Pesti Hírlap, 1924. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
1924. janii ár 1.. kedd. PESTJ HÍRLAP — Intimitások az utolsó Habsburgaomnél. — ny. altábornagy, volt császári és királyi főhadsegéd- Örcilik közlen Pisv. Copyright by Rhombus, Park-Wien. Ez nem azt jelenti, hogy Strossmayer és párthívei ne lettek volna ugy horvát honfitársaik, mint ma-gával az uralkodóval szemben a legjobb szándékokkal telítve. Ferenc József azonban szokását követve, Horvátországot illetőleg is ragaszkodott a meglevő állapotokhoz, ami megmaagyarázza, hogy miért nem törődtek a miniszterek soha sem ezekkel a kérdésekkel, bármenynyire ki is éleződtek különben. A beavatkozás egyébként már úgyis elkésett volna, a baj már nagyon is elhatalmasodott és olyan kétségbeejtő súlyosságban mutatkozott, hogy csak egyetlen egy orvosszere lett volna, épen az, amelytől a korona és a császár tanácsadói irtóztak: a federalizmus. Meccnék várat az általános választói jogban kerestek. Ez a kísérlet, amelyet egyszerű próbálkozás címén egyelőre Ausztriára szorítkozva 1911-ben csináltak meg, kudarcot vallott. A dolog eredménye az lett, hogy a Reichsrathban a székek egy nagy része a szocialisták birtokába jutott, a nemzetiségek közötti súrlódások tekintetében azonban az új rendszabály nem hozott semmiféle javulást. Sőt ellenkezőleg, e tekintetben a helyzet csak még roszszabb lett, a ragyogó remények teljesen szétfoszlottak, az a parlamentáris kormányzat, amely ilyen alapokon épült föl, nem volt más és nem lehetett más, mint Dobzse László kormánya. Az történt, hogy ez a rendszer olyan szakadékot ásott a pártok között, hogy azon keresztül lehetetlen volt hidat verni a megegyezés számára. Az öreg császár most már nem tudta, melyik szenthez folyamodjék. Az a határozatlan és ösztönszerű aggódás, amelyet a magyarokkal szemben uralkodása első napjaitól kezdve eltöltötte, lázas nyugtalanságban és izgalomban tartotta. Azt megtehette, hogy a fejét strucc módjára a homokba dugja és ne akarja meglátni Magyarországot. Így azonban nem lehetett a magyarokat elintézni. A magyar miniszterek és politikusok egyébként is rajta voltak, hogy létezésüket eszébe juttassák. Az ő kiskirálykodásuktól, metsző, sokszor fenyegető hangjuktól visszhangzott a Burg Egyedül jogosított magyar kintt is, Légrády Testvéreknél a „Pesti Hirlap" számára. folyosója; ezzel a módszerrel valósággal megfélemlítették az uralkodót, aki osztrák tanácsosai részéről több kimérethez és több szerénységhez szokott . A magyarok tehát ezzel az erélyes modorral" elérték azt, hogy teljesen hatalmukba kerítették az uralkodó fülét és meg tudták akadályozni azt, hogy a Szent István koronájához tartozó országok többi népe eljuttathassa szavát a császárfihoz. Úgyszólván teljesen elvágva a nem magyar nemzetiségektől, foglyul ejtve a magyar sugalmazások szűkre összevont hálójában a szegény uralkodó utolsó korszakában tanúsított automatikus engedelmességével arra is rávetette magát, hogy hozzájáruljon a nemzetiségek ellen alkalmazott megtorlásokhoz. Milyen fokig kell őt ezért felelőssé tenni? Jóakaratában nem lehet kételkedni, mert ez a jóakarat határtalan volt, a hozzájuttatott információk hiányosságában rejlett a hiba. Ferenc Ferdinánd, aki sokkal helyesebben ítélte meg a helyzetet és messze volt attól, hogy a *) A magyar olvasó bizonyára meglepetve olvassa az intéliratnak ezt a részét. De bizonyos, hogy meglepéssel olvassák ezt azok a politikusok is, akiknek annak idején alkalmuk volt arra, hogy Ferenc Józsefet tárgyaljanak. Mert ők maguk tudhatják a legjobban, hogy a Ferenc József autokrata gőgjével szemben sohasem játszhatták a kiskirályok (les petits-maitres) szerepét és ők maguk lehetnek a tanúk arra, hogy a magyar álláspont mindig csak a szerény kéregető szerepét játszhatta a Burg folyosóin, amely a szerző benyomása szerint „visszhangzott a magyar urak metsző és sokszor fenyegető hangjától". A magyar közvélemény inkább arról volt meggyőződve mindig, hogy a mi uraink Bécsben nagyon is halkan suttognak és nemadnak a nemzet követeléseinek elég hangosan nyomatékot. Mi magyarázza meg a mi tudomásunk és a szerző impressziója között az áthidalhatatlan és szinte groteszk ellentétet? Az, hogy azok a körök, amelyekhez Bécsben Margutti tartozott, a magyar uraknak ezt a szerény szereplését is sokalta és kényelmetlennek találta és rossz szemmel nézte, hogy ezek a politikusok és ezek a miniszterek az ő föderalista és gesammtmonarchista törekvéseikkel szemben egyáltalában hangot mertek adni a magyar álláspontnak. (A szerk.) magyarok irányában nagybátyja gyöngéjében osztozkodjék, nem esett ebbe a hibába" — Soha sem értetem meg, — mondotta egy napon előttem, — hogy a császár miért ír.meg falevél módjára ezek előtt a szájhősök előtt? ők is csak olyanok, mint :-a. többiek«37 nagy bajusz, a bajusz alatt jól kiélesitett nyelv. Egyvégásufnikaiek valamennyien. -Ilyen nehézségek között, körfillózva és megbénitva az uralkodónak egyellenegy menedéke maradt: a hadsereg. Zaklatok lelke számára a hadsereg jelentette a megnyugvást és a megpihenést. Mint" tetőtől talpig katona maga is a nagy gépezet egy részecskéjének érezte magát, dicsőségnek és becsületnek tartotta azt, hogy állandóan egyenruhát, hordjon. Hosszú szolgálati időm alatt, amelyet úgyszólván állandóan az oldala mellett, töltöttem, nem emlékezem rá, hogy valaha is más öltözetben láttam volna, kivéve vadászaink alkalmával Gödöllőn, Ischlben, Radmerben és Eisenerzben. Egyenruháját illetőleg a legaprólékosabb, részletekig tekintetbe vette a regláma előírásait. És amin talán már meg is szabad lepődni, ugyanilyen szigorú elbánásban részesítette a külföldi egyenruháit is, amelyeket, hogy úgy mondjam, nagyító üvegen vizsgált végig a legkisebb gombig és a legjelentéktelenebb szegélyig. Külföldi egyenruhája mindenfajta volt: orosz, porosz, angol, dán, svéd, bajor, szász, württembergi, spanyol, portugál és többféle rangfokozatú: marsall, tábornok is ezredesi egyenruha. Kicsinyes pontosságában odáig ment, hogy a tengeri és szárazföldi haderejéhez tartozó Iizus.„il szemben, az uniformist illetőleg, ő volt a legszigorúbb ítélőbíró. A bűnöst nemcsak az uralkodószemélyes megrovása, hanem szolgálati büntetés is sújtotta, mert az uralkodó, akinek a szívén feküdt, hogy ő legyen az a példánykép, amely felé az egész hadsereg tekint, azt is feladatának érezte, hogy legfőbb bíró módjára őrködjék a fegyelem megtartása fölött. Ferenc József teljesen egy volt a katonáival. Díszszemlén, a gyakorlótéren vagy a nagygyakorlatokon nem is volt többé ugyanaz az ember: a szeme csillogott, az arca kiragyogott, egész testét átjárta a megújuló ifjúság. 1905-ben Csehországban, a nagygyakorlatok főhadiszállásán, hallottam ezt a fölkiáltását: I — Anteus módjává uj erőre kapok, valahányszót a katonáim közöl vagyok; az én szegény meggyötört, államegyekkel és gondokkal elkinzott agyam számára »,« valóságos balzsam és megnyugvás. * Itt egy kis szelitőt kaptunk abból, hogy Ferenc Ferdinánd milyen mélyen gyökerező ellenszenvvel viseltetett a magyarok és a magyar politikusok ellen. Egyúttal a szerző megjegyzései elárulják azt is, hogy Ferenc Ferdinánd és azok az udvari körök, amelyeknek a gondolkozását Margutti képviseli, a mai...állameszmével szemben állandó támogatói voltak a nemzetiségi aspirációknak, mert ugyanavval a magyar kényuralomról szóló mesével, amellyel a nemzetiségek Európaszerte ellenünk izgattak, az uralkodót is a magyar álláspont ellen igyekeztek hangolni. (Szerk.) (Folytatjuk.) IRTM • SSSBB . folytatom utamat és 2 óra 15 perckor reggel Gyergyószentmiklósra érkezem, ahol Litgendlorf altábornagy, a hadtestparancsnok vár engem ebéddel! Jelenti, hogy kint 32 fok a hideg a városban, udvarán 29. Hamar eszünk valamit és lefekszem. Reggel jelentik, hogy hadseregeim egész arcvonalán rendes harctevékenység van. Hét órakor reggel leírhatatlan hidegben autóra ülök és a Gyilkostóhoz megyünk. A hegyek és erdők vastag hóréteggel boritvák, csilingelt jégcsapok,lógnak mindenütt. Gyönyörűséges egy látvány ez. Az ég felhőtlen és a szellő a hókristályocskákat fölkapva hordja s azok légben csillogva szállnak tova, önkéntelenül a nagy Sahara homokja jut eszembe, melyet a szellő dalolva hajt a légbe s az szintén csillog. Ott a forró halál, s itt a jeges halál fő mégis mily hasonlók. A Gyilkosnak nevezett hatalnas sziklahegy , alatta a hóval boritott Gyilkostó, melyből sok törzs áll ki. Odébb a Békás-szorosnak több'száz méteres függőleges sziklafalai nagyszerű ivadregényességükben. A tótól nem messze az én hős 44-eseimnek fából épült kis fogadalmi temploma s mellette a 105. ezred parancsnoksága egy festői szépségű helyen, a hatalmassziklafal lábánál. Az ezredparancsnok s a 44-es zászlóalj segédtisztje jelentkezik nálam,utóbbival szánkón a fölséges, mélyen behavazott jegenyefenyő-, illetve lucfenyőerdőben a Szurdokra hajtatunk. Egy sziklaorom alatt kiasállunk. A mái alattam küzdött, egyedül kisér most engem. Kíséretemet az automobilnál hagytam vissza, mert a tűzvonalba megyek s nem akarom, hogy csoportok a tüzérségi tüzet magukra vonják és a csapatok szenvedjék meg ezt. Nagyon meredeken, mély hóban mászunk fel a Szurdoknyeregig. Pompás meleg a nap és teljes a csend. Egy kitaposott, de újra befújt gyalogösvényen megyünk erdők sűrűjén keresztül és vakítóan fénylő hómezők fehéren sugárzó tisztásain át. A Monte Celul meredek sziklás ormait folyton előttem látom. Egy bevehetetlen bástyaszerű állás, melyet, sajnos, minden ok nélkül októberben kiürítettünk és amely most minden oldalról oldalozza aljasainkat. Bizony ez egy megbocsájthatatlan könnyelműség volt, annál is inkább, hogy semmi sem kényszerített erre. Egy lucfenyőszálason át a férőhelyekhez jutok, hol az V/44-es zászlóaljnak éjjeli munkát végzett része pihen. Kevesen vannak. Nagy részük most is dolgozik. Jó sok gránáttölcsér van föld- és fakunyhóik körül. Október óta állanak a tűzvonalban anélkül, hogy akár csak egy fél órára is kivonták volna őket vagy csak pár órai pihenőjük is lett volna. De körülbelül így áll ez óriás arcvonalam minden csapatára. Nincs tartalék, nincs pihenés. A németek mindig találnak alkalmat valamit kivonni és azzal a pihenésre legsürgősebben szoruló csapatokat fölváltatni. A mi nyomorultul gyenge állományunk ilyesmit nem enged meg. Ismét kimegyünk az első vonalba a lövészárkokba, melyek jól vannak a terepben vezetve, helyenkint vesződségesen a sziklába vésve és robbantva. Sok derék 44-esemet megismerem, olyanokat, kik velem voltak Sabácon, Luzek Goráién, és akik Piaski és Szeerzec rettenetes napján vésődtek emlékezetembe. Nem tudom, kinek öröme nagyobb, az övéké vagy az enyém. Az állások részben őserdőn, részben sziklás ormokon húzódnak és ügyesen vannak kipécézve s kitűnő oldalozó részekkel ellátva. Csak egyes megfigyelők vannak kiint és előretolt őrszemek, helyenkint táboriőrsök is a megfigyelésre fontos sziklaormokon vagy az erdőben. Az egész legénység fölváltva "dolgozik a tavernák, férőhelyek és az állás kiépítésén. Vitézeimet megszólítom, hisz mindegyik önönmagára hagyatva védi pár lépés széles terepszakaszát, oly gyéren vagyunk! Mindegyik hős, aki több oroszt magára vállalva kell hogyküzdjön: „Ugye fiam itt nem jön be a muszi?" „Ameddig élek — Fenséges Úr — nem jön be élve a bitang!" — ,,Igen,fiacskám, tudom hogy hős legény vagy! és luven megvéded szent hazánk határát! Az Isten oltalmazzon meg téged!" A 44-esek 18. századának állása előtt egy sziklás kúp emelkedik ki a partból, ezen egy magányos őrszem áll és hűségesen figyel. Itt messze ellátok. A sok erdős és sziklás hegyek vastag hóréteg alatt nyugszanak és lent, mélyen alattuk a völgyben vastag ködpárnák göndör