Pesti Hírlap, 1926. április (48. évfolyam, 74-97. szám)

1926-04-01 / 74. szám

-• ■ - 2 got és akármi legyen is a véleményünk arról az időről, melyet ez az emlékmű kőben az utó­dok szeme elé állít, egy bizonyos. A múlt szá­zad első fele a magyar titánok kora volt. De 48—49-ben Kossuth lángoló egyénisége fölibe emelkedett összes kortársainak és a népszerű­ségtől, melynek a szárnyain a kormányzói magasságba repült, a katasztrófa sem tudta megfosztani, amelybe az országot vitte. És Horvay János kompozíciója nagyszerűen rög­zíti kőbe az egész Kossuthot. Az ő idealizált alakja fenn áll a magasban diadalmasan, az ő titán kortársai pedig szinte méla elborulás­­ban állanak körülötte. A katasztrófa elvérzeté­nek, vagy tán már bajának felhője ül rajtuk. De a sas röpte a világosság felé oly szép, oly megragadó, hogy megbűvölten állja körül, még aki nem is követi félelmes röptében. Kossuth lángvető lelke, Kossuth magával ragadó köz­­szereplése, lenditő ereje és varázsos hatása oly érték és oly mesés költemény a magyar nemzet életében, melyet méltán dicsőit emlék a ma­gyar főváros egyik legszebb tere közepén. Országunk tele van Kossuth-szoborral. [Városok, községek vetekedtek abban, hogy em­lékét megörökítsék. Csak a főváros, mely min­den érdemesebb közéleti férfiúnak nagylel­kűen ad díszsírhelyet: ez a főváros Kossuth­­tól tagadná meg egyik díszterének a főhelyét! Nem politikáról s nem arról van a szó, hogy kortársai közül kit tartanak kisebbnek, vagy nagyobbnak. Arról van a szó, hogy egy bűvös hatalmú egyén támadott közöttünk, ki kortársainak bálványa volt, ki mindörökre nagysága jobbágyaivá tette, akiket a jobbágy­ság alól felszabadított, a népet, akinél alig tudta valaha valaki lelkesebb egységbe for­rasztani a magyar nemzetet; arról van a szó, hogy a magyar géniusz fellángolásának egyik csodálatraméltó inkarnációja méltó helyen ál­líttassák elkövetkezendő nemzedékek szeme elé. A magyar népben ideális kultusza él­ a Kossuth-névnek, e kultusznak építünk oltárt, az ország szívében, Budapest szivének kellős közepében, nem a tér egy oldalfülkéjében, ha­nem a térnek is a kellő közepében. Ha nem he­lyezhető el ott úgy, ahogy legjobb volna, leg­alább tanúságot tettünk magunkról, hogy mi a legjobbat akartuk, a legjobbat adtuk, amivel rendelkeztünk. És van hozzá egy művészünk, aki művésztársai közt a legkülömbek közé tartozik; van hozzá egy terünk, am­ely a Kos­­suthhoz és a nemzet kegyeletéhez méltó és van egy megértő fővárosunk, amely lehetővé teszi, hogy rövid időn belül ott álljon, ahova eleve szánta, ha a művészi szabályok szerint nem is tökéletesen, de nekünk mindenképen a leg­jobban. Sugár Tibor jövendölése beteljesedett. A kö­zönség alig győzte a két lap megjelenését kivárni. Mind a két újság hihetetlenül fölvirágzott. De hát a világ már úgy van berendezve, hogy rendesen a derült égből csap le a mennyke. Most is lecsapott. A két lapnak ugyanis egy ádáz ellensége volt: Kondor Ábel ur, aki súlyos sé­relmének tekintette, hogy egyiknek sem ő lett a szer­kesztője. Elvégre ő is feleségül vette volna a szeplős Verőnkét. Elkeseredésében uj tragédia írásába kez­dett s épen ennek a tervével foglalkozva sétálgatott egy gyönyörű nyári este a város határában, a lege­lőn, ahol az ihletet várta. Az idillikus hely csöndje helyett azonban most a Jégpincéből viharos dinom­­dánom hangjai ütötték meg a fülét. Föltűnt neki a dolog, mert hiszen a Jégpince híres volt arról, hogy oda ugyan senki be nem teszi a lábát, amióta a be­tyárok csak a külföldi lapoknak Magyarországról szóló leírásaiban szerepelnek. Kik mulathatnak ott most ilyen zajosan? Benyitott. Földbe gyökerezett a lába. Nyitva maradt a szája. Elakadt a lélekzete. Sóbálvánnyá változott. Szóval megtörtént vele mindaz, ami hasonló helyzet­ben az emberrel megtörténni szokott. Kik voltak hát a mulatók? A Tiszaliget és vidéke, meg a Tiszaligeti Har­sona szerkesztői és munkatársai, együtt, a legbarát­ságosabb egyetértésben. A két szerkesztőség tagjai ugyanis, nagyon természetesen, nem mutatkozhattak, pláne nem mu­lathattak együtt a nyilvánosság előtt. Nekik adni kellett az engesztelhetlen haragosokat, — ezt meg­kívánta a dolog komolysága, — holott mindnyájukat a legmelegebb kollegiális szeretet fűzte egybe. Az éj jótékony leple alatt a Jégpincében gyűltek össze baráti poharazásra; még azt is megtették, hogy együtt írták meg egymás ellen dühös támadásaikat. Huba Szilárd most is ezzel fordult kartársá­hoz, Sugár Tiborhoz. — Nézd, pajtás, nekem ma igazán nem jut eszembe semmi, mit írjak ellened. Ugyan tedd meg azt a barátságot: ird meg helyettem azt a kis cikket. PESTI HÍRLAP 1926 április 1. csütörtök. Románia május 25-én választ. Az új kormány programmja. Bukarest, márc. 31. Avarescu tábornok, minisz­terelnök elnökletével megtartották az első miniszter­tanácsot. A minisztertanácson elhatározták, hogy a választásokat május 25-ére írják ki és hogy az or­szággal manifesztumban köztik a kormányprogram­­mot. Bukarest, márc. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Az új kormány tagjai ma átvették hi­vatalaik vezetését. Húsvét után közlik a kormány programmjának irányvonalait. Ami a külpolitikát illeti, az irányvonal a régi marad. Románia új kor­mánya átveszi a nagyhatalmi szövetségeseivel fenn­álló kötelezettségeit és szerződéseit. A kisantantot il­letően folytatja az eddigi politikát és a fennálló szö­vetség konszolidálásán kívül arra is törekszik, hogy azt Lengyelország bevonásával kibővítse. A kormány nagy súlyt helyez olyan nemzetközi szerződésnek aláírására, amelyben a nagyhatalmak elismerik Besszarábiának Romániához való csatolását. Itteni mértékadó körökben azt hiszik, hogy Olaszország bizonyos feltételek mellett hajlandó volna az erre vonatkozó konvenciót aláírni, bár Olaszország az Oroszországgal kötött szerződésben arra kötelezte magát, hogy ebben az irányban semmit sem tesz. Minden kétségen kívül áll, hogy Románia új külügyminisztere mielőbb barátsági szerződést akar kötni Olaszországgal. Ennek a kérdésnek megbeszé­lésére a húsvéti ünnepek után Rómába utazik. A szovjettel szemben az új kormány a status quo fenn­tartására törekszik, még­pedig azzal a feltétellel, hogy territoriális kérdések nem kerülnek szóba. Pénzügyi tekintetben az új kormány az adórendszernek de­mokratikus értelemben való revíziójára törekszik, ne­hogy a hivatalnokok és a munkások legyenek azok,­­ akik a legtöbb adót fizetik. A pénzügyminiszter a­­ legközelebbi jövőben Párizsba és Londonba utazik,­­ hogy exportlehetőségeket találjon a román kiviteli ■ cikkek számára. A beviteli vámtételek egyelőre a ré­­­­giek maradnak. A kormány arra törekszik, hogy a­­ belföldi­ adósságokat, amint lehetséges, visszafi- s­zessék. A nemzeti párt ha reá, az Avarescu-kormány ellen. Bukarest, márc. 31. (A Pesti Hírlap tudósitójd­■ nak távirata.) A nemzeti párt mai ülésén elhatározta,­­ hogy minden parlamentáris eszközzel felveszi a har­­­­cot az új kormány ellen. Elhatározták továbbá, hogy a pártnak azokat a tagjait, akik az uj kormányban­­ miniszteri tárcát vállaltak, kizárják a pártból. Ez az­­ intézkedés elsősorban Goldis kultuszminiszter ellen­­ irányult, aki a nemzeti párt miniszteri listáján is szerepelt. Kormány­válság kitörését vár­ják csütörtökre Belgrádiban Radics és a horvát miniszterek lemon­danak, ha Pasics ellenezné a szkupstina ös­szehívását. Belgrád, márc. 31. Szerdán több óra hosszat tartó minisztertanács volt, amelyen a többek között Radics miniszter azt követelte, hogy a szkupstina már április 8-án kezdje meg újra működését. Pasics miniszterelnök ezt a követelést elutasította és este a királyi palotába ment. Egy órával utóbb a király Radicsot is kihallgatáson fogadta. A királyi palotá­ból való távozása után Radics kijelentette, hogy első­sorban a Jugoszlávia és Ausztria közt kötött kereske­delmi szerződésről szóló törvényjavaslatot kell tár­gyalás végett a szkupstina elé terjeszteni. Pasics miniszterelnök csütörtök délelőtt 10 óráig adott időt Radicsnak arra, hogy visszavonja a szkup­stina idő előtti egybehívására vonatkozó követelését. Radics azonban már ma kijelentette, hogy ha a szkupstina összehívására vonatkozó követeléseit nem teljesítik, a horvát miniszterekkel együtt beadja le­mondását. Miután Pasics miniszterelnök a maga ré­széről szintén nem hajlandó Radics követelésének eleget tenni, csütörtökre kormányválság kitörését várj­ák. De jó borsosat. Olyant, mint amiket a múlt héten én írtam rólad. Sugár Tibor kész volt erre a szívességre. Mért ne? Máskor meg Huba Szilárd irta meg helyette a támadást. — Hát mit írjak? Nekem nincs semmi ötletem. — .Például ird meg, hogy megütötte a szél az édesapámat... — Hiszen ez nem becsületbe vágó dolog. __ De ird meg, hogy akkor ütötte meg, ami­kor megtudta, hogy kabátlopáson értek a kávéház­ban ... — így már megjárja ... Ezzel a kollega nekifogott a munkának, — amikor betoppant Kondor Ábel. Amikor átment mindazokon a változásokon, amelyeket föntebb ecseteltünk s magához tért, föl­kiáltott: — Ah! Hát igy vagyunk? A nyilvánosság előtt furkósbottal mentek egymásnak, — titokban pedig együtt dorbézoltok? Na megálljatok! Ezzel sarkonfordult — és becsapta maga mö­gött az ajtót. De ha Kondor Ábel úr meg volt lepetve, föl volt háborodva, a cimborákra se maradt a jelenet hatástalan. Sőt ellenkezőleg. Nekik is torkukba fagyott a szó. Egy kortyot se tudtak többé inni. Érezték, hogy Kondor úr képében lecsapott rájuk a Végzet, a Nemezig. Hogy vége mindkét újság dicsőségének, virágzásának, életének. S úgy is történt. Kondor úr __ mivel nyilat­kozatát persze egyik lap sem adta ki — külön röp­­iratban leplezte le az összeesküvést, amit a közön­ség zsebe ellen szőttek. A leleplezés óriási szenzá­ciót keltett. A két újság szerkesztőinek, munkatár­sainak menekülniök kellett a városból. Elvesztették minden hitelüket, még a Jégpince kocsmárosánál is. Igaz ugyan, hogy később Kondor Ábel sajnálta leg­jobban a két lap megszűnését. Hol fogja ő most az új tragédiáját közölni? Csak azzal vigasztalta ma­gát, hogy azt okvetlenül elfogadja a Nemzeti Szín­ház igazgatósága. Turan­ lett a fascista párt új főtitkára. Farm­acci bukása nem jelent irány­­változást. Róma, márc. 30. A fascista nagytanács, amely éjjel 10 órától reggel hat óráig ülésezett, különböző kérdések elintézése után Farinacci utódjául Augusto Turati képviselőt nevezte ki a fascista­ párt főtit­kárául. Turati mellett négy altitkár fog működni. Róma, márc. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A legjelentősebb reformintézkedés, amelyet a legfelsőbb fascista tanács az elmúlt éjjeli ülésén Mussolini javaslatára megszavazott, a szenátusra vonatkozik, amelyben a jövőben a szakszervezetek képviselői is helyet kapnak. A szakszervezetek kép­viselőit előterjesztik a királynak, aki őket a szenátus ideiglenes tagjaiul kinevezi. További újítás még, hogy munkaügyi és szakszervezeti minisztériumot alapítanak, amely a kormánynak középponti szerve lenne a szakszervezeti mozgalom ellenőrzése és a szakszervezeti törvényhozás végrehajtása tekinteté­ben. Ennek az új miniszteri tárcának felállításáról Mussolini legutóbb a parlamentben is nyilatkozott. A fascista tanácsban a Duce határozottan állást foglalt a vidéki vezetők választási manővere ellen. Turatinak a fascista párt főtitkárává való kinevezé­sével kapcsolatban a lapok azt írják, hogy ez nem je­lent irányváltozást és a párt belső életében minden a régiben marad. Turati rég idők óta együtt dolgozott Farinaccival a párt ügyeinek intézésében és jelentős szerepe van a szakszervezeti mozgalmak terén. Turati reggel fél hétkor távozott el a Chigi-palotából és az új­ságírók kérdésére azt felelte, hogy a párt csöndben akar tovább dolgozni a Mussolini által kifejtett pro­­grammtervezet megvalósítására. Új választás — mon­dotta — nem lesz, hanem legfőbb feladatunk, hogy a munkástömegeket még gondolkozásaikban is fasci­­záljuk. Miért hagyta el a helyét a párizsi olasz követ ? Párizs, márc. 31. (Wolff.) Az Ere Nouvelle ki­jelenti, hogy megbízható forrásból nyert értesülése szerint báró Avezzano párizsi olasz nagykövet egész­ségi okokból visszahivatását kérte. A lap szerint valószínű, hogy ennek az elhatározásnak az az alapja, hogy az olasz kormány a Vatikánnal szemben és az európai­­concern keretein belül új politika kö­vetését határozta el. A­z orosz emigránsok világkongresszusa. Párizs, márc. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Április 4-én kezdődik Párizsban az oroszok világkongresszusa, amelyre a különféle politikai pár­tokhoz tart­ozó orosz emigránsok mintegy négyszáz delegátust küldtek ki. A kongresszus megalakítja az orosz centrálét. Kidolgozza a nemzeti Oroszország programmját és megteremti mindazoknak az oroszok­nak egyesülését, akik az országot a bolsevista uralom­­tól meg akarják szabadítani. Schaumburg-tippe Poroszországhoz akar csatlakozni. Berlin, márc. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Schaumburg-Lippe országgyűlése mai ülé­sén határozati javaslatot fogadott el, amelyben fel­hívják az országos kormányt, hogy törvényjavaslatot terjesszen elő a Poroszországhoz való csatlakozás kérdésében elrendelendő népszavazásról.

Next