Pesti Hírlap, 1924. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-01 / 1. szám

1924. janii ár 1.. kedd. PESTJ HÍRLAP — Intimitások az utolsó Habsburgaomn­él. — ny. altábornagy, volt császári és királyi főhadsegéd- Örcilik közlen Pisv. Copyright by Rhombus, Park-Wien. Ez nem azt jelenti, hogy Strossmayer és párthívei ne lettek volna ugy horvát honfitársaik, mint ma-­­gával az uralkodóval szemben a legjobb szándé­kokkal telítve. Ferenc József azonban szokását követve, Horvátországot illetőleg is ragaszkodott a meglevő állapotokhoz, ami megmaagyaráz­za, h­ogy miért nem törődtek a miniszterek soha sem ezekkel a kérdésekkel, bármeny­nyire ki is éleződtek különben. A beavatkozás egyébként már úgyis elkésett vol­na, a baj már nagyon is elhatalmasodott és olyan kétségbeejtő súlyosságban mutatkozott, hogy csak egyetlen egy orvosszere lett volna, épen az, amely­től a korona és a császár tanácsadói irtóztak: a federalizmus. Meccnék várat az általános választói jogban kerestek. Ez a kísérlet, amelyet egyszerű próbálkozás cí­mén egyelőre Ausztriára szorítkozva 1911-ben csi­náltak­ meg, kudarcot vallott. A dolog eredménye az lett, hogy a Reichsrathban a székek egy nagy része a szocialisták birtokába jutott, a nemzetisé­gek közötti súrlódások tekintetében azonban az új rendszabály nem hozott semmiféle javulást. Sőt el­lenkezőleg, e tekintetben a helyzet csak még rosz­szabb lett, a ragyogó remények teljesen szétfoszlot­tak, az a parlamentáris kormányzat, amely ilyen alapokon épült föl, nem volt más és nem lehetett más, mint Dobzse László kormánya. Az történt, hogy ez a rendszer olyan szakadé­kot ásott a pártok között, hogy azon keresztül le­hetetlen volt hidat verni a megegyezés számára. Az öreg császár most már nem tudta, melyik szenthez folyamodjék. Az a határozatlan és ösztönszerű aggódás, amelyet a magyarok­kal szemben uralkodása első napjaitól kezdve eltöltötte, lázas nyugtalanságban és izga­lomban tartotta. Azt megtehette, hogy a fejét strucc módjára a homokba dugja és ne akarja meglátni Magyarországot. Így azonban nem lehetett a magyarokat elintézni. A magyar miniszterek és politikusok egyébként is rajta voltak, hogy létezésüket eszébe juttassák. Az ő kiskirálykodásuktól, metsző, sokszor fe­nyegető hangjuktól visszhangzott a Burg Egyedül jogosított magyar kintt is, Légrády Testvéreknél a „Pesti Hirlap" számára. folyosója; ezzel a módszerrel valósággal megfélemlítették az uralkodót, aki osztrák ta­nácsosai részéről több kimérethez és több sze­rénységhez szokott . A magyarok tehát ezzel az erélyes modor­ral" elérték azt, hogy teljesen hatalmukba kerítet­ték az uralkodó fülét és meg tudták akadályozni azt, hogy a Szent István koronájához tartozó or­szágok többi népe eljuttathassa szavát a császárfi­hoz. Úgyszólván teljesen elvágva a nem magyar nemzetiségektől, foglyul ejtve a magyar sugalmazá­sok szűkre összevont hálójában a szegény ural­kodó utolsó korszakában tanúsított automatikus engedelmességével arra is rávetette magát, hogy hozzájáruljon a nemzetiségek ellen alkalmazott­ megtorlásokhoz. Milyen fokig kell őt ezért felelőssé tenni? Jóakaratában nem lehet kételkedni, mert ez a jóakarat határtalan volt, a hozzájuttatott infor­mációk hiányosságában rejlett a hiba. Ferenc Ferdinánd, aki sokkal helyesebben ítélte meg a helyzetet és messze volt attól, hogy a *) A magyar olvasó bizonyára meglepetve ol­vassa az intéliratnak ezt a részét. De bizonyos, hogy meglep­­éssel olvassák ezt azok a politikusok is, akiknek an­nak idején alkalmuk volt arra, h­ogy Ferenc Józsefet tárgyaljanak. Mert ők maguk tud­hatják a legjobban, h­ogy a Ferenc József autokrata gőgjével szemben sohasem játszhatták a kiskirályok (les petits-maitres) szerepét és ők maguk lehetnek a tanúk arra, hogy a magyar álláspont mindig csak a szerény kéregető szerepét játszhatta a Burg folyo­sóin, amely a szerző benyomása szerint „visszhang­zott a magyar urak metsző és sokszor fenyegető hangjától". A magyar közvélemény inkább arról volt meggyőződve mindig, hogy a mi uraink Bécsben na­gyon is halkan suttognak és nem­­adnak a nemzet követeléseinek elég hangosan nyomatékot. Mi ma­gyarázza meg a mi tudomásunk és a szerző im­pressziója között az áthidalhatatlan és szinte gro­teszk ellentétet? Az, hogy azok a körök, amelyekhez Bécsben Margutt­i tartozott, a magyar uraknak ezt a szerény szereplését is sokalta és kényelmetlennek találta és rossz szemmel nézte, hogy ezek a politiku­sok és ezek a miniszterek az ő föderalist­a és gesammt­monarchista törekvéseikkel szemben egyáltalában hangot mertek adni a magyar álláspontnak. (A szerk.) magyarok irányában nagybátyja gyöngéjében osz­tozkodjék, nem esett ebbe a hibába" — Soha sem értetem meg, — mondotta egy napon előttem, — hogy a császár miért ír.­meg falevél módjára ezek előtt a szájhősök előtt? ők is csak olyanok, mint :-a. többiek­«37 nagy bajusz, a bajusz alatt jól kiélesitett nyelv­. Egyvégásu­fnikaiek valamennyien. -Ilyen nehézségek között, körfil­lózva és meg­bénitva az uralkodónak egyellenegy menedéke ma­radt: a hadsereg. Zaklatok lelke számára a hadsereg jelentette a meg­nyugvást és a megpihenést. Mint" tetőtől talpig ka­tona maga is a nagy gépezet egy részecskéjének érezte magát, dicsőségnek és becsületnek tartotta azt, hogy állandóan egyenruhát, hordjon. Hosszú szolgálati időm alatt, amelyet úgyszólván állandóan az oldala mellett, töltöttem, nem emlékezem rá, hogy valaha is más öltözetben láttam volna, kivéve vadá­szaink alkalmával Gödöllőn, Ischlben, Radmerben és Eisenerzben. Egyenruháját illetőleg a legaprólé­kosabb, részletekig tekintetbe vette a regláma elő­írásait. És amin talán már meg is szabad lepődni, ugyanilyen szigorú elbánásban részesítette a kül­földi egyenruháit is, amelyeket, hogy úgy mond­jam, nagyító üvegen vizsgált végig a legkisebb gombig és a legjelentéktelenebb szegélyig. Külföldi egyenruhája mindenfajta volt: orosz, porosz, angol, dán, svéd, bajor, szász, württembergi, spanyol, portugál és többféle rangfokozatú: marsall, tábor­nok is ezredesi egyenruha. Kicsinyes pontosságában odáig ment, hogy a tengeri és szárazföldi haderejéhez tartozó Ii­zus.„il szemben, az uniformist illetőleg, ő volt a legszigo­rúbb ítélőbíró. A bűnöst nemcsak az uralkodó­­sze­mélyes megrovása, h­anem szolgálati büntetés is súj­totta, mert az uralkodó, akinek a szívén feküdt, hogy ő legyen az a példánykép, amely felé az­ egész hadsereg tekint, azt is feladatának érezte, hogy legfőbb bíró módjára őrködjék a fegyelem megtartása fölött. Ferenc József teljesen egy volt a katonáival. Díszszemlén, a gyakorlótéren vagy a nagygyakorla­tokon nem is volt többé ugyanaz az ember: a szeme csillogott, az arca kiragyogott, egész testét átjárta a megújuló ifjúság. 1905-ben Csehországban, a nagygyakorlatok főhadiszállásán, hallottam ezt a fölkiáltását: I — Anteus módjává uj erőre kapok, valahány­szót a katonáim közöl vagyok; az én sze­gény meggyötört, államegyekkel és gondok­kal elkinzott agyam számára »,« valóságos balzsam és megnyugvás. * Itt egy kis szelitőt kaptunk abból, h­ogy Ferenc Ferdinánd milyen mélyen gyökerező ellenszenvvel viseltetett a magyarok és a magyar politikusok ellen. Egyúttal a szerző megjegyzései elárulják azt is, hogy Ferenc Ferdinánd és azok az udvari körök, amelyek­nek a gondolkozását Margutti képviseli, a m­ai...­állameszmével szemben állandó támogatói voltak a nemzetiségi aspirációknak, mert ugyanavval a ma­gyar kényuralomról szóló mesével, amellyel a nem­zetiségek Európaszerte ellenünk izgattak, az uralko­dót is a magyar álláspont ellen igyekeztek hangolni. (Szerk.) (Folytatjuk.) IRTM • SSSBB . folytatom utamat és 2 óra 15 perckor reggel Gyergyószentmiklósra érkezem, ahol Li­tgen­dlorf altábornagy, a hadtestparancsnok vár en­gem ebéddel! Jelenti, hogy kint 32 fok a hideg a városban, udvarán 29. Hamar eszünk vala­mit és lefekszem. Reggel jelentik, hogy hadseregeim egész arcvonalán rendes harctevékenység van. Hét órakor reggel leírhatatlan hidegben autóra ülök és a Gyilkostóhoz megyünk. A he­gyek és erdők vastag hóréteggel boritvák, csi­lingelt­ jégcsapok,lógnak mindenütt. Gyönyö­rűséges egy látvány ez. Az ég felhőtlen és a szellő a hókristályocskákat fölkapva hordja s azok légben csillogva szállnak tova, önkénte­lenül a nagy Sahara homokja jut eszembe, melyet a szellő dalolva hajt a légbe s az szin­tén csillog. Ott a forró halál, s itt a jeges halál fő mégis mily hasonlók.­­ A Gyilkosnak nevezett hatalnas sziklahegy , alatta a hóval boritott Gyilkostó, melyből sok törzs áll ki. Odébb a Békás-szorosnak több­'­­száz méteres függőleges sziklafalai nagyszerű ivadregényességükben. A tótól nem messze az én hős 44-eseimnek fából épült kis fogadalmi t­emploma s mellette a 105. ezred parancsnok­sága egy festői szépségű helyen, a hatalmas­­sziklafal lábánál. Az ezredparancsnok s a 44-es zászlóalj segédtisztje jelentkezik nálam,­­utóbbival szánkón a fölséges, mélyen behava­zott jegenyefenyő-, illetve lucfenyőerdőben a Szurdokra hajtatunk. Egy sziklaorom alatt kiasállunk. A mái­ alat­tam küzdött, egyedül kisér most engem. Kísé­retemet az automobilnál hagytam vissza, mert a tűzvonalba megyek s nem akarom, hogy cso­portok a tüzérségi tüzet magukra vonják és a csapatok szenvedjék meg ezt. Nagyon mere­deken, mély hóban mászunk fel a Szurdok­nyeregig. Pompás meleg a nap és teljes a csend. Egy kitaposott, de újra befújt gyalog­ösvényen megyünk erdők sűrűjén keresztül és vakítóan fénylő hómezők fehéren sugárzó tisz­tásain át. A Monte Celul meredek sziklás or­mait folyton előttem látom. Egy bevehetetlen bástyaszerű állás, melyet, sajnos, minden ok nélkül októberben kiürítettünk és amely most minden oldalról oldalozza aljasainkat. Bizony ez egy megbocsájthatatlan­ könnyelműség volt, an­nál is inkább, hogy semmi sem kényszerí­tett erre. Egy lucfenyőszálason át a férőhe­lyekhez jutok, hol az V/44-es zászlóaljnak éj­jeli munkát végzett része pihen. Kevesen van­nak. Nagy részük most is dolgozik. Jó sok gránáttölcsér van föld- és fakunyhóik körül. Október óta állanak a tűzvonalban anélkül, hogy akár csak egy fél órára is kivonták volna őket vagy csak pár órai pihenőjük is lett volna. De körülbelül így áll ez óriás arcvona­lam minden csapatára. Nincs tartalék, nincs pihenés. A németek mindig találnak alkalmat valamit kivonni és azzal a pihenésre legsürgő­sebben szoruló csapatokat fölváltatni. A mi nyomorultul gyenge állományunk ilyesmit nem enged meg. Ismét kimegyünk az első vonalba a lö­vészárkokba, melyek jól vannak a terepben ve­zetve, helyenkint vesződségesen a sziklába vésve és robbantva. Sok derék 44-esemet megismerem, olya­nokat, kik velem voltak Sabácon, Luzek Gor­áién, és akik Piaski és Szeerzec rettenetes napján vésődtek emlékezetembe. Nem tudom, kinek öröme nagyobb, az övéké vagy az enyém. Az állások részben őserdőn, részben szik­lás ormokon húzódnak és ügyesen vannak ki­pécézve s kitűnő oldalozó részekkel ellátva. Csak egyes megfigyelők vannak kiint és előre­tolt őrszemek, helyenkint táboriőrsök is a meg­figyelésre fontos sziklaormokon vagy az er­dőben. Az egész legénység fölváltva "dolgozik a tavernák, férőhelyek és az állás kiépítésén. Vitézeimet megszólítom, hisz mindegyik önön­magára hagyatva védi pár lépés széles terep­szakaszát, oly gyéren vagyunk! Mindegyik hős, aki több oroszt magára vállalva kell hogy­küzdjön: „Ugye fiam itt nem jön be a muszi?" „Ameddig élek — Fenséges Úr — nem jön be élve a bitang!" — ,,Igen,fiacskám, tudom hogy hős legény vagy! és luven megvéded szent ha­zánk határát! Az Isten oltalmazzon meg té­ged!" A 44-esek 18. századának állása előtt egy sziklás kúp emelkedik ki a partból, ezen egy magányos őrszem áll és hűségesen figyel. Itt messze ellátok. A sok erdős és sziklás hegyek vastag hóréteg alatt nyugszanak és lent, mélyen alattuk a völgyben vastag ködpárnák göndör

Next