Pesti Hírlap, 1924. augusztus (46. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-01 / 156. szám

1924. augusztus 1., péntek. PESTI HÍRLAP A szakszervezeti tanács a nemzetgyűlés összehívását kéri A munkanélküliek száma egyre emelkedik. — Mi lesz azokkal, akiknek a segélye lejárt. — Uszitók a munkanélküliek között. — A magyar munkásokat óvják a Franciaországba való kivándorlástól. A szakszervezeti­­ tanács csütörtökön délután megint ülés tartott a munkanélküliség tárgyában. A beérkezett jelentésekből megállapították, hogy a munkanélküliek száma egyre növekedik, különösen a faiparban (24.60%-al), a grafikai iparban (30.10%-al) és húsiparban (11,7%-al) de a többi iparágakban is, amire nézve azonban még nincsenek pontos ada­taink.­ A tanácsot állandóan küldöttségek ostromol­ják, amelyek erélyesebb akciót követelnek és egyre sűrűbben vetik fel a kérdést, hogy nyomorukért kit terhel a felelősség. A tanács — állapították meg — nem vállalhatja a felelősséget, annál kevésbbé, mert ma már tömegével vannak olyan munkanélküliek, akiknek lejárt a segélye is. Mi lesz ezekkel, ha beáll az ősz, meg a tél? A vita során elhangzott bejelentésekből kitűnt, hogy a munkanélküliek között uszítók működnek, akik az amúgy is kétségbeejtő helyzetben levő szegény munkásokat heccelik. Megtörtént, hogy Debrecen­ben egy ilyen uszító gyűlésre h­ívta össze a munka­nélküli vasmunkásokat, azt állítván, h­ogy ő a köz­pont kiküldötte. Mikor aztán az igazi kiküldött meg­érkezett — a titokzatos idegen eltűnt a városból. Hasonló felheccelési esetek már Budapesten is for­dultak elő. A Tanács egyhangúlag kimondotta, megkeresi a szociáldemokrata párt vezetősége útján a szocialisták parlamenti frakcióját, hogy a munkanélküliség tár­gyában hivassa össze minél előbb a nemzetgyűlést és vonja felelősségre a kormányt. A Szakszervezeti Ta­nács egyébként tovább folytatja a maga akcióját. A franciaországi szakszervezeti tanácstól levél érkezett a magyarországi tanácshoz, amelyben óvják a magyar munkásokat, hogy az itt embereket toborzó kivándorlási ügynökségeknek felüljenek. Az ide vo­natkozó iratokat a párt lapjában közzéteszik. I A vén kalóz kincse. Regény. Irta.­ Jack J London. Augustino, a csendőr, aki, ha józan volt, alig beszélt, de ha berúgott, mindig a hallgatás bölcses­ségéről prédikált, meglátta­ az ezüst­­dollárt ,és az 50-es számot a papiroson. Torres keresztül hajolt a vállán és ő is elolvast­a a titokzatos 50-et. A ren­dőrfőnök dühös volt, azt mondta, a papír nem jelent semmit és megparancsolta, hogy folytassák az ül­dözést, de Augustino gondolkozóba esett. Amíg gon­dolkozott, Rafael már meg is talált egy másik dol­lárt. Akkor tudta Augustino, mit jelent az 50-es. 50 darab ezüst dollár van elszórva a közelben, csak föl kell szedni. Négykéz­láb fogott neki a keresés­nek, a többi mind­ követte a példáját. Torres és a rendőrfőnök hiába átkozódott, hiába szidta őket. Mikor már neon találtak többet, a csendőrök összeszámlálták az eredményt. Negyvenhét dollár volt. — Még Háromnak kell lenni, — kiáltott Ra­fael, mire mindnyájam folytatták a keresést. To­vábbi öt perc múlt el, míg mind a három megke­rült. Mindegyik zsebre tette, a­mit talált és most már engedelmesen ballagtak Torres meg az elöljáró után. Egy kilométerrel arráibb Torres bele akart ta­posni egy fényes dollárt a homokba, del Augustino sas szeme már észrevette és kikaparta a földből. Tudták már, hogy ahol egy dollár van, ott több is akad. Megint megálltak és míg­ a vezetők tajtékzot­tak a dühtől, a csendőrök jo­bbra-ba­lra elszéledtek dollárt keresni. Vicente, egy holdvilágképű csendőr, — aki inkább mexikói indiánnak látszott, mint panamai bennszülöttnek, — akadt rá először a rejtély kul­csára. Egy tizenkét láb magas és négy láb átmé­rőjű fa tövében volt egy nyilas. Fölötte tüskére szúrva megint egy darab papír és rajta egy 100-as szám. Megint hat perc telt el a kereséssel és hat jobbkar nyúlt le az odúba. De az üreg mélyebb volt, semhogy a karjuk a fenekére ért volna. — Kidöntjük a fát. — mondta Rafael és a fej­széje nyelét leeresztette a lyukba, hogy lássa, mi­lyen mély. — A végén megosztozunk azon, amit ta­lálunk. A vezetők tajtékzottak a dühtől s a rendőrfő­nök azzal fenyegetőzött, hogy mihelyt visszamen­nek San Antonioba, a patkányokkal tépeti szét őket.­­— De most még messze vagyunk San Antonio­tól, hála Istennek, — szólalt meg nagy bölcsen Augustino. — Szegény emberek vagyunk, uram, és meg akarunk osztozni a pénzen. Augustinonak igaza van. Hála Istennek, nem vagyunk San Antonio­ban. Ez a gazdag Gringo több pénzt szór el egy nap alatt az úton, mint amennyit otthon egy esz­tendő alatt kereshetünk. Ahol ilyen bőven van a pénz, ott a forradalom h­íve vagyok. — De csak úgy, ha a gazdag Gringo vezeti a forradalmat, — mondta Augustino. — Nem bán­nám, ha örökké tartana ez az út. — Ha ezek, — mondta Rafael Torres a rend­őrfőnök felé intve­ — nem engedik meg, hogy föl­szedjük, amit az istenek elénk szórtak, vigye el őket az ördög. Emberek vagyunk, nem rabszolgák. Elég nagy a világ. Itt vannak előttünk a Cordil­lerák, ahol olyan szépek és kívánatosak az indián lányok . Legalább megszabadulnánk a feleségeink­től, — mondta Vicente. — Lássunk neki a fának. A korhadt fatörzs hamar engedett a fejsze­csapásoknak s mikor lezuhant, nem száz, hanem száznegyvenhét ezüst dollárt találtak az odújában. — Nagyon bőkezű ez a Gringo. Többet szórt el, mint amennyit mondott. Hátha ez még mindig nem minden ? . Csakugyan még öt dollárt találtak, ami azon­ban további öt percet vett igénybe. A rendőrfőnök meg Torres közel volt a megörüléshez. — Úgy látszik, nem számolt a Gringo. — mondta Rafael. Egyszerűen, kinyitotta a zsákját és matekkal szórta a pénzt. Az a zsák már vele volt, mikor San Antonioban a börtönt fölrobban­totta. Folytatták az üldözést s félóra hosszat nem is volt semmi baj, de akkor egy düledező házra akadtak s mellette egy kútra. A kut káváján megint ott volt a cédula s rajta egy 300-as. — Szentséges Szűz Mária! Egész vagyon! —­kiáltotta föl Rafael. — Hogy nyelné el az örök kárhozat! — ká­romkodott Torres. — Jobban fizet,, mint a maga Reganja, — mondta gúnyosan az elöljáró. — Egyszer csak­ el fog fogyni a pénze. Nem feneketlen a zsákja. És akkor megfogjuk. Addig úgy látszik, mindent föl kell szedni utána. — Induljunk, bajtársak, — szólt a rendőrfőnök a csendőrjeinek. — Majd aztán visszajövünk és megkeressük az ezüstöt. Megint Augustino törte meg a hallgatás pe­csétjét. — Az ember sohase tudhatja, mi történik visszafelé. Kérdés,­­h­ogy egyáltalán visszajövünk-e. Jobb ma ez a háromszáz dollár, ami a kezünkben van, mint három millió a kút fenekén, amit sohase látunk viszont. — Valamelyikünknek le kell szállni a kútba, — mondta Rafael és ránehezedett a kötélre, hogy, lássa, elég erős-e. — Ki lesz az a bátor, aki vállal­kozik rá? — Én, mondta Vicente, — én leszek az a bátor . . . — Hogyne. Hogy ellopd a fejét, — mondta Rafael. — Ha lemegy, előbb megszámláljuk, meny­nyid van már s aztán, ha visszajöttél, megmoto­zunk. Csak akkor adjuk vissza a pénzedet, ha igazságosan megosztoztunk azon, amit találtál. (Folytatjuk.) 17 Az őrlési forgalom visszaállítása. Miniszterközi értekezlet az őrlési forgalomról és a vetőmag-előlegekről. Az őrlési forgalommal kapcsolatban az állatforgalmat is szabadabbá kell tenni A földművelésügyi minisztériumban csütörtökön délelőtt miniszterközi értekezlet volt, amelyen nagy­atádi Szabó István földművelésügyi miniszter, Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, Dud János tárcanél­küli miniszter és a gazdasági minisztériumok szak­referensei, Nemeshegyi Aurél, Ferenczi Izsó és Thaly Kálmán vettek részt. Az értekezlet az őrlési forgalom újból való életbeléptetéséről tanácskozott. A kormányt erre az állásfoglalásra a rossz ter­méseredmények késztették, de az állattenyésztés ér­dekében is szükségesnek mutatkozott az őrlési for­galom visszaállítása. A csütörtöki miniszterközi ér­tekezlet megállapodott abban, hogy már most, augusz­tus elején újból életbe lép az őrlési forgalom. Az erre vonatkozó rendelet valószínűleg vasárnap jelenik meg a hivatalos lapban. A miniszterközi értekezlet foglalkozott több köz­szükségleti cikk behozatali tilalmának felfüggeszté­sével is. Az erről szóló rendelet is rövidesen meg­jelenik. Szóba került az értekezleten természetesen a ve­tőmag-előlegek kérdése is. A kormánynak az a terve, hogy azokon a vidékeken, ahol egyáltalában nem volt termés, va­gy ahol az aratásnak nagyon rossz eredménye volt, a gazdáknak kölcsönt nyújt a Vető­magvak beszerzésére. Az erre vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak. Az őrlési forgalom visszaállításának feltételeit is szeretnénk ismerni. Főleg tudni szeretnénk, hogy a malmok spekulációs tevékenységét nem korlátoz­zák-e és ellenértékül nem követelik-e a nagy mal­moktól, hogy a korpát itthon bocsássák áruba, hogy ezzel egyrészt nagyobbszerű hizlalási vállalkozás fej­­­lődhessék ki, másrészt olcsóbb tej produkálása váljék lehetővé. Ezen a mai esőzés biztosítja a tengeri ter­mést is, ha a tengerihez nagyobb mennyiségű korpát is számíthatunk a világpiaci ár alatt, akkor itt nagyarányú hizlalási (mondhatnánk állatkikészítési) ipar fejlődhetnék ki és a balkán búza után bejöhet­ne a balkán állat is. Akkor az őrlési forgalom nem néhány nagymalom üzleti érdeke volna csupán, ha­nem a magyar közgazdaság általános érdeke. A kormányzat végül határozza el magát nagyvonalú gazdasági politikára, amely az egész gazdasági éle­tet szem előtt tartja. Nem gondolunk mi arra, hogy akadálytalanul beeresszék a szomszéd államok egész állatfölöslegét. De ezen a területen is lehet megoldást találni és a nálunk feljavított jószág olyan mértékű kivitelét megkövetelni, mint amilyen mértékben be akarnak bocsátani újabb kontingenst. Hiszen láthat­juk, hogy például a bécsi állatvásáron ott szerepel a lengyel marha és sertés mellett a román, a jugo­szláv jószág, csak a magyar marha és sertés szere­pel elenyésző töredékkel. Kinek volna kára abból, ha újra mi dominálnánk a bécsi piacokon, behozott és feljavított jószággal? S mi, hogy ezt a nagy célt el­érhessük, a gazdák segítségét vennék igénybe a be­engedett marha és sertés feljavítására. A gazdáké legyen az első haszon s csak­ azután következzék más,­ ak­i az értékesítésben hasznosan tevékenykedik., Lássák be a gazdák, hogy a belső piac rossz, erre nem számíthatnak, mert fogyasztóképesség nincs, majd csak ha a gazdasági állapotok megjavulnak. A gazdasági állapotok megjavulása felé pedig nagy lépést teszünk előre, ha Középeurópa húsellátását mi ragadjuk magunkhoz. Az alkalom most itt van: a külföldről hozott gabona korpáját itt kell tartani és a tengeri termés segítségével a sovány balkán mar­hát és sertést itt kell feljavítani a kivitel céljaira.­­ A gabonatermésből magából nem lehet megélni (itt az idei példa is) és főleg nem lehet szanálást keresz­tülvinni. A Népszövetség Magyarország és a többi legyőzött államok katonai ellenőrzéséről. Genfből jelentik: A Nemzetek Szövetségének ta­nácsa jogászokból álló bizottságot küldött ki, amely­nek az a feladata, hogy a különböző legyőzött álla­a m­okban gyakorolt katonai ellenőrzésnek a Népszö­vetségre való esetleges átruházása ügyében szakvé­leményt dolgozzon ki. A bizottság a Nemzetek Szö­vetsége titkári hivatalában megkezdte tanácskozá­sait, amelyek szigorúan bizalmasak. A következő kér­désekről van szó: A tanácsnak az elmúlt júniusban tartott ülésezése alkalmával azt indítványozták hogy vegyék megvitatás alá az illető megszállt államokban gyakorlandó katonai ellenőrzésnek a st. germaini szerződés 159., a trianoni szerződés 143. és a neuillyi szerződés 161. szakaszában a Nemzetek Szövetsége részéről tervezett átvételét, amiről a tanács szavazat­többséggel dönthet. A népszövetségi szerződés sze­rint a Nemzetek Szövetsége olyan tagjait, akik a ta­nácsban nincsenek képviselve, meg lehet hívni a ta­nácsnak azokra az üléseire, amelyeken őket különö­sen érdeklő kérdések kerülnek szőnyegre. E cikkely alapján különböző érdekelt tagállamok, mint Romá­nia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária, Ausztria és Görögország azt követelik, hogy képviselőket küld­h­essenek a tanácsba, mihelyt ez a katonai vizsgálat kérdését tárgyalja. A tanács ilyen kibővítés ellen azonban De Jouvenel, a tanács francia tagja, aggá­lyait fejezte ki, még­pedig utalással arra, hogy ké­sőbb a versaillesi szerződés 213. cikkelye alapján azt a kérdést is meg lehetne vitatni, hogy a németorszá­gi katonai ellenőrzést is a Népszövetségre ruházzák és hogy a szerződés valamennyi szignatórius hatal­ma, valamint Németország valamennyi tengeri vagy szárazföldi szomszéd­ országa követelhetné a tanács­ba való képviselőküldést. Ezért bízták meg a jogá­szokból álló bizottságot, hogy a tanácsnak terjesz­szen elő szakvéleményt a 1. cikkely interpretá­lásáról. A Nemzeti Bank és a korona értékállandósága. A Magyar Nemzeti Bank politikáját, amely­nek végső célja a korona értékállandóságának biz­tosítása, az utóbbi napokban ismételten, téves ma­gyarázatokkal kísérték. A Magyar Nemzeti Bank vezetősége ezeknek a téves magyarázatoknak elosz­latása végett, de egyúttal a közgazdasági tényezők teljes tájékoztatása céljából is a következő fölvilá­gosítással szolgál: Az Angol Bankkal való koope­rációra vonatkozó megállapodások végrehajtása­ként a Magyar Nemzeti Bank a korona stabilizálá­sát a koronának a fonthoz való mai értékviszonyán­­ak állandóbbá tétele útján, még­pedig az angol font 346.000 koronás középárfolyamának fenntartá­sánál igyekszik elérni. Ebből következik, hogy a koronának a többi külföldi fizetési, eszközhöz való értékviszonyát a fontnak e fizetési eszközökhöz való viszonya állapít­ja meg, így például, ha az angol fontnak a svájci frankhoz való értékviszonya vál­tozik, akár úgy, hogy a font árfolyama svájci frank­ban kifejezve emelkedik, akár úgy, hogy ez az ár­folyam esik, a magyar koronának svájci frankok­ban kifejezett értéke ugyanezt a mozgást követni fogja. 3

Next