Pesti Hírlap, 1926. március (48. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

ben is imponálni fog, ha magunk hajtjuk végre férfiasan, nem remegő kézzel magunkon a fáj­dalmas operációt, vagy, ha azt rendeli az igaz­ság és a haza érdeke, magunk teszünk tanúsá­got önérzetes nyíltsággal, hogy itt nincs pi­szok, nincs takargatni való. Azt tartom, itt csak két eset lehetséges. Apponyi Albert gróf vagy kevesebbet tud, mint mennyit jóhiszeműsége és lelkiismerete követel, és ezért vele beszél; vagy többet tud, mint amennyit tudni kiván, és ezért hallgat. Ha az első eset áll meg, akkor legközelebb tan hallani fostjuk a szavát: ha a második eset a való­s azért hallgat, akkor, sajnos, alkalmasint egyáltalán nem is fogunk hallani. Meghosszabbították a tö­rök-magyr kereskedelmi megállapodásokat. Illetékes helyről közlik, hogy a Törökország és Magyarország között múlt év augusztus havában létrejött ideiglenes kereskedelempolitikai megálla­podás érvényét augusztus 31-ig meghosszabbítonák. Eszerint a magyar áruk Törökországban to­vábbra is a lausannei békeszerződés mellékletét ké­pező kereskedelmi egyezményben megszabott vám­tarifa szerint kezelik, a török származású áruk pe­dig Magyarországon a legnagyobb kedvezményes elbánásban részesülnek. A végleges kereskedelmi szerződés megkötése iránt a tárgyalásokat a köze­lebbi időben megkezdik. A magyar kormány négy egyezménynek a kihirdetését kérte a Népszövetségtől. Genfből jelentik: A népszövetségi titkárság hi­vatalos közleménye szerint a magyar kormány újabban négy egyezménynek, egy zárójegyzőkönyv­nek és egy pótegyezménynek jegyzékbevételét és közzétételét kérte. Ezek a megállapodások­ vala­mennyien Olaszország és Magyarország között jöttek létre és 1924 március 27-én i­at­tak alá Buda­pesten. Az első egyezmény az adósságokra és a hitelekre vonatkozik, a második a há­boru előtti ma­gyar államadósságok Ola^aKA^áaban ellxstyezs'' része lejárt szelv.'ny-Mu a magánbiztosító társula­rendezrsGMtes^* ft'z Olaszországban élő magyar halálvalók javainak felszámolására. A zárójegyző­könyv pénzügyi egyezményekre vonatkozik, a pót­lás pedig az utolsó egyezményre. Meskó Zoltán belépett az egységespártba. Meskó Zoltán levelet, intézett Almás­sy Lász­lóhoz, az egységespárt ügyvezető elnökéhez, aki­nek bejelentette, hogy belép az egységes pártba. A nyugatmagyar­országi mező­gazdaság hitelszükségletét Magyarországon kénytelen fedezni. Bécs, márc. 1. Mint Savanyukutról jelentik, a nyugatmagyarországi tartománygyűlésen az 192­5. évi költségvetés tárgyalásánál élénk vita támadt. A szükséglet, összege 11 millió schilling, az összes fedezet 9.7 millió schilling, a deficit 1.3 millió schil­ling Bauhoffer tartományfőnök hangsúlyozta, hogy képviselő utalt arra hogy : Sulfmi viszonyok­­ a mezőgazdaság helyzete javításra szoruld«*.--«­hitel kérdésére is különös gok­ao-t­­,azi fordítani, mivel a nyugatmagyarországi mezőgazdaság gyak­ran kénytelen hitelszükségletét Magyarországon fe­dezni, miután Ausztriába nem talál megfelelő elő­zékenységre. A francia szenátus ratifikálja a locarnói szerződést. Párizs, márc. 1. A szenátus külügyi bizottsága a locarnói szerződés ratifikálása mellett nyilatkozott: lefogat. És itt visznek végig a falun a csendőrök-Rémes! Nem szabad hogy az uram holnap itt ta­lál­jam­! . . . Borony arcára a rémület borzalma ült ki. Már látta magát a tömlöcben . . . — Hát hagynád, hogy lecsukassanak?! — Arra nem kerü­l a sor, — mondta az a sz­ezont raked­ón, kiszáradt torokkal, — most négy óra. Az ötórai vonattal elutazol. Menekülsz. Fiume — és aztán tovább! Adok annyi pénzt, hogy simán biztonságba juthatsz. Ha aztán már nem vagy itt, az öreget majd rábírom, hogy ne tegyen följelentést. Ennyit megígérek . . . Majd azt mondom neki, hogy óh . . . hogy énnekem kelle­t a pénz . . . hogy én be­széltetek rá . . . szóval magamra vállalom! — És már oda is ment a kis paliszanderdobozhoz, hogy pénzt vegyen ki belőle. Borony arcán a megkönnyebbülés boldogsága látszott. Már kiegyenesedett, már készült átvenni a pénzt . . . De az asszony most krétafehéren, tátott száj­jal bámult­ rá, két karját reszketve a szívéhez kapta: — Hát ez ne­ked a legfontosabb? A menekü­lés?. . . Hát én! . . . Hát én semmi sem vagyok ? Csak így, ilyest simán itthagynál? . . . Hát igy sze­rettél te engem? Gazember! ... — És zokogva bo­rult egy kis ottománra . . . Ebben a pillanatban belépett a főmérnök, Hoff­mann. Kedveskedve, meghunyászkodva, meg akarta beszélni a főnöke feleségével a sikkasztás szenzá­cióját. Az asszony Borowy ámulatára, hidegen, fö­lényes hangon szólt a főmérnöknek: — Kérem, Hoffman úr, ez az ügy el van in­tézve. Az a százmillió az én számlámra megy. Én szóltam akkor Borowy úrnak, hogy azt a pénzt annál a karlováci cégnél fölvegye. Én akkor nem akartam az uramhoz fordulni pénzért. És most utó­ag se akarom­, hogy az uram tudjon róla! Tessék, mindjárt át is adom az összeget . . • És kivéve az összeget a kis palisanderdoboz­ból, átadta neki. És leírhatatlan megvetéssel nézett végig az muldozó Borowyn . . . A frakkos martalóc• — Keleti regény. — Irta: Ah­med Abdullah. — Szó sincs róla! Én szívességekkel, a szol­gálataimmal s a tréfáimmal keresem a kenyeremet. — Szent Isten, micsoda önhitt ember! — Kérem, ne szakítson minduntalan félbe. Ismétlem: Zsiványnak nevez engem azért, mert én azzal keresem kenyeremet, hogy szívességeket, apró szolgálatokat teszek. És hogy áll a dolog ön­nel, lady Violet? Vajon mivel keresi a kenyerét ön? — Mivel? — Mivel keresi a kenyerét? — Én... — Ugyanazt teszi, amit én. Csak még többet, rosszabbat. Vagy jobbat. — Nem értem, mr. Hudson. — Csodálom! ön, lady, jó kislány volt, aki iskolába járt és sokkal értelmesebbnek látszik, sem­hogy ne értse, amit mondok. Azt hittem ... — Én pedig azt hittem, hogy maga udvarias szokott lenni hölgyekkel szemben. — Én pedig azt hittem, hogy egyenlő jogokat ismer csak el. Mind a ketten nevettek. Langley Hudson esé­lyei jelentékenyen megjavultak. — Well, — folytatta a fiatalember, — hogy visszatérjünk a tárgyra, ugyanazt tesszük és ugyan­azt nem tesszük mind a ketten. Én tőkésítem a­ szí­vességeket, amit másoknak teszek s amikre mások­nak szüksége van. Ezzel lefegyverezem a másik nemet. Kegyed, lady, kihasználja nagyszerű terme­tének, festőien szép arcának előnyeit és lefegyverezi az én nememet. —• Mr. Hudson! — Kérem, kérem, rögtön. Tőkésítem továbbá őseimet, a Lang­eyeket, a Hudsonokat, a De Witte­ket. ön tőkésíti kissé fiatalabb őseit, büszke atyját. „Tízpercentért megteszem" urat. És épen ezen a ponton én becsületesebb vagyok, mert én adom az értékesebb ellenértéket... — Hogyan? — Az én őseim hosszú időre visszamenőleg gentlemanek voltak. És ha én azokkal az emberek­kel érintkezem, akiknek ilyesmire szüksége van, ak­kor tőlem eredeti árut kapnak, jó, finom, valódi bé­kebeli árut és nem hamisítottat, frissen mázoltat, mint öntől. — Mint tőlem? — Igen. Mert ha az ön atyja most gróf is és valószínűleg a térdszalagrend és szent nadrágtartó rend lovagja is, mégis csak ott kezdte karrierjét Liverpool vagy London valamelyik szegénynegye­dében. De ne beszéljünk erről. Én az őseimből és rám­ maradt szellemi hagyatékukból élek, mialatt kegyed atyja címét használja, pénzét kö­ti és az ő társadalmi és üzleti összeköttetéseire támaszkodik. — Én... — A fiatal leány nem tudta foly­tatni, valóban meglepettnek látszott. — Nem ezt teszi? — De igen, — hagyta rá kis idő múltán. — Tehát egyforma jómadarak vagyunk, da­cára, hogy az ön tollai szebbek az enyémnél. És amíg én csak Newyorkban zsiványkodom, ön Európa és Amerika összes államaiban és fővárosai­ban. Mert ahová csak megy, mindenütt fedezi atyja grófi címe és csekkönyve. Ez az igazság és ezt nem szabad megtagadnia, ha hisz az egyenlő jogokban és kötelességekben. — Nek­i tagadom meg. Elfogadom a bizonyí­tékait. Felállt, odament az Íróasztalhoz, tollat és ko­ronás levélpapírt vett elő. — Az ön kezdőbetűi L. W. D.? — Miért? -- Meggyőzött! Meg akarom írni az ajánló­levelet. Langl­ey Hudson nevetett. — Teringettél. Zsivány vagyok vagy sem, mindegy, de Ön nagyon kedves, a legkedvesebb egész Newyorkban. Bele tudnék szeretni magába. — Miért? — Az ilyen magamfajta zsiványnak nagy­szerű, hozzáillő feleség volna.­­ Brkandi nagy faeszérte a locarnói szerződés mellett. Németország kötelezettséget vállalt, hogy a német-lengyel határ megváltoztatására nem nyúl erőszakhoz. Párizsból jelentik: A kamara mai ülésén folytat­ták a locarnói szerződés ratifikálásának vitáját. Ma­rin képviselő befejezte vasárnap félbeszakított beszé­dét. Amikor kijelentette, hogy az angol sajtó megmoz­dult, amikor Chamberlain Lengyelországnak helyet akart biztosítani a Nemzetek Szövetsége tanácsában. Briand így kiáltott körbe: Ha Locarno­­sem­ lett volna, akkor ön nagyon jól tudja, hogy mit készítettem volna elő. ön ismerte a folyamatban lévő tárgyalá­sokat. Amikor Marin felszólította Briand-t, hogy vilá­gosabban fejezze ki magát, Briand a következőleg válaszolt: Ha ön ezeknek a tárgyalásoknak jelentősé­gét nem ism­eri, akkor lehete­sen róluk beszélnünk. Marin erre így felelt: Ismerem azokat a tárgya­lásokat, s tudom, mi készült Moszkvával is- Bizo­nyosra veszem, hogy Anglia későn veszi észre, mi­lyen igazságtalanul járt el akkor, amikor úgy csele­kedett, ahogy cselekedett. Amikor Marin kijelenti, hogy Németország az Ausztriával való csatlakozás elérése érdekében kato­nai eszközökhöz nyúlhat Briand így kiált közbe: Né­metországra ez nem volna veszélytelen. Mikor végül Marin kárhoztatja Köln kiürítését­, Briand ezeket mondja: Beszéljünk egymással, ahogy franciák szoktak franciákkal. Kérdem, honnan vet­tünk volna katonákat, hogy Marokkóban és Szíriában háborút folytassunk? Marin képviselőnek a locarnói szerződésről mondott beszédére válaszolva Briand miniszterelnök hangsúlyozta azt, hogy Olaszországgal, amely a lo­carnói szerződést ugyancsak aláírta. Franciaország viszonya határozottan javult. Nemcsak hogy nem­ csökkent jelentőségünk, hanem Franciaországnak az olyan döntőbíró szerepe jutott részül, akit meg is hallgatnak. A locarnói szerződések kitöltötték a ver­saillesi békeszerződés réseit és 100 kilométeres de­militarizált zónát teremtettek a szerződés szignató­rius hatalmainak ellenőrzése mellett Németország leszerelésére nézve a miniszterel­nök hangsúlyozta, hogy hála a locarnói szerződés, légkörének, már csak 30­ pont rendezése van hátra Franciaország sokat szenvedett az állítólagos kato­nai szándékaival kapcsolatos rágalmak miatt. A lo­carnói szerződés Franciaországot épenséggel nem akadályozza abban, hogy felfegyverkezzék és hogy biztonsága fölött saját maga őrködjék. Végül hangsúlyozta, hogy Németors­zág kifeje­zetten magára vállalta azt a kötelezettséget, hogy a német-lengyel hatál kiigazítására erőszakhoz ne nyúljon. Szavait avval fejezte be, hogy Locarno új­ból megvilágította, mennyire nem igyekszik Francia­ország egyetlen állam területét sem megsérteni és hogy Franciaország senkire sem akar nyugtalanító hatalom lenni. Briand szombaton utazik Genfbe. Párizs, márc. 1 Briand szombaton szándékzoik Ge­nfbe utazni, ahol vasárnap részt, vesz azon az elő­készítő tanácskozáson, amely Németországnak a Nemzetek Szövetségébe való belépését tárgyalja. A lengyel politika Janus-arca. Berlin, márc. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Tägliche Rundschau mai számában a lengyel diplomácia Janus arcáról ír, amennyiben egyfelől békeszózatot küld Amerika felé, másfelől pe­dig Mussoli utján Németországnak a Népszövetség­be való belépése ellen dolgozik, sőt a sajtóban Len­gyelországnak Oroszországhoz való csatlakozását is sejteti A lap ehhez hozzáfűzi, hogy a lengyel diplo­máciának minden tervét meghiúsítja az az egyszerű tény, hogy az általa követett politika tarthatatlan, mert szemben áll vele Németországnak határozott akarata, hogy ne adja magát áldozatul ilyen politi­­kának. Erre vonatkozólag a kancellárnak holnapi la£S£éderiem fog semmi kétséget f°nnhagyni. A német római nagyp*t~** Berlinben. Berlin, márc. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Németország római nagy­követe, Neurath, Berlinbe érkezett. A külügyi hivatallal megbeszélte a legutóbbi incidenssel kapcsolatban álló kérdéseket, amelynek eredménye Mussolini miniszterelnök beszé­de volt. Azt az olasz részről terjesztett megállapítást, hogy Neurath nagykövetet állomáshelyéről visszahív­ták, helyt nem állónak mondják.

Next