Pesti Hírlap, 1924. augusztus (46. évfolyam, 156-180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
1924. augusztus 1., péntek. PESTI HÍRLAP A szakszervezeti tanács a nemzetgyűlés összehívását kéri A munkanélküliek száma egyre emelkedik. — Mi lesz azokkal, akiknek a segélye lejárt. — Uszitók a munkanélküliek között. — A magyar munkásokat óvják a Franciaországba való kivándorlástól. A szakszervezeti tanács csütörtökön délután megint ülés tartott a munkanélküliség tárgyában. A beérkezett jelentésekből megállapították, hogy a munkanélküliek száma egyre növekedik, különösen a faiparban (24.60%-al), a grafikai iparban (30.10%-al) és húsiparban (11,7%-al) de a többi iparágakban is, amire nézve azonban még nincsenek pontos adataink. A tanácsot állandóan küldöttségek ostromolják, amelyek erélyesebb akciót követelnek és egyre sűrűbben vetik fel a kérdést, hogy nyomorukért kit terhel a felelősség. A tanács — állapították meg — nem vállalhatja a felelősséget, annál kevésbbé, mert ma már tömegével vannak olyan munkanélküliek, akiknek lejárt a segélye is. Mi lesz ezekkel, ha beáll az ősz, meg a tél? A vita során elhangzott bejelentésekből kitűnt, hogy a munkanélküliek között uszítók működnek, akik az amúgy is kétségbeejtő helyzetben levő szegény munkásokat heccelik. Megtörtént, hogy Debrecenben egy ilyen uszító gyűlésre hívta össze a munkanélküli vasmunkásokat, azt állítván, hogy ő a központ kiküldötte. Mikor aztán az igazi kiküldött megérkezett — a titokzatos idegen eltűnt a városból. Hasonló felheccelési esetek már Budapesten is fordultak elő. A Tanács egyhangúlag kimondotta, megkeresi a szociáldemokrata párt vezetősége útján a szocialisták parlamenti frakcióját, hogy a munkanélküliség tárgyában hivassa össze minél előbb a nemzetgyűlést és vonja felelősségre a kormányt. A Szakszervezeti Tanács egyébként tovább folytatja a maga akcióját. A franciaországi szakszervezeti tanácstól levél érkezett a magyarországi tanácshoz, amelyben óvják a magyar munkásokat, hogy az itt embereket toborzó kivándorlási ügynökségeknek felüljenek. Az ide vonatkozó iratokat a párt lapjában közzéteszik. I A vén kalóz kincse. Regény. Irta. Jack J London. Augustino, a csendőr, aki, ha józan volt, alig beszélt, de ha berúgott, mindig a hallgatás bölcsességéről prédikált, meglátta az ezüstdollárt ,és az 50-es számot a papiroson. Torres keresztül hajolt a vállán és ő is elolvasta a titokzatos 50-et. A rendőrfőnök dühös volt, azt mondta, a papír nem jelent semmit és megparancsolta, hogy folytassák az üldözést, de Augustino gondolkozóba esett. Amíg gondolkozott, Rafael már meg is talált egy másik dollárt. Akkor tudta Augustino, mit jelent az 50-es. 50 darab ezüst dollár van elszórva a közelben, csak föl kell szedni. Négykézláb fogott neki a keresésnek, a többi mind követte a példáját. Torres és a rendőrfőnök hiába átkozódott, hiába szidta őket. Mikor már neon találtak többet, a csendőrök összeszámlálták az eredményt. Negyvenhét dollár volt. — Még Háromnak kell lenni, — kiáltott Rafael, mire mindnyájam folytatták a keresést. További öt perc múlt el, míg mind a három megkerült. Mindegyik zsebre tette, amit talált és most már engedelmesen ballagtak Torres meg az elöljáró után. Egy kilométerrel arráibb Torres bele akart taposni egy fényes dollárt a homokba, del Augustino sas szeme már észrevette és kikaparta a földből. Tudták már, hogy ahol egy dollár van, ott több is akad. Megint megálltak és míg a vezetők tajtékzottak a dühtől, a csendőrök jobbra-balra elszéledtek dollárt keresni. Vicente, egy holdvilágképű csendőr, — aki inkább mexikói indiánnak látszott, mint panamai bennszülöttnek, — akadt rá először a rejtély kulcsára. Egy tizenkét láb magas és négy láb átmérőjű fa tövében volt egy nyilas. Fölötte tüskére szúrva megint egy darab papír és rajta egy 100-as szám. Megint hat perc telt el a kereséssel és hat jobbkar nyúlt le az odúba. De az üreg mélyebb volt, semhogy a karjuk a fenekére ért volna. — Kidöntjük a fát. — mondta Rafael és a fejszéje nyelét leeresztette a lyukba, hogy lássa, milyen mély. — A végén megosztozunk azon, amit találunk. A vezetők tajtékzottak a dühtől s a rendőrfőnök azzal fenyegetőzött, hogy mihelyt visszamennek San Antonioba, a patkányokkal tépeti szét őket.— De most még messze vagyunk San Antoniotól, hála Istennek, — szólalt meg nagy bölcsen Augustino. — Szegény emberek vagyunk, uram, és meg akarunk osztozni a pénzen. Augustinonak igaza van. Hála Istennek, nem vagyunk San Antonioban. Ez a gazdag Gringo több pénzt szór el egy nap alatt az úton, mint amennyit otthon egy esztendő alatt kereshetünk. Ahol ilyen bőven van a pénz, ott a forradalom híve vagyok. — De csak úgy, ha a gazdag Gringo vezeti a forradalmat, — mondta Augustino. — Nem bánnám, ha örökké tartana ez az út. — Ha ezek, — mondta Rafael Torres a rendőrfőnök felé intve — nem engedik meg, hogy fölszedjük, amit az istenek elénk szórtak, vigye el őket az ördög. Emberek vagyunk, nem rabszolgák. Elég nagy a világ. Itt vannak előttünk a Cordillerák, ahol olyan szépek és kívánatosak az indián lányok . Legalább megszabadulnánk a feleségeinktől, — mondta Vicente. — Lássunk neki a fának. A korhadt fatörzs hamar engedett a fejszecsapásoknak s mikor lezuhant, nem száz, hanem száznegyvenhét ezüst dollárt találtak az odújában. — Nagyon bőkezű ez a Gringo. Többet szórt el, mint amennyit mondott. Hátha ez még mindig nem minden ? . Csakugyan még öt dollárt találtak, ami azonban további öt percet vett igénybe. A rendőrfőnök meg Torres közel volt a megörüléshez. — Úgy látszik, nem számolt a Gringo. — mondta Rafael. Egyszerűen, kinyitotta a zsákját és matekkal szórta a pénzt. Az a zsák már vele volt, mikor San Antonioban a börtönt fölrobbantotta. Folytatták az üldözést s félóra hosszat nem is volt semmi baj, de akkor egy düledező házra akadtak s mellette egy kútra. A kut káváján megint ott volt a cédula s rajta egy 300-as. — Szentséges Szűz Mária! Egész vagyon! —kiáltotta föl Rafael. — Hogy nyelné el az örök kárhozat! — káromkodott Torres. — Jobban fizet,, mint a maga Reganja, — mondta gúnyosan az elöljáró. — Egyszer csak el fog fogyni a pénze. Nem feneketlen a zsákja. És akkor megfogjuk. Addig úgy látszik, mindent föl kell szedni utána. — Induljunk, bajtársak, — szólt a rendőrfőnök a csendőrjeinek. — Majd aztán visszajövünk és megkeressük az ezüstöt. Megint Augustino törte meg a hallgatás pecsétjét. — Az ember sohase tudhatja, mi történik visszafelé. Kérdés,hogy egyáltalán visszajövünk-e. Jobb ma ez a háromszáz dollár, ami a kezünkben van, mint három millió a kút fenekén, amit sohase látunk viszont. — Valamelyikünknek le kell szállni a kútba, — mondta Rafael és ránehezedett a kötélre, hogy, lássa, elég erős-e. — Ki lesz az a bátor, aki vállalkozik rá? — Én, mondta Vicente, — én leszek az a bátor . . . — Hogyne. Hogy ellopd a fejét, — mondta Rafael. — Ha lemegy, előbb megszámláljuk, menynyid van már s aztán, ha visszajöttél, megmotozunk. Csak akkor adjuk vissza a pénzedet, ha igazságosan megosztoztunk azon, amit találtál. (Folytatjuk.) 17 Az őrlési forgalom visszaállítása. Miniszterközi értekezlet az őrlési forgalomról és a vetőmag-előlegekről. Az őrlési forgalommal kapcsolatban az állatforgalmat is szabadabbá kell tenni A földművelésügyi minisztériumban csütörtökön délelőtt miniszterközi értekezlet volt, amelyen nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter, Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, Dud János tárcanélküli miniszter és a gazdasági minisztériumok szakreferensei, Nemeshegyi Aurél, Ferenczi Izsó és Thaly Kálmán vettek részt. Az értekezlet az őrlési forgalom újból való életbeléptetéséről tanácskozott. A kormányt erre az állásfoglalásra a rossz terméseredmények késztették, de az állattenyésztés érdekében is szükségesnek mutatkozott az őrlési forgalom visszaállítása. A csütörtöki miniszterközi értekezlet megállapodott abban, hogy már most, augusztus elején újból életbe lép az őrlési forgalom. Az erre vonatkozó rendelet valószínűleg vasárnap jelenik meg a hivatalos lapban. A miniszterközi értekezlet foglalkozott több közszükségleti cikk behozatali tilalmának felfüggesztésével is. Az erről szóló rendelet is rövidesen megjelenik. Szóba került az értekezleten természetesen a vetőmag-előlegek kérdése is. A kormánynak az a terve, hogy azokon a vidékeken, ahol egyáltalában nem volt termés, vagy ahol az aratásnak nagyon rossz eredménye volt, a gazdáknak kölcsönt nyújt a Vetőmagvak beszerzésére. Az erre vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak. Az őrlési forgalom visszaállításának feltételeit is szeretnénk ismerni. Főleg tudni szeretnénk, hogy a malmok spekulációs tevékenységét nem korlátozzák-e és ellenértékül nem követelik-e a nagy malmoktól, hogy a korpát itthon bocsássák áruba, hogy ezzel egyrészt nagyobbszerű hizlalási vállalkozás fejlődhessék ki, másrészt olcsóbb tej produkálása váljék lehetővé. Ezen a mai esőzés biztosítja a tengeri termést is, ha a tengerihez nagyobb mennyiségű korpát is számíthatunk a világpiaci ár alatt, akkor itt nagyarányú hizlalási (mondhatnánk állatkikészítési) ipar fejlődhetnék ki és a balkán búza után bejöhetne a balkán állat is. Akkor az őrlési forgalom nem néhány nagymalom üzleti érdeke volna csupán, hanem a magyar közgazdaság általános érdeke. A kormányzat végül határozza el magát nagyvonalú gazdasági politikára, amely az egész gazdasági életet szem előtt tartja. Nem gondolunk mi arra, hogy akadálytalanul beeresszék a szomszéd államok egész állatfölöslegét. De ezen a területen is lehet megoldást találni és a nálunk feljavított jószág olyan mértékű kivitelét megkövetelni, mint amilyen mértékben be akarnak bocsátani újabb kontingenst. Hiszen láthatjuk, hogy például a bécsi állatvásáron ott szerepel a lengyel marha és sertés mellett a román, a jugoszláv jószág, csak a magyar marha és sertés szerepel elenyésző töredékkel. Kinek volna kára abból, ha újra mi dominálnánk a bécsi piacokon, behozott és feljavított jószággal? S mi, hogy ezt a nagy célt elérhessük, a gazdák segítségét vennék igénybe a beengedett marha és sertés feljavítására. A gazdáké legyen az első haszon s csak azután következzék más, aki az értékesítésben hasznosan tevékenykedik., Lássák be a gazdák, hogy a belső piac rossz, erre nem számíthatnak, mert fogyasztóképesség nincs, majd csak ha a gazdasági állapotok megjavulnak. A gazdasági állapotok megjavulása felé pedig nagy lépést teszünk előre, ha Középeurópa húsellátását mi ragadjuk magunkhoz. Az alkalom most itt van: a külföldről hozott gabona korpáját itt kell tartani és a tengeri termés segítségével a sovány balkán marhát és sertést itt kell feljavítani a kivitel céljaira. A gabonatermésből magából nem lehet megélni (itt az idei példa is) és főleg nem lehet szanálást keresztülvinni. A Népszövetség Magyarország és a többi legyőzött államok katonai ellenőrzéséről. Genfből jelentik: A Nemzetek Szövetségének tanácsa jogászokból álló bizottságot küldött ki, amelynek az a feladata, hogy a különböző legyőzött állaa mokban gyakorolt katonai ellenőrzésnek a Népszövetségre való esetleges átruházása ügyében szakvéleményt dolgozzon ki. A bizottság a Nemzetek Szövetsége titkári hivatalában megkezdte tanácskozásait, amelyek szigorúan bizalmasak. A következő kérdésekről van szó: A tanácsnak az elmúlt júniusban tartott ülésezése alkalmával azt indítványozták hogy vegyék megvitatás alá az illető megszállt államokban gyakorlandó katonai ellenőrzésnek a st. germaini szerződés 159., a trianoni szerződés 143. és a neuillyi szerződés 161. szakaszában a Nemzetek Szövetsége részéről tervezett átvételét, amiről a tanács szavazattöbbséggel dönthet. A népszövetségi szerződés szerint a Nemzetek Szövetsége olyan tagjait, akik a tanácsban nincsenek képviselve, meg lehet hívni a tanácsnak azokra az üléseire, amelyeken őket különösen érdeklő kérdések kerülnek szőnyegre. E cikkely alapján különböző érdekelt tagállamok, mint Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária, Ausztria és Görögország azt követelik, hogy képviselőket küldhessenek a tanácsba, mihelyt ez a katonai vizsgálat kérdését tárgyalja. A tanács ilyen kibővítés ellen azonban De Jouvenel, a tanács francia tagja, aggályait fejezte ki, mégpedig utalással arra, hogy később a versaillesi szerződés 213. cikkelye alapján azt a kérdést is meg lehetne vitatni, hogy a németországi katonai ellenőrzést is a Népszövetségre ruházzák és hogy a szerződés valamennyi szignatórius hatalma, valamint Németország valamennyi tengeri vagy szárazföldi szomszéd országa követelhetné a tanácsba való képviselőküldést. Ezért bízták meg a jogászokból álló bizottságot, hogy a tanácsnak terjeszszen elő szakvéleményt a 1. cikkely interpretálásáról. A Nemzeti Bank és a korona értékállandósága. A Magyar Nemzeti Bank politikáját, amelynek végső célja a korona értékállandóságának biztosítása, az utóbbi napokban ismételten, téves magyarázatokkal kísérték. A Magyar Nemzeti Bank vezetősége ezeknek a téves magyarázatoknak eloszlatása végett, de egyúttal a közgazdasági tényezők teljes tájékoztatása céljából is a következő fölvilágosítással szolgál: Az Angol Bankkal való kooperációra vonatkozó megállapodások végrehajtásaként a Magyar Nemzeti Bank a korona stabilizálását a koronának a fonthoz való mai értékviszonyának állandóbbá tétele útján, mégpedig az angol font 346.000 koronás középárfolyamának fenntartásánál igyekszik elérni. Ebből következik, hogy a koronának a többi külföldi fizetési, eszközhöz való értékviszonyát a fontnak e fizetési eszközökhöz való viszonya állapítja meg, így például, ha az angol fontnak a svájci frankhoz való értékviszonya változik, akár úgy, hogy a font árfolyama svájci frankban kifejezve emelkedik, akár úgy, hogy ez az árfolyam esik, a magyar koronának svájci frankokban kifejezett értéke ugyanezt a mozgást követni fogja. 3