Pesti Hírlap, 1924. december (46. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-02 / 257. szám

2 tillUWifffn.r-^y Tiek puhaságával. Ott van, hogy gázol keresztül ár­kon-bokron, egészen megvadulva! — No, ha nem is sikerült a­ derék Hubertnek harci babérjait gyarapítani, mint lovasember igazán kitett magáér­t — mondotta a király. — Ab­idon azon­­ban még mindig nem mehetünk át, Walter. Mit szólsz­ hozzá? Nem fog lekerülni ez a fiatalember a lová­ról, vagy pedig királyotok maga lesz kénytelen lándzsát törni vele, ha át akar menni a hídon ? Szent Tamásra mondom, igazán nagy kedvem volna kiál­lani ezzel az ifjúval. — Nem, uram, már ennyi dicsőség is sok neki egy napra — mondotta Manny, haragosan nézve a mozdulatlan lovasra. — Igazán megvadíthatná ezt a bolondos­ fiút, hogy azt is elmondhatja magáról, hogy egyetlen mérkőzésben kivetette nyeregből az én apródomat és meglátta Anglia egyik legderekabb lo­vagjának a hátát. Róbert, adj ide egy lándzsát. Majd meglátjuk, én mire megyek vele. A hires lovag ugy vette át a lándzsát, amelyet oda hoztak, mint egy művész a hegedű­vonót. Meg­cipelgette, egyszer,kétezer megrázta a levegőben, megnézte, hogy nins­e görcs a fanyélen s végre tisztában lévén súlyával és fogásával, karja alá vette. Azután gyeplőjét rövidre fogta, hogy lova minden mozdulatát tökéletesen irányíthassa és meg­igazította a nyakában függő pajzsot, megsarkan­tyúzta lovát és elvágtatott. Az ifjú és tapasztalatlan Nigel ilyen harcos erejével és ügyességével szemben a természet minden ajándékával sem állhatta meg helyét. El fog ugyan jönni egyszer az a nap is, amikor sem Manny, sem Ch­andos nem fogják tudni kivenni a nyeregből, de most, még ha jobb fegyverzete lett volna is, igazán kevés kilátása lehetett. Legyőzik, de ez a vereség öröm és megtiszteltetés még az ő számára is. A lovak ismét tompa dübörgéssel száguldottak egymásnak a nedves réten. A két lovas irtózatos csö­römpöléssel találkozott . Nigel egyenesen sisakja arcába kapta a dárda lökését, mire lefordult lováról,­­ csörömpölve esett, le a fűbe. De, jóságos Ég, hát ez mi? Manny rémületé­ben fölemelte két karját s dermedt kezéből kiesett a lándzsa. A lovasok mindenfelől rémült, kétségbe­esett kiáltásokkal rohantak feléjük. Ki látta már lovagi tornának ilyen hirtelen és borzalmas végét­? Vagy hihetnek-e a szemüknek? Nem boszorkány­ság-e az, ami előttük lejátszódik? De nem, ez tény és valóság. Ott fekszik a zöld fűben a legyőzött lo­vag törzse, rajta túl, vagy tíz yardnyira pedig sisakos feje. — Szent Szűzanyám! — kiáltotta Manny, mi­közben rémülten ugrott le lováról. — Odaadnám az utolsó aranyamat is, ha ezt a dolgot meg nem tör­téntté tehetném. De hogy lehetséges ilyesmi? Mit je­lent ez? Ide, ide, püspök atyám, mert ez csak ör­dögök és boszorkányok műve lehet. A püspök elfehéredett arccal ugrott le az elte­rült­ test mellé, utat törve magának a rémült lovagok és apródok seregén keresztül. — Attól tartok, hogy a szent Egyház már ké­sőn jön segítségére — mondotta remegő hangon. — Szerencsétlen fiatalember! Milyen hirtelen vég! In medio vitae, — mint az írás mondja . . . egyik pil­lanatban még ifjúsága virágában s a következőben feje már leszakítva törzséről ... Az Urnák és az ő szentjeinek könyörí­letessége legyen ő vele és sza­badítson meg minket a gonosztól! A püspök ez utóbbi fohászkodását nála egé­szen szokatlan emelkedettséggel és komolysággal ej­tette ki. Tudniillik közben az egyik apród, aki a sisakot felemelte, rémült kiáltással dobta le ismét a földre: — Üres! — kiáltotta. — Olyan könnyű, mint a toll! — Való igaz! — kiáltotta Manny, a­ kezébe véve. — Semmi sincs benne. Mit győztem én le, püs­pök atyám? Valami rossz szellem lett volna? A püspök felmászott lovára, hogy jobban át­gondolhassa az esetet. — Ha a gonosz szellem kikelt barlangjából — mondotta, — az én helyem ott van a király mellett. Annyi bizonyos, hogy ennek a kék színű lónak ördö­gi tekintete van, meg mernék rá esküdni, hogy láttam, amint tüzet és füstöt fújt orrlyukából. Ez az állat olyan páncélt tud a hátán hordozni, amelyben senki sincs és mégis harcol . . . — Ne hamarkodjuk azért el a dolgot, püspök atyám — szólalt meg az egyik lovag. — Lehet, hogy ugy van, amint le­mondod s azért mégis emberi kéz műve. Mikor Dél-Németországban jártam, Nürn­bergben láttam egy ottani mesterember által készí­tett ördögi gépet, amely lovagolt és kardot forga­tott. Lehet, hogy ez is ilyen . . — Köszönöm, uraim, mindnyájatoknak szíves jóságtokat — szólalt meg mély hangon a földön fekvő alak. Erre már a viharedzett Manny is nyeregbe ug­rott. Néhányan ész nélkül rohantak el a borzalmas törzstől. Csak a legbátrabbak maradtak ott mellette. — És legfőképen — folytatta a hang — köszö­nöm neked, dicső lovag, Sir Walter Manny, hogy megfeledkezvén a te dicsőségedről, leereszkedtél ki­állni egy szerény fiatalemberrel. — No, Isten engem úgy segéljen — mondotta Manny, — ha ez az ördög, akkor nagyon udvarias modora van. Én kiveszem a páncéljából, ha rögtön elvisz is! Ezzel ismét leugrott lováról s lehajolva a törzs­höz, bentsúlt a páncél­ nyaknyilásán, ahol Nigel­­szőke hajából akadt egy maroknyi a kezébe. Az erra felhangzó ordítás végre meggyőzte arról, hogy em­ber van benne. Ugyanakkor szemébe ötlött a vasöl­töny mellén levő két nyílás, amely az ifjúnak néző­lyukul szolgált, mire féktelen nevetésben tört ki. .A­ kiirály, a herceg és Chandos, akik kissé távolabbról szemlélték az eseményeket, sokkal jobban mulattak, hogysem közbeszóltak volna s most, hogy minden kiderült, nagy nevetéssel siettek oda hozzájuk. — Vegyétek ki ível ele — mondotta a király az oldalát fogva. — Vegyétek ki! Sok viaskodásban vet­tem már magam is részt, de sohasem voltam még olyan közel hozzá, hogy leessem a lovamról, mint most, pedig ezt csak néztem. Csak attól féltem, hogy valami baja történt esés közben, mert olyan mozdu­latlanul feküdt (Folytatjuk.^ PESTI HÍRLAP HWB—HMIN­W 1924- december 2 . kedd. I»—BWWBg» N­» — ^tmaww^mmt ' — • • Ötven ellenzéki képviselő marad távol a házszabályveoszió tárgyalásától. Kedden a fajvédők is kivonulnak egy deklaráció felolvasása után. — Gyorsan tetárgyalják a házszabályreviztót és a költségvetést. — Lista az ellenzéki kijárókról. A pénteki ülésről kivezetett képviselők ügyé­ben ma határozott a nemzetgyűlés­, elfogadván a men­telmi bizottság javaslatát, amely tíz naptól huszonöt ülésnapig terjedő kizárással sújtja az elnök intézke­déseivel szembeszálló képviselőket. A kizárt képvise­lők büntetését fölötte súlyosnak és igazágtalannak tartja az ellenzék és azok a képviselők, akik a de­mokratikus­ ellenzéki szövetségnek tagjai, mindenben szolidárisnak tekintik magukat társaikkal s elhatá­rozták, hogy arra az időre, amíg a kitiltás szól, ők sem vesznek részt a parlament ülésein. Mától szá­mítva huszonöt ülésen tehát az ellenzék nagy része nem jelenik meg a Házban, nem vesz részt sem a bi­zottsági, sem a plenáris tárgyalásokon, hogy ily mó­don tüntessen a Ház kitiltó határozata ellen. Távol­­on maradni az egész s­zociáldemo­krata párt, a nemzeti demokrata párt, a Kossuth-párt és a pártonkívüliek kis cso­portja, összesen mintegy harminchét képvi­selő. Ez a határozat lényeges fordulatot jelent a par­lamenti helyzetben, amely tekintettel a házszabály­revízió tárgyalására, egy izgalmas parlamenti kam­pány képét vetítette előre. Az ellenzék előre bejelen­tett obstrukciója ,a házszabályok megszigorítása el­len most már elmarad, nem lesznek szenvedélyes vi­ták, nagy harcok a szólásjog korlátozása ellen, mert az ellenzék harcos csoportjai passzivitásba mentek. Nincs szükség többé a nyolc, sőt tizenhatórás ülé­sekre, amelyekre a többség már minden előkészüle­tet megtött, mert a kormánypárti szónokon kívül a vitában csak néhány ellenzéki, képviselő fog részt­venni: Slassay Károly, Ugron Gábor, a keresztény­szoca­listák és egy-két pártonkívüli. Előreláthatólag egy hét, alatt végez tehát a parlament a házszabály­revízióval, amely után az aranyköltségvetésre kerül sor és ezt már az új házszabályok alapján, korláto­zott­ terjedelmű vita keretében, — legfölebb húsz ülésnap alatt — törvényerőre kell emelnie a Háznak. Az ellenzék a­ leghosszabb kitiltás lejárta után, január közepén vagy végén jelenik meg is­mét a parlament­ küzdőterén, amikor már kritikai szerepét korlátok közé szorítják a módosított­ ház­szabályok Újabb komplikációkra és újabb összeütközésekre fog vezetni az az ál­lásfoglalása amellyel a revideált házszabá­lyokat törvényteleneknek minősíti és azoknak rendelkezéseit magára nézve kötelezők­nek el nem ismeri. Ez a helyzet odavezethet, hogy naponként konfliktusok keletkeznek majd az ellen­zék és a házelnökség között, amely az új házsza­bályokat rájuk is alkalmazni fogja. A kormánypártban sajnálják a helyzet el­m­érgesítését és az ellenzék passzivitásba kénysze­rülését. Felfogásunk szerint, amennyire helytelen volt az, hogy Friedrich István később alaptalan­nak bizonyult , vádjai alapján oly vehemens roha­mot intéztek a miniszterelnök ellen, époly hiba az, hogy ellenzéki szerepükről most lemondanak. Érdekes lista járt egyébként kézről-kézre a kormánypártban; azoknak az ellenzéki képviselőknek a nevei vannak a listán, akik kiviteli engedélyek ügyében közbenjártak, köztük állítólag­­ olyanok is, akik­ az utóbbi napok harcaiban részt vettek. Abban az esetben,­­ha a kijárások ügye újból napirendre kerül, ezt a lis­tát nyilvánosságra fogják hozni. Élesen támadták az egységes pártban Friedrich István szerepét, aki szerintük, egy hamisított miniszterelnö­ki levéllel az egész sajnálatos összeütközés előidézője lett.­Friedrich ellen egyébként összeférhetetlen­ségi bejelentést készülnek tenni, miniszterelnök korában kifejtett „közgazdasági te­vékenysége"­ alapján. Meglepetést keltett, hogy a demokratikus ellenzékkel szolidárisnak vallja magát a hászabályrevíziós kérdésben a fajvédőcsoport is. A­ fajvédő képviselők közü­l Friedrich István, Ulain Ferenc, Kiss Menyhért, Zsirkay János, Bell, Mik­lós és Hír György már ma kivonultak a deklaráció felolvasása után az ülésteremből, este tartott érte­kezletükön pedig Gömbös Gyula felszólalása után elhatározták, hogy a házszabályrevízió többségi erő­szakolása ellen tiltakoznak, s amint nem vettek részt annak bizottsági tárgyalásában, akként nem jelen­ 11 — Mi a véleménye a kancellár úrnak­­— kérdeztem végül — a magyar szanálási kérdésről? — Az Önök szanálási politikáját mi a legna­gyobb érdeklődéssel és őszinte szimpátiával kísérjük és amint azt nyíltan meg is vallom, önző érdekből is. A legnagyobb elvakultság és a­ közgazdasági gon­dolat teljes összezavarása szükséges ahhoz, hogy valaki feltételezze azt, hogy egy ország a saját jó­létét a szomszédjának romjain építheti fel. Mi et­től a babonától távoltartottuk magunkat és szilárd meg­győződésem az, hogy a jövő azé, aki semmiféle po­litikai melléki gondolatoktól vezéreltetve, a tisztám, gazdasági orientációra alapított együttműködés princípiumát vallja, amelynek­ megvalósítása érde­kében a lehető legrövidebb idő alatt szabaddá kell tenni az utat minden be- és kivitel számára. Simon Vilmos, HM-­öö­ rekvése oda fog irányulni, hogy az állam tényleges pénzügyi alakulása megegyezzék ezzel a javaslattal.­­ JS Nagy tévedés volna azt hinni, hogy azért, mert én és dr. Akter, az új pénzügyminiszter, mint a tarto­mányi érdekek képviselői léptünk a politikai­ porond­ra, most a szövetségi kormány kebelében az egyol­­dalú tartományi érdekeket túl erősen fogjuk érvényre juttatni. A Bund és a tartományok közt folyó harc jelszava, mely az utóbbi időben túl nagy szerepet,­­játszott, a nyilvános megvitatásokon, a valóságban tényleg csak jelszó és nem fedi legkevésbbé sem a tényleges helyzetet, vagy az új kormány tényleges szándékait. Ausztria szövetségi állam, és egészen természetes, hogy a szövetségi tartományok, ame­lyek fenntartása történelmileg indokolva van, arra törekednek, hogy szükségleteik és elvégzendő felada­­­taik kellőleg meg legyenek alapozva, pénzügyileg, de a­ szövetségi kormány és a tartományi kormányzatok tudatában vannak­ annak, h­ogy sorsuk elválasztha­tatlanul van egybe­forrva a Band sorsával, hogy ere­jük, boldogulásuk és biztonságuk csak a szövetség erejéből, boldogulásából és biztonságából táplálkoz­hatok. Épen azért az az óhajunk, hogy megfelelő in­tézkedésekkel a szövetség és a tartományok közötti viszonyt úgy rendezzük, hogy a jövőben a konflik­tusok legcsekélyebb lehetőségét is elhárítsuk mind­két rész útjából. Ennyit a belső politikáról. Külpolitikai vonatkozásban, kérdeztem aztán, m megmarad­­-e Ausztria az eddigi irány mellett, avagy esetleg aktivabb­ közreműködésre szánja-e magát? — Ami a külpolitikát illeti, — válaszolta élén­ken a kancellár, — magától értetődik és a legtermé­szetesebb, hogy a maga teljességében az előbbi, kor­mány által választott útra lépünk és az általa meg­teremtett alapot a maga teljességében fenntartjuk és lehetőleg kimélyítjük. Külpolitikánknak, úgy mint eddig, törekvése lesz a béke megóvása és a lehető legbarátságosabb viszonyok megteremtése. Hisztárt gazdaságpolitikai törekvések folytán. A gazdaság­politikai kérdésekben is békés utakat választunk a barátságos metódusoknak. Megkértem aztán a kancellárt, hogy nyilatkozzék, minő magatatartást fog tanúsítani kormánya Magyar­ország irányában, különösen gazdasági tekintetben? — Az Ön kérdése elsősorban bizonyára a ma­g­­yar-osztrák kontingens-megegyezésre vonatkozik, mire az a válaszom, hogy ez a kérdés szintén hoz­zásimul a mi általános törekvéseinkhez. Az utóbbi esztendőkben a kereskedelmi szerződések egész so­rozatát kötöttük meg, amelyek jobban feleltek meg a szükségleteinknek és szerződőtársunk szükségle­tének, mint az előző megállapodások, amelyek arra szorítkoztak, hogy a legrosszabb káosz a forgalom terén elháríttassék. Az újabb szerződések már hala­dást jelentenek, de nézetünk és reményeink szerint még nem képviselik a­ gazdaságpolitika végső fej­lődését. Egészen természetesnek tartjuk, hogy mi a többi utódállammal is — épen úgy, mint most Cseh­szlovákiával — a forgalomnak lehető legnagyobb­­méretű szabályozását valósítsuk meg, nemcsak a mi, hanem az ő és az általános érdekeknek megfelelően. mi•N­W^MIHMUI I U wmsvmz*

Next