oldalon kevesebb az izgatás. A kormány legyen türelmesebb a kritikával szemben. Az ellenzéken viszont mu­tassanak több jóhiszeműséget a kormány elé tornyosuló nehézségek fölismerésében. Ez ve­zethet a kölcsönös megértésre. Itt perbeszál­lnnk Bethlen Istvánnak azzal a kijelentésével, hogy a kibékülés felé a kormány nem teheti meg az első lépést és a kormánynak nincsen módja a kezdeményezésre. Igen is módja van rá, igen is kötelessége az, hogy' ő is lépjen egyet az ellenzék felé. Amikor az ország érdeke meg­jiöveteli az együttműködést, legyen tisztában ezzel kormány és ellenzék egyaránt: egyiküknek sincsen joga a gyerekes duzzogásra, egyformán készen kell állniok a kezdeményezésre és a meg­egyezésre. Mert ha tovább tart itt ez az áldat­lan marakodás, végül is elpusztul az ország. És akkor mit ér a kormány azzal a dicsőséggel, hogv nern adta be a derekát az ellenzéknek 1 És-mit ér az ellenzék azzal a hadisikerrel, hogy hatásos petárdákat tudott, fölrobbantani a kor­mány lába alatt! Ezt a „dicsőség"-et mint fő­ben járó bűnt fogja számonkérni tőlük a tör­ténelem. Husztpia megszegte a veíemceí egyezményt. H bécsi konmáws? vonakodik a népszövetség dönt&Mrói jogát el­ismerni* — Nem akarja teljesíteni a határ kiigazító bizottság által javasolt Aatárkiigazitásokat. — Rágalmazó S€&§tóSiadjárat Magyar­ország ellen. Senkisem kételkedik abban, hogy a magyar kormányt a velencei szerződés megkötésére kizáró­lag békeszeretete, az Ausztriával vaió baráti viszony kiépítésének és ujabb megrázkódtatások elkerülésé­nek óliaja késztette. Mert tény, hogy a kormány a velencei egyezmény megkötésekor a legnagyobb ön­mérsékletről és áldozatkészségről tett tanúságot ak­kor, amikor nem kevesebbre vállalkozott, tuiiat arra, hogy lecsillapítsa az elszakított nyugatmagyaror­szági területek kétségbeesett lakosságának izzó for­rongását. A magyar kormánynak ezért a cselekedetéért mivel fizetett Ausztria? Sopron ós néhány kisebb község lakosságának megadta azt a jogot, amelyet ennek a területnek a polgársága az összeomlás óta szüntelenül követelt a maga számára, hogy tudni­illik önmaga dönthesse el azt a kérdést: hova akar tartozni? Ennek a jognak a megadása Ausztria an­nál könnyebb szívvel vállalkozhatott, mert hiszen esztendőkön át hirdette sajtójában és minden más le­hető módon, hogy Sopron lakossága hozzá kiván csatlakozni. A velencei szerződés egyik legörvende­tesebb eredménye volt az az egyetértés, amely a két állam között a határrendezés kérdéáében létre jött. Amidőn ezt megállapítjuk, nem lesz érdektelen a szerződés errevonatkozó részletéből szószerint idéz­ni a következő néhány sort: ,,Ausztria kötelezi magát, hogy a lehetőség szerint egyetért a határmegállapitó bizottság dön­téseivel. Amennyiben azonban kényszerítve érez­né magát arra, hogy a bizottság döntései ellen fel­szólaljon, kijeleDti, hogy elfogadja a népszövet­ségi tanács által javasolt megoldást." Kétségtelen, hogy ez a iegméltányosabb rende­zése volt a szóban forgó vitás kérdésnek és éppe-n azért annakidején általános megnyugvást is keltett. A soproni népszavazás befejezése után a ha­tármegállapitó bizottság, amint ez ismeretes, nyom­ban hozzáfogott a munkához. Sajnos, már a munká­latok első idejében nyilvánvalóvá vált, hogy az osztrákok époiy kevés megértést tan ásí­tanak az érdekek kölcsönössége szempontjá­ból, mint a csehek," románok, vagy szerbek tan ásítottak. Terror, erőszakosságok, a magyar érzelmű la­kóssúy üldözése és az adatok meghamisítása kedvenc eszközei voltak az osztrák kormánynak, amely azon­ban ennek dacára sem érhette el teljesen a maga elé tűzött célt. mert az antant-bizottság, bármennyire ragaszkodott is a trianoni béke határozatainak lehe­tőleg szószerinti végrehajtásához, nem zárkózhatott el teljesen a magyar képviselők által kifejtett súlyos ércek méltánylása elől. Ig)' történt, hogy a bizottság bizonyos hatái: kiigazításokat ja­vasolt Magyarország érdekében. Ezen kiígazitások ugyan csak egészen szerény­keretek között mozognak és messze elmaradnak attól, amit remélhettünk és jogosan elvárhattunk volna, de legalább alkalmasoknak látszottak arra, hogy egyes vidékekről elhárítsák a teljes gazdasági romlás fe­nyegető veszélyét és honorálják a határszéli lakos­ság nyíltan kifejezett óhaját, Ausztriának azonban eszeágában sincs, hogy a bizottság döntését a velencei szerződés ér­telmében végrehajtsa, hanem megismétli azt a komédiát, amelyet a múlt év , őszén olyan kitartással játszott végig a soproni nép­szavazás meghamisítása céljából. Éppen ugy, mint, akkor, most is, szűkös pénzügyi helyzetéhez mérve bámulatos anyagi áldozatokkal szervezte meg nem­zetközi rágalmazó sajtóhadjáratát Magyarország el­len, majd megkezdte a segítségért való rimánkodást Prágában, Bukarestben és Belgrádban — „a magyar erőszak ellen." Végül pedig kijátszotta a legnagyobb ütőkártyáját is és amint a Pesti Hírlap illetékes for­rásból értesült, az osztrák kormány a következő ál­láspontra helyezkedett: Nem ismeri el a népszövetségi tanácsnak a velencei egyezményben biztosított döntőbírói jogát, mert szerinte a velencei egyezmény a jelen esetben nem alkalmazható. Olyan eset következeit tehát be, melyre a ve*\ lencei egyezmény, nem tartalmaz rendelkezéseket tehát amelyre a nagykövetek tanácsa által a határ­megáüapitó bizottságok számára kiadott általános utasítások irányadók. Ez utóbbiak értelmében pedig*­a népszövetségi tanács nem dönthet, csak közvetít­het. És határozataihoz szükséges az egyhangúság mig a "velencei egyezmény által stipulált döntőbírói határozathoz elégséges a szavazatok többsége­Az osztrák álláspontnak ezen jogi megokolá­sa kétségtelenül meglepő. Csodálkoznunk kell raj­ta, hogyan tehet egy kormány ilyen zugprókátari mesterkedést hivatalosan magáévá? Vajon ki ad­hatta ezt a iogi tanácsot- Seypel prelátus urnák, az osztrák szöyétségi kormány mai fejének? A legújabb osztrák kutmérgezésre a magyar kormány hivatott méltó választ adni. Mi ezúttal csak a magyar közvéleményhez kívánunk néhány intő szót szólani, nevezetesen azt, hogy elérkezett az ideje, amidőn Magyarországon mindenkinek gyöke­res revzió alá kell vennie az Ausztriáról táplált ed­digi véleményét. Mi mindig készek voltunk arra, hogy az osztrákoknak reánk nézve sérelmes eljá­rásait a legenyhébb mértékkel bíráljuk eh Sohasem felejtettük el, hogv egyszer közös kötelékek tartot­tak össze bennünket és ezért közös az átok, amely mind a két országra nehezedik. Tiszteltük Ausztriá-. ban a volt fegyvertársát és őszinte részvéttel szem­léltük gazdasági romlását még akkor is, amidőn, arra szánta el magát, hogy a-temérdek ellenség által guzsbakötött védtelen Magyarország vérző testéből egy dara-bot zsákmányként kitépjen a maga számá­ra. Érzelmeinkben csalatkoztunk. Bécsben államfér­fiak jöttek, államférfiak mentek, kormányt kormány követett és mindegyik gyökeresen megmásította elődjének politikai programmját, egyben azonban valamennyi tökéletesen egyetértett, abban tudniillik, hogy változatlanul folytatta Magyarországgal szem­ben a haszonlesés és ellenséges érz-alet politikáját. Ezt az elvitathatatlan tényt végül is tudomásul kell vennünk és nem szabad mqgieledkeznünk róla, ami­kor majd az Ausztriával való jövő viszonyunk ki­építéséhez kezdünk. Ludeftdortíf Európa újjáépítéséről. Berlin, jul. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Eas>t Express levelezője jelenti Páris­ból: A Newyork Herald berlini tudósítója beszél­getést folytatott Ludendorffal, aki többek között a következőket mondta: — Európa megmentése kapcsolatban van a bolsevizmus elnyomásával. A cél elérésére az szük­séges, hogy Oroszországot Amerika segítség és év el újra vonják bele a népek közösségébe és gyökere­sen változtassanak a j&cátételi terheken, valamint hogy Németország pénzügyi összeomlását megaka­dályozzák. Az ország boldogulása és jövője annak a monarchiának helyreálitásától függ, amint azt Bismarck berendezte. Az a kérdés egyébként, hogy Németország köztársaság vagy monarchia legyen-e, alárendeltebb jelentőségű, mert a legfontosabb az, hogy Európa feje fölött elháruljon a gazdasági összeomlás és a bolsevizmus veszedelme. — Európa normális helyzetét csak akkor le­het helyreállitani — folytatta Ltulendor'ff. — ha Franciaország, Anglia és Németország az Egyesült­Államok támogatásával mindent elkövet arra, hogy az orosz népet a szovjeturalom alól fölszabadítsa. Ha konzorcium alakul Oroszország gazdaságának föllendítésére, ez nemcsak az orosz népnek, hanem Európának és az egész világnak javára válnék. En­nek azonban elöföltétele az, hogv a szövetségesek változtassák meg Németországgal szemben köve­tett politikájukat. « •-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék