Pesti Hírlap, 1924. augusztus (46. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-08 / 162. szám

Nagyarányú ipar-visszavándorlás ügyében folytat vizsgálatot a földművelésügyi minisztérium. Bécsből 20—30.000 hektóliter kivitt magyar bort hoztak vissza­— A Festi Hírlap tudósítójától. — Nemrégen nagy feltűnést keltett az a hír, hogy bizonyos érdekeltségek a már egy ízben a külföld részére eladott és szabályszerűen kiszállított jelen­tékeny mennyiségű szeszt visszacsempészték Ma­gyarországba és itthon a naptárnál lényegesen ol­csóbb árért hozták forgalomba. Most hasonló kö­rülmények között történt borvisszaszállításról sze­reztem tudomást az illetékes hivatalos körök, me­lyek nyomban megindították a vizsgálatot, hogy a visszahozatal legális úton történt-e? Arról van szó, hogy a magyarországi borke­reskedők még a nagyobb borkivitel idején Bécsben is úgynevezett szabadraktárt létesítettek és ebben azokat a kiszállított magyar borokat helyezték el, melyek egyelőre még vevőre vártak a külföldön. Közben kitűnt, hogy itthon rossz a termés és ez már az árakban is kifejezésre jut. A szabadraktárt tartó kereskedők tehát kezdték visszadirigálni Bécs­ből a bort. Ezt természetesen csak kerülő útán­módon tehették, mert a bor behozatalára a kor­mánytól vagy neki kaptak volna engedélyt, vagy ha kaptak volna is, csak a nagy vámtételek le­rovása után lehetett volna szó a behozatalról. Az eddigi megállapítások szerint mintegy 20—30.000 hektó magyar származású bor visszaszál­lításáról van szó, melyeket hajórakományokban hoztak Bécsből, vámmegtérítés nélkül. Az illető ke­reskedők számítása igen egyszerű és világos. Ők a kérdéses borokat még januárban vagy februárban vásárolhatták Magyarországon, amikor itt 1500— 2000 koronába került átlagosan a bor literje. Idő­közben, mostanig ugyanez a minőségű bor 7000—­ 8000 koronára drágult a magyarországi borpiacon. Az olcsón vett bor visszahozása tehát határozottan jó üzletnek bizonyult, annál is inkább, mert az így visszakerült bort az illető kereskedők a helyi pia­con a naptárnál valamivel olcsóbban, 6000—6500 koronáért hozták forgalomba és így akadt is rá vevő. Hogy a nagyobb arányú borimporttal az illető kereskedők milyen összeg erejéig károsították meg az államkincstárt, azt a vizsgálat végleges ered­ménye fogja megmutatni. Illetékes helyen, ahol erről az ügyről érdeklődtünk, azt sem tartják ki­zártnak, hogy a magyar származásúnak jelzett bor között esetleg silányabb minőségű külföldi bor is lehetett, melyet ilyenformán még súlyosabb be­számítás alá eső módon csempészhettek be Magyar­országba. Egyébként a földművelésügyi miniszté­riumban megindították a vizsgálatot, melynek ered­ményéről azonban egyelőre nem adnak rész­letes információt. Lehetséges, hogy a vizsgálat sokkal nagyobb visszaéléseket fog kideríteni, mint ahogy eleinte hitték. Új fővárosi adóterhek. A fővárosi ellenzék nagygyűlésen tiltakozik és új adóterhek ellen. A főváros pénzügyi politikájában jelentős for­dulat előtt állunk, ami természetesen az új adók egész özönét jelenti, melyek mindegyike meg fogja drágítani az életet és újabb akadálya lesz a főváros konszolidációjának. Alább olvashatja mindenki, mi mindent akar a város megadóztatni. A jövedelmi adó után tíz százalékos városi jövedelmi adót szán­dékozik szedni és aranyparitásra emeli a behozatali vámokat. Különösen súlyosan fogja érinteni a pol­gárságot a hirdetési adó, mely egyaránt fogja súj­tani a nagyvállalatok hirdetéseit és a legjobban megszorult emberek apróhirdetéseit. Sőt mi több, a város még a kirakatokban elhelyezett feliratokat és mindent, amely a közfigyelmet a kirakatra alkalmas vonni, meg akarja adóztatni. Félhivatalos hírek szerint a kormány már hoz­zájárult az új városi adókhoz, amit nem akarunk elhinni, mert az érvényben levő fővárosi törvény, az 1920. IX. t.-c. 23-ik szakasza, egyenesen megtiltja a közgyűlést pótló tanácsnak az adók emelését és az új adó kivetését. Az a fővárosi törvényjavaslat,­ ame­lyet 1923 december 14-én nyújtott be a belügymi­niszter, mindenben fenntartja az adókivetési jog megszorítását, sőt az a jelentés, amelyet a nemzet­gyűlés közigazgatási bizottsága e javaslatról 1924 jún­ius 5-én tett, már szentesítette azt az állapotot, hogy a közgyűlés együtt nem létéb­en adókat emel­ni és új adókat kivetni nem szabad. A közigazga­tási bizottság azt javasolta, hogy a nemzetgyű­lés vegye tudomásul jóváhagyólag, hogy „a kor­mány az 1923. évi december 31-ével beállott kény­szerhelyzetben a székesfőváros önkormányzati mű­ködésének folytonosságáról az 1920. IX. 23-ik sza­kasza rendelkezéseinek megfelelően rendelet útján gondoskodott." Ilyen előzmények után törvénytelen minden adóemelés és az önkormányzat karrikatúrája az a fővárosi tanács, amely ilyenre vállalkozik. Mindennek az az előzménye, hogy a főváros vezetősége a tisztviselők fizetésének állami kölcsön­ből való fedezése tárgyában a múlt hónap végén hosszabb tárgyalást folytatott a pénzügyminiszter­rel. A tárgyalás eredményeképen, mint jelentettük, a főváros évi 10%-os kamatozású, három egymás­után következő hónapban egyenlő részletekben ese­­dékes 108 milliárd kölcsönt kapott a kormánytól a Pénzintézeti Központ útján, de a tárgyalás alkalmá­val már kijelentette a pénzügyminiszter, hogy to­vábbi kölcsönöket nem fog folyósítani és a novem­beri fizetéseket a fővárosnak már saját bevé­teleiből kell fedeznie. Ugyanez alkalommal ki­jelentette a pénzügyminiszter, hogy nincs elvi kifo­gása az ellen, ha a főváros bevételeinek fokozása céljából egyes adónemeket fölemel, vagy új adótípu­sokat hoz be. Az első új adótípust, az önálló községi jöve­delmi adót, múlt csütörtökön tárgyalta a főváros tanácsa, amely a­ hétfői közgyűlési hatáskörben el­járó tanácshoz oly értelmű előterjesztést tesz, hogy a főváros fölterjesztéssel forduljon a belügyminisz­terhez és a pénzügyminiszterhez, a fővárosi önálló községi jövedelmi adó szedhetése céljából. Ez az adó, mint már jelentettük,­ az állami jövedelmi adó 10%-os pótlékolása lesz. A jövedelmek fokozása céljából kérte a fővá­ros­ a kormány engedelmét arra, hogy a fogyasztási adókat aranyparitásra emelve aranykoronák­ban szedhesse be. Az erre vonatkozó kormányrende­let a hivatalos lap vasárnapi számában fog megje­lenni és az aranyparitásos fogyasztási adó hétfőn, e hó 11-én életbe lép. A fővárosnak a pénzügymi­nisztérium illetékes közegeitől nyert információi sze­rint a közeli napokban le fog érkezni a tanácshoz a pénzügyminisztérium engedélye a városi vámok aranyértékben való fizetéséről. Ugyancsak a főváros jövedelmeinek fokozása céljából engedélyezte a kor­mány a közlekedési adó aranyparitásra való emelé­sét, noha ennél az adónemnél az automobilok közle­kedési adóját illetőleg még komoly nézeteltérés van a főváros és a kormány között. A kormány az auto­mobilok közlekedési adóját magának vindikálja és a közlekedési adónak automobiladóból befolyó ré­szét el akarja venni a fővárostól és azt az állami útadó részére akarja biztosítani. Az előzetes tárgyalás alapján a fentieken kívül egy egészen új adónem a hirdetési adó létesítésére adott a kormány a fővárosnak felhatalmazást és egyben utasította a város vezetőségét arra, hogy azoknak a külföldi — elsősorban olaszországi — városoknak adórendszerét szerezze be a fővá­ros, ahol hirdetési adó van. Hirdetési adót fog szed­ni a főváros minden a hírlapokban megjelent nagy-és apróhirdetés után, hirdetési adót fizet minden plat­kát, címtábla, általában utcán levő jelzőtábla,, sőt hirdetési adót fog fizetni minden kirakati jelzőcédula is. Az erre vonatkozó előmunkálatokat a legsürgő­sebben megkezdi a főváros, úgy hogy a hirdetési adó életbelépésére a közeljövőben sor fog kerülni. E pil­lanatban a fővárosnak semmi adat nem áll még rendelkezésére az egyes adónemek aranyalapra való áthelyezését és az új adók bevételi lehetőségét ille­tően. Az újabb adóterhek természetszerűleg a fővá­rosi ellenzék legélesebb ellenállását váltják ki és mint a Magyar Híradó értesül, az ellenzék a közel­jövőben nagygyűlést fog összehívni, amelyen tilta­koznak az új adók ellen és főképen az ellen, hogy a mai exlexes időben a főváros vezetősége adóemelé­seket hajt végre és új adókat létesít. PESTI HÍRLAP 1924. augusztus 8., péntek­­ hoz voltak intézve. A gyűjtemény ezenkívül a követ­kező személyiségek leveleit tartalmazza a császárhoz: I. Sándor orosz cár 5, Jeromos Napoleon westfáliai király 13, Frigyes Vilmos porosz király 8, Joachim Napóleon szicíliai király 15, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, rendkívül értékes 9, Borghese Paula hercegnő 16, Mária Lujza császárnő 21, és kü­lönböző miniszterek és marsallok 192 levelét és hadi­jelentését. Meg vannak­ Bassano herceg eredeti je­lentései Metternich herceggel folytatott tárgyalá­sairól. Ezek közül többeket Napoleon saját­kezűleg jegyzetekkel látott el. Gróf Bassano Lipót, a családi kincs jelenlegi őr­zője, Kircheisen Frigyes professzornak, a leghíresebb élő Napoleon-kutatónak akarja ezeket az okiratokat tanulmányozás céljából kiadni. Rendkívül értékes kincs a császár halotti maszkja, amelyet Antomarchie dr., udvari orvos készített és 1830-ban Bassano hercegének aándékozott. Fekete ébenfa-szekrénykében­ van elhelyezve, amelyet Napó­leon nevének arany iniciálé­ja és születési, valamint halálozási dátuma diszít. Kétségtelen, hogy ez az az első maszk, amely 1830-ban rejtélyes módon eltűnt. Az udvari orvos Bassano hercegnek ajándékozta. A halotti maszk hitelességét nem lehet kétségbe vonni, mivel rajta van dr. Antomarchie sajátkezű aláírása. § Napoleon Brünnheli megtalált állam - és magán - archívuma. Bassano herceg család­ kincsei. — Napoleon 217 le­vele és egyéb­ becses okmányok. Prága, aug. (A Pesti Hirlap tudósítójától.) Na­poleon Brünnben megtalált archívuma, amelyről la­punkban már közöltünk jelentést, megbecsülhetetlen értéket reprezentál. Egy évszázad óta a Bassano­család a nyilvánosság előtt eltitkolva rejtegette Na­póleon állami- és magán­ archívumát. A kincs össze­gyűjtője Bassano Bernát Hugó herceg, Napóleon egy­kori híres bizalmasa, államitkára és minisztere. A briennei katonai iskolában ismerkedett meg a fiatal Napóleonnal, csakhamar azonban a katonai pályától elpártolt és ízó lett. Rövidesen az akkori Franciaor­szág legszellemesebb publicistájának hírében állott. Mikor Napóleon visszatért Egyptomból, hozzá csatla­kozott és legbizalmasabb politikai barátja lett. Min­denüvé elkísérte és a császár semmit sem tett, mi­előtt nem beszélte volna meg vele a dolgot és nem kért volna tőle tanácsot. Nagyrabecsülésének jeléül a bassanoi hercegséget adományozta n­eki. Bassano hercege Napóleont az orosz hadjárat alkalmával is elkísérte. Oroszországban vette át a császártól a na­poleoni állami és magánokiratokat 15 ládába csoma­golva. Ettől az időtől kezdve az archívum eltűnt és a császár ellenségei hasztalanul keresték. Azt archívum 217 levelet tartalmaz, amelyeket Napóleon intézett Bassano hercegéhez. Ezek közül 87 a császár saját írása, 130 pedig sajátkezű aláírásával van ellátva. Ezeken kívül 182 levél­ fogalmazványt tartalmaz, amelyeket a császár kivétel nélkül sajátkezűleg kor­rigált. Ezek a levelek az angol királyhoz, I. Sáncor orosz cárhoz, Jeromos Napóleon westfáliai királyhoz, I.. Ferenc osztrák császárhoz és magyar királyhoz, III. Frigyes Vilmos porosz királyhoz, Borghese Ipaula hercegnőhöz, a császár kedvenc húgához és mások­; Santelli mester és a Puliti-ügy. Róma, augusztus. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Meghatottan olvastam az elmúlt napokban a drága, jó Santelli mester levelét az itteni „Giornale d'Italia" egyik számában. Hiszen szó sincs róla, a magyarok megérdemlik, hogy valaki hálás szívvel legyen hoz­zájuk, de viszont annyira máshoz vagyunk szokva, mint hálához. Elmondja a jó maestro ebben a levél­ben­ az egész Pufiti-affért, elmondja, mennyire rán­totta honfitársa brutális- mennyire igyekezett élét venni a dolognak, de hiába, mert a sértések el­hangzottak s ő kénytelen volt saját nemzetének kép­viselője ellen tanúskodni. „Csak nem tehetem azt — sóhajt fel fájó szív­vel a levelében Santelli —, hogy Magyarország ellen váltják, ahol szép 20 évet töltöttem el munkában s ahol engem soha a legkisebb bántalom sem ért, ahol engem mindig csaak tisztelet és szeretet vitt köríti. Hogyan tudtam volna valaha is magyar embernek az arcába nézni?!" A turini couf inzultus nem fájt neki annyira, mint az, hogy megtámadták, mert nem jó olasz ha­zafi. ." Kedves, jó Italo mester, ne vegye annyira szi­vére a dolgot, ezt üzenem én innen önnek, az ön bájos, szép hazájából, önnek is tudnia kell, hogy az Ön fajának a sajátsága, hogy hamarabb beszél, mintsem gondolkozik és mikor beszél, akkor már cselekszik is. Elmondok erre vonatkozólag egy kis epizódot. „ Ezelőtt két évvel volt itt az Újpesti Torna­ Egye­sület labdarúgó csapatának a mérkőzése. Persze, mi kevesen magyarok, nem mulasztottuk el az alkal­mat, hogy ott üljünk a tribünön és drukkoljunk az UTE győzelméért. Bevonulnak a csapatok. Az olaszok a mieinket gyönyörű rózsacsokorral és az azóta már sablonná vált „eja, eja, ala"-val köszöntötték. Elkezdettek játszani. A mieink szépen, elegánsan játszottak, az olaszok durván, brutálisan és egyik goalt a másik után kapták. Ott ültünk mi, magyarok, a tribünön, csillogó szemmel, pirosan az örömtől, de összeszorí­tott szájjal ám! Jaj, dehogy is mertünk volna kia­bálni, éljenezni a drága, összerugdosott fiuknak, megettek volna minket az olaszok, akik szidták­­ a magyarokat, mint a bokrot, pályán, tribünön és in­gyenhelyen egyforma hévvel. Aki legjobban ráfizetett a mi győzelmünkre, az megint olasz volt, csak úgy, mint az én kedves Italo mesterem. Ez az olasz a biró volt. Kérlelhetetlenül igazságos volt s eleintén csak füttyök fütyültek el a füle mellett, de azután jöttek a kövek is szép számmal, csak úgy zúgtak a leve­gőben. A birónak az arca meg sem moccant. Nyu­godtan járt-kell a pályán és végezte a dolgát ren­díthetetlen tisztességgel tovább. De a botrány nőttön­nőtt. A füttyöket s a köveket válogatott sértések vál­tották fel. Ilyenek: — Becstelen gazember! Nem vagy olasz! Ha az ember téged lát, undort kap az olasz fajtól! Ebbe már belesápadt szegény ember és hirtelen elhagyta a pályát. Egy kis megriadt asszonyka ka­paszkodott beléje és három carabinieri vitte el sze­gényeket, autón biztos helyre. A magyar fiúk el­ámulva álltak a pályán. Az egyik épen elcsúszott a csapnivalóan komisz, sáros pályán és ott ülve a po­csolyában ugy nézett­­körül, mint aki mély álomból ébred és megszólal jó pesties zsargonban: „Waz iniz?" De azért még sem történt semmi, az öltözőkben nem volt semmi verekedés, hiszen a rossznak a le­vét már megitta a bíró, a szenvedélyek levezetődtek, a közönség eloszlott, a magyarokat túp olyan szíve­sen látták azután is, mint eleddig. Nem kell azt itt tragikusam venni, ha elhangzik egy pofon, vagy egy csúnya sértés. Déli vér ez, amit állandó nap bevit és az agy csak nagyritkán­­kormányoz. Itt az indu­latok diktálnak s a fegyelemnek és önmérséklő gon­dolatnak egyelőre csak mártírja van, — no az sem olyan nagy mártirium, inkább csak kellemetlen. Az idő elszalad s az olasz indulat, amely ma még meg­sebez,­ holnap virággal szórja tele az utunkat. Ma megverik azt, ki értünk és igazságunkért síkra száll, de tegnap is és holnap is lelkes pártolói, szerető ba­rátai azoknak a magyaroknak, akik itt tanulnak, mert otthon nem tanulhatnak. Éhező magyar diákok hálás szívvel fognak mindig rájuk gondolni s áldani fogják az „olasz indulatot", mely nekik asztalt terít és egyetemet ad, ugyanakkor, mikor Párizsban osto­ba frázisokat és ütlegeket provokált. G. Angelotti Mária. J

Next