Pesti Hírlap, 1924. augusztus (46. évfolyam, 156-180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
BÚJ ELOFIZI Í ÉS I ÁRflj,Kr Egy bóra.. 40.000 korona Negyedévre 120.000 korona Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 2000 korona, vasárnap 3000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár.V LVI. ÉVFOLYAM, 156. (15,461) SZAM. — • ' »u »I • •atswmis*' * HÍRLAP PÉNTEK, AUGUSZTUS 1. ————————— Kiadótulajdonosok LÉGRÁDY testvérek SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDAI Bpest. Vilmos császár-ut 7& FIÓKKIADÓHIVATAUI Budapest.Erzsébet-körut Ii Bujdosó akták. Az ügyészség a napokban beadta vádiratát a Kovács-testvérek ismeretes bűnügyében. Gyilkosságra való szövetkezés. Az állami és társadalmi rend fölforgatására irányuló bűntett. Erre a két súlyos bűncselekményre támaszkodik a vádirat. Nem emelt azonban az ügyészség vádat a Kovács-testvérek ellen a Bassay Károly és Vázsonyi Vilmos ellen tervbe vett gyilkosság miatt, ami annál feltűnőbb, mert amint a közönség még emlékezik rá, a vádlottak első rendőrségi kihallgatásuk alkalmával beismerték, hogy Rassayt és Vázsonyit csakugyan meg akarták ölni egy világtól félreeső angyalföldi házban. Az eset csattanója, hogy az a rendőrségi jegyzőkönyv, amely a vádlottak beismerő vallomását tartalmazza, hiányzik az iratcsomóból. Ez volt az oka annak, hogy az ügyészség nem vádolta meg őket a Vázsonyi és Rassay ellen szőtt gyilkossági tervvel. És erre a csattanóra idegesen neszel föl a magyar közvélemény. Már megint! Még mindig? — kérdezik önmaguktól és egymástól az emberek. Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen főbenjáró ügyben a döntő bizonyítékul szolgáló akták nincsenek ott, ahol lenniök kellene"? A múltból viakozüunk néhány ilyen bujdosó aktára. Legutóbb a Márffy-ügyben tűntek el az akták, hogy csak országos botrány és hosszabb ideig tartó keresgélés után bukkanjanak föl valamelyik poros szekrény mélyén megint. Akkor azt hittük, az országos fölháborodás és a lelkiismeretükre ébredő hivatalos körök erélye egyszers mindenkorra leszoktatja az effajta bujdosásról a különöshajlamú aktákat. Most azonban rá kell jönnünk, hogy a mi hitünk csak naiv reménység volt, bizonyos akták nehezen szakítanak azzal a szokásukkal, hogy a hivatalos szobák, aktacsomók dohos útvesztőjében bújócskát játsszanak. Ki a felelős ezért? Hol tűntek el most is ezek a fontos írások! A rendőrségen? Andréka főkapitányhelyettes, aki előtt a Kovács-testvérek első beismerő vallomásukat megtették, azt állítja, hogy a rendőrség a többi írásokkal együtt a fontos, esetleg perdöntő jelentőségű jegyzőkönyvet is átküldte az ügyészségre. Tehát az ügyészségen? Az ügyészségen viszont azt mondják, hogy ők már nem kapták meg az akták között Andréka jegyzőkönyveit. Ki a bűnös hát abban, hogy ezek a súlyosan kompromittáló bizonyítékok elbujdoshattak, ismeretlen helyen elrejtőzhettek? A mi véleményünk szerint ez másodrangú kérdés, amelyik túlságosan nem is érdekel bennünket. Ezt a dolgot igazítsa el egymással a rendőrség és az ügyészség. Bennünket az érdekel, hogy vagy itt, vagy ott az akták eltűntek. Bennünket az érdekel, hogy az akták akár itt, akár ott egyáltalában elveszhettek. Hogy azon az úton, amelyet a Márffy-ügy aktái is megjártak, most a Márffyékkal rokonlelkű Kovács-testvéreket éri , ugyanaz a föltűnő szerencse. Nem akarunk igazságtalanok lenni. Beismerjük, hogy más, jelentéktelenebb iratcsomókkal is megtörténik ilyesmi. A hivatalos utak akadályversenyében vergődő közönség véleménye szerint ez nagyon is gyakori eset. A Márffy-akták és a Kovács-akták ügye talán csak azért föltűnőbb mint a többi, mert ezekbe a perekbe politika is keveredik, mert ezek a perek szoros összefüggésben vannak Magyarország becsületével, konszolidációjával, a végleges, vasszigorú rend teljes helyreállásának reményével. Lehet, sőt mindenesetre úgy van, hogy a két akta-eltűnés között nincsen is semmiféle összefüggés. Ez azonban, akármelyik hivatalos hatóság rendetlensége, vagy lelkiismeretlensége legyen is felelős az aktabu.-dosások megismétlődéséért, nem mentos körülmény. Először is azért nem, mert a hivatalos hatóságoknál semmiféle aktának sem volna szabad elkallódnia. A legjelentéktelenebbnek sem. Másodszor pedig azért nem, mert a Márffy-ügy aktáinak botrányos eltűnése után a hatóságoknak már régen módot kellett volna találniuk arra, hogy az ilyen eltűnésekkel szemben legalább a legfontosabb politikai hátterű ügyek iratai legyenek biztonságban. A politikai gyilkosok és a politikai merénylők, hála Istennek! még nem szaporodtak el annyira Magyarországon, hogy azt a néhány iratcsomót, amely velük összefügg, ne lehetne kivételes elbánásban és különleges gondoskodásban részesíteni. Épen azért, mert ezek a pörök olyan fontosak az ország jövője és az ország becsülete szempont-jából. Reméljük, a második lecke után az érdekelt hatóságok megteszik azokat az óvintézkedéseket, amelyeket már az első lecke szégyene előtt meg kellett volna tenniök. S elvárjuk tőlük, hogy ha már a baj újra megesett, hamarosan előteremtik a Kovács-ügy bujdosó aktáit. Mert olyan országban, ahol az akták elbujdosnak, közel fekszik az a gyanú, — amivel a világért sem akarjuk azonosítani magunkat, — hogy ott nemcsak az akták szoktak bujdosni, hanem az igazság is. Miért van Romániában ostromállapot ? A román srowmilyenölftödése a hatatom mess tartékukért. Ilvarescu „puccskísérlete". Berlin, jul. 31. Pesti Hirlap tudósítójának távirata.) A berlini román követség a romániai helyzetről a következőket közli: „Az ostromállapotot nem terjesztették ki ujabb területekre és az ezután is csak néhány kerületben áll fenn, mégpedig Bukarestben, Besszarábiában, Nagyváradon, Kolozsvárott és a határzónában; változás az eddigi állapottal szemben nem következett be. Kizárólag csak elővigyázatossági intézkedésről van szó abból a célból, hogy a közvéleményt figyelmeztessék arra, hogy a kormánynak föltett szándéka a legnagyobb határozottsággal eljárni azokkal szemben, akik a közrendet és az állami biztonságot meg akarják zavarni. Bécs, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának telefonjelentése.) Hivatalos helyről nyert értesülés szerint puccsról nincs szó s az ostromállapot, amely csupán néhány kerületiben áll fenn, olyan intézkedés, amely alkalmas arra, hogy a kormány minden felforgató törekvésnek elejét vegye. A Bratianu-kormány és Avarescu. Kolozsvár, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Az az izgalom, mely a kivételes állapot újabb kihirdetését követte, már elült. Új dolog nem történt, mert a határvárosokban a kivételes állapot a rendes állapot. Amit a román kormány a külföldi küldött sürgönyökben a kiragasztott plakátokban foglalt halálos fenyegetések okául, illetve ürügyéül elmond, azt idehaza azért nem hiszik el, mert igen jól tudják, hogy nem fenyegeti Romániát semmiféle veszedelem sem belülről sem kívülről. Ellenkezőleg, a helyzet kezd javulni és veszélyben csak a liberális kormány hatalma és helyzete van. A kormány — mint oly sokszor tette -az ország sorsát a magáéval téveszti össze és tévedésbe ejti, illetve szeretné ejteni a népet is. A kormánynak igen kellemetlen az ellenzék megmozdulása és különösen az a mozgalom fáj neki, amelyet az erdélyi rmánok indítottak meg Erdély autonómiája érdemben, amelyről a Pesti Hírlap már megemlékezett. A román kormány az ellenfeleit általánosságban lekommunistázza és aki vele szembeszáll, az Moszkvából pénzelt kommunista. Nem kell tehát hitelt adni azoknak a tendenciával terjesztett „félhivatalos forradalmi" híreknek. Romániában ez szokás és a kormány, amely vesztét érzi, plakátokkal ijesztgeti a népet, amelynek sokkal nagyobb gondot okoz az, hogy egész Románia kenyérinség előtt áll, sőt a főváros lakosságának kenyérellátása céljából újból el kellett rendelni a gabonarekvirálásokat, mert a malmokban elfogyott a liszt. Ez a Bratianu-gazdálkodás az, ami az országot a csődbe kergeti, nem pedig az orosz veszedelem, meg a kommunista veszedelem. Ezért nő a nyugtalanság és ezért akar Erdély autonómiát. Ennek az autonómiamozgalomnak a letörése céljából tartott az elmúlt napokban a belügyminisztérium értekezletet az összes berendelt sziguranca-főnökökkel, akiket elláttak utasításokkal. Felhívták a figyel- i Viráglegenda. írta: Sodor Jjányló. Panaszosan, zúgva felüvöltött a tenger, jajgatva csattantak a sziklához ütődő hullámok és millió cseppé forgácsolódva hullottak vissza... A szobába tompán, de gyászos borzalommal hatolt be a viznek vad zenéje. A homályos délutáni világításban komoran, titokzatosan meredtek köröskörül a tárgyak. A török szolga elbóbiskolt a sarokban. A bujdosó bágyadt pillantással nézett végig a szobán. Galambosz feje ernyedten pihent a párnán, beteg teste megrándult, s alatta nyögni kezdett a rozoga ágy. A fehérhajú férfi hallgatta a távoli morajlást, fénytelen szeme keresett valamit, azután halk hangon megszólalt. Az öreg szolga felriadt: — Parancsolsz uram? A bujdosó ajka alig láthatóan megrebbent: — Ibolya ... egy marék ibolya ... — Mit kivánsz, uram? Kérdezte ámulva az öreg szolga. A férfi felsóhajtott: — Indulj... menj végig a nagy ösvényen, kanyarodj el a templomtorony mellett, menj, menj, amíg eljutsz a patakhoz... — Milyen patakról beszélsz ? A bujdosó, ügyet sem vetve rá, folytatta: — Menj át a kis hidon, a feszült mellett, tovább a havasok irányába, a fehér csúcsok alatt, végtelen sötétzöld erdők mélyén ... ott, ott... — Allah legyen hozzád irgalmas, — mondta tompa rémülettel a szolga, — te nem tudod, uram, hogy mit beszélsz ... De a bujdosó ekkor' már lehunyta'szemét. .. A tenger mormolása mintha halkabbá lett volna. A férfi tévújtól évette álmait. — Nem ismered a határt?... A zágoni határt ... Az erdőt... Télen jönnek a medvék ... Nyáron vadméhek zsonganak az öreg tölgyek odvában. És tavasszal. Eredj! Siess! Szedjél nekem ibolyát... Egy marék zágoni ibolyát..." A török szolga megcsóválta a fejét. Kiment a szobából, hogy elhívja az orvost. A gazdám beteg... Végét járja szegény ... A bujdosó magára maradt. A homály bizalmasan hozzásimult, révedező szemébe mintha fénysugár szökkent, volna. Merev arca is tolencolai és valami rég kilobbant melegség futott á bizseregve testén ... Enyhe, légóra miatt futott végig a szobán. Rejtelmes, láthatatlan ibolyák illata áradt. Egyszerre kűs kéz simogatta meg a homlokát. A bujdosó ágya mellett fekete ruhában, ezüst hajjal ott ül egy fehér asszony ... — Néném! Édes néném! — ujjongott föl a bujdosó. — Isten hozta figyelmedet. Csakhogy eljött hozzám... — Hát megismertél, öcsémuram! — Még sohasem láttam, édes néném. De rögtön megismertem. Tudtam én ám jól, hogy egyszer, csak betoppan hozzám. Az ezüsthajú nagyasszony a férfi fölé hajolt és megcsókola homlokát. Ezután egy marék ibolyát hintett szét az ágyon. — Neked hoztam, — rebegte halkan. Holtan, ingyen, remegő orrcimpákkal szívta magáim a' bujdosó az illatot. Valami fényesség szivárgott szeme, szögletébe. Gyenge hangon suttogta: m.'Ibolya ... Ibolya ••9 t Ujabb erővel kitört a vihar. De a bujdosó nem ''hallotta az istenítéletet. Arcát a fehér asszony felé fordította... . i I i i