Pesti Hírlap, 1922. december (44. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-01 / 274. szám

1922. december 1. péntek, 4 PESTI HÍRLAP A konferenciáról érkezett újabb jelentések szegint nagy ellentétekről számolnak be. A törökök mint már jelentettük , az aegei tenger néhány­szigetére igényt tartanak a partvédelem jogán. Ez a követelésük azonban a szövetségesek részéről erős ellenzésre talált. A török delegátusok tegnap délután kijelentették, amikor látták, hogy a területi és kato­nai ügyekben kiküldött albizottságban követelésük ellenzékre talált, hogy a további vitában nem­ vehet­nek részt. « Nagyon érdekes fordulat állt be állítólag angol delegáció magatartásá­ban, amit különben vár­ni lehetett. Eddig tudvalevőleg Anglia ellenezte a legjobban a törököknek azt a követelését, hogy Nyu­gat-Tráciában rendeljék el a népszavazást. Az an­gol kormány most — ha igilíz — megváltoztatta ál­láspontját és támogatja Angóia kívánságát. Ennek az érdekes eseménynek a következményeiről Lon­donból a következőket jelenti saját tudósítónk: Az alsóházban arról beszéltek, hogy ha Anglia, a lausan­nei konferencián az athéni események következté­ben támogatná Törökországnak Nyugat-Tráciára vonatkozó követelését, valószínűleg szembe kerülne Szerbia, Románia is Görögország állásfoglalásával és ebben az esetben könnyen újabb balkánháborra kerülhetne sor.­­ Paris, nov. 30. (A Pesti Hírlap tudó­niójának távirata.) Benes cseh külügyminiszter látogatásának itt nagy jelentőséget tulajdonítanak. Mint­ egyidejű­leg közlik, az ötszes szövetségesek megígérték, hogy a konferenciát m­­iel­őbb befejezik, mert Németország gazdasági megerősödése sokkal fontosabb, mint az összes, a keleti kérdésekre vonatkozó tárgyalások. Benes kijelentette, hogy Németország pénzügyi ös­­szeomlásának egész Európában igen rossi következ­ményei volnának. Egy perc vesztegetni való idő enncs, ha ezt a veszedelmet még el akarják hárítani. Az összes kis nemzeteknek érdekük, hogy a német gaz­daság szanálása sikerüljön, de a nagy szövetsége­seknek kell gondoskodniuk arról, hogy a mentés összeütközések és súrlódások nélkül történjen meg. Beszélgetés Romani és Savici olasz képviselőkkel. Az olasz parlament két tagjának nyilatkozata Magyarország mai helyzetéről, Olaszország és Magyarország viszonyáról, a két ország között megkötendő kereskedelmi szerződésekről Azokhoz az olaszokhoz, akik mint a trieszti Közgazdasági Tanulmányi Társaság kirándulásá­nak résztvevői ez idő szerint Budapesten tartózkod­tak, ma két képviselő csatlakozott. Az egyik com­mandatore Pietro Romani, a másik Fulvio Suvici, mind a kettő támogatója Mussoliai kormányának. Délután két­ órakor érkeztek meg Budapestre s este már részt vettek azon a teán, amelyet a Magyar Táv­irati Iroda az olasz vendégek tiszteletére a­, egységes párt klubhelyiségében rendezett. Ezen az intim és barátságos hangulatú összejövetelen alkalmunk volt arra, hogy a Magyarországot leginkább érdeklő kér­désekről hosszabb ideig beszélgessünk mind a­ két olasz képviselővel. Commandatore Pietro Romani. a partito populare tagja, aki az olasz parlamentben Trentino Borgo Valsugana kerületét képviseli, hoz­zá intézett kérdéseinkre a következőket jelentette ki: — Alig két órával ezelőtt érkeztem Budapestre és így nem lehetnek említésre méltó impresszióim az önök országáról. Magyarország viszonyait azon­ban mégis ismerem, mert háború előtt a s­écsi­ ex­port-akadémia hallgatója, voltam és ott alkalmam volt arra, hogy tanulmányaimból alaposabban­ meg­ismerjem az akkori­­Magyarország állapotait. Örü­lök, hogy most a nagy politikai változások után ide­jöhettem és számot adhatok magamnak arról, hogy az új politikai helyzet milyen gazdasági átalakulá­sokat vonz maga után Magyarországon? Az olasz parlamentben én a kereskedelmi szerződésekkel, vámtarifákkal foglalkozom. Remélem, alkalma­mi lesz arra, hogy a közeli napokban érintkezést találjuk olyan személyiségekkel akik Magyarország és Olaszország kereskedelmi­ forgalma tekintetében hasznosítható információkkal fognak engem ellátni. Pártom­, a partito populare, tudvalevőleg azok között volt, akik leghamarabb kezdtek érdeklődni a flated Magyarország iránt Olaszországbaan. A magyar ve­zető politikusok legtööbbje már régebben érintkezést talált a mi mozgalmunk vezetőive. El akarom ke­rülni, hogy olyan politikai nyilatkozatokat tegyek, amelyek azután félremagyarázásokra adhatnának alkalmat. Azt hiszem azonban, hogy ami a mai gaz­da­sági szervezetet illeti, anélkül, hogy indiszkréciót követne el, mindenki bátran kimondhatja a maga véleményét. Én a magam részéről úgy vélekedem­, hogy mai határai között Magyarország nem rendelkezik az életképesség fel­tételeivel és nem alkalmas a tovább­fejlődésre. Vay gondolom, ennek az országnak szüksége lesz arra, hogy gazdaságilag a többi nemzethez közeled­jék. Ennek egy vámegység volna a legmegfelelőbb formája, ami visszaállítaná a gazdasági egységet az ipari és mezőgazdasági termelés tekintetében egy­másra utalt területek között. Én nem hiszem, hogy hasznos és szükséges volna az a vámakió, amely csak Olaszország és Ausztria között rombolná le a vám­sorompókat, úgy, amint erről az utóbbi időben szó esett. Én azt hiszem, hogy inkább a vámegyesülésnek m­ a formája volna komolyan tanulmány­ozandó, a­­melyik a dunai országok mellett magába ölelné Olasz­országot is. —­ Ami pártomat, a partito populare-t illeti, a­mely úgy az országban, mint a parlamentben egy­ike a legerősebb pártoknak, kezdetben, addig, amíg a fa­scista-szervezetek szemben állottak az állami hatósá­gokkal, nem tudta elfogadni a harcos szervezetek ré­széről alkalmazott erőszak rendszerét. Mióta azonban Mussolini megbízást kapott a királytól, a fascista­­mozgalom visszavonult a törvényes korlátok közé, pártunk Mussolini nagyszerű programmja s a nem­zeti újjászületést szolgáló több nyilatkozata után ba­ráti támogatással állott az új miniszterelnök mögé. A mai olasz kormányban megtalálhatjuk a partito popularo több képviselőjét is. Ma egész Olaszország bizalommal várja azt, hogy Mussolini diagrammja nagy részét megvalósítsa, az olasz nemzet presztízsét fokozott mértékben érvényre juttassa és rendbehoza az ország pénzügyeit. Pulvio Savici trieszti képviselő és a fascistákhoz közelálló olasz na­cionalista párt tagja, a következőképen nyilatkozott előttünk: , , , , , , — Alig néhány órával a megérkezésem után, nekem magamnak, természetesen még nem lehetnek komolyy benyomásaim A magyar viszonyokról. taim azonban, akik ebben a kiránduló társaságban részt vesznek, sokat beszélnek nekem arról a szíves fogadtatásról, amelyben itt Budapesten részük volt is azokról az impressziókról, amelyeket eddigi ta­pasztalataikból szerettek. Nekem, ismétlem, csak egészen felületes impresszióim lehetnek, Budapest azonban így is azt a benyomást tette rám, hogy egy elevven életet élő országnak a központja, olyan eleven életet élő országé, amelynek az energiái pillanatnyi­­k­ig el vannak nyomva, azonban magában őrzi az újra­­fejlődés lehetőségét. Amíg a magyar területen átutaztam, látva azokat a földeket, amelyek az utolsó négyzetméterig meg va­nnak művelve, azt a benyo­mást nyertem, hogy olyan országban járok, amely­ben a földművelésre alkalmas terület adja az ország­nak a leg­stiláadabb és legmegbízhatóbb területi gaz­dagságát .­ Ami Olaszország és Magyarország viszonyát illeti, hivatkozhatom arra a barátságos viszonyra, amely a múltban mindig meg­volt a két ország kö­zött. Hiszek abban, hogy ezek a barátságos összeköt­tetések, amelyek a háború alatt szüneteltek, a jövő­ben megújulnak. Mi, olaszok, mindig visszaemléke­zünk arra a történelmi érdekközösségre, amely az olasz egység megszületése idején Magyarország és Olaszország között kifejlődött, és nem felejthet­jük el, hogy abban a harcban, amelyben a szabadságért folytatott, Olaszország Kossuth ide­jében sokat tanult a magyaroktól is. A két nép kö­zötti kölcsönös barátságos érzés reméltetőleg hozzá fog járulni ahoz, hogy a két ország között a keres­kedelmi forgalom minél intenzívebb formában föl-vehető legyen. Gazdasági téren Olaszországnak és Magyarországnak minden okuk megvan arra, hogy meg­egyezzenek egymással, és semmi okuk sincsen az összeütközésre. A mi gaz­dasági érdeke­ink kölcsönösen kiegészíthetik egymást. Ebből a célból az első teendő a kereske­emi meg­egyezés megkötése, miután a trianoni szerződés ebben az irányban nem intézkedett. A kereskedelmi forga­lom elé tornyosuló legnagyobb nehézségek kétségte­lenül a közlekedési bajok: vagyonhiány, szénhiány és más efféle. Mégis bizonyosra veszem, hogy fokról­fokra haladva, ezek a nehézségek elháríthatók lees­nek és a két ország forgalma idővel visszatér a nor­mális mederbe. Képzett beszélgetések. A fából faragott lovasnak mondtam ezt. A Nemzeti Áldozatkészség szobra. Ott áll, ha tetszenek még rá emlékezni, az Anker-palota előtt, és midőn most a magyar művelődés költsé­geiről beszélnek a parlamentben, ez a szobor, illetőleg az, amit jelképez, egyszeriben nagyon időszerűvé lett. Megkérdeztem a marcona faka­tonát, hogy igazítson útba a Nemzeti Áldozatkész­ség felé, mert most nagy szükség volna erre a szentséges géniuszra, de mi, élők, nem tudjuk, merre tartózkodik jelenleg. Mert kérem, így beszéltem a katonához, m­íg Önbe belevert szegecsek dacára, elvesztettük a háborút és azon az úton vagyunk, hogy Európa nemzetei között kiküzdött kulturális rangunkat is elveszítsük. Hiszen nagy dolog, ha segítünk az Akadémián, de ez nem jelenti azt, hogy a ma­gyar művelődést is feltámasztottuk halálos ájul­tából. Nem akarom én az Akadémiát bántani ez­zel, s szívesen föltételezem, hogy a Magyar Tudo­mányos Társaság hivatása legtetején ragyog, de épen ezért nem lehet termelő helye, hanem leg­felsőbb döntő fóruma, esetleg irányítója vagy összefoglalóan konzerváló szerve a kulturális termelő munkának. Akadémia ott kell és ott van helyén, ahol laboratóriumokban lázas kuta­tás folyik, ahol szemináriumokban fejlesztik a szellemi tudományokat, ahol műhelyekben pró­bálják ki a gyakorlati találmányokat, ahol könyv­tárak, iskolák és múzeumok civilizálják a nagy tömegek lelkét, ahol tudósoknak kényelmes meg­élhetést adnak azért, hogy a csillagokat vizsgál­ják, az élő test szöveteit görcsövezzék, bacillusok­kal hadakozzanak, históriai okleveleket fejteges­senek és más ilyesmivel foglalkozzanak, ami ma VIDÁM ÍRÁSOK. Szalámi, 3 _ A szalámi egy hosszú rúd, amely belülről etető, s amely a gyárosok szerint ma még túl olcsón vehető. Azt mondják, hogy a szalámi, amely ma a gyomorba jut, oly olcsó, hogy a gyáros mind­ettől szörnyű nyomorba jut. Gyors gyűjtést kéne rendezni adjanak falvak, városok, mert félek, hogy éhen halnak szegény szalámigyárosok. Szenes ember, politika, nem üzlet, sőt még nem is közvetlen hasznú termelő munka, de összességében a té­nyek, igazságok, megismerések folyton újuló komplexumot tárja egyrészt a gyakorlati élet elé, hogy az új lehetőségeket tanuljon, jobbá tegye az egyes ember sorsát és tisztultabb világszemlélet­tel polgárosítsa az erkölcsöt, másrészt az Aka­démia elé, hogy az végső fokon kiválogassa, ér­tékelje és hitelesítse a tudományos eredményeket. Az Akadémia betetőzése, felső záróköve a kultú­ra boltozatának, de Akadémia eleven és gazdag tudományos és művészi munka nélkül olyan, mint, ha egy nagy és bonyolult gépezetből csak a sza­bályozó készülék lenne meg, s maga a munkál­kodó gép merőben hiányoznék. Ebből, tisztelt katona, az következik, nem­de, hogy meg kell teremteni előbb azt a magyar kulturális munkát, aminek aztán az Akadémia logikus teteje lehet. Ám, ki teremtse ezt meg? Az Állam? Még talán szubvencionálhatja az ál­lam az Akadémiát, de, hogy a bakteriológiai la­boratóriumba csak egységespárti tudós ülhessen és a csillagokat csak ilyen tag vizsgálhassa, ez nem válnék a kulturmunka javára, már­pedig az Állam nem tud kibújni a bőréből és mecénásnak se tudna egyéb lenni, mint politikai érdemek ju­lmazója. A Társadalom, kérem, a Nemzeti Áldozatkészség, ez lenne az igazi és épen ezért kellene most meglelnünk azt az Istenséget, drá­ga fakatona, akit ön itt, az Anker előtt, olyan rendületlenül ábrázol. Az államot hiába kapacitáljuk. Egy válasz­tás költségeiből száz tudósnak lehetne munkahe­lyet teremteni, sőt az egységes párt klubhelyiségé­nek berendezése is kiadná a svábhegyi obszerva­tórium összes költségeit, de, hát az állam állam, szép tőle, hogy észrevette legalább az Akadémiát. Hanem a tekintetes Nemzet! Három nagybank egy helyes tőzsdenap jövedelmének tizedrészével felépíthetné a Nemzeti Színházat, egy monopóli­umos exportvállalat valamely sikerült sertésakció örömére, a kis lajbizsebéből állategészségügyi kí­sérleti intézetet fundálhatna, egyetlen nagybirtok az aranyparitás ihletében a kisujjából kirázhatna egy kísérletű műhelyt motorkonstruktőrök haszná­latára és így tovább, ami ember itt, az állam jó­voltából, milliókat és milliárdokat keres, a keres­ményének egy százalékával pompás kulturmun­kát tudna teremteni e hazában. Azelőtt gyengébb pénzű hazafiak egyévi jövedelmüket szokták volt ilyen célra ajánlani,­­ most egy évi jövede­lem egy századrésze elég lenne Nemzeti Áldozat­készségnek. Miért nem funkcionál most ez a szép virtus és ha befagyott, nincs-e vajon mód a kiengesztelésére? Mégis, talán az Állam tehetne valamit. Például aki monopóliumot kap a meg­gazdagodásra, az legyen kénytelen valami kul­túrintézményt létesíteni, — ilyenformán gondo­lom, — de előbb szeretnék beszélni magával, a Nemzeti Áldozatkészséggel, hátha erőszakos esz­közök nélkül is fölébreszthető konjunkturális álmából? A fakatona­ azt mondta erre, hogy hagyjak neki békét, elég szeg van ebelé verve, ne üssek még külön egy szeget a fejébe. És én most nem tudom, h­ol keressem a Nemzeti Áldozatkészséget, amelynek Szobrát ittfelejtették az Anker-palota előtt, Márkus László: X Mksszatl ttonfwMuncia mítiéntaftivizlate Londonban. Páris, nov. 30. szavas.) Poincaré kijelentette, hogy hozzájárul ahoz, hogy Franciaország, Olaszor­szág, Belgium és Angolország miniszterelnökei de­cember 9-én és 10-én Londonban találkozzanak. A Brüsszeli jelentés szerint Theunis miniszterelnök és Jaspar kü­lgymfd­ianter hajlandó résztvenni a de­cember 9-én és 10-én Londonban tartandó konferen­cián. * nyolccfml PwtnAaicfi mn*gsMB*tiltése Lüwbloban. Belgrád, nov. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A lapok jelentése szerint a szociális gon­doskodás minisztere rendeleti úton megszüntette a nyolc órai munkaidőt. Ezután csak a nehéz munká­soknak lesz nyolc órai munkaidejük, a könnyű fizi­kai munkások részére a kienc órai, a kereskedelmi alkalmazottak részére pedig a tíz órai munkaidőt hoz­nák be.

Next