Pesti Hírlap, 1923. július (45. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
» 1923. junus 1., vasárnap. A PESTI HÍRLAP trt karakterisztikuma, hogy a gazdasági forgalmat SEIE a belső, sem a külső relációban nem lehet lebonyolítani aivatatos értékjegyzés alapján. -- Ki kap ma hivatalos áron devizát a Deviza-Központtól? Ki tud ma importálni vagy exportálni a hivatalos kurzus alapján? S mert senki sem tud, s amert az élet számára a hivatalos értékjegyzőnek nem funkcionálnak, a korona iránt nagyobb bizalmatlanság fejlődött ki, mint megérdemelné. Ha a korona mindinkább elveszti azt a képességét, hogy vele, hivatalos jegyzés alapján, idegen fizetősszközöket szerezhessünk és arra utalják az ipart és kereskedelmet, hogy a koronáért jó értékpapírt vegyen, amellyel külföldön fizetést teljesíthet: csoda-e, ha az értékpapírok iránt mutatkozik nagyobb bizalom, mint a korona iránt? Csoda-e, ha most általánosan fölvetik a kérdést: miután eddig a pénzügyi politikának egyetlen eszköze volt, amelyet a korona alátámasztására, a drágaság ellensúlyozására alkalmazni tudott: a pénzszűke, mi lesz ezután, am mikor ezt az egyetlen eszközt sem képes alkalmazni, mert a termés lebonyolítására kell nagy inflációt engedélyezni? Mert más, a pénzszűkét pótló programmot nem hallottunk. Belitska honvédelmi miniszter lemondott. Utódjául gráf Csáky Károly tábornokot nevezték ki, teljes elismerése Belitska Sándor honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását és egészségi állapotára való hivatkozással felmentését kérte. A kormányzó a lemondást elfojadta és gróf Bethler István miniszterelnök előterjesztésére a távozó Belitska utódjául gróf Csáky Károly szolgálaton kivili viszonyban levő tábornokot nevezte ki. A fölmentésről és kinevezésről szóló kormányzói kéziratok a hivatalos lap vasárnapi számában fognak megjelenni. A honvédelmi miniszter távozása meglepetést keltett, bár politikai körökben már régebben tudtak Belitska visszavonulási szándékáról. Három ízben kérte a fölmentését, de illetékes helyen mind a három alkalommal maradás.*«. birtok s Belitska eleget is tett a felszólításnak. Most azonban egészségi állapotára való hivatkozással sürgős fölmentését kérte. A távozó miniszter ugyanis középfülgyulladásban szenved, nemrég műtétet is hajtottak végre rajta a helyőrségi kórházban s teljes felgyógyulásához pihenésre van szüksége. Ellenzéki körökben Belitska távozását — az egészségi okokon kivül — összefüggésbe hozzák a merényletek ügyében lefolytatott rendőri nyomozással, amely megállapította bizonyos katonai egyének vétkességét az előkészített merényletekkel kapcsolatban. Hivatalos helyen azonban azt mondják, hogy a miniszter fölmentése semmi összefüggésben sincs a merényletek előkészítésében része a katonai személyek ügyével és tisztán véletlen dolga az, hogy a miniszter lemondása és a rendőrségjelentése a nyomozásról egy időben kerültek nyilvánosságra. Gróf Csáky Károly, az új honvédelmi miniszter, fia gróf Csáky Albinnak, az egykori kultuszminiszternek, az egyházpolitikai reform egyik megalkotójának és báró Bolla Annának, aki irodalmi szalonjáról vett nevezetes. Fivére, gróf Csáky Imre, külügyminiszter volt rövid ideig gróf Teleki Pál kormányában. Csáky Károly előbb a lovasságnál szolgált, majd a vezérkarhoz került s a háború alatt fontos pozíciót töltött be. A politikától mindig teljesen, távol tartotta magát, ízig-vérig katona és kiváló szervező tehetség. A kormányzó a távozó Belitskához a következő kéziratot intézte: Kedves Belitska altábornagy! Sajnálattal értesültem, hogy megrendült egészségi állapota miatt miniszteri állásától megválni kénytelen. Amidőn önt ennélfogva a magyar királyi miniszterenök előterjesztésére a magyar királyi honvédelmi miniszteri állásától saját kérelmére ezennel fölmentem, fáradhatatlan buzgalommal és odaadással teljesített kiváló szolgálataiért teljes elismerésemet és köszönetemet fejezem ki. Kelt Gödöllőn, 1923 junius hó 28. napján. Horthy s. k. gróf Bethlen István s. k csak olyan, mely előbb keresztülment a mama cenzúráján.) Erre aztán a kislány elhallgatott. Én sajnáltam szegénykét, mert e jelenet után meg voltam győződve, hogy Katókat most jó ideig nem fogják fiatalemberek közé vinni, pláne kocsmába, ahol úgy látszik, a hangulat és a levegő olyan, hogy Kataka szabadabbnak érzi magát és többet "enged meg magának. Valószínű, hogy az ilyen helyeken a kislányok már nagyobb lánynak érzik magukat. A falusiak nem sokáig bírták az éjszakázást a mama nagyon laposakat pislantott, a papa pedig nyíltan akkorát és olyan hangosakat ásított mint egy álmos agárkutya, forró nyan délután. Még alig múlt éjfél, mikor már kaszolódni kezdtek, őszinte örömömre, mert így legalább Kőházi nem hódíthatta vissza azokat a pozíciókat, amelyekből én kivertem őt. Rövid habozás után elhatároztam, hogy nem kisérem haza őket. Ez volt első komoly találkozásom a családdal, mert korábbi látogatásaik a tanárnak szóltak és így ízléstelen dolognak tartottam visszaélni a helyzettel és ilyen véletlen éjjeli találkozás alkalmából a nyakukba varrni magamat. A mama is tolakodásnak minősít-Siette, mert hiszen még a házuknál sem tettem látogatást. Guszti barátunk is, úgy látszik, megérezte, hogy az én magaviseletem felel meg a jó ízlésnek és szintén nem csatlakozott hozzájuk. Ellenben a buta Kőházi minden skrupulus nélkül ott hagyott bennünket a faképnél és csatlakozott a távozókhoz, ami engem, megassEsrs® A búcsúzás pillanatában még egy dolog történt, mely talán döntő befolyást gyakorolt életem alakulására. A mama kezet nyújtott és ekkor hirtelen így szólt: — Úgy emlékszem, hogy maga azt beszélte, Bordás, hogy nyáron át kirándulásokat szokott tenni a főváros környékén. Hát ha egyszer útja Pomázra viszi, ne feledje el, hogy ott jó barátai is laknak. A Korláthék házát mindenki meg tudja magának mutatni. Meglepetésem olyan nagy volt, hogy csak hebegve tudtam felelni: — Oh, nagyságos asszonyom . . . nagyon köszönöm a kedves meghívást. . . mindenesetre élni fogok vele, ha utam arra visz. Vártam, hogy a meghíváshoz kis Kató is hozzá fog járulni néhány szóval, de ebben a szerencsében, fájdalom, nem részesültem. Ellenben Korláthné odafordult Csórhoz és Kőházihoz és igy fezólt: — Bár az urakról nem tudom, hogy ázoltak-e turistáskodni, mint Bordás és igy nem igen remélhetem, hogy utjuk valaha Pomázra hozza önöket, azért mégis, ha odatévednének véletlenül, ne feledkezzenek meg rólunk se . . . Kedvetlenül állapítottam meg, hogy az özvegy meghívása meglehetősen óvatos volt. Egyikünknek se mondta, hogy menjünk ki Pomázra, direkt őket meglátogatni, hanem úgy formulázta a meghívást, hogy ha Pomázra vetődünk, ha véletlenül arra visz utünk, stb., akkor ne feledkezzünk meg róluk se . . . Ejnye, de mafla vagyok én is, hogy ilyen csekélységen morofondírozok. Hiszen ez csak nem fontos. Ürüsfvel mindég könnyű találni, melynek köpönyege alatt az ember Pomázra kirándul és ott igazi célját, a Korláthéknál való látogatást megvalósítja ... Ha komolyan akarna bennünket meghívni, akkor nem Pomázra, hanem Budapestre, a házához szólna a meghívás. No, csak türelem . . . Távozásuk előtt az utolsó percben az utolsó pillantást még Katónak szenteltem. A lányka ki volt pirulva és szemei csillogtak, látszott rajta, hogy az esetét kellemesen töltötte. Az ő tekintete is végig siklott rajtam, de csak egy pillanatra, amíg a fejével biccentett. Aztán eltűntek, mégpedig a következő összeállításban: elől kis Kata Kőházival és a Pista gyerekkel, utánuk a két mama a papával. Ejnye, talán mégis el kellett volna velük mennem. Kár ezt a Kőházit ilyen kevésbé vennem. Cser Guszti és én visszaültünk a direktor asztalához, ahol nagy örömömre nem sokat törődtek velünk, mert nagyon belemerültek a tanáregyesület legutóbbi közgyűlésén történt viharos jelenetek tárgyalásába. Meg is ragadtam az alkalmat és egy észrevétlen pillanatban elosontam, mégpedig egyedül. Isten tudja, olyan hangulatban voltam, hogy nagyon óhajtottam a magányt. Amint az Attilakörúton az Erzsébet-híd felé ballagtam, a csillagos, enyhe nyári éjszakában, a legkülönösebb és legkülönbözőbb gondolatok rajzottak bennem, mint a megütött méhkasban a méhek. De minden kisebb, nagyobb gondolatocskám egy főgondolat körül zúgott és hemzsegett, melyet evvel a kérdéssel lehet formulázni: szerelmes vagyok-e én kis Katába, vagy nem.?] köv.) Bleadom Bethera Istvánnak és poltikájárnak. Debrecen város törvényhatóságának bizottsága ma Hadházy Zsigmond főispán elnöklésével tartott közgyűlésén nagy lelkesedéssel bizalmat szavazott gróf Bethlen Istvánnak és politikájának. Péter éri Pál? — Te jó Isten, már itt az aratás, újra rövidülnek a napok, az okos emberek egyébről sem beszélnek, mint téli tüzelő beszerzéséről — és még nem is volt igazi nyár .Pedig ha nem égek az idén a kánikula arany kohójában, akkor megint elveszett egy esztendőm, mert nekem az élet tulajdonkénem értelme: a nyár. Csomagoljunk és menjünk oda, ahol nyár van. Jó volna kék eget és vakító tengert látni, hajótülkölest, kazánsistergést, pergő olasz beszédet hallani, jó volna kátrány- és mazsolaszőlő-szagot érezni. Csakhogy nem lehet ám, nagyon drága az olasz lila és olcsó a magyar korona. « Tehát itthon maradok, Budán ülök és nézem a szürke nyári felhőket. Egy résen át belelátok a kristályos kékségbe. A levegőóceán mélységében fehér, testetlen fantomok kergetőznek. Sűrű rajokban kavarognak, dühös siet, seggel űzik egymást, ezren és tízezren, mint a hópelyhek, egész repülő hadsereg. És valamennyien dél felé sietnek. Tudod, mik azok? Szárnyra kelt vágyak, vándorgondolatok. Itthon rekedt magyarok sóhajtásai, a tenger, az adriai tenger felé szállanak. Fiuméig közös az útjuk, ott csapatokra szakadnak, egyik az isztriai partok és Lusezin felé kanyarodik, a másik Cirkvenica, Novi vagy a dalmát városok felé siet, a harmadik átkel az érces fényű vizén és megtelepszik az olasz parti fészkek egyikében. Az Adria hazajáró lelkei! Egyszer, csak egyszer még megmámorosodni a tenger azúrjától! Vannak köztük beteg lelkek, ők a déli nap tüzében keresnék az erőt, az életet; gyermeklelkek, ők a tengerparton akarnák eljátszani legboldogabb kalózjátékaikat; vannak köztük gyöngéd lelkek, azok a guarnerói alkony szivárványtüzében szeretnék hallgatni az élet aranyharangjának kondulását. Ha hangjuk volna a vágyaknak, hangjuk miként a vándordarunak, akkor most olyan fájdalmas és panaszos hangzavar támadna Nyomorék-Magyarország fölött, hogy a boldog Nyugateurópának nem telne tök öröme a maga tengerében és a napfényében. * Húsz esztendeig otthon, voltam az Adrián, annyi ideig ott soha sem találkoztam szerb turistával. Tulajdonképen olasszal sem. Ha annyira szerették, ha annyira kívánták a kék tengert, hol maradtak akkor? A hajók, a partok, a városok és öblök teli voltak magyarokkal. Megható és komikus volt az alföldi népnek ez a csökönyös tengerimádása. A vágy a kék végtelenség után: talán az Árpádházi királyok romantikus öröksége. Mert ,hiszen a hódítás nekünk csak szó, a kalmárkodás csak ürügy volt: soha nép még olyan önzetlenül, annyi áldozatkészséggel nem lépett a tenger partjára, mint a magyar. Mi a tengeren nem a hatalmat és a hasznot, hanem a szépséget és a szabadságot kerestük. A sirokkó szonor orgonahangja megejtette a lelkünket, az adriai alkony beleragyogott a szívünkbe. A magyar ifjúság a tenger partján szokta meg, hogy farkasszemet nézzen a végtelenséggel. A magyar élet teli szívta magát adriai tűzzel és illattal. * Fiume volt a magyarság délnek nyiló kapuja. Azon áradt be a dél színpompája, a napfény, a nyár. Szerettük, hogy a kapu formája olaszos és örültünk neki, hogy a kapuból kilépve, olasz eget, olasz tengert, olasz hegye