Pesti Hírlap, 1925. november (47. évfolyam, 247-271. szám)
1925-11-01 / 247. szám
1925. november 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP 3 Krónikák könyvéből. Irta: Urmánczy Nándor. 1. És lehajtá őszülő fejét az őszi deres alkonyulatban. És újszerű szókkal vegyité kesergő beszédét. 2. Elég volt Uram a hamis ünnepségekből és diszes előadásokból. Rókahajszolásból, hegyiversenyekből. Szarvasbőgésből. 3. Elég volt Uram a sáfárokból. A takart önzésből és a földig való megalázkodásból. 4. Elég volt Uram a törvényekből és rendeletekből. És a hivatlanok hivalkodásából. 1. Elég Uram a kiegészítésekből, módosításokból, és visszacsinálásokból. Amikkel még nehezítenek rajtunk.6. Elég volt Uram az éretlenek és nemzetrontók fórumából. És a tolakodók sokadalmából. 7. Elég volt Uram az írnokok és egyéb tisztséget viselők koplalásából. És a nyugalomba küldöttek éhhalálából. 8. Elég volt Uram a főtanácsosok és tanácsosok szaporaságából. És a felmondásban levők aggságából. 9. Elég volt Uram a kétségbeesettek és öngyilkosok mindennapi listájából. És a népbolonditók új ruháiból. 10. Elég volt Uram a könnyűek nehéz fajsúlyából. És a jók hátramozdításából. 11. Elég volt Uram a külországiak imádásából. És a magunkéinak lebecsüléséből. 12. Elég volt Uram a követekből. És a külső ügyek sikeres szolgálatából és fényességéből. 13. Elég volt Uram az adók fokozatosságából. És az adószedők buzgalmából. 14. Elég volt Uram a hajlékok enyhén változó bértábláiból. És a háziurak küldöttségeiből. 15. Elég volt Uram a drágaság letörésétől. És a szipolyozok gépszekereinek bűzéből. 16. Elég volt Uram a sikkasztók légiójából. És a szabadlábra helyezettek boldogságából. 17. Elég volt Uram a szanálásból. És a sokféle sóhivatalokhoz való kétes utazásokból. 18. Elég volt Uram a gondtalanok nembánomságából. És a hitegetések és hazugságok bokrétáiból. 19. Elég volt Uram az oktalan és magtalan Beszédekből És a kényelmes tétlenség hamis igazolásából. 20. Elég volt Uram a gyengeség köpenyegébe való kapaszkodásból. A kishitűség nagyranövesztésének undok bűnéből. 21. Elég volt Uram a tömjénből, mirhából. És a gyermekek sápadt arcából. 22. Elég volt Uram az eddig elért közéleti tisztaságból. És a kisded játékokból. 23. Elég volt Uram a gyávák hatalmából. És a mi szégyenünk megduzzadásából. 24. Elég volt Uram a márvány tűzhely melletti édes szendergésből. És a két hüvelykujjal való csendes malmozásból. 25. Elég volt Uram a sült galambokból. És a sületlenségekből, ami naponta kijár minékünk. 26. Elég volt Uram a bölcsek mértékéből. És a fejeknek és falaknak együttes emlegetéséből. 27. Elég volt Uram a szomszédok gazságaiból. És népednek pusztulásából. 28. Elég volt Uram a cserebogarak és sáskák szüreteléséből. És a vadak szakadatlan prédatevéséből. 29. Elég volt Uram a te türelmedből. És a mi keserves vezeklésünkből. 30. És legyen elég e gyarló beszédből. Mert a fősáfárok és alsáfárok közül senki sem szokta magára venni az intelmeket. És népednek gyásznapjait és keserves esztendeit hiábavalóságban emésztik tovább. 31. És ekkor őszülő fejét továbbra is lehajtván, elnémul a panaszos ajka az őszi, deres alkonyulatban. És az Úr szemeivel sokáig nézte a hallgatót. 32. És magában tünődék az Úr, az erős Isten. Vájjon hol vétette el művét? Hogy a legtökéletesebb teremtményei a legtökéletesnebbek! A protestáns egyházak emlékünnepe. Raffay püspök a katholikusokkal való együttműködés szükségét hangoztatta. A református és evangélikus egyházak október 31-iki emlékünnepe az idén mozgalmasabb és nagyobb szabású volt az eddigieknél. Délelőtt istentiszteletet tartottak az összes protestáns templomokban, szombaton délután pedig a protestáns egyházak a régi képviselőház üléstermében közös emlékünnepélyt rendeztek. A régi képviselőház ülésterme és karzatai zsúfolásig megteltek a nagy számban megjelent résztvevőkkel. A megnyitó beszédet báró Kaas Albert nemzetgyűlési képviselő, a Luther-szövetség elnöke mondotta. Raffay beszéde. A közönség zsoltáréneke után pedig Raffay Sándor evangélikus püspök mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy a reformációs emlékünnepély „seregszemle és ősei hadgyakorlat.11 A kaatholikus nagygyűlés is ennek nevezte el nagygyűlését. Mi is seregszemlére és őszi hadgyakorlatra jöttünk össze most, a reformáció emlékünnepélyén, ürömmel állapítom meg a mi ünnepi hangulatunknak emeléseképen, hogy az idei katholikus nagygyűlés hangja egészen más volt, mint az elmúlt esztendőké. A régi nagygyűlések hangja sokszor érintette fájdalmasan a mi lelkünket és igen sokszor a méltatlan szégyenkezésnek és a haragnak a pírját vonta fel mindnyájunk arcára. Az idén katholikus testvéreink megtalálták azt a testvéri hangot, amely a mi táborunkban is a jóleső bizakodás és az édes reménykedés biztató érzését kelti fel. Mi is kész szívvel harcolunk egy új, boldogabb jövendőért. Négy évszázad hulló könnye és vére tanúi, hogy hűséggel megálltukhelyünket. A szociális kérdésekben a mi meggyőződésünk is az, hogy a krisztusi erkölcs és a krisztusi igazságok uralma és diadala nélkül boldog társadalmi életet semmiféle hatalom és akarat teremteni nem képes. Egy boldogabb társadalom kiépítésében mi sziven készséggel társulunk azokkal, akik a megkezdett munkát folytatni kívánják és az eszmét diadalra óhajtják juttatni. szent igéit. Bele kell hatolniok az evangélium titkaiba, akkor majd nem szégyenítenek meg bennünket többé az eretnekségnek a bélyegével. Közös célunk diadalra juttatni Krisztus igazságát egyesekben, a társadalomban, hogy legyen ismét, amint volt egy ezred éven át a keresztyén igazság és keresztyén erkölcs ennek a népnek legdrágább kincse, szegény hazánknak legfőbb támasza, legnagyobb erőssége, új jövendőnknek álmodott szent diadala. A közönség zsoltáréneke után D. Filllkrug, az Európai Protestáns Belmissziós Szövetség főtitkára, tolmácsolta a németországi protestánsok üdvözletét. Értékes hit történeti előadása után Imre Sándor egyetemi tanár fejtegette, hogy az emberiség életében mit jelent a reformáció. Beszélt a protestáns egységről, majd pedig arról, hogy a magyar protestantizmus szent célja és vágya visszanyerni hazánk régi határait és nagyságát. A záróimát Józan Miklós unitárius püspöki vikárius mondotta, mely után az ünnepség a Himnus eléneklésével ért véget. Ismerjenek meg bennünket jobban. Révész István prelátus azt mondotta, hogy az ajkak békét hirdetnek, de a kezek az éket faragják a magyar egyházak közé. Ha a katholikusok ismernének bennünket és igaz tanításainkat, nem csúfolnának ma is eretnekeknek. Aki minket krisztusi tanításainkért csúfol, az magát az urat csúfolja meg. Ismerjenek meg bennünket jobban, bele kell hatolniok az evangélium tanításaiba és meg kell jobban ismerniök Krisztus tanításait, akkor majd nem fognak bennünket megítélni. Azért ítélnek el bennünket, mert azt valljuk az evangéliumi tanítás alapján, hogy egyházunk nem biztosító részvénytársaság, amely az örök életre utalványokat ad, hanem a hívőknek a közössége, akiknek lelke összenőtt Isten szent akaratával, hogy megdicsőítse e földön azt Gróf Tisza István halálának évfordulója. A kegyelet impozáns megnyilvánulása mellett tartotta meg a Tisza István-emlékbizottság és a Tisza István-kör szokásos gyászünnepélyét gróf Tisza István mártírhalálának évfordulóján. A kör nagyterme zsúfolásig megtelt társadalmi és politikai életünk kitűnőségeivel. Az elnöki emelvényen Berzeviczy Albert ült, jobbra tőle Lukács László, balra Balogh Jenő. Az ünnepséget Berzeviczy Albert nyitotta meg. Többek között a következőket mondotta: — Azóta, hogy tavaly összejöttünk, a geszti sírbolt új lakót fogadott magába, Tisza Ilonát, azt a magyar nőt, aki a legmegértőbb osztályosa volt Tisza Istvánnak. Ott állott férje mellett, amikor az országrontás pribékjeinek gyilkos csöve elé kitárta keblét és karjai közt lehelte ki a nagy férfiú nemes lelkét. Most, hogy a kegyelet, a fájdalom és a csodálat, — ami akkor alig mert megnyilatkozni — az egész nemzet lelkében visszhangra talál, a bánatos özvegy teljesítette küldetését, odaszállott férje mellé a sírba. A kegyelet megünneplésében részt vesz az egész ország. Kiadtuk az idén is a Tisza Istvánemlékkönyvet, amelyben többek között Tisza István a következőket írja: „A legjobb reménnyel nézek a jövőbe, persze azért borzasztó a győztes háború is." Ezerkilencszáztizennégy augusztus 26-ái kellek e sorok: „Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, vérkiontást, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését. Elkeserít, hogy ilyen nagy háború intézésében van részem. Lelkiismeretem azonban nyugodt, már nyakunkon volt a hurok, amelyet ha most el nem vágunk, alkalmasabb időben megfojtott volna bennünket." „Győzelem esetén — írja augusztus 30-án Tisza István Burián Károlynak — oda szeretnék hatni, hogy a béke azonnali megkötésének feltétele mellett aránylag mérsékelt feltételekre igyekezzünk rávenni a németeket. Sohasem álmodtam arról, hogy Németország nélkül kössünk békét." Tisza István igazságának napja felkelőben van és azoknak a hívőknek a kis serege, akik az ő összeomlásakor könnyeket nem mertek hullatni, ma az egész nemzet javát egyesítő táborrá gyarapodott. Ezután ,Weichert Miklós apátplébános mondta el ünnepi beszédét — Koszorúmat vidékről hoztam —, mondta — tehát nem művirágokból fontam azt, hanem a szűzi föld és a tarka mező legszebb virágaiból. Arról az áldott vidékről, ahol kevesebb a zaj és lárma, de annál több a csend és hasznos foglalkozás. Ennek a vidéknek koszorúját hoztam én ma és vele az egyszerű s becsületes nép háláját és hódolatát annak, aki őt ugy szerette. — Tisza nem azért lett naggyá, mert szerették. Tiszát azért szerették, mert nagy volt. Nagyságát azonban tettei hirdették, de nem ő maga. Őt nem lehet külön jellemezni mint írót, mint szónokot, mint államférfiút, mint családapát, őróla csak mint Tisza Istvánról lehet beszélni. Valaki azt mondta róla: „igazi római jellem", én ennél sokkal többet mondok: „igazi magyar karakter", akinek elvei vannak és nem rögeszméi, és aki elvei mellett kitart egész haláláig. A mélyhatású beszéd után Berzeviczy Albert köszönő szavaival véget ért az ünnepség. A miskolci ünnep, Miskolcon báró Bottlik István volt államtitkár méltatta a nap emlékének jelentőségét a református templomban tartott ünnepségen. — Ez az emlékünnep — mondotta — nemcsak tisztelete a múltnak, hanem erőgyűjtés a jelenre és ígéret a jövőre. Évszázadok dicsősége, véres mártíriuma, öröme és szenvedése szentelte meg ezt a forrást, amelynek vize soha nem zavarodott meg, mert az isteni igazság mélységeiből fakad. Amint a múltban az erőszak kemény megpróbáltatásai meg nem semmisíthették a kálvinizmust, ugyanúgy nem fogják megsemmisíthetni az elvakultság fegyvereivel vívott mostani harcok sem. A bolsevizmus az állami és társadalmi rendet felborulással fenyegeti, megtámadva mindent, ami tartalmat ad az életnek. Kálvin tanítványai el vannak határozva arra, hogy a démoni lelkek ellen felveszik a harcot a krisztusi igazságok hirdetésével. A magyar történelem legelfogultabb bírálója sem vonhatja kétségbe, hogy a reformáció küzdelmei mindenkor egyek voltak a magyar szabadságért folyó küzdelemmel. Ez nem véletlen, hanem a kálvini vallás sajátosságából folyó következetesség. A református vallás szervezete, az autonómia alapján épülvén fel, csak a politikai szabadság légkörében érvényesülhet. Ezért volt a kálvinisták jelszava mindig: szabad egyház szabad államban. A református magyarságot a sors ismét nagy feladat elé állította. Feladata pedig az, hogy azokat az értékeket, amelyeket Kálvin tanításaiban bízunk, a vallás és a haza védelmében harcba vessük. Ebben a munkánkban vezérlő csillagunk a hit, mely az írás szavai szerint „meghalt önmagában, ha cselekedeti nincsenek". Vass miniszter Olaszországba utazik. Vass József népjóléti miniszter, mint értesülünk, november 8—10-ike táján Olaszországba ütegeik. A miniszter három hétre tervezi olaszországi tartózkodását s ennek nagy részét Rómában tölti. A volt osztrák-magyar monarchia államadósságainak felosztása. November 3-án kezdődik meg Prágában az az értekezlet, amely a volt osztrák-magyar monarchia államadósságainak felosztásával foglalkozik. A magyar kormányt az értekezleten Zsigmondy Kálmán pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsos és Párniczky Ede pénzügyminisztériumi miniszteri osztálytanácsos képvisli.