Pesti Hírlap, 1925. március (47. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

1925. március 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP birodalmi gyűlés elnöke, lesz, a centrumé dr. Marx, a demokratáké petersehn, a német nemzetieké pedig Wallraff, a birodalmi gyűlés volt elnöke. Nem való­színű, hogy az első választási menetben bármelyik jelölt is abszolút többséget kapjon. Ha a köztársa­sági pártok, a centrum, a demokraták és a szociál­demokraták a második választási menetben meg­egyeznek dr. Marx jelölésével, úgy nagyon valószínű, hogy ő fogja a legtöbb szavazatot kapni. Bier tanárt későn hívták meg Eberthez, Berlin, febr. 28. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Orvosi körökben kijelentik, hogy Bier tit­kos tanácsos semmiképpen sem tehető felelőssé amiatt, hogy az Ebert birodalmi elnökön végzett operáció nem segített Amiként Bier titkos tanácsost annak idején Stinneshez is későn hívták operációra, most is hasonló eset történt, és csak az utolsó pilla­natban fordultak hozzá. A baj az volt, hogy a vak­bélgyulladást későn állapították meg. Vajon ez a háziorvos mulasztása-e, vagy pedig maga az elhunyt nem tulajdonított semmi jelentőséget a felmerült szimptómának, egyelőre még tisztázatlan. Az orvosi beavatkozás először segített, úgyhogy a betegség tünetei már annyira csökkentek, hogy az orvosok az életveszedelmet elhárítottnak látták. De a baj tovább terjedt és az utolsó éjszakán bekövetkezett a bélműködés megbénulása. Bár a szívműködést in­jekciókkal igyekeztek erősíteni, rövid idő múlva szív­bénulás következtében beállott a halál. Intézkedések a temetésről, Berlin, febr. 28. Ebert elnök temetésére vonat­kozó intézkedések a következők: Szerdán, március 4-én, a birodalmi elnök házában, a Wilhelmstrasse 73. szám alatt lesz a birodalmi kormány által rende­zendő hivatalos gyászünnepség, amelyet katonai gyászünnepség követ. Mint híre jár, a birodalmi gyű­lés elnöke a birodalmi gyűlésen gyászünnepséget rendel el. Szerdán este a holttestet Heidelbergbe szál­lítják, ahol az elhunyt birodalmi elnököt a város ré­széről rendelkezésre bocsátott díszsírhelyre temetik. A birodalmi kormány javasolni fogja a birodalmi gyűlésnek, hogy a temetés költségeit a birodalom viselje. Gróf Bethlen István részvétnyilvánítása. Gróf Bethlen István miniszterelnök megbízá­sából ma délután öt órakor megjelent a német kö­vetségen bárc­házi Bárczy István miniszterelnök­ségi helyetett­ államtitkár és gróf Waczek német követ távollétében ügyvivője, von Levetzov követ­ségi tanácsos előtt Ebert köztársasági elnök el­többre vállalkozott, kudarcot vallott. For­málni akarta az életet, mely végtelen és eszte­len, tulajdon gyermekében és mások gyerme­keiben, józanul, értelemmel, bölcseséggel pá­rosult jósággal. Megsokszorozta önmagát egy új, terebélyes családot teremtve az ifjúságban. Természetellenes, nagyralátó mesterség. Quem di odere. Az istenek megbüntették érte. Az életet csak lázzal lehet élni, mint Hilda és Tibor, vagy erőszakkal, mint Lisz­ner Vilmos. Akármilyen fájó belátni, ez a rend. A nő, kit szépségnek hisznek, az alatto­mosság, a férfi, kit erőnek hisznek, a durva­ság. Hilda utolsó pillanatig kedveskedett vele, mielőtt elhagyta. Liszner Vilmos előzően leg­alább fenyegette. Melyik a szebb, melyik a jobb? Kár róla képzelődni. Kigyó, vagy far­kas, mindegy. Háládatlanok, de az életrevaló­ság háládatlan. A háládatlanság a törvény. Sg­em haragudott már rájuk, lelkében megbo­csátott mindhármuknak. Hibásnak is csak ma­gát tartotta, hogy nagyobb feladatot tűzött ki, mint ereje birta s birkózni akart a természet­tel. Föladta a harcot. Gyenge volt hozzá. Mindezt alaposan megértette, egyszer és mindenkorra. Csalódásai lábánál hevertek s többre becsülte őket, mint mindazt, amit va­laha tanult. Negyvennégy éves arca ettől a megértéstől ellágyult. Nem volt rajta semmi szigor. Hirtelenül vénemberré lett. Annyit járkált már a zöldposztóval be­vont asztal körül, hogy bizvást ötször is haza­érhetett volna. Az ablaknál, fáradtan, megállt. Kitekintett a gimnázium előtti utcára, melyen azon a májusi reggelen ballagott, fris­sen és derűsen. Az ég fehérizzásig hevítve világított. Szemét egy pontra helyezte, kereste rajta a sárkányt, melyet fölengedett az if­jú­ság, de az elröpült, magával vitte mindenét. Csak a „Zöldfa" kocsma ajtaja látszott. A ko­csiúton, pörkölt fák, kiloccsantott tökbelek, eltiport uborkahéjak közt nyargalt a nyár, egyre növelve tüzét, megölte azt, amit életre hívott s fénye sűrűn, sárgán csurgott alá, mint a genny. Minden megérett, a földeken learat­tak, betakarították a termést. Kövér dongók zúgtak a tanári szobában, belepve az ablakot, élelmet keresve még a tintatartó keserű kává­ján is. Egyik dongó az ablakdeszkán mozgó petéit tojta. Novák az életet közönségesnek érezte és utálatosnak. Haza akart már menni. Ki is lépett a folyosóra, de alig tett egy­két lépést, visszajött. Hazamenni, végigha­ladni az utcán, emberek között, lehetetlennek tetszett. A tanári szoba ajtaját nyitva hagyta. Szórakozottan zsebeit tapogatta, mint aki kulcsot keres, mely ezt a nyitott ajtót ki tudná nyitni s megszabadítaná cellájából, hol rab. Először Glück Laci képeslevelezőlapját vette ki egyik zsebéből, az Arany-szobor ké­pével. „Budapesten is szeretettel . . Ez szép volt, jól esett rágondolni is, látni az arcát egy másodpercig. Utána az „Ostor"-t vette ki, me­lyet a földre dobott. Aztán nadrágja­­lát­ó-zsebéb­ől a pisztolyt vette ki, melyet Fóris ta­nácsára vásárolt önvédelmi célokra, diák-tá­madás ellen s azóta szüntelenül magánál hordott. Megörült neki, homályosan, de a másik pillanatban meg is riadt tőle s a szándékától, m­ely még nem fogamzott meg eléggé. Letette a tanári szoba asztalára, távol magától, mint­egy jelezve, hogy semmi közösséget sem vál­lal vele. És félt. Mitől félt? Azok a szegény verebek, me­lyek­­ az üvegbura alá tesz s aztán kiszivat­­tyúzza a levegőt, egyet-kettőt pihegnek, kitát­ják csőrüket, szemükre ráborul a jegeshártya. Mégis félt. (Folyt, köv.) hunyta alkalmából a miniszterelnök őszinte rész­vétének adott kifejezést. A külföld részvéte. Newyork, február 28. Ebert birodalmi elnök ha­lálának h­írét itt a legnagyobb gyásszal fogadták. Előkelő személyiségek kijelentették, hogy a biro­dalmi elnök hirtelen halála nemcsak a német népre, hanem az egész világra nézve súlyos csapás. Ezert elhunyta alkalmából a német kormány­nak részvétüket nyilvánították: az osztrák szövet­ségtanács elnöksége, a svájci szövetségi elnök, Doumergue francia köztársasági elnök és Herriot miniszterelnök, valamint Masaryk cseh köztársa­­sági elnök. A Szabadelvű Párt orvosolni fogja a kurzusuralom igazságtalanságait. A Józsefvárosi Kör szombat este több száz terítér-­ vacsorát adott a szabadelvű­ párt vezéreinek tiszteletére. A Kör nevében Csécsy Nagy Miklós üdvözölte a megjelent vezető politikusokat, amire Heinrich Ferenc válaszolt: — A főváros polgárságának a kezében van most a jövő sorsa. Döntésétől függ, hogy továbbra is a gyűlölség, az emberek üldözése, a kultúrhá­ború, a főváros erkölcsi és anyagi lezüllése folyta­tódjék-e vagy pedig visszatérjen a főváros fejlődé­sének a dicsőséges korszaka, a főváros polgárságá­nak jóléte, amely a szabadelvű uralom korában mindnyájunk megelégedésére uralkodott ebben a városban. A mi törekvésünk a szabadelvűség, a jogegyenlőség helyreállítása, a polgárság boldogu­lásának megteremtése és ebben szembeállunk a ke­resztény községi pártnak nevezett kurzusalakulat­tal, amelyn­ek csak egy pozitív célja van: az anti­szemitizmus és szemben állunk a másik szélsőség­gel, a szociáldemokrata párttal is, amely ugyan­csak gyűlöletet, osztályharcot hirdet velünk szem­ben. A józsefvárosi polgárság nevében dr. Lengyel Endre üdvözölte nagy tetszéssel fogadott beszédben Bárcsy Istvánt, aki válaszában többek közt ezeket mondotta: — Pogány politikát folytatott a fővárosban a keresztény községi párt. A felekezeti viszályt még a kis­gyermekek közé az iskolába is bevitte. (Fel­kiáltások: Gyalázat!) A városi igazgatást pártpo­litika szenvedélyével telitette, alkotni nem tudott, csak destruálni. Mi, ha a polgárság bizalmával megajándékoz, az antiszemita gyűlölet magvait a legerélyesebben ki fogjuk irtani a közigazgatásból és az iskolákból és orvosolni fogunk minden igaz­ságtalanságot, amely az elmúlt négy év alatt ártat­lan emberek ezreivel megesett. (Zajos tetszés és taps.) Bízom benne, hogy a polgárság józansága diadalmaskodni fog, mert célunkat máris majdnem elértük: a gyűlöletes reakció korszaka a legtelje­sebb bukás fertőjében poshad. Sándor Pál azt mondta, hogy ha a polgárság ezt az alkalmat nem használja fel a kurzus meg­döntésére, akkor még évekig, talán egy évtizedig sínyleni fogja ennek az átkos korszaknak minden nyomorúságát. Hát megélhetés az, amibe a keresz­tény községi párt uralma alatt jutottunk? (Felkiál­tások: Nyomor!) Nélkülöznünk kell, megfizethe­tetlenek az árak, a drágításban elöljár a főváros, mindenki elszegényedik, aki ma még hitelképes, holnap már nem lesz az. A gyűlölet uralma lassan­ként a kenyeret is elveszi a főváros polgárságától. A régi szabadelvű uralmat akarjuk helyreállítani, a testvériség, a szabadság, a gazdasági jólét kor­szakát, amikor nem kell félni a fütykösöktől s nem kell félni attól, hogy becsületes dolgozó polgárok megélhetését mikor veszik el a kurzus lovagjai. Azzal fejezte be beszédét, hogy a polgárságnak győznie kell. Ugron Gábor kijelentette, hogy a polgárság tanult a multakból és nem kell neki sem a vörös ingbe, sem a fehér ingbe bujtatott hintáslegények politikája. A vacsorán Vázsonyi hívei is képviselve vol­tak. A demokraták nevében Körmöczy Zoltán szó­lalt fel és tiltakozott az ellen, hogy a Józsefvárosi Kör a szabadelvű párthoz csatlakozzék. A kör tag­jainak jó része szerinte a demokraták álláspontját helyesli. Erre Ugrón Gábor újra felszólalt és élesen polemizált Körmöczy­vel, aki után Hajdú Marcell állott föl szólásra ugyancsak a demokraták nevé­ben. Ő azonban már nem beszélhetett, mert Hein­rich, Ugrón, Bárczy, Sándor Pál, Márkus Jenő és a kör tagjainak nagy többsége fölkeltek az asz­taltól és eltávoztak a klubból. Hu­Hzáronin­g. Irta: Cserzi­ Mihály (Homok). Háború előtt a debreceni helyőrség két ezre­deiről volt híres. A piros-parolis 39-esekről és a 7-es Vilmos huszárokról. Mind a két ezred színtiszta magyar fiukból rekrutálódott, kik magukkal hozták a szilajos magyar vért, a bátorságot és a virtusko­dásra való hajlamot, melyek időnkint kilobbantak és olyan hatvágásos murikban fejeződtek ki, hogy azokért már nem dunkel­áriszom, kikötés, kurtavas, meg hasonló fenyíték dukált volna ki, hanem még a brigád-aristom tölgyfaajtóját is kinyitották volna a huszárgyerek előtt, ha annak furfangos esze se­gítségére nem jött volna. A lovasezredek tisztikara ezidőben tele volt arisztokratákkal, kiknek részben családi hagyo­mány, részben mulatság volt a katonáskodás, noha szigorú reglama szerint teljesítették kötelességüket. És az öreg császárt is, kit a bakanóták kurtán­ rövi­den „Ferencz Jóská"-nak neveztek, nemcsak lojali­tásból, hanem szívbén érzelemből is tisztelték, mivel­hogy ő felsége fiatal kora óta különösképen szerette a magyar huszárt. A csatatereken sok dicsőséges küzdelemben részt vett Esterházy-család egyik fiatal sarja, gróf Esterházy Pál pápai földbirtokos is a Vilmos-hu­szároknál szolgálta le „stand" évét. Az önkéntes­ is­kola befejezése után ő is fölvarratta a sárga „stráf­lit", a hat posztócsillagot, őrmester lett és az egyik századnál „eugskommendánsi" beosztást kapott. Szép, daliás katona volt, még a koros asszonyok is megfordultak utána, hogy megbámulhassák. De a lelke­ egyenesen lebilincselő volt. Ennek bizonysá­gául a század legénysége bizalmasan „Pali gróf­nak nevezte el. Tele volt erényekkel. A nagy cívis­városban is széles körben becsülték. A város szegé­nyei rajokban vonultak minden pénteken a „méltó­ságos vitéz ur" hétszobás garzon lakása elé a bő­kezű alamizsnáért. Mint izig-vérig magyar főúr sze­rette a fajtájait. Szerette a nyíltságukat, a bátorsá­gukat, a tobzódásukat, s ha alkalom kínálkozott, ő maga is kirúgott a hámból a társaságukban. öreg, szabadságos huszárok, kik a világhá­borúban is vitézül helyt álltak magukért s még 3

Next