Pesti Hírlap, 1922. december (44. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-01 / 274. szám
1922. december 1. péntek, 4 PESTI HÍRLAP A konferenciáról érkezett újabb jelentések szegint nagy ellentétekről számolnak be. A törökök mint már jelentettük , az aegei tenger néhányszigetére igényt tartanak a partvédelem jogán. Ez a követelésük azonban a szövetségesek részéről erős ellenzésre talált. A török delegátusok tegnap délután kijelentették, amikor látták, hogy a területi és katonai ügyekben kiküldött albizottságban követelésük ellenzékre talált, hogy a további vitában nem vehetnek részt. « Nagyon érdekes fordulat állt be állítólag angol delegáció magatartásában, amit különben várni lehetett. Eddig tudvalevőleg Anglia ellenezte a legjobban a törököknek azt a követelését, hogy Nyugat-Tráciában rendeljék el a népszavazást. Az angol kormány most — ha igilíz — megváltoztatta álláspontját és támogatja Angóia kívánságát. Ennek az érdekes eseménynek a következményeiről Londonból a következőket jelenti saját tudósítónk: Az alsóházban arról beszéltek, hogy ha Anglia, a lausannei konferencián az athéni események következtében támogatná Törökországnak Nyugat-Tráciára vonatkozó követelését, valószínűleg szembe kerülne Szerbia, Románia is Görögország állásfoglalásával és ebben az esetben könnyen újabb balkánháborra kerülhetne sor. Paris, nov. 30. (A Pesti Hírlap tudóniójának távirata.) Benes cseh külügyminiszter látogatásának itt nagy jelentőséget tulajdonítanak. Mint egyidejűleg közlik, az ötszes szövetségesek megígérték, hogy a konferenciát mielőbb befejezik, mert Németország gazdasági megerősödése sokkal fontosabb, mint az összes, a keleti kérdésekre vonatkozó tárgyalások. Benes kijelentette, hogy Németország pénzügyi összeomlásának egész Európában igen rossi következményei volnának. Egy perc vesztegetni való idő enncs, ha ezt a veszedelmet még el akarják hárítani. Az összes kis nemzeteknek érdekük, hogy a német gazdaság szanálása sikerüljön, de a nagy szövetségeseknek kell gondoskodniuk arról, hogy a mentés összeütközések és súrlódások nélkül történjen meg. Beszélgetés Romani és Savici olasz képviselőkkel. Az olasz parlament két tagjának nyilatkozata Magyarország mai helyzetéről, Olaszország és Magyarország viszonyáról, a két ország között megkötendő kereskedelmi szerződésekről Azokhoz az olaszokhoz, akik mint a trieszti Közgazdasági Tanulmányi Társaság kirándulásának résztvevői ez idő szerint Budapesten tartózkodtak, ma két képviselő csatlakozott. Az egyik commandatore Pietro Romani, a másik Fulvio Suvici, mind a kettő támogatója Mussoliai kormányának. Délután két órakor érkeztek meg Budapestre s este már részt vettek azon a teán, amelyet a Magyar Távirati Iroda az olasz vendégek tiszteletére a, egységes párt klubhelyiségében rendezett. Ezen az intim és barátságos hangulatú összejövetelen alkalmunk volt arra, hogy a Magyarországot leginkább érdeklő kérdésekről hosszabb ideig beszélgessünk mind a két olasz képviselővel. Commandatore Pietro Romani. a partito populare tagja, aki az olasz parlamentben Trentino Borgo Valsugana kerületét képviseli, hozzá intézett kérdéseinkre a következőket jelentette ki: — Alig két órával ezelőtt érkeztem Budapestre és így nem lehetnek említésre méltó impresszióim az önök országáról. Magyarország viszonyait azonban mégis ismerem, mert háború előtt a sécsi export-akadémia hallgatója, voltam és ott alkalmam volt arra, hogy tanulmányaimból alaposabban megismerjem az akkoriMagyarország állapotait. Örülök, hogy most a nagy politikai változások után idejöhettem és számot adhatok magamnak arról, hogy az új politikai helyzet milyen gazdasági átalakulásokat vonz maga után Magyarországon? Az olasz parlamentben én a kereskedelmi szerződésekkel, vámtarifákkal foglalkozom. Remélem, alkalmami lesz arra, hogy a közeli napokban érintkezést találjuk olyan személyiségekkel akik Magyarország és Olaszország kereskedelmi forgalma tekintetében hasznosítható információkkal fognak engem ellátni. Pártom, a partito populare, tudvalevőleg azok között volt, akik leghamarabb kezdtek érdeklődni a flated Magyarország iránt Olaszországbaan. A magyar vezető politikusok legtööbbje már régebben érintkezést talált a mi mozgalmunk vezetőive. El akarom kerülni, hogy olyan politikai nyilatkozatokat tegyek, amelyek azután félremagyarázásokra adhatnának alkalmat. Azt hiszem azonban, hogy ami a mai gazdasági szervezetet illeti, anélkül, hogy indiszkréciót követne el, mindenki bátran kimondhatja a maga véleményét. Én a magam részéről úgy vélekedem, hogy mai határai között Magyarország nem rendelkezik az életképesség feltételeivel és nem alkalmas a továbbfejlődésre. Vay gondolom, ennek az országnak szüksége lesz arra, hogy gazdaságilag a többi nemzethez közeledjék. Ennek egy vámegység volna a legmegfelelőbb formája, ami visszaállítaná a gazdasági egységet az ipari és mezőgazdasági termelés tekintetében egymásra utalt területek között. Én nem hiszem, hogy hasznos és szükséges volna az a vámakió, amely csak Olaszország és Ausztria között rombolná le a vámsorompókat, úgy, amint erről az utóbbi időben szó esett. Én azt hiszem, hogy inkább a vámegyesülésnek m a formája volna komolyan tanulmányozandó, amelyik a dunai országok mellett magába ölelné Olaszországot is. — Ami pártomat, a partito populare-t illeti, amely úgy az országban, mint a parlamentben egyike a legerősebb pártoknak, kezdetben, addig, amíg a fascista-szervezetek szemben állottak az állami hatóságokkal, nem tudta elfogadni a harcos szervezetek részéről alkalmazott erőszak rendszerét. Mióta azonban Mussolini megbízást kapott a királytól, a fascistamozgalom visszavonult a törvényes korlátok közé, pártunk Mussolini nagyszerű programmja s a nemzeti újjászületést szolgáló több nyilatkozata után baráti támogatással állott az új miniszterelnök mögé. A mai olasz kormányban megtalálhatjuk a partito popularo több képviselőjét is. Ma egész Olaszország bizalommal várja azt, hogy Mussolini diagrammja nagy részét megvalósítsa, az olasz nemzet presztízsét fokozott mértékben érvényre juttassa és rendbehoza az ország pénzügyeit. Pulvio Savici trieszti képviselő és a fascistákhoz közelálló olasz nacionalista párt tagja, a következőképen nyilatkozott előttünk: , , , , , , — Alig néhány órával a megérkezésem után, nekem magamnak, természetesen még nem lehetnek komolyy benyomásaim A magyar viszonyokról. taim azonban, akik ebben a kiránduló társaságban részt vesznek, sokat beszélnek nekem arról a szíves fogadtatásról, amelyben itt Budapesten részük volt is azokról az impressziókról, amelyeket eddigi tapasztalataikból szerettek. Nekem, ismétlem, csak egészen felületes impresszióim lehetnek, Budapest azonban így is azt a benyomást tette rám, hogy egy elevven életet élő országnak a központja, olyan eleven életet élő országé, amelynek az energiái pillanatnyikig el vannak nyomva, azonban magában őrzi az újrafejlődés lehetőségét. Amíg a magyar területen átutaztam, látva azokat a földeket, amelyek az utolsó négyzetméterig meg vannak művelve, azt a benyomást nyertem, hogy olyan országban járok, amelyben a földművelésre alkalmas terület adja az országnak a legstiláadabb és legmegbízhatóbb területi gazdagságát . Ami Olaszország és Magyarország viszonyát illeti, hivatkozhatom arra a barátságos viszonyra, amely a múltban mindig megvolt a két ország között. Hiszek abban, hogy ezek a barátságos összeköttetések, amelyek a háború alatt szüneteltek, a jövőben megújulnak. Mi, olaszok, mindig visszaemlékezünk arra a történelmi érdekközösségre, amely az olasz egység megszületése idején Magyarország és Olaszország között kifejlődött, és nem felejthetjük el, hogy abban a harcban, amelyben a szabadságért folytatott, Olaszország Kossuth idejében sokat tanult a magyaroktól is. A két nép közötti kölcsönös barátságos érzés reméltetőleg hozzá fog járulni ahoz, hogy a két ország között a kereskedelmi forgalom minél intenzívebb formában föl-vehető legyen. Gazdasági téren Olaszországnak és Magyarországnak minden okuk megvan arra, hogy megegyezzenek egymással, és semmi okuk sincsen az összeütközésre. A mi gazdasági érdekeink kölcsönösen kiegészíthetik egymást. Ebből a célból az első teendő a kereskeemi megegyezés megkötése, miután a trianoni szerződés ebben az irányban nem intézkedett. A kereskedelmi forgalom elé tornyosuló legnagyobb nehézségek kétségtelenül a közlekedési bajok: vagyonhiány, szénhiány és más efféle. Mégis bizonyosra veszem, hogy fokrólfokra haladva, ezek a nehézségek elháríthatók leesnek és a két ország forgalma idővel visszatér a normális mederbe. Képzett beszélgetések. A fából faragott lovasnak mondtam ezt. A Nemzeti Áldozatkészség szobra. Ott áll, ha tetszenek még rá emlékezni, az Anker-palota előtt, és midőn most a magyar művelődés költségeiről beszélnek a parlamentben, ez a szobor, illetőleg az, amit jelképez, egyszeriben nagyon időszerűvé lett. Megkérdeztem a marcona fakatonát, hogy igazítson útba a Nemzeti Áldozatkészség felé, mert most nagy szükség volna erre a szentséges géniuszra, de mi, élők, nem tudjuk, merre tartózkodik jelenleg. Mert kérem, így beszéltem a katonához, míg Önbe belevert szegecsek dacára, elvesztettük a háborút és azon az úton vagyunk, hogy Európa nemzetei között kiküzdött kulturális rangunkat is elveszítsük. Hiszen nagy dolog, ha segítünk az Akadémián, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar művelődést is feltámasztottuk halálos ájultából. Nem akarom én az Akadémiát bántani ezzel, s szívesen föltételezem, hogy a Magyar Tudományos Társaság hivatása legtetején ragyog, de épen ezért nem lehet termelő helye, hanem legfelsőbb döntő fóruma, esetleg irányítója vagy összefoglalóan konzerváló szerve a kulturális termelő munkának. Akadémia ott kell és ott van helyén, ahol laboratóriumokban lázas kutatás folyik, ahol szemináriumokban fejlesztik a szellemi tudományokat, ahol műhelyekben próbálják ki a gyakorlati találmányokat, ahol könyvtárak, iskolák és múzeumok civilizálják a nagy tömegek lelkét, ahol tudósoknak kényelmes megélhetést adnak azért, hogy a csillagokat vizsgálják, az élő test szöveteit görcsövezzék, bacillusokkal hadakozzanak, históriai okleveleket fejtegessenek és más ilyesmivel foglalkozzanak, ami ma VIDÁM ÍRÁSOK. Szalámi, 3 _ A szalámi egy hosszú rúd, amely belülről etető, s amely a gyárosok szerint ma még túl olcsón vehető. Azt mondják, hogy a szalámi, amely ma a gyomorba jut, oly olcsó, hogy a gyáros mindettől szörnyű nyomorba jut. Gyors gyűjtést kéne rendezni adjanak falvak, városok, mert félek, hogy éhen halnak szegény szalámigyárosok. Szenes ember, politika, nem üzlet, sőt még nem is közvetlen hasznú termelő munka, de összességében a tények, igazságok, megismerések folyton újuló komplexumot tárja egyrészt a gyakorlati élet elé, hogy az új lehetőségeket tanuljon, jobbá tegye az egyes ember sorsát és tisztultabb világszemlélettel polgárosítsa az erkölcsöt, másrészt az Akadémia elé, hogy az végső fokon kiválogassa, értékelje és hitelesítse a tudományos eredményeket. Az Akadémia betetőzése, felső záróköve a kultúra boltozatának, de Akadémia eleven és gazdag tudományos és művészi munka nélkül olyan, mint, ha egy nagy és bonyolult gépezetből csak a szabályozó készülék lenne meg, s maga a munkálkodó gép merőben hiányoznék. Ebből, tisztelt katona, az következik, nemde, hogy meg kell teremteni előbb azt a magyar kulturális munkát, aminek aztán az Akadémia logikus teteje lehet. Ám, ki teremtse ezt meg? Az Állam? Még talán szubvencionálhatja az állam az Akadémiát, de, hogy a bakteriológiai laboratóriumba csak egységespárti tudós ülhessen és a csillagokat csak ilyen tag vizsgálhassa, ez nem válnék a kulturmunka javára, márpedig az Állam nem tud kibújni a bőréből és mecénásnak se tudna egyéb lenni, mint politikai érdemek julmazója. A Társadalom, kérem, a Nemzeti Áldozatkészség, ez lenne az igazi és épen ezért kellene most meglelnünk azt az Istenséget, drága fakatona, akit ön itt, az Anker előtt, olyan rendületlenül ábrázol. Az államot hiába kapacitáljuk. Egy választás költségeiből száz tudósnak lehetne munkahelyet teremteni, sőt az egységes párt klubhelyiségének berendezése is kiadná a svábhegyi obszervatórium összes költségeit, de, hát az állam állam, szép tőle, hogy észrevette legalább az Akadémiát. Hanem a tekintetes Nemzet! Három nagybank egy helyes tőzsdenap jövedelmének tizedrészével felépíthetné a Nemzeti Színházat, egy monopóliumos exportvállalat valamely sikerült sertésakció örömére, a kis lajbizsebéből állategészségügyi kísérleti intézetet fundálhatna, egyetlen nagybirtok az aranyparitás ihletében a kisujjából kirázhatna egy kísérletű műhelyt motorkonstruktőrök használatára és így tovább, ami ember itt, az állam jóvoltából, milliókat és milliárdokat keres, a keresményének egy százalékával pompás kulturmunkát tudna teremteni e hazában. Azelőtt gyengébb pénzű hazafiak egyévi jövedelmüket szokták volt ilyen célra ajánlani, most egy évi jövedelem egy századrésze elég lenne Nemzeti Áldozatkészségnek. Miért nem funkcionál most ez a szép virtus és ha befagyott, nincs-e vajon mód a kiengesztelésére? Mégis, talán az Állam tehetne valamit. Például aki monopóliumot kap a meggazdagodásra, az legyen kénytelen valami kultúrintézményt létesíteni, — ilyenformán gondolom, — de előbb szeretnék beszélni magával, a Nemzeti Áldozatkészséggel, hátha erőszakos eszközök nélkül is fölébreszthető konjunkturális álmából? A fakatona azt mondta erre, hogy hagyjak neki békét, elég szeg van ebelé verve, ne üssek még külön egy szeget a fejébe. És én most nem tudom, hol keressem a Nemzeti Áldozatkészséget, amelynek Szobrát ittfelejtették az Anker-palota előtt, Márkus László: X Mksszatl ttonfwMuncia mítiéntaftivizlate Londonban. Páris, nov. 30. szavas.) Poincaré kijelentette, hogy hozzájárul ahoz, hogy Franciaország, Olaszország, Belgium és Angolország miniszterelnökei december 9-én és 10-én Londonban találkozzanak. A Brüsszeli jelentés szerint Theunis miniszterelnök és Jaspar külgymfdianter hajlandó résztvenni a december 9-én és 10-én Londonban tartandó konferencián. * nyolccfml PwtnAaicfi mn*gsMB*tiltése Lüwbloban. Belgrád, nov. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A lapok jelentése szerint a szociális gondoskodás minisztere rendeleti úton megszüntette a nyolc órai munkaidőt. Ezután csak a nehéz munkásoknak lesz nyolc órai munkaidejük, a könnyű fizikai munkások részére a kienc órai, a kereskedelmi alkalmazottak részére pedig a tíz órai munkaidőt hoznák be.